Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)

1995-08-10 / 187. szám

1995. augusztus 10., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelet-Magyarország 9 Vegye kezébe az egészségét! Budapest (ISB-HM) — A kezdeti tiltás, majd tűrés után a hazai természetgyó­gyászok végre azt szeretnék, ha törvény, vagy legalább miniszteri rendelet szabá­lyozná tevékenységüket. El­határolják magukat a ku- ruzslóktól, sarlatánoktól, akik pár napos(!) képzés után betegeket fogadnak, és »gyógyítanak”. Egy tegnapi sajtótájékoztatón Taraczközi István, a Magyar Természetgyógyászok Unió­jának főtitkára szólt arról a rendelettervezetről, amely a Népjóléti Miniszyériumban, három miniszter fennhatósága Metro Debrecen (MTI) — Több mint 800 millió forint érté­kű árukészlettel nyitja meg kapuit a vásárlók előtt csü­törtökön a debreceni Metro nagykereskedelmi áruház. A nemzetközi áruházlánc legújabb tagját mintegy 1,2 milliárd forintos beru­házás keretében alig fél év alatt főként helyi vállalko­zók hozták tető alá. Mind­erről szerdán tájékoztatták a sajtó képviselőit a Metro International Management AG képviselői. alatt, mintegy négy és fél évig készült. Már csak az aláírásra vártak, amikor tavasszal, az is­mételt minisztercsere megállí­totta a kezdetben jól induló párbeszédet, és most a termé­szetgyógyászati tevékenység­nek keretet szabó rendelet alá­írása a beláthatatlan időkre to­lódott. A jövő hét végén rendezik meg Kecskeméten a VI. nem­zetközi természetgyógyászati kongresszust, amelyre a szak­ma nemzetközi és hazai szak- tekintélyeit hívták meg. Elő­adás hangzik majd el a refle- xológiáról, a grafológiáról, de a nagyközönség előtt egyelőre kevéssé ismert biomezőgazda­Miskolc (MTI) — A Bokros­csomag megszorító intézkedé­sei kapcsán a Művelődési és Közoktatási Minisztérium bi­zonyos normatívákat adott meg az egyetemi, főiskolai lét­számleépítésekre. Az Alkot­mánybíróság az intézkedést alkotmányellenesnek ítélte, az elvonások ennek ellenére ma­radtak. A Miskolci Egyetem­nek a következő tanévben 234 millióval kevesebből kell gaz­dálkodnia az előírt bérmegta­karítások miatt. Ez azt jelenti, hogy szeptember 1-jével meg­szűnik az egyetem 271 dolgo­zójának, közöttük 83 oktatójá­nak közalkalmazotti jogviszo­ságról, és bioépítészetről is. Ezen a kongresszuson adják át dr. Béres Józsefnek a Pro Na­tura életműdíjat, de több más természetgyógyász díj is gaz­dára vár. Az érdeklődő közönséget a szervezők szeretettel várják, akiknek a kongresszus ideje alatt különféle szolgáltatások­kal kedveskednek. A szintén Kecskeméten, im­már harmadik éve működő Természetgyógyászati Akadé­mia idén is közel 40 fővel in­dul. A kétéves képzés alatt ne­gyedévenként vizsgázó hall­gatók komoly felkészítést kap­nak. Az államilag egyelőre el nem ismert diplomát adó Aka­nya, illetve munkahelye. A törvény szerint a felmondóle­veleket egy hónappal koráb­ban kézbesíteni kell. Ennek ér­telmében a miskolci egyetemi oktatók, tanárok, nem oktató alkalmazottak ezekben a na­pokban kapják, illetve már meg is kapták az elbocsátásuk­ról szóló értesítést. Mindezt Mang Béla, az egyetem főtit­kára közölte szerdán az MTI tudósítójával. Az oktatóknál 20, a nem ok­tatóknál 19 százalékos bérel­vonást voltak kénytelenek meghatározni. A távozásra kényszerítettek között olyan 70 év alatti professzorok is démia ügyel arra, hogy csak a legfelkészültebb, valóban má­sokon segíteni tudó hallgatók hagyhassák el két év után dip­lomával az intézményt. Nem ritka a bukás, és az eltanácso- lás sem, de mint azt Taraczkö­zi István mondta, mindez a be­tegek érdekében, és a termé­szetgyógyászat jó hírnevének védelmében van. Az idén ismét megrendezik az Életfa Fesztivált, most