Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)

1995-07-04 / 155. szám

1995. július 4., kedd GAZDASÁG Kelet-Magyarország 13 A korom felhasználása a gumi­iparban címmel csütörtökön ren­dezett nemzetközi konferenciát a tuzséri Carbonpack Kft., ame­lyen a francia Jean-Baptiste Don- net professzor a korom történe­tét ecsetelve elmondta, az elég­telenül elégetett kőolajszárma­zék az elmúlt század végén egy fehér töltőanyagot váltott fel, amelynek hatására akkoriban fe­hérek voltak a gumik. Azóta a kormot használják adalékanyag­nak, így a gumitermékek színe feketére változott. Kis képünkön Jean-Baptiste Donnet, a másik képen a szakemberek egy része Harasztosi Pál felvételei Befektetési lehetőségek Nigériában HATÁRIDŐK cégvezetőknek Nyíregyháza-Budapest (KM- N. L.) — A nigériai Abacha Kormányzat ez év januárjában visszavonta mind az 54/1989. évi Nigériai Vállalkozásösz­tönző Rendeletet, mind pedig az 1962. évi a Valuta Fölötti Ellenőrzésről szóló törvényt, s ezzel megszüntette a megkü­lönböztető üzleti törvényho­zást és kiegyenlítette a helyi és a külföldi befektetők közötti erőviszonyokat. Most már a külföldiek is akár 100 száza­lékban tulajdonosai lehetnek egy vállalkozásnak Nigériá­ban (legyen az új vagy régi vállalkozás). Ennek megfelelően meg­szűnt az eddig 100 százalék­ban nigériai tulajdonos arány- számára fenntartott vállalko­zások listája. Ennek eredmé­nyeképpen az elmúlt 32 év­ben először a külföldiekre is ugyanazok az intézkedések ér­vényesek, mint a belföldiekre. A kereskedelem liberalizálása érdekében tett intézkedések részét képezi az az új tarifa- rendszer, amely 1995-2000 között érvényes. A kormány átmenetileg szünetelteti a pri­vatizációs kezdeményezéseket is részvények átalányösszegért Kisvárda (KM - GB) — A kisvárdai Teichmann telep fejlesztési programját — táj­kutató bázissá és a térség mezőgazdasági szellemi köz­pontjává válási szándékát — teljes odaadásssal támogatja a kutatóközponttól bérelt szobájában ma is rendszere­sen dolgozó Béres József. A nemzetközi téren is jól is­mert „Béres cseppet” a burgo­nya leromlásának vizsgálata közben, „melléktermékként” megalkotó, jelenleg már nyug­díjas, világhírű kutató, az el­sők között kapta meg a Teich- mann-díjat, a telepen közel­múltban rendezett ünnepi tu­Közraktár Budapest (MTI) — Keret- szerződés megkötésével akár 40 százalékos kedvez­ményt is ad legjobb ügyfe­leinek az idén az ország legjelentősebb közraktára, az ÁTI Közraktározási Rt. Zöldréti Attila, a cég ve­zérigazgatója elmondta: a cég tavaly 16,2 milliárd fo­rint értékű tőzsdei termék közraktározását látta el. E jelentős mennyiségű áru döntő hányada, mintegy 80 százalék mezőgazdasági termék volt, amiből 700 ezer tonnát tettek ki a ga­bonafélék. Ezzel az ATI Közraktározási Rt. piacve­zető hazánkban. Idén a cégnél a raktározott áru- mennyiség 5-10 %-os nö­vekedésére számítanak. való értékesítésén keresztül. E helyett a kormány egy tízéves futamidejű megállapodást ter­vez azon vállalkozókkal, akik kiemelkedően vezették cukor­gyáraikat, erőműveiket, papír­üzemeiket, finomítóikat, pet­rolkémiai és műtrágya-üzeme­iket valamint légitársaságai­kat. A jelenlegi kormányzat nemzeti politikává nyilvání­totta a Direkt Külföldi Befek­tetés késztetését és ezért ren­dezett egy nemzeti konferen­ciát Külföldi Befektetések