Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-27 / 175. szám
1995. július 27., csütörtök Kelet-Magyarország 7 A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Bécsben jártak Többnapos kiránduláson vettek részt a Fegyveres Erők és Rendvédelmi Szervek Nyugdíjas Klubjának tagjai. Július 20-án Győrrel ismerkedtek, megnézték a szép város nevezetességeit, tapasztalták az ottani emberek vendégszeretetét. A napi séta után korán lepihentek, mert másnap korán reggel útra keltek, hogy hazánk nyugati szomszédjaival és annak fővárosával, Béccsel ismerkedjenek. Már a határhoz közeledve nagy volt az izgalom, hiszen mostanában a határátkelőkről nem mindig kedvező hírek járnak. Hegyeshalomnál 2- 3 perc alatt jutott át a 60-80. életévüket taposó emberek autóbusza. „Ötven évvel ezelőtt jártam erre”, mondta az egyik fogságot is megjárt nyugállományú tiszt. „Nagyon szép vidék, én most járok itt először” — válaszol a másik. E sorok írójának is először volt alkalma látni Bécs műemlékeit, a szépen rendezett város történelmi nevezetességeit. A rendelkezésre álló egy nap kevésnek bizonyult, de a klubtagok büszkén mondhatják, hogy Kárpátalja, Szlovákia, Erdély szépségeinek megismerése után nyugati szomszédainknál is jártak. A klub októberben lesz 25 éves. Becző Pál, klubtitkár Hiányzók Tisztelt Főszerkesztő Úr! Nagyon szépen köszönöm Önnek az elküldött lappéldányokat. Nagy élvezettel olvastam valamennyit. Csak megerősödött a korábbi gondolatom, hogy ilyen lapot olvasnék szívesen, ha rajtam múlna... Külön köszönöm azt, hogy a levelemet közölték a lapban. További jó munkát kívánok, hiányozni fog a Kelet-Magyarország. Tisztelettel: Rozsnyai Jenő, Szeged Gyógyulóban Egy hónapot töltöttem 1995 májusában a Jósa András Megyei Kórház 4. emeleti női idegosztályán. Súlyos állapotban kerültem oda, járóképtelen betegként mindenben az osztályon lévő orvosokra és ápolókra voltam utalva. Felépülésem még nem teljes, de ha egyszer az lesz, abban biztosan nekik nagy a szerepük. Nagyon köszönöm mindenkinek, jó egészséget kívánok és azt, hogy sok embert gyógyítsanak meg hozzám hasonlóan. Bertliné Csikai Csilla Nyíregyháza A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A belváros változó jelzői „Ma már örülök annak, hogy nem inogtam meg" Örömmel veszem észre az Önök lapjában is egyre többször megjelenő, általában szép, idillikus és megnyugtató képekkel kísért, Nyíregyháza belvárosáról készült írásokat, életképeket. Hála az égnek, a kísérő jelzők is a korábbihoz képest megváltoztak, mára már „építészetileg Európa szintű” minősítést kapunk Önöktől is. (Kelet-Magyarország 1995. július 19-i száma). A kezdet kezdetén egészen más hangvételű vélemények próbáltak megingatni abban a hitben, hogy igazam van és hogy erre szüksége van egy Nyíregyháza szintű városnak. A sok támadás, amelyet nyilvánosan kaptam, a számomra értékadók részéről segítő és biztató támogatásával egészült ki a belváros rekonstrukciója kezdetén. Az is igaz, hogy a támogatások nem voltak nyilvánosak, azokat csak én és a munkatársaim, barátaim kapták személyesen. („Tarts ki, vidd végig”, később be fog bizonyosodni az elképzelésed helyessége.) Ma már örülök annak, hogy nem inogtam meg, hogy mindvégig — az idegrendszerem sérült csak, de az legyen az én személyes, szociális problémám — hittem az igazamban és