ha­gyománytörő módon nem csak a fővárosban, hanem há­rom vidéki nagyvárosban is. így például szeptember 30-án Debrecenben ismerkedhetnek a természetgyógyászat külön­féle ágaival az érdeklődők. vannak, akik kimagasló érde­meket szereztek a Miskolci Egyetem nemzetközi hírnevé­nek megteremtésében, s igen sok olyan tehetséges fiatal ok­tató is kénytelen távozni, akik jövőjük építését az intézmény­hez kötötték. A korenged­ménnyel nyugdíjba küldött oktatók száma is meghaladja a negyvenet. Mint a főtitkár el­mondta: az eddig nagy tekin­télynek örvendő oktatók nem csupán az egyetemről távoz­nak, hanem a várost is elhagy­ják, így még a reménye is megszűnik annak, hogy egy esetleges gazdasági konszoli­dáció után visszatérhessenek. Felmondások Miskolcon Maffiacsata a debreceni Gösserben Debrecen (MTI) — Több tu­catnyi, automata fegyverrel, pisztollyal, vasrudakkal és bokszerekkel felszerelt férfi támadt rá kedden éjjen a Deb­recen városközpontjában fek­vő vásárlóudvar elegáns sörö­zőjének egyik asztaltársaságá­ra. A tömegverekedésről szóló bejelentés öt perccel éjfél előtt érkezett a debreceni kapitány­ság bevetésirányítási központ­jába, és másnap reggel már 16 gyanúsított — köztük három ukrán állampolgár — várt ki­hallgatásra a rendőrség fogdá­jában. A nem mindennapi ese­mény részleteiről szerdán tájé­koztatták a sajtó képviselőit a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr­főkapitányság illetékesei. Bánfi Ferenc alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság közbiztonsági vezetője el­mondta: az első bejelentés nyomán húsz rendőr, köztük a bevetési csoport, gépkocsizó járőrök és bűnügyi nyomozók indultak a helyszínre, ám a rendbontás résztvevői onnan már eltávoztak, mégpedig — a szemtanúk elmondása szerint — körülbelül tíz nagy értékű Mercedes és BMW típusú au­tóval. Az akciócsoport működésbe lépett, és megkezdődött az ül­dözés nemcsak Debrecenben, hanem Hajdú-Bihar egész te­rületén, sőt a szomszédos me­gyékben is. A későbbi ponto­sítás alapján a körözött tizen­egy gépkocsi közül hetet a rendőrök megtaláltak. Volt, amit a tettesek hátrahagytak, így az Egyetem sugárúton egy Mercedes 500 SEL típusú gép­kocsit is, amellyel vezetője menekülés közben több parko­ló gépkocsit is összetört. A bűncselekményt elkövető néhány órán belül a rendőrség tizenhat személyt állított elő, akik összefüggésbe hozhatók a debreceni eseményekkel — közölte Bánfi alezredes, hoz­zátéve: az elfogott, s szerdán hivatalosan is őrizetbe vett személyeket a rendőrség cso­portos garázdaság bűncselek­ménnyel gyanúsítja. A feltéte­lezett elkövetők Debrecenben, Hajdúszoboszlón, Püspökla­dányban és Füzesabonyban akadtak fenn az ellenőrzőpon­tokon. A hátrahagyott Meredesben egyébként egy cseh gyártmá­nyú Skorpió géppisztolyt ta­láltak, valamint egy hangtom­pítót. Az előállított személyek egyikénél Parabellum pisztoly volt, amelyet a helyszínen elő is vett. A sértetteket Hamza József alezredes, a megyei rendőr-fő­kapitányság bűnügyi osztályá­nak vezetője egyelőre nem kí­vánta megnevezni; róluk csak annyit tudni, hogy négy, a Gösser sörözőben vendéges­kedő vállalkozóról van szó, akiket a bántalmazások nyo­mán kórházban kellett ellátni. Egyikük súlyos, a másik há­rom könnyebb sérüléseket szenvedett. A támadók fegy­verrel, vasrúddal, bokszerrel és székekkel ütötték áldozatai­kat, de az még tisztázandó — mondta Hamza József —, hogy mi motiválta cselekede­tüket. Az elsődleges feltételezések szerint „figyelmeztetés” lehe­tett az elkövetők célja, s vélhe­tően üzleti ügyek állnak a konfliktus hátterében. