Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-28 / 176. szám
1995. július 28., péntek HÁTTÉR A vidék fontos élettér A modernizáció és a hagyományőrzés egymást korántsem kizáró fogalmak Kállai János Nyíregyháza (KM) — Aligha akad olyan ember, aki közömbösen szemlélné: milyen természetes és épített környezetet hagyunk az utánunk jövőkre, az idestova ránkköszöntő harmadik évezred generációira. Védve, szeretve, figyelmeztetve tekintgetünk szét szőkébb és tágabb pátriánkban, igyekszünk óvni értékeinket — fákban, parkokban, vízpartokon, aprócska falvak mesés portáin, avagy történelmi városaink utcáin, terein. De vajon elegendő-e, amit teszünk? Vajon nem csupán néhány megszállott buzgólkodását könyveljük el a magunk számlájára, illetéktelenül? Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal nyíregyházi irodája és a Nyíregyházi Városvédő Egyesület egy, a napokban megnyílt kiállítással kívánt nagyobb hangsúlyt adni a környezetkultúra valamennyiünket közvetlenül érintő kérdéskörének. Gyermekek vallanak a színpompás akvarelle- ken, grafikákon, nyomatokon mindarról, ami szerintük az ideális, a vágyott, ami harmóniát teremthet az ember és az őt körülvevő tárgyi valóság dolgai között. S. Hegedűs László, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke tárlatnyitó gondolataiban megfogalmazta: egy kb. másfél évtizede ismét magára talált mozgalom látványos eseménye a nyíregyházi bemutató. Az országos gyermek- rajz-pályázat sikere is bizonyítja: fontos és érdemi folyamatok kezdődtek el az értékmentés, óvás, a fejlesztés jegyében. — A környezetkultúra „hoS. Hegedűs László Elek Emil felvétele gyan tovább”-ja kulcskérdés — mondotta a szövetség elnöke. Cifrakertek, ligetek E felismerés valamikor a múlt században, a reformkorban támadt legkiválóbb magyarjaink tudatában. Talán elég, ha Széchenyi István kömyezetszépí- tési, „tisztítási” elképzeléseire utalunk. A kiegyezés után sorra alakultak a szépítő, fejlesztő bizottmányok; maga a mozgalom az ezredforduló táján teljesedett ki. Az alföldi városok, miként napjainkban is, úttörői voltak a folyamatoknak. Megszülettek az ún. „cifrakertek”, a népligetek, tömegeket mozgattak meg a fásítási akciók. O Az, hogy másfél évtizede újjá kellett szerveződnie a mozgalomnak, sejteti: az idők során mintha elfelejtődtek volna ezek a hasznos, az életminőséget markánsan befolyásoló megmozdulások. — Igen. A helyzet 1949 után változott meg. Elhaltak a falu- és városvédő közösségek, mindössze fél tucatnyi ha megmaradt belőlük. Ráday Mihály neve — azt hiszem — majd’ mindenki számára ismerősen cseng. Nos, — egyebek mellett — az ő televíziós műsora adott új lendületet a mozgalomnak. Az egész — mint említettem — mintegy másfél évtizede kapott ismét szervezeti kereteket. A város- szépítés mint cél volt a meghatározó kezdetben. Nyíregyházi példa A nyíregyháziak e tekintetben a legjobbak között tartatnak nyilván. Az itteni városvédő egyesület jól működik, komoly bázisát adva a folyamatos cselekvésnek. Számos konkrétum bizonyítja — mint pl. a Hősök temetőjének a rendbetétele, az ifjúsági környezetvédő táborok életre hívása, a közterek objektumainak óvása — fáradozásuk eredményességét. O A szatmár-beregi rész aprófalvas településstruktúrája a védelem, az értékfelkutatás és bemutatás, a környezeti harmonizáció feladatait — értelemszerűen — más aspektusból veti fel. — Magyarországon a lakosság fele jelenleg falvakban él. A kistelepülések fontosságát ennek tudatában aligha kell bfi zonygatni. Nemzetünk történelmében a vidék, a falu mint a kultúra alapjait jelentő terep mindig meghatározó volt. Éppen a szatmár-beregi régió csodálatos építészeti kincsei tanúsítják: a megőrzés, az átmentés az eljövendő generációk számára — kiemelt feladatként kezelendő. O Az egyesületek száma többszörösére növekedett az utóbbi években. Milyen a kistelepülési szerveződések aránya? — A kétszáz egyesület nagyobbik fele falusi közösség. A legparányibb falvakban — pl. Zalában, Somogybán — megható erőfeszítések edmé- nyeit tudják felmutatni a környezetjobbítás dolgaiban. Természetesen: mindenhol változik a falukép, gyakran nem a legjobb irányban. A giccses, dilettáns, túlcicomá- zott építészeti megoldások sokat rontanak az „arculaton”. Pedig a modernizáció és a hagyományőrzés egymást korántsem kizáró fogalmak. A faluvédőknek ezt kell szem előtt tartaniuk. És több támogatást kell, hogy kapjanak. Azoktól, akik államilag felelősek az ügyekért. O A gazdasági megszorítások. a legkülönbözőbb intézkedések nem túl rózsás képet festenek a „főcsapásoktól" távoli falvak jövőjéről. A MÁV