kitartottam. Ezt a rekonstrukciót, gyalogos-felújított belvárost már az 1987-ben elfogadott rendezési terveink tartalmazták, az én szorgalmazásomra így szépült meg a Kossuth tér Elek Emil felvétele Biztosan voltak vitatható és esetleg hibás részei az eddig elkészült rekonstrukciónak, de úgy gondolom, hogy mindannyiunk munkájába ez belefér. Ahány ember, annyiféle vélemény. Bár még közel sincsen készen az új városközpont, a véglegesen kialakítható gyalogoszónák sora, az épületek felújításai, a tömbök belsőinek passzázsszerű kialakítása, de már látható, hogy a belváros új élettel, tartalommal, építészeti színvonallal és esztétikummal gazdagodott, másként használják a várost a városlakók. Számtalan fórumon és formában ismertettem azokat a további szükséges és lehetséges fejlesztéseket és rekonstrukciókat, melyet még lehet és meg kell még valósítani. Már ma is szorító szükséglet lenne, de csak a pénzügyi lehetőségek birtokában lehet tovább folytatni a rekonstrukciót. így a Kiskörút keleti szakaszának megépítése, a római katolikus templom előtti területnek a Kossuth térhez való kapcsolása, az izraelita templomig a parkok továbbépítése stb. Hiszek abban, hogy ha egyszer azok is elkészülnek, még sokkal jobb, hasznosabb és szebb Nyíregyházánk lesz. Veres István városi főépítész Zaklatott lugosi krónika? Ezúttal a képviselők többsége mondja el véleményét Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Kelet-Magyarország 1995. július 22-i számában megjelent „Zaklatott lugosi krónika...”, avagy a „Polgár- mester és a képviselők harca. Ellenzék vagy ellenség, aki mást akar?” — cikkel kapcsolatban kérjük közölni az alábbiakat: — „Adiatur et altera pars”, azaz „Hallgattassák meg a másik fél is.” Két okból kérjük ezt, egyrészt, mert ez a másik „fél” a 3 képviselővel szemben 8, a többség, másrészt, mert a nagyközség polgármesterét és jegyzőjét vádoló képviselőtársaink minket is érintettek néhány dologban. — Tény, hogy a képviselő- testület tagjai a polgármesterrel együtt mindkét választáskor demokratikusan kerültek tisztségükbe. Ez a számarány — 1990-ben 829:600, 1994- ben 1373:289 — a nagyközség akaratát tükrözi. Mindkét esetben Hovánszki György programjára szavazott a falu, s ezzel értékelte az előző 16 év munkáját is. — Tény, hogy az elmúlt 5 évben valósultak meg nagyközségünkben az alábbi dolgok: a ravatalozó átépítése, rendőrőrs létrehozása, telefon- hálózat, gázszolgáltatás kiépítése, minden út szilárd burkolattal való ellátása, mentőállomás létesítése, folyamatban van egy újabb orvosi rendelő és lakás kialakítása stb., hogy csak a fontosabbakat soroljuk. Úgy véljük, hogy ezek és a további tervek megvalósításához „tolni” a közakaratból megválasztott „polgármester szekerét” pozitívabb dolog, mint kerékkötőnek lenni s a munkát akadályozni. — Tény, hogy a testületi üléseken tehát szívesen támogatjuk azokat a javaslatokat, amelyek nagyközségünk előrehaladását, épülését, szépülését szolgálják. De az is tény, hogy velünk előre a szavazás mikéntjét soha nem beszélte meg a polgármester. — Tény, hogy 3 képviselő társunk gyakran bírál, észrevé- telez, kérdez, de az is tény, hogy előremutató, s főként segítő javaslatuk nemigen volt. — Tény, hogy a művelődési és oktatási bizottság elnöke olyan képviselőtársunk lett, „aki rendes fiú, de fuvarozó kisiparosként nem sokat