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűn­ügyi osztálya kéri, hogy mind­azok, akik augusztus 8-án, kedden éjszaka Debrecenben a Kálvin téri Gösser söröző ven­dégei voltak, vagy a környé­ken tartózkodtak, illetve az üggyel kapcsolatban bármi­lyen információval rendelkez­nek, jelentkezzenek az 52/418-300/25-06-os, vagy a 07-es telefonszámokon. Forró nyomon Orrba fejelés, hamis ötezres, angolos távozás Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Egy férfi feje hevesen kö­zelített a nőéhez... Az illető nem csókolt, vagy súgott, ha­nem a lányt orrbafejelte, amel­lyel 8 napon túl gyógyuló sé­rülést okozott. Az eset augusz­tus 6-án kora hajnalban Nyír­egyházán, a Kállói úton tör­tént. Nem tudni, feledékenység- ből, vagy akaratból, de egy férfi a Hotel Koronának egy ott eltöltött éjszaka után 12 ez­er forinttal adósa maradt, azaz a számla kifizetése nélkül, mondhatni, angolosan távo­zott. Törik a Suzukikat.... Rövid időn belül már legalább ket­tőnek a szélvédőüvegét zúzták be. Legutóbb ilyen történt au­gusztus 7-ére virradóra Nyír­egyházán, a Fazekas János té­ren, ahol ismeretlen tettes a Suzuki gépkocsiból egy 25 ez­er forint értékű rádiósmagnót eltulajdonított. A rongálással 20 ezer forint kárt okozott. Egymillió forint értékben kávét, konzerveket és élelmi­szereket vittek el ismeretlen betörők augusztus 7-ére virra­dóra Sóstóhegyen, egy AFESZ-raktárból. Elloptak egy 700 ezer forint értékű VÁZ gépkocsit augusz­tus 6-án 19,30 óra körül Nyír­egyházán, a Kossuth utcáról. A tolvajok egyre több üzlet­ből szereznek pénzt az alkal­mazott elfoglaltságát kihasz­nálva. Például augusztus 7-én 18 óra körül valaki Nyíregyhá­zán, az Ady Endre utcában egy vegyesüzletből így csent el 28 ezer forintot. Nagykállóban pedig a Szabadság téri gyógy­szertárban a kiszolgálópult mögötti asztalról csaknem 107 ezer forintot vett el illetéktelen személy. Lemezkazettát, benne 200 ezer forinttal, lopott ismeret­len tettes augusztus 7-én Kó- tajban, az Árpád úton egy nyi­tott teherautóból. Hamis ötezressel fizetett va­lamelyik vásárló Tiszalökön, a Kossuth utcában egy üzletben. Úgy látszik, későn éjjel sem városban, sem faluban nem ér­demes sétálni. Augusztus 7-én 21-22 óra között Rétközbe- rencsen, a Fényes úton egy férfit bántalmaztak, aki súlyo­san megsérült. Színes tévét, mikrohullámú sütőt és szintetizátort zsákmá­nyolt ismeretlen elkövető au­gusztus 8-ára virradóra Pócs- petriben, a Felszabadulás úton egy magánlakásból, a kár 100 ezer forint. Eltűnt 10 mázsa burgonya Tuzséron a Nagyerdő tagban egy magánszemély földjéről, a kár 20 ezer forint. Négy fiatalember (13-17 évesek) Záhonyban behatolt egy udvarra, ahol egy sze­mélygépkocsiból 7100 forin­tot elloptak. A Fehérgyarmati Rendőrkapitányság eljárást in­dított ellenük. Hangfalat és kalaptartót vett ki ismeretlen személy augusz­tus 8-ára virradóra Kisvárdán, a Tompos úti lakótelepen egy gépkocsiból. Előtte a hátsó szélvédő üveget betörte. Húsz­ezer forint kárt okozott. Sok az értekezlet, kevés a munka Budapest (ISB - D. Zs.) — Az értekezletekkel az a baj Magyarországon, hogy túl hosszúak, felesle­gesen gyakran hívják össze, aránytalanul sok ember részvételével bo­nyolítják le és a munka szempontjából mérhető hasznuk alig van — álla­pította meg egy osztrák cég által készített felmé­rés. Munkaidőnknek nem keve­sebb mint húsz százalékát értekezleteken töltjük. Mi­vel általában a szükséges előkészítés nélkül zajlanak ezek az összejövetelek, nem is válthatják be a hoz­zájuk fűzött reményeket. Egy osztrák termelékenysé­gi tanácsadó cég húsz ma­gyarországi iparvállalatnál készített vizsgálata során kiderült, hogy óránként mindössze egyetlen érdemi döntés születik ezeken a megbeszéléseken! Mindez azért van így, mert a részt­vevők felkészületlenek, a teendők pedig meghatáro­zatlanok. Ezért konkrét megoldási