Kelet-Magyarország, 1995. augusztus (52. évfolyam, 179-205. szám)
1995-08-09 / 186. szám
1995. augusztus 9., szerda HÁTTÉR Kelei-Maparofszág 3 Felszámolás és újraélesztés A hitelezőkkel betéti társaságot alapítanak — a tanulóké lehet a jövő Lehet, hogy a képen látható asszonyok egyszer még visszajönnak a gyárba Archív felvétel Nábrádi Lajos Demecser (KM) — Megható és egyben elszomorító látvány fogad bennünket a de- mecseri polgármesteri hivatal bejáratánál. Éppen ma fizetik a jövedelempótló támogatást, pontosabban a segélyt. Az utcán van a sor vége. Többnyire erőteljes, munkaképes férfiak és nők várnak a semmire sem elég pár ezer forintjukra. Mindenki csendben, beletörő- dötten vár a sorára. Azért is hosszú ez a sor, mert júliusban megkezdték a helyi Fonex Rt. felszámolását. Onnan is az utcára került sok ember. Ám úgy hírlik, hogy a felszámoló augusztus végén újra indítja a termelést. A várakozók között olyanokat keresünk, akik valaha az említett könnyűipari üzemben dolgoztak. Tamás Tiborné önként és hangosan jelentkezik. Félhavi fizetés Azzal kezdi, nem ő, hanem a férje dolgozott ott sokáig műszerészként. Most mindketten munkanélküliek, s két apró gyermek felneveléséről kell gondoskodniuk. A fiatalasz- szony kissé ingerülten mondja, a férje a tavaszi hónapokban alig kapott fizetést. Állítja, az elbocsátása előtt, májusban egész havi munkáért csak félhavi fizetést kapott. Elgondolkodtató, intézkedésekre serkentő a Tamás család sorsa is. Eltöprengünk azon: a dolgozók (vagy legalábbis egy részük) ennyire ki vannak szolgáltatva? S vajon a két segélyből hogyan tengeti életét a négy ember? Töprengés közben találkozunk az utcán a polgármesteri hivatal előtt egy szimpatikus asszonnyal, aki hajlandó nyilatkozni a gyárról, ahonnan elengedték, de kéri: a nevének csak a kezdő betűjét írjuk ki. Fél... P.-né, keserű nyilatkozata arról szól, a gyárban dolgozott az utóbbi öt évben, átlagosan 140 volt a létszám. Tudomása szerint magas költségekkel termeltek, alacsony áron vették át árujukat. Az egészségtelen konkurencia őket is sújtotta. Mint mondja, hazánk több területén, megyénkben is olcsón árulják az ilyen-olyan minőségű fonalakat a kínaiak és a románok. Együttesen megállapítjuk: a feketekereskedelem is hozzájárul a munkanélküliség növeléséhez. A hogyan továbbra P.-né ezt mondja: „Munkalehetőség Nyíregyháza és Kisvárda közt nincs, ezért Nyíregyházán vállalni akarok valamilyen átképző tanfolyamot.” A polgármesteri hivatalban Karaffa Ferencné jegyzőnő a témával kapcsolatban arról szól, hogy a Fonex gondjai hosszú évekre nyúlnak vissza. A soha meg nem oldott gondok valóban növelték a munkanélküliek, a segélyre várók számát. A polgármesteri hivatal havonta majdnem négyszáz rászorulónak több mint 2 millió forint segélyt folyósít. Tisztes munkát A jegyzőnő hangsúlyozza: az önkormányzatnak is célja és érdeke, hogy legyen helyben munkahely, ahol tisztes munkából élhetnek a helyi állampolgárok. Ezért és persze nem csak azért az önkormányzat minden tőle telhető segítséget megad ahhoz, hogy a gyárban újra induljon a termelés. Hogy mi lehet a konkrét segítség? Informátorunk szerint az ön- kormányzat a befektetőknek kommunális segítséget ad, a megfelelő munkaerő kiválasztásában is hasznát vehetik az önkormányzat illetékeseinek. A polgármesteri hivatalhoz tízperces járásra találjuk a hosszú, lapos épületet. A hatalmas udvaron és az üzemcsarnok környékén csend van, temetői csend. Az ember hiányolja a szállító kamionokat, az anyagmozgató villástargoncákat, a gépek zaját, a munka, az élet lüktetését. Szép környezetben, fenyőfák közelében a portásfülke fala fehérük, még kint a cégtábla, rajta ez áll: Fonex Fonó- Szövőipari és Kereskedelmi Részvénytársaság. A korábbi vezérigazgatónő nyugdíjba ment, s bő fél év óta a Nyíregyházán élő Varga Mihály a vezérigazgató. Menteni akarta és akarja, ami menthető, indítani akarja azt, ami indítható. Vezérigazgatói rangot és beosztást örökölt elődjétől. Július közepétől felszámoló biztosnak is nevezik. Mert a felszámoló HEXTRA Kft. őt bízta meg a felszámolás, az újraindítás levezénylésével. Varga úr alig középkorú, dinamikus férfi. A végzettségét illetően mérnök-üzemgazdász. A végzettségét azért firtatjuk, mert kíváncsiak vagyunk: vajon sikerrel birkózik-e a nagy feladattal? Varga Mihály mindenekelőtt felemlíti, a gyárat a 70-es évek végén telepítették Deme- cserbe. A pénzétől évente megfosztott gyáregység később leányvállalatként működött, 1990 őszén a hitelezőkkel rt.