Vonzása Nigériába egy Libe­rális Környezetben — Kihívá­sok és Kilátások címmel 1995. május 30-a és június 1-je kö­zött. Ez a konferencia lehető­séget teremtett a befektetési környezet első kézből való át­tekintésére. Somogyi Ferenc, a Külkereskedelmi Minisztéri­um államtitkára által vezetett delegáció is ellátogatott Nigé­riába ez év szeptemberében az együttműködés meglévő terü­letek megszilárdítása és kiter­jesztése céljából, amely tartal­mazza majd a befektetés vé­delmét és a kettős adózás ki­küszöbölését. Ez a szervezet üzleti rétegnek piacszerzésre dományos tanácskozáson. E kitüntetés apropóján kértük Béres Józsefet egy rövid visz- szapillantásra. — Nem sokkal azután, hogy Teichmann Vilmossal mint gépállomási laborvezető meg­ismerkedtem, a fülembe jutott legnagyobb gondja, hogy bár a burgonyája jobb, de nem hoz eleget a leromlás miatt — em­lékezik a témaválasztás éveire Béres József. — Mivel ben­nem is felmerült a gondolat, hogy nem lehet csakis a víru­soknak tulajdonítani a lerom­lást, a laboratóriumban több irányban kezdtem vizsgálato­kat. Ezek során kedvezőtlen talajtani hatásokat tártam fel, Nyírmihálydi (KM - MCS) — Egy újsághirdetés alapján vásárolta meg a budapesti székhelyű Canex Kft. a nyír­mihálydi konzervüzemet, amelyet egy debreceni gomba­termesztő építtetett fel, de üze­meltetni már anyagiak hiányá­ban nem tudta. A kft. nem is­meretlen a megyében, hiszen korábban az EKO Kft. és a Papp-Ker Kft. termékeit is for­galmazta, éves zöldség-gyü­mölcs exportja pedig megha­ladta a 1,5 milliárd forintot. A cég tulajdonosainak ma­gyar, holland és német cégek és magánszemélyeknek, kapó­ra jött a konzervüzem eladása, hiszen már korábban is gyártó- részleget kerestek megyénk­ben, ahol megítélésük szerint nagyon jó az alapanyag-után­pótlás. A januári vásárlást kö­is lehetőséget nyújt. Valószí­nűleg az is érdekelni fogja az üzleti réteget, hogy Nigéria Szövetségi Kormánya erőfe­szítéseket tesz a tiszteletdíj- csalás (419-es néven terjedt el) gyakori előfordulásának foko­zatos csökkentése és végül el­törlése, valamint egyéb keres­kedelmi szabályellenes csele­kedetek érdekében. Ezért lét­rehoztak egy Különleges Es­küdtszék nevű intézményt, amely jelenleg egyezteti a ma­gánszemélyek által a követsé­geknek küldött és az onnan ka­pott leveleket azért, hogy ki­szűrjék a tetteseket, és draszti­kus intézkedéseket tegyenek ellenük. Itt meg kell jegyezni, hogy minden olyan magán és társadalmi szférában működő cégnek, amely üzleti kapcsola­tot szeretne létesíteni nigériai vállalkozókkal, eleget kell ten­nie a következőknek: a) Ha külföldi cégtől vagy magánszemélytől olyan üzleti ajánlat/levél érkezik, amelyen csak a postafiók száma vagy telefon, illetve faxszám szere­pel cím nélkül, nem fogadják el. b) Minden magánszemély­nek és cégnek kérnie és kapnia amelyek megszüntetésére való törekvés során Vilmos bá­csi egyes szaporító gazdasá­goknak mentesített vetőgu­mót biztosított, amit szakvéle­ményem figyelembevételével szaporítottak. A rendezett ta­lajállapot eredményeként nem­csak nagy hozamot, hanem lé­nyegesen kedvezőbb egészségi állapotot értünk el. □ Ha jól tudom, Jóska bácsi 1963-ban már mint Teich- mann munkatársa kapta kuta­tási témául a burgonyalerom­lás virológiái és talajtani oka­inak a feltárását? — Harminckét évvel ezelőtt ezzel