javaslatok csak elvétve hangzanak el a többórás megbeszélések alatt. Ráadásul — magyar szokás szerint — nemcsak az érintettek vesznek részt az értekezleteken, hanem minden vállalati vezető, függetlenül attól, hogy mi­kor milyen témáról folyik az eszmecsere. Alap hiba, hogy az elhangzottakat nem rögzítik jegyzőkönyben. Pedig, mint tudjuk: a szó el­száll, az írás megmarad. Jegyzőköny hiányában vi­szont nem lehet később pontosan visszakeresni, hogy ki mikor mit ígért, s ezért a felelősségre vonás rendszerint elmarad. (Le­het, hogy éppen ez a cél?...) A dokumentálás egyébként a felszólalók részéről is hi­ányzik. Még nem elterjedt gyakorlat hazánkban, hogy az előadók illusztrálják a mondanivalójukat. Egy egyszerű vázlat ki­osztásával, a fontosabb adatok leírásával, esetleg írásvetítő segítségével kö­vethetőbbé tehetnék mon­dandójukat a hallgatóság számára, s ezzel elősegíte­nék a világosabb helyzet­kép kialakulását. Enélkül ugyanis nem születhetnek reális megoldási javaslatok, illetve döntések. Végezetül pedig magának az értekez­letnek az értékelését is el kellene végezni, mert egy rövid összefoglalóval még egyszer rögzíteni lehet az agyakban, hogy miben álla­podtak meg egymással a résztvevők. Hirmustra A kormány... ...meggyorsítja az agrártör­vénykezés menetét. Ősszel a kamarai, az agrárrendtar­tási, valamint a szövetkeze­ti törvény bizonyos módo­sítását szeretné elérni az Földművelésügyi Miniszté­rium — mondta Lakos László miniszter. A kama­rai törvény módosítása so­rán a tárca arra törekszik, hogy az élelmiszergazda­ságban tevékenykedő ma­gán- és jogi személyek vá­laszthassanak: az Agrárka­marának, illetve a másik két kamarának lesznek-e a tag­jai. (MTI) A rendszerváltás... ...első négy éve kiváló lehe­tőséget kínált arra, hogy a polgári társadalom törvé­nyes keretei között elkez­dődjék a magyar gyermek- és családvédelem átalakítá­sa, a jelenlegi kormány koncepciója azonban visszatér a szocialista gyer­mekvédelem eszmeiségé­hez, amelyből csak két do­log hiányzik: a gyermek vé­dettsége és a rendszer re­formja — hangsúlyozta Dobos Krisztina ország- gyűlési képviselő az MDF padagógus kollégiumának szerdán tartott sajtótájékoz­tatóján. (MTI) A kormány... ...az elmúlt 30 hónapban 18 milliárd forint szubvenció­val támogatta a borsodi ko­hászatot. Sajnálatos módon ez a pénz csak a veszteség finanszírozására volt ele­gendő. (MTI) Fodor Gábor... ...művelődési miniszter elu­tazott a finnországi Jyvaskylaba, ahol augusz­tus tizediké és tizenhatodi- ka között tartják a nyolca­dik finnugor kongresszust. A művelődési minisztérium sajtóirodájának tájékoztatá­sa szerint a konferencia csütörtöki megnyitóján Fo­dor Gábor köszöntőjében szeretné felhívni a figyel­met a kisebb finnugor népe­ket fenyegető veszélyre: a fizikai túlélésért folytatott küzdelmük során, az etni­kai intolerancia légkörében elveszíthetik kulturális ér­tékeiket. (MTI) A magyar... ...és a román hadsereg al- egységi szinten közös gya­korlatot és kiképzést tart csütörtöktől Hódmezővá­sárhely térségében — hang­zott el a Honvédelmi Mi­nisztérium szerdai buda­pesti sajtótájékoztatóján. (MTI) Hátrányos helyzetűek Tiszavasvári (KM — GY. Á.) — Az ifjúsági táborban tegnap kezdődött az a ki- lencnapos üdülés, melyet a Vöröskereszt megyei szer­vezete mintegy hatszázezer forintos költséggel hatvan hátrányos helyzetű gyer­mek számára szervezett. A programban egészség- ügyi ismeretterjesztő fog­lalkozások, számháború, álarcosbál, tábortűz, rajz­és szépségverseny, leg-ek versenye, kirándulások, strandolás, diszkó, városné­zés és sportvetélkedők sze­repelnek. A siker érdekében ifjú felnőttek és a mentősök is segítenek a vöröskereszte­seknek. j.

Next

/
Thumbnails
Contents