-t hoztak létre. Az ismert gondok mellett a 90-es években gazdasági visszaélések is nehezítették a gyár működését. Árumintát küldtek A jövő felvázolása jobban érdekel bennünket, ezért a vezérigazgató a végén kezdi: augusztus második felében egy pesti cég megrendelésére 50 dolgozóval újra indítják a termelést. A megrendelésektől függően később 120 lesz a létszám. A hitelezők a hitelük erejéig beszállnak a társaság alakításába, amely betéti társaságként, később talán kikként működik majd. Megtudjuk: a Textilipari Minősítő Intézet nem rég első osztályúnak minősítette az itteni fonalakat. Árumintát küldtek Olaszországba is. Hamarosan német, ukrán és török megrendelést várnak. Terv, hogy újra hasznosítják a hulladékot, a dolgozókat érdekeltté teszik a termelésben. Az udvar és az épületsor egy részét bérbe adhatják, ebből is pénzt csinálhatnak. Talpra akarnak állni. j-T iábrándulva, tízéves K távoliét után haza J. V- akar telepedni Olaszországból, mégpedig véglegesen, a negyvenéves asz- szony, aki egy romantikus balatoni idill után férjhez ment egy milánói üzletemberhez. Minden a szokásos forgató- könyv szerint indult. Az olasz édesélet, a milánói éjszaka, az új barátok, az itthoninál fényesebb kirakatok, az utazások, a tenger, mind lenyűgözték. Az is nagyon tetszett neki, hogy a férje szülei, rokonsága úgy hordták végig a „kis magyar asszonykát” szinte egész Itálián, mint egy kuriózumot, aki egy másik bolygóról tévedt hozzájuk. Az elején még nem értette annyira az olasz nyelvel, hogy minden kifejezést, minden árnyalatot felfogjon, de azt az új rokonok, barátok arcáról, gesztusairól le tudta olvasni, hogy a körbetáncolás, a rácsodálko- zás legalább annyi szánalmat, burkolt lenézést is takar, mint csodálatot. Mintha azt olvasta volna le az arcokról, lám ez a lány odaátról jött, a vasfüggöny Olasz feleség mögül, ahhoz képest mégis egészen normális a viselkedése, kézzel-villával eszik, ismeri az alapvető étkezési, viselkedési szabályokat. Ez már igazában bántó volt számára. Mit gondoltak ezek, talán a magyarok még nomád módon élnek, pásztornépek, vagy mik? Némely latin történelmi eseményt az ókorból, és a korai középkorból jobban ismert a magyar menyecske, mint a bennszülött olaszok, de ettől még nem változott meg a gyanús, már-már sértő dicsérgetés. De nem ez okozta a nagyobb megpróbáltatást. Alig egy év elteltével kezdte megismerni a férje igazi arcát. A kezdeti mézes-mázos, gáláns viselkedés lassan megváltozott, és egy diktátor pózát vette fel, s úgy bánt vele, mint egy saját tárggyal, amit megvett az áruházban. Aztán a sajátjának tekinti. Az olasz férfiak, legalábbis egy jelentős részük—vallja a hazavágyó asszonyka — saját tulajdonuknak tekintik a feleségüket. Ellátják mindennel ez igaz, de elvárják ennek fejében, az ellentmondás nélküli engedelmességet. A pohár akkor kezdett betelni, amikor a fiatalasszony megunva az örökös partikat, a sűrű vendégjárást, üresnek érezte a napjait. A honvágy is elég gyakran bele-belemart, de ezzel még elbírt volna. Valamit tenni szeretett volna, dolgozni. Nagy kegyként a férje megengedte, hogy elhelyezkedjen az egyik reklámügynökségen, de nem sokáig tartott az engedékenysége. Az egyik alkalommal a fiatalasszony, a szokás szerint, elindult a munkahelyére, de a férje csak rázta a fejét és mosolygott. Kiderült, anélkül, hogy őt megkérdezte volna, helyette felmondott, megszűnt az állása. Az asszonynak otthon a helye — mondta ki a nagyon is régi és ismerős sen- tenciát az olasz férj. Később arra is fény derült, hogy őrült féltékenység húzódik meg a dolog mögött. Ugyanezt tapasztalta akkor is, amikor négy-öt havonként egyszer hazalátogatott az egyedül élő édesapjához. A férje szinte tajtékzott és válással fenyegetőzött, ami be is következett. Csakhogy az olasz törvények — az asszonykát idézve — elég középkoriak, ötéves különélés kell