Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)

1995-07-31 / 178. szám

2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI 1995. július 31.. hétfő Györke László Á llíthatom: imádom a zenét. Legyen az klasszikus, azaz ko­moly, vagy éppen a legkor­szerűbb könnyű. Egy a fon­tos: zene legyen és ne zörej avagy csörömpölés, netán dübörgés. A gondok akkor kezdőd­nek, amikor nem saját jó­szántából kénytelen az em­ber zenét (zörejt) hallgatni. Mint például a Nyírfa téren, ahol néhány hete „helyez­ték üzembe” a zenepavi­lont. Addig még rendben van a dolog, míg dallamos élőzenét hallgathatnak a tér lakói, a boltok eladói. A já­rókelőket szándékosan nem említem, hiszen ők akkor mondanak le eme nemes szolgáltatásról, amikor ép­pen kedvük tartja. Am az előbbiek kénytelenek egész nap elviselni. Pennát azért ragadtam, mert a tudja Is­ten hány wattos hangfalak­ból szóló dübörgéstől bi­zony sok térlakónak, bol­tosnak emelkedik a gyomra. Általános vélemény szerint az élőkoncertek közötti szü­neteket jó lenne csenddel kitölteni. Az egyik bolt tulajdono­sától tudom, hogy a zene­szolgáltató a téri üzletüze­meltetőkön valamilyen díj­félét (nevezzük frekventál­nak) akar(na) behajtani. Boltonként havi ötezer fo­rintot. Am ez széles körű és heves tiltakozást váltott ki körükben. Nem csodálom, hiszen ez olyasmi, mintha fizetséget követelne tőlem az, aki orrba vágott. Félreértés ne essék: nem vagyok egy ilyen „intéz­mény" létezése ellen. Azon­ban a szóban forgó tér ki­csinysége miatt vélemé­nyem szerint csak halk, szo­lid (kellemes) zenélésre al­kalmas és nem ablakrezeg- tető dübörgésre. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Vírus. Előadás: 16.00,18.00 és 20 órától. BÉKE MOZI: Maugli, a dzsungel fia. Előadás: 16.00, 18.00, 20 órától: Ed Wood. KABALÁS AUTÓSMO­ZI: Maugli, a dzsungel fia. Előadás: 21.00 órától. MONTÁZS MOZI: Tank Aranka. Előadás: 18.00 és 20.00 órától Kiállítások Nyíregyházán, a Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások a következők: Benczúr Gyula és Jósa András emlékkiállítás, Krúdy Gyula élete és kora, Nyíregyházi huszárok. Eze­ken kívül Benczúr Gyula grafikáit tették közszemlé­re, illetve a Nyíregyházi Bélyeggyűjtő Kör sportmo­tívumos bélyegeiből rende­zett kiállítása látható. A Miskolci Képtár kincseiből rendezett tárlat szeptember végéig tekinthető meg. A Kállay Gyűjteményben (Széchenyi u. 2.) az Érmek és kitüntetések bemutatója, és az Ilosvay Ferenc kiállí­tás várja az érdeklődőket. A Nyíregyházi Városi Galériában a XIX. Sóstói Nemzetközi Éremművésze­ti és Kisplasztikái Alkotóte­lepen résztvevő öt-öt ma­gyar és külföldi művész re­mekeiből látható kiállítás augusztus 10-ig, hétfő kivé­telével 10-től 18 óráig. „...az birsalmát verd ál­tal...” — tartósító eljárások a paraszti háztartásokban címmel időszaki kiállítás tekinthető meg augusztus 6-áig (hétfő kivételével) mindennap 9-től 18.00 órá­ig a sóstói Múzeumfaluban. Szabolcs-Szatmár-Beiag megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sípos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz. pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Tanórák rockzenészeknek Az együttlét idején kazettányi demofelvétel készült • Szakmai segítségnyújtás Kállai János Rakamaz, Tokaj (KM) — Kemény dobböffenések, me­részen felívelő gitárfutamok, amolyan heavys hangzások fogadnak a rakamazi volt út­törőtábor területén; ma úgy nevezik: Tiszai Vízi Sportte­lep. Kissé félrevezető a do­log, ha arra gondolok: a to­kaji rocktáborozókat kere­sem. Az egyik sátorból ismerős arc tekint ki: Takács Tamás, a Dirty Blues Band vezéregyé­nisége barátságosan