ért a kultúrához”, aki mellesleg főiskolai diplomával rendelkezik. Az is tény, hogy a cikkben említett ellenzéki javaslat nem hangzott el, sőt a bizottság elnökének megválasztása előtt került sor arra, hogy 2 képviselőtársunk mindennemű tisztségéről lemondott. — Tény, hogy a testületi üléseken — amelyek mindig nyilvánosak — az álláspontok kialakításánál sokszor alakul ki vita, de az is tény, hogy harc nincs sem ott, sem a faluban, legfeljebb néhányan akarnak vihart kavarni egy pohár vízben. Féki András Háda Istvánná Hudák Imre Göncző György Szakály Mihály Szulyák Imre Vedrán Imre önkormányzati képviselők (A szerk. megjegyzése: A vitát kiváltó írás az Önök álláspontját képviselte. Mostani véleményüket — annak ellenére közöljük, hogy legutóbb meghallgattatott a másik fél is: a polgármester kifejtette az álláspontjukat. Részünkről a nyilvános vitát ezzel lezártnak tekintjük.) Tákosi negatív élmények Jószándékú javaslat a környezet megszépítésére A közelmúltban megbízott a munkaadóm, hogy kísérjem el vállalatunk kiránduló csoportját Beregbe, mivel én 28 évvel ezelőtt ott éltem. Amilyen örömmel indultam, olyan fájó szívvel érkeztem lakosra. Szinte szégyelltem munkatársaim, barátaim előtt: még le sem szálltunk a buszról, négy erőszakos asszony a kézimunkáikkal megleptek bennünket. Annak idején Szűcs László tanár úr vezetésével az iskolás gyerekek beültették nyárfával a falut, ez jó levegőt adott, sajnos azóta kivágták. Elhanyagolt lett a falu. Igaz, csináltak egy játszótérfélét, de nem hiszem, hogy sok gyermek járna oda, szúró meg lapú borítja a környéket. A fiatalok a saját portájuk előtt még le is kaszálják a dudvát, de' az idősek előtt ott ékeskedik a góré. Itt, ahol annyi külföldi és hazai turista megfordul. Én ismerem a tákosi embereket, s egy jó szóra, összefogással feltöltenék, parkosítanák a „patakot”, hogy szebb környezet fogadja az ide látogató vendégeket. H. Csaba Miskolc Tehetség helyett tehetősség A kormány döntött a tandíjak 1995. szeptembertől való bevezetéséről a felsőoktatási intézményekben. Azóta pro és kontra a közvélemény állást foglal. De igazán senki sem gondolja végig, hogy milyen terhek hárulnak majd egy továbbtanuló diák szüleire. Jó, hogy egy lányom már diplomát szerzett, mert a többinél az a konkrét kérdés, hogy képes vagyok-e a jövedelmemből a most egyetemista és főiskolás két lányom számára 36-40 ezer forintot elszakítani. Mi ugyanis a helyzet? Az alaptandíj összege „csak” 2000 forint. De minden intézmény ráteheti maximum a négyszeresét, vagyis a felső határ 10 000 forint. Máris vannak konkrét hírek. A miskolci egyetem, (lévén anyagi gondban) állítólag 6000 forintos tandíjat akar, debreceni KLTE 4500 forintot. A tandíj függ a tanulmányi eredménytől is. Azonban elképzelhető, hogy az intézmények a vizsgákon a tanulmányi átlag leszorítására fognak törekedni a nagyobb tandíjbevétel érdekében, mert az állami támogatás egyre kevesebb, csak a hallgatók 20 százaléka lehet tandíjmentes. A tandíj bevezetése nélkülözi az erkölcsi alapot is, mert a végzett diplomásokkal szemben nincs elhelyezési kötelezettség, lehetséges, hogy sokuk állástalan értelmiségi lesz. Másrészt a továbbtanulók szüleire az egyenlő közteherviselés nem érvényes, hiszen adót is és tandíjat is fizetnek, mások csak adót. A pénzügyi teher azonban nem merül ki a