olyan kutatási témába nyúltam, amit a világon senki­vetően a teljes infrastruktúrát kialakították és egy komplett gyártóberendezést vásároltak, így három hónap alatt a vételá­ron kívül 50 millió forintot költöttek a felújításra és a gép- beszerzésre. A közel egy hó­napja működő konzervüzem­ben főleg a helybeliek dolgoz­nak, számuk meghaladja a 100 főt. A gyártósoron dobozos és üveges konzerveket készíte­nek, ennek aránya 50-50 szá­zalék. A felvásárlást folyama­tosan, több helyen szervezik, a kistermelőket heti egy alka­lommal készpénzben fizetik ki. A kft. február 29-től a fel­számoló Adóaktuál Kft.-től bérli a vasmegyeri hűtőüze­met, ahol fagyasztott terméke­ket készítenek. Csont Attila termelési igazgató elmondta, kell egy, a nigériai vállalatok­ról szóló helyzetjelentést, va­lamint mielőtt üzleti kapcso­latba lépne bármiféle vállalat­tal, vagy tiszteletdíjat előle­gezne meg, a sürgős üzleti ajánlat azonnali ellenőrzését kell kérnie ar abujai Kereske­delem és Turizmus Szövetségi Minisztériumától. c) Végül külföldi vállalatok­nak, a társadalmi/magán- szfé­ra szervezeteinek meg kell bi­zonyosodnia arról, hogy min­den akkreditívet, csekket, vál­tót vagy más, fizetést igazoló okmányt a partner bankja visszaigazolt még az áru szál­lítása előtt. A lehetséges befektetési te­rületek a következők: széles skálájú mezőgazdasági vállal­kozások, élelmiszerfeldolgo­zás, ásványkitermelés, petrol­kémiai anyagok, cseppfolyósí­tott természetes gáz, energia- termelés, telekommunikáció, széles skálájú ipari vállalkozá­sok és magas technológia, épí­tészet. A nigériai befektetésekkel kapcsolatban bővebb felvilá­gosítást ad a megyei kereske­delmi és iparkamara. (Nyí­regyháza, Hősök tere 5.) nek sem sikerült eddig megol­dania — mondja szűkszavúan munkásságáról — Az eltelt évtizedek alatt azon is mun­kálkodtam, mit lehet a beteg­ségek leküzdése ellen tenni. Erről csak annyit: a vírus, hogy fellépjen kórokozóként, ahhoz a talaj termőrétegében olyan negatív változásoknak kell fellépni — civilizációs ár­talmak, a nagy adagú műtrá­gyázás —, amik lecsökkentik a növény ellenállóképességét. Tulajdonképpen azonban a burgonya vetőgumó minősé­gének a megjavításán fárado­zom, hogy ne kelljen annyi holland vetőmagot behoznia ennek az országnak. Nyírmihálydiban és Vasme- gyeren ebben az évben 4800 tonna konzerv legyártását ter­vezik, jövőre ez a szám a szá­mításaik szerint megduplázó­dik, kedvező piaci lehetőségek alapján elérheti a 10000 ton­nát. Ugyanakkor a vasmegyeri tárolókapacitást is bővíteni kí­vánják 8-10 ezer tonnára, az utóbbi pótlólagos beruházás értéke 100-150 millió forint lesz. A Canex a gyártás mellett bérmunkában is gyártat, ehhez megfelelő piacot találtak. Az üzem június elején az egres feldolgozásával indította a szezont, majd a meggy és az uborkával folytatja. A készter­mék jelentős részét Nyugat- Európába exportálják, a kon­zerveket a tőkés vevő receptú- rája alapján készítik. Nyíregyhá­za (KM) — Folytatjuk sorozatun­kat a Cégvezetés című lap segítségével. Július 5. A tejtámogatás igénylése, a jogi személy felelősségvál­lalásával működő gazdasá­gi munkaközösségek tb-já- rulékbefizetése a felelős­séget vállaló gazdálkodó szervezethez, a bevont be­tegbiztosítási igazolványok beküldése jegyzékkel ellát­va az illetékes MEP-hez. Július 7. A szövetkezetek tájékoztat­ni kötelesek a megyei (fő­városi) földművelésügyi hi­vatalt a tagi kölcsönök összegéről. Munka Törvénykönyve, foglalkoztatási törvény Az 1995. évi LV. törvény a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tör­vényt, míg az 1995. évi LII. