Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)

1995-07-26 / 174. szám

1995. július 26., szerda HATTER Ketyegő elfogatási parancs Üzleti ügyek intézése közben háromszázmillió forinttal tűnt el az elnök Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Szo­morú, de az előjelek alapján várható fordulatot vett a So­lidus Értékpapír-forgalma­zó Részvénytársaság több százmilliós befektetéseinek ügye. A cég vezetője csak­nem egy éven át küldözgette nyugalomra intő üzeneteit az Egyesült Államokból, ma már az Interpol körözi a ve­zérigazgatót. Az előzmények másfél évre nyúlnak vissza, amikor a Hé­vizén bejegyzett Solidus Rt. az ország négy városában, köztük Nyíregyházán megnyitotta te­rületi igazgatóságát, s a cégnél lekötött tőke után 80 százalé­kos hozamot ígérve megkezd­te a befektetők toborzását. Angyalok városa Az első, kezdetben óvatos be­fektetések biztató tapasztalatai révén az érdeklődés ugrássze­rűen megnőtt, s a négy terüle­ti igazgatóság hamarosan 300 millió forintot gyűjtött be, melyhez a nyíregyházi igazga­tóság közel száz befektetője mintegy 90 millióval járult hozzá. Egy darabig működött a rendszer, az évi 80 százalé­kos hozam havonta esedékes részleteit saját tőkéje után mindenki megkapta, ám a for­galom felpörgetésével, ahogy ilyenkor mondani szokták: ho­mok került a gépezetbe. Az el­múlt év szeptemberétől elma­radt a hozamok kifizetése, a legálisan megnyitott bank­számláról eltűnt a pénz, az elnök-vezérigazgató, Palotai György pedig az Egyesült Ál­lamokba távozott, hátraha­gyott üzenete szerint rövid üz­leti tárgyalásai lebonyolításá­ra. Ekkor még úgy tűnt, csupán átmeneti nehézségek merültek fel, hiszen az elnök-vezérigaz­gató nem bujkált, ismert volt Los Angeles-i tartózkodási he­lye, s ő maga személyesen is telefonált az egyre türelmetle­nebb befektetőknek. A beszél­getések alkalmával óva intette őket a sajtó és a rendőrség be­vonásától, mondván, az csak árt a cég hírnevének, s tovább rontja piaci hitelét, s a befize­tett összegek visszafizetésére tett határozott ígéretet. A ha­táridőként mindig folyó hó utolsó napját jelölte meg. vvnuisTVvv Vajon merre tart a háromszázmillió? A hamuszórást a befektetők persze hamarosan megelégel­ték, feljelentésük nyomán az Országos Rendőr-főkapitány­ság ez év februárjában megin­dította a nyomozást az ügy­ben. A nyíregyházi iroda be­fektetői már 1994. november 12-én megtették hivatalos fel­jelentésüket a Megyei Rendőr­főkapitányságon, ám ott a gé­pezet csak ez év februárjában indult be, amikor 17 panaszos személyesen kért kihallgatást a főkapitánynál. Ám a nyomo­zás, vagy legalábbis a tájékoz­tatás menetével az érintettek ezt követően sem voltak meg­elégedve, úgy érezték, kézzel­fogható eredmény nélkül tel­tek a hónapok, egyre távolabb érezték magukat pénzüktől. Hogy mégsem ültek tétlenül a rend őrei, arról Székesfehérvár Városi Rendőrkapitányságán nyugtatták meg a befektetőket, már amennyire a nyomozás eredménye megnyugtató lehet számukra. Bűncselekmény — A büntető eljárás elsőként Székesfehérváron indult meg, így futottak össze a szálak ná­lunk a területi igazgatóságok négy városából — ad készsé­ges tájékoztatást Dr. Gara Jó­zsef alezredes, a városi kapi­tány. — A Solidus Rt. egyik igazgatósági tagjával szemben már befejeztük a nyomozást, megállapítottuk a bűncselek­mény tényét, így az ügyet vád­emelési javaslattal átadtuk az ügyészségnek. Előzetes letar­tóztatása után most szabadon készülhet a védekezésre, a tárgyalásra. Az egy éve kül­földre távozott elnök-vezér­igazgató esetében is bírói elfo­gató parancs látott napvilágot, de az Egyesült Államokkal ér­vényben lévő kiadatási egyez­mény erre a bűncselekményre nem terjed ki. Az ő ügye egyelőre függőben marad, de természetesen az elfogatási parancs Magyarországon to­vább él, de az Interpol körözé­se révén ha olyan országban tűnne fel, ahol nemzetközi vagy kétoldalú egyezmények nem jelentenek törvényi aka­dályt kiadatása előtt, szintén előállítható. Kérdés persze, hogy kama­tokkal együtt átszámítva 3 millió dollárral a zsebében mi­ért is ugrálna bárki, bár Los Angeles-i tartózkodási helyé­ről néhány hónapja eltűnt Pa­lotai