ahhoz, hogy kimondják a válást. Elege lett az egész ottani életből, már nappal is félő volt kimenni a milánói utcákra, rossz volt látni a sok szegény embert, a sok vendégmunkást, munkanélkülit. A gazdagok behúzódnak a váraikba. Az olasz csoda ilyen közelről. A bban reménykedik, hogy itthon más. El tud majd helyezkedni, a barátai visszafogadják, netán majd hozzájut egy kis garzonlakáshoz is, s talán este is sétálhat majd az utcán anélkül, hogy félnie kellene. Kívánjuk neki, hogy ne érje csalódás... Nézőpont Gumiuborka Máthé Csaba Y y ursányan lehetne § t azon nevetni, hogy A. A megyénk egyik konzervgyárában az éjszaki műszakban dolgozó fiatalember levágta a gumikesztyű ujját és ráhúzta az uborkákra, amelyeket az exportra szánt üvegekbe töltött, de higgyék el, nem érdemes. Lehet, hogy jópofaságból, vagányságból csinálta, megpróbálta hölgymunkatársait szórakoztatni, viszont a következményekre egy másodpercig sem gondolt. Arra, hogy az a német vevő, akinek ez az uborkásüveg jutott volna, minden bizonnyal óriási perlekedést csap, a kereskedő pedig azonnal leállítaná a neki szánt exportot és valószínűleg soha többet nem vásárolna az illető cégtől, sőt talán még magyar uborkát sem, hanem az ugrásra kész konkurenciának adná a megrendelést. Ráadásul az üzemben lévő teljes szállítmányt újraellenőrizték, amelynek költsége sem néhány fillér. Megérte volna kockáztatni az egész üzem sorsát egy ilyen csínytevéssel? Aligha. Ráadásul az illetőt elbocsátották és egy ilyen „ajánlólevéllel" manapság igen nehéz elhelyezkedni. Nem is olyan régen hasonlóképpen járt az egyik alföldi konzervgyár, amelynek óriási bevétellel kecsegtető dzsemexportját „lőtte ki" néhány idegen eredetű anyag, amit a lekvárban találtak. Szándékosság, vagy felelőtlenség? Utólag már nehéz visszaelemezni a történteket, megtalálni a tettest, aki a piacvesztést előidézte, annyi bizonyos, köszönjük, ebből nem kérünk, címszóval törölték a gyárat a szállításra váró cégek listájáról. Az ilyen esetet nem érdemes könnyedén venni azzal, hogy más országokban, más nagy cégeknél is történnek hasonlók, hiszen egy ilyen cselekedet akár padlóra is vághatja a céget és csorbítja az exportlehetőségeinket. A jelen helyzetünkben mindez egyáltalán nem hiányzik. Kánikula ellen Ferter János karikatúrája Próbakő lehet Balogh József abas-Sáriban ismét # 1 elszabadultak az indulatok: a hét végén kalapáccsal estek neki az iskolát kettéválasztó falnak, amelyhez törvénytelenül adott azonnali bontási engedélyt a helyi önkormányzatjegyzője. Aki visszaemlékszik az ügy előzményére, jól tudja: nem ez az első törvénytelen cselekmény ebben az ügyben. Csak emlékeztetőül idézzük fel: 1993 májusában a szülők 74 százaléka szavazott az egyházi iskola mellett, 14 ellene és 12 százalék tartózkodott. Meglepetés volt még ez arány is, hisz a gyerekek 95 százaléka járt hittanra, de megoldódott a rejtély, amikor kiderült, hogy az egyházi iskola melletti szülői nyilatkozatok egy részére idegen kezek írtak NEM-et, többre a gyermekekkel íratták rá a pedagógusok, de így sem tudták 74 százalék alá tornászni a vallásos oktatást óhajtók arányát. Később a kisgazda színekben győztes polgármestert rágalmazták az egyházi iskola miatt, aztán a legutóbbi választáskor kiderült: mégis őt akarták polgármesternek legtöbben, utcahosszal nyerte a választást. S most megkezdődött az újabb támadás. Az akkori arányokon túlmutató egyezség mára már elfogadhatatlannak mutatkozik valakik számára. Persze nincs ezen különösebben mit csodálkozni. Az új kormány idején leállt az egyházi tulajdonok visszaadásának folyamata, a kultuszminiszter sem egyházakat pártfogoló magatartásáról híres, így a dabas-sári MSZP-s és SZDSZ-es többségű önkormányzati képviselőtestület, nem csak a polgármestert kényszerítette lemondásra, természetes cselekedetnek tartotta a kalapácsos megoldást. Nem tudni, mi lesz a da- bas-sári iskolaügy vége. A válaszfal két oldaláról egymásra néző gyerekek valószínű nem értik szüleik gyűlölködését, hisz néhány éve még jó barátok voltak, ám valakik egymás ellen uszították őket. A többség két éve példaértékű egyezségre lépett. Most a kisebbségnek kellene lépni. De nem kalapáccsal.