szárnyvonalainak tervezett megszüntetése, a kevésgyerekes falvak iskolátlanítása... Baljós előjelek — A doktrinerség mindenben, így a kicsinyke települések funkciójának megítélésében is tévútra vihet. Jómagam még emlékszem, amikor közszájon forgott a „funkció nélküli falu” kategóriája Magyarországon. A csak városra összpontosító szemlélet károkat okoz. Nem lehet mindent pénzügyi, közgazdászi szemlélettel minősíteni. — A falvak életképességének megőrzése gazdasági vo- natkozásiat tekintve sem lebecsülendő célkitűzés. Ha úgy tetszik: a falu a legolcsóbb települési formáció; olyan, ahol majd’ mindennek kisebb az önköltsége. Tehát: nemcsak a népi kultúra értékeinek „tárolóhelye”; nem skanzen, hanem valóságos és fontos szerepeket vállaló élettér, természetes és épített környezet. A zene napjai Csak egyszer Kovács Éva Y y ú'úk. az Állami í—i Népegészségügyi A 1 és Tisztiorvosi Szolgálat a közelmúltban körlevélben kérte a tisztiorvosokat, vizsgálják meg, melyek azok az egyszer használatos eszközök, amelyek sterilizálás után újra felhasználhatók lehetnek. Ha jól értem a körlevél lényegét, arról van szó, hogy az egészségügyben gyakorlattá vált egyik legnagyobb vívmányról, az eldobható eszközök nyújtotta sokféle előnyről a gyógyításban ezentúl le kell mondani. A tervezett lemondás oka, — kell-e még bárkit a tényről meggyőzni, a területen uralkodó súlyos pénzhiány. A szakma egy részé — talán ez sem lesz meglepetés — természetesen hái- borog, tiltakozik, s ebben van némi igaza. Mint az egyik nyilatkozó is fogalmazott, az egyetemi tankönyvekben szerepel, hogy az egyszer használatos eszközök anyagszerkezete sterilizálás hatására megváltozik, és a betegekre nézve káros, allergizáló anyagok szabadulhatnak fel. A Népjóléti Minisztérium még nem dolgozta ki egységes álláspontját, egyik illetékese szerint a vita egyelőre filozófiai, hiszen sok esetben az egyszer használatos nem több, mint jelző, ügyes üzleti fogás. A minisztérium mindenesetre egyeztet az érdekeltekkel, s amíg közös álláspontjukat nem alakítják ki, nem pártfogolják az eldobható eszközök újbóli hasznosítását sem. Nagy úr a szegénység, tartja a közmondás, mely manapság egyre több esetben mondható, idézhető. Az egészségügyben különös- képpem így van ez, naponta halljuk, tapasztaljuk. A megoldáson, az ésszerű takarékoskodás módozatain mind többen törik a fejüket, s tény az is, vannak ma már egészen érthető, észérvekkel magyarázható, követni érdemes ötletek. Az egyszer használatosok újrahasznosítása talán nem ebbe a kategóriába tartozik. Kommentár Aprajafalva Orémus Kálmán Y~i vek óta azt halljuk az t-f épp időszerű kor- A-J mánytól, hogy a kistelepüléseket meg kell menteni, mindent meg kell tenni az itt élők hátrányos helyzetének felszámolására. Mert hogy az itt élők hátrányos helyzetben vannak, már csak a munkalehetőségek hiánya miatt is, azt nem vitatja senki. Az aprófalvak lakói tehát reménykedtek, s úgy vélték, hogy bár az utóbbi időben történt közműberuházások nem váltják meg a világot, legalább kezdetét jelentik a fejlődésnek. Ezek után még a kormánypárti képviselők nagy részét is meglepte, hogy a pénzügyminiszter elképzelései szerint a továbbiakban száznál kevesebb diákkal nem lehet majd új iskolát indítani, illetve pénzügyi eszközökkel kényszerítik majd az önkormányzatokat közös fenntartású iskolák létrehozására. Más szóval körzetesítés lesz itt a javából. Azt mondják, okos ember a más kárán tanul, de úgy tűnik, mi még a sajátunkon sem. Hiszen tudhatnánk már, mihez vezet a körzetesítés. Ha egy kistelepülésen megszűnik az iskola, akkor eltűnik az értelmiség is, enélkül pedig a falura lassú, de biztos sorvadás vár. Ahol megszüntetik az iskolát, oda építhetnek gázvezetéket, szeméttelepet, sőt még kacsalábon forgó községházát is, onnan mégis el fognak menni a fiatalok. Mindenki nehezen törődik bele, hogy gyermekének a legzordabb téli hóviharban is a szomszéd községbe kell iskolába indulni. No meg, arra vonatkozóan sincs még elképzelése senkinek, hogy ki fizeti majd az utazás költségeit. Mint ahogy azt sem tudja még senki, hogy mi lesz az aprófalvakban élő, dolgozó pedagógusokkal. Egy részükre a körzetesítés után nyilván nem lesz szükség, márpedig más munkahelyet aligha találnak a közelben. A minap hallottam az egyik pedagógusról, aki esténként kártyajóslássaj egészíti ki a keresetét. Állítólag napi két-három órai munkával havi fizetésének többszörösét keresi meg. De az is lehet, hogy csak sejt valamit, amit Aprajafalva lakói még nem tudnak. fBÉliill * I ‘Jr -N #3 «T«l % i 3§j| : . . : A támogatások csonkítása Ferter János rajza