tájékoz­tat. Visszatérők — Ott fenn — mutat az egyik épületre —, ott keressé­tek a vezérkart. Helyben vagyunk, mert csakhamar az is kiderül: Ta­más tanár úr éppen órát tart a rocktáborosok egy csoportjá­nak. Elhúzunk a megadott irányba, s máris a táborvezető Szigeti Ferenc (ex Corvina, ex Karthago) üdvözlésének örül­hetünk. Mindenben a rendel­kezésünkre áll, mindent el­mond, amit az Országos Rock Gyermekei együttléti formáci­óról tudni illik és érdemes. — Az idei már a hetedik al­kalom, hogy a tehetségfelfede­zés, a szakmai segítségnyúj­tás, a mesterfogások átadása céljából egybegyűltünk. Meg­szoktuk ezt a helyet, jómagam szintén hetedszer vezetem a tábort. Óriási volt az érdeklő­dés az egyhetes felkészítés iránt. Kettőszáznyolcvanöt (!) pop-rock zenekar jelentkezett. Közülük viszont csak huszon­egyet tudtunk fogadni; ez is száz fölötti létszámot jelent. A bandák egyike-másika vissza­térő: a Budapest Rock Com­Ébredés utáni gitárfutamok. pany már hatszor, a Hustler és a Messenger háromszor jött el ide, a Tisza partjára. Több me­gye érdekeltségi fókuszában vagyunk, ilyen szempontból is ideális helyen. O Nyíregyházán a közelmúlt­ban zajlott le, közel húsz egy­üttes részvételével a Have- Rock Fesztivál. Az ott szere­peltek közül kik jöttek el? — Számomra eléggé érthe­tetlen, hogy Szabolcs-Szat- már-Beregből nincs itt egyet­len zenekar sem, pedig — és ebben személyes tapasztalata­imra hivatkozhatok — e tájon akad néhány tehetséges banda. Akik jelen vannak, többségük­ben kezdő, még legfeljebb csak szűkebb körben ismert együttesek. Sztár tanárok O Mi a rendje egy-egy tábori napnak? Mennyire iskolaszerű a felkészítés? — Nyilvánvaló, hogy a nyá­ri együttlétek lazábbak, kötet­lenebbek, mint mondjuk egy- egy tanítási nap a suliban. De itt szintén kemény munka fo­lyik. Több szinten, szimultán zajlanak a foglalkozások. A szakmaiságra helyeztük a hangsúlyt eddig minden év­ben. Kiváló tanárokat nyer­tünk meg az ügynek: Szörényi Levente, Bródy János, Pataky Attila, Nagy Feró, Benkő László adtak órákat. Sztenderd szakmai gárda foglalkozott az ifjú muzsikusokkal az idén is. Szekeres Tamás (Omen) a gi­tárórákat vezényelte, aztán ve­lünk dolgozott Zselenc László (Edda), Takács Tamás, Gidó- falvy Attila, Kocsándi Miklós, hogy csak szemelgessek a pa­rádés névsorból. O Tehetségfelfedezés, mene­dzselés, segítés, tanácsadás... Mégis: miben fogalmazható meg a fő cél? — A tábor az irányított pró­bák sorára épült. A hangszere­Mária evangéliuma a szabadtérin A sorsa alkalmas az egyetemes részvét felidézésére Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — A Mandala Nyár ’95 fő attrak­ciója a Mária evangéliuma című rockopera bemutatója. A Madách Színház nagy­szándékú produkciójának zenéjét Tolcsvay László sze­rezte, szövegét Müller Péter és Müller Sziámi írták. A Jézus-történet színpadra ál­lítása valószínűleg nem sok si­kerrel kecsegtetett volna, hi­szen a Jézus Krisztus szu­persztár után kevés újat lehet mondani. Marad a másik, iga­zán hangsúlyos szereplő: Má­ria. Az ő sorsa alkalmas arra, hogy egyetemes részvétet idézzen fel, olyat, amellyel minden nemzedék azonosul­hat. A Müller-szerzőpáros, Mindenféle A fábiánházi... ...