tandíjban. Szűkül a kollégiumi létszám és megemelték a kollégiumi térítési díjat, 3000 forint a felső határ. A tanulók már legalább 5 éve nem kapnak étkezési támogatást vagyis menzát. Ha csak napi 300 forintot számolunk étkezésre (az egyetemek éttermében egy ebéd 150-250 forint) egy hónapban 9-10 000 forint. A magas tankönyvárak (egy orvostanhallgató 25-30 ezer forintot költ félévenként jegyzetre, egy jogász 7-8 ezer forintot) esetleg albérlet, a ruha, szórakozás még nincs is benne. Egy diáknak optimális esetben havonta 18 000 forintot, rosszabb esetben 22-24 ezer forintot kell odaadni. Ezt az ösztöndíj (melynek pillanatnyilag az új elvei sincsenek meg), legfeljebb negyedében ellentételezi, még egy jeles hallgató esetében is. Nem kell különösebb éles szem ahhoz, hogy lássuk az intézkedés hatását. Anyagi lehetetlenség miatt a bérből és fizetésből élők, netán a munkanélküli szülők gyermekei számára bezárul a tanulmányaik folytatásának lehetősége. A diplomaszerzést túlnyomó részben nem a tehetség, hanem az anyagi tehetősség szabja meg. Milyen lesz akkor a jövő értelmiségije? A Munkáspárt alkotmányellenesnek tartja a tandíj bevezetését, hiszen a jelenlegi alkotmányból nem törölték az ingyenes oktatáshoz való jogot. Elfogadhatatlan az esélyegyenlőség megszűnése, az oktatás piacosítása. Szőllősiné Fitos Éva Nyíregyháza Névvel és névtelenül egy kórházról Nem szokása a Kelet-Magyarország szerkesztőségének, hogy névtelen levelekben említett témákra válaszoljon. Napjainkban azonban az egészségügy annyira az érdeklődés középpontjába került, hogy munkatársunkat kértük, keresse fel a Fehérgyarmati Városi Kórház fertőzőosztályát, hogy a „Sok aggódó szülő” észrevételéről saját szemével győződjön meg. íme a helyzet: Július 25-én délelőtt 10 órakor minden külön értesítés nélkül kerestük fel dr. Bakai Zoltánt, a városi kórház orvos-igazgatóját. Meglepetten tájékozódott arról, hogy a szülők egyike úgy véli, a fertőzőosztályon a felnőtt és a gyerek olyan szennyezett és elhanyagolt kórtermekben és folyosón van, ami felháborító. (A névtelen levélíró „adalékokat” is idéz színnel és szaggal.) Az ápolási igazgató és az osztályvezető főorvos jelenlétében végigjártuk a földszintet és az emeletet az igazgató úrral. A zsúfoltságnak, rendezett- lenségnek nyomát sem láttuk. A kórtermekben, a folyosón, a lépcsőházban tisztaság, rend fogadta a nem várt látogatókat. Felnőtt és gyermek betegeket megszólítva, az elégedettség hangján nyilatkoztak. A takarítónők soros feladataikat végezték, a szakrendelőtől az ambulancián át, a WC-ig. Az „aggódó” fertőző hasmenéses járványról (és ennek látható következményeiről) ír a névtelen panaszos. A szakdolgozók a nyilvántartás alapján megmutatták, hogy a 30 helyes fertőzőosztályon mindig volt üres hely (még a milotai szalmonellajárvány idején sem kellett folyosóra fektetni betegeket). Az utóbbi időkben hasmenéses járvány (fertőző) Fehérgyarmaton és környékén nem volt. A kórház igazgató főorvosa mindennemű észrevételt szívesen fogad, és arra kéri a „sok aggódó szülőt”, hogy bármilyen megjegyzése akad. s nemcsak a fertőzőosztály, de a többi osztály munkájára vonatkozóan, azt bármikor személyesen fogalmazza meg. Azzal pedig egyet kell értenünk, ha beteg a gyerek (felnőtt), azt tartsák a kórházban, s gyógyítsák meg (ez minden betegre ráférne).