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munka- nélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényt mó­dosította. A terjedelmes módosításokból a követke­ző változásokat emeljük ki: 1995. szeptember 1-jétől a munkaadók és a munkavál­lalók valamennyi munka- szerződését — tehát az öt napnál rövidebb munkavi­A román... ...kormány úgy döntött, hogy részvényvásárlás ré­vén 212 millió dollárral nö­veli tőkerészesedését a Vi­lágbankban. (MTI) Németország... ...nem fog kiverni újabb adókat a családok erőtelje­sebb támogatása végett. Egy év... ...alatt a legnagyobb mér­tékben — 44 százalékkal Index (ideiglenes) július 3-án: 1450,91 (-9,50) Érvényben: 1995. július 3. Valuta Deviza Kanadai dollár 90.71 92.49 91,69 Pénznem ______Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 4(6,52 '424,7? 420.41 Német márka 90.08 91,36 90.91 Angol foot 198.32 202.20 200.48 Notvégfemjna !'2Ö,2f “W * '20.41 ' Ausztjáí dollár 2 88,43 90,23, , 89,29 Olasz líraflOOO) 76.35 77.83 77.07 Belga frank(IOO) 438,0« 446.68 442,23 Ouo&sc. 12.81 * 1107 12,93­Dáa korona 23.07 23,53 23,29 Port. esc.i 100) 8.8,24 86,90 86,11 Finn márka 29.17 29.75 29.44 Spanyol pes.(IOO) 102,92 104.92 103,93 Francia fiatik 25.71 26,21 25.95 Svájci frank 108.46 110,60 109,44 Holland forint 80.44 82,02 81.19 Svéd korona 17,11 17,45 17,30 ír font : • 204,35 208.31 20651 USA dollár 124.48 126,90 125,66 Japán jen (100) 146,88 149,80 148,32 ECU 165.86 “ 169,10 16750 szonyra vonatkozót is — írásba kell foglalni. Az a határozott időre alkalma­zott munkavállaló, akinek a munkaviszonyát a munkál­tató rendes felmondással szünteti meg, ezentúl leg­feljebb egyévi, ha pedig a határozott időből még hát­ralevő idő ennél kevesebb, a hátralevő időre jutó átlag- keresetére számíthat. Az el­rendelhető túlmunka felső határa a korábbi két egy­mást követő napon össze­sen 4 óra helyett négy egy­mást követő napon 8 óra, míg több munkáltatóra ki­terjedő hatályú (például ágazati) kollektív szerződés rendelkezése értelmében akár évi 300 óra is lehet. A munkavállaló szabad­ságát a munkáltató az emlí­tett időponttól „kivételesen fontos gazdasági érdekből” legkésőbb az esedékessé­get követő év január 31-ig, a dolgozó betegsége vagy a személyét érintő más elhá­ríthatatlan akadály esetén az annak megszűnésétől számított 30 napon belül köteles kiadni. A korábban 10 nap betegszabadság he­lyett a munkavállalóknak keresőképtelenségük idejé­re július 1-jétől 25 (az idén 20) nap betegszabadság jár, ezzel szemben megszűnik az évi egy alkalommal leg­feljebb 3 napra igénybe ve­hető igazolás nélküli „hi­ányzás”. — a svájci frankkal szem­ben értékelődött le a forint. A lengyel... ...gazdasági átalakulás je­lentős lefékeződése várható amiatt, hogy a szejm az el­múlt héten elfogadta az „antiprivatizációs törvény- csomagot”. (MTI) Kuba... ...szabadkereskedelmi öve­zeteket akar kialakítani a külföldi befektetőknek. A Teichmann-díjjal kitüntetett Béres József Üzemvásár újsághirdetésre Gyorshírek Árfolyamok Kárpótlási jegyi Tőzsde!

Next

/
Thumbnails
Contents