általános iskolába várják a véradókat augusztus 1-jén 9 és 13 óra között. (KM) AVasutas... ...Művelődési házban július 31-től augusztus 11-ig várják a 7-12 éves tanulókat nyári nap­közibe. A tábor ideje alatt a nebulók az angol és német tu­dásukat csiszolhatják. Igény szerint matematikából és ma­gyarból tanéveleji ismétlésbe kapcsolódhatnak be. (KM) amellett, hogy nem tudta meg­kerülni Jézus sorsának ábrázo­lását (ez nyilvánvalóan képte­lenség lett volna), Mária életé­ben is nagyokat „ugrott”. Eb­ből aztán az következett, hogy nem mindig volt érthető az anya reakciója (különöskép­pen Jézus keresztrefeszítése- kor). Ugyanígy elhibázottnak tű­nik Mária ifjúságának meg­mutatása, amelyben a lány szerelemvágyó állapotát mint­egy felismeri az Úr, kiszemel­ve őt ezáltal a jövendő Messi­ás világra hozatalára. Szóval, a történet nem vala­mi eleven, a jelenetek arra va­lók, hogy mint valami album­ban lapozgassunk, újra rácso­dálkozva a már ismert arcokra. A két besúgó, valamint Heró- des cinizmusa oldotta valame­lyest az előadás álpátoszát. A korszerű színháztól kissé Cukorbeteg... ...gyerekek tábora kezdődik július 31-től a Paradise Hotel­ben. (KM) Fogadóórát... ...tart Kávássy Sándor ország- gyűlési képviselő augusztus 1- jén, kedden 10.30-tól Tarpán, a Polgármesteri Hivatalban. A Piros Rózsa... ...hagyományőrző romaegyüt­tes cigánybállal egybekötött romaestet rendez Kölesén a idegenül hatott a narrátort sze­repkört is betöltő János apos­tol (Vikidál Gyula), aki közöl­te, hogy most Mária történetét látjuk. Tolcsvay László zenéje drámai színezetek megfogal­mazására törekedett, feszes ritmusa, sötét tónusa gyakran idézte a Magyar mise (ugyan­csak általa írt) zenei világát. Jól mozogtak a táncosok, kár, hogy egy-két esetben nem vol­tak színpadon, amikor pedig a zene „tömegjelenetet”, s nem duettet kívánt volna. Sáfár Anikó a legjobb pilla­natokban igazi Mária volt, Sasvári Sándor Jézusa alig volt több sablonok halmazá­nál, míg Szerednyei Béla He- ródese kellően cinikusra sike­rült. Szép nyári este a kissé meg­szépült szabadtéri színpadon. A legnagyobb öröm mégis csak a telt ház volt. művelődési házban augusztus 4-én 19 órától. (KM) A Kölyökvárban... ...kínai papírsárkány-kiállítás tekinthető meg augusztus 3-ig. (KM) A tiszateleki... ...Tisza-parton campingtalál- kozó lesz augusztus 3. és 6. között. A négy nap alatt sport- versenyeken, ügyességi verse­nyen mérhetik össze tudásukat a táborlakók. (KM) Horányi Zsuzsa felvétele lés az egyik fő penzum. Aztán a kompozíciós feladatok meg­oldása. A szövegírás, a textus és a zene harmóniájának a megláttatása. Mindez a stúdió­felvétel készítése jegyében. Merthogy, s ezt nagyon fon­tosnak tartom: idetelepült a Magyar Rádió egyik komplett stúdiója. Minden együttes dol­gozik benne, beosztás szerint. Elkészítenek egy-két felvételt, aztán később ebből összeáll egy közös kazettányi anyag. A demot szétküldjük majd a mé­diának, a propagálás, a megis­mertetés nem titkolt szándéká­val. Egy hét O Folytatódik-e jövőre a tábor sorozata? . ■. — Remélem! Az érdeklődés ez évi mutatói bárkit meg­győzhetnek az ügy hasznossá­gáról. És üdülve, pihenve sem utolsó dolog e szép környezet­ben egy hetet eltölteni. Gratulálunk Nagykálló határában, vadregényes környezet­ben, egy nagy tó partján rendezték meg a XIII. Téka Tábort július 22. és 30. között. A szervezők és az elkötele­zett, foglalkozásvezetők segítségével a táborlakók hangszeres zenét tanulhat­tak. Megismerkedtek a környék állatvilágával. A kilenc nap alatt szabadon választhattak programot, így mindenki nagyon jól érezte magát. Ezzel tulaj­donképpen a szervezők ál­ma valósult meg: egy olyan csapatot hoztak lét­re, akiknek fontos a népi kultúra művelése, átélése és az emberi kapcsolatok ápolása. A megyeszékhelyen sür­gős esetekben a Szent István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket este 7-től reg­gel 7-ig. Nyíregyháza gyógyszer­tárai közül ezen a héten a Szent Erzsébet patika tart ügyeletet, a Szent István u. 61. szám alatt. Eszi, nem eszi...

Next

/
Thumbnails
Contents