György, az Angyalok vá­rosát már nem érezte elég biz­tonságosnak. Ami érthető is, hiszen nem biztos, hogy estén­ként nyugodtan hajtja álomra a fejét, tudván: közel négyszáz károsult most mind az ő vérét akaija. Ajánlkozó végrehaj­tókból pedig nincs hiány. Mie­lőtt bárki a befektetők felelőt­lenségét húzná alá az ügy ta­nulságaként, felmerül a kér­dés: kiben bízzon meg az em­Balázs Attila felvétele bér, amikor tisztességes taka­rékszövetkezetek, elismert bankok mennek tönkre egyik napról a másikra minden következmény, számonkérés nélkül? Hogyan kaphatja meg az Állami Értékpapír Felügye­let engedélyét, s hogyan kerül­het bankfelügyeleti nyilván­tartásba az Állami Bankfel­ügyelet jóvoltából egy olyan fantomcég, amely a pénzügyi tevékenység fedezetéül szol­gáló tőkét egy napra teremti elő, s bemutatás után már nincs is fedezete? Bottal a nyomát Mindez azokat a véleménye­ket támasztja alá, amelyek szerint Magyarországon csalni csak nagyban érdemes. Bár valóban mindenki felelős saját befektetésében, de túl könnyű megoldás lenne mindent a mo­hóság, a hiszékenység számlá­jára írni. A nagyságrendjében hasonló, ám sokkal nagyobb port kavaró Lánchíd 2000 bot­rányával egy országot mozgat­tak meg, ezt az ügyet azonban sokáig a szőnyeg alá seperték. Megyénk károsultjai éppen ezért kérték fel Takács Péter MDF-es országgyűlési képvi­selőt, hogy interpelláljon a belügyminiszternél. A képvi­selő egyelőre háttérlevelezést folytat, s amennyiben nem ta­lálja kielégítőnek az ered­ményt, a parlament előtt is fel­színre hozza a problémát. '' ^ ' ; ' : ■w—j ékez a busz a megálló­ig ban. A sárga falú eső- J. védőre festékkel fújva a szöveg: POCOK SZERET­LEK — ÉS EZ FÁJ. A he­lyesírás nem elsőrangú, a köz­lemény azonban meghökken­tően pontosnak tetszik: az al­kalmi olvasó tudja, mit gon­doljon róla. Ha ismeri Ka- rinthyt, akkor nyomban a megfelelő dobozba helyezhe­ti bele: „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát min­denkinek”... A lényegen mit sem változtat, hogy valójában nem tudható, ki az a bizonyos Pocok; egyáltalán: fiú vagy lány? Lehet bármelyik. Vé­gül is nem ő a fontos, hanem aki a nevét (becenevét) köz­szemlére kitette. Ráspriccelte erre a csúnya sárga falra, ami még csak szebb sem lett tőle. Persze, a szabad falak arra valók ma már, hogy gázhaj­tású festéktubusokból a lefoj- tásban kínlódó alkotók kide­korálják; bármerre megy az ember a világon, ezzel min­Falfirkaköltészet denütt találkozik. Az önkife­jezés nyugtalansága hamar rávette a fiatalokat (bizonyos időkben a korosabbakat is), hogy éljenek ezekben a festé­kekben, no, meg az üres fal­felületekben fejlő nagyszerű lehetőséggel. Ha tetszik, egy újfajta népművészeté — vá­rosi modorban. A jelenség nem új, de nem is régi; kor­társunk. Úgy vélem, már vannak műfajai, vannak kia­lakult megoldásformái, sajá­tosságai. Van valamiféle iko­nográfiája, a „beavatottak” (ezek sokan vannak, eseten­ként maguk is alkotók) meg tudják fejteni, olvasni képe­sek a jeleket. Veszik az üzenetet. Látvány és szöveg kevere­dik gondos adagolásban, olykor a betűformák maguk is háttérüzenetek, metakom­munikációk. Jobbára kap­csolódnak a tömegkultúrá­hoz, elsődlegesen a könnyű­zenei műfajok világához. Az idézett üzenet — noha hasonló körülmények között fogalmazhatódott meg, és bi­zonyos általánosabb ihletett- ségben — nem egészen ilyen. A betűalakzatoknak semmi jelentősége, a vallomástévő nem bíbelődött velük, azon a szabad falfelületen is szokat­lanul csálén áll a mondat. Mintha a végét valami lefelé húzná. De hiszen tudjuk is mi: a fájdalom. A szokványüzenet csak az összetett mondat első felét tartalmazná, ám ez nem min­dennapiformula, hanem mé­lyen átérzett panasz — ka- maszos nyíltsággal. Ha látja majd és olvassa a világ, bizo­nyára Pocok (hiszen része a világnak) is olvassa: az üze­net célba ér. Csak hát... Legszívesebben az ember maga is előkapna egy hason­ló festékesflakont és miután szégyenkezve körbe pislo­gott, nem akad-e kényelmet­len tanú, aláfirkantaná: így természetes. A valóságos szerelem együtt jár a fájda­lommal, táplálkoznak egy­másból. Te, fiú, te, lány (bár­melyik vagy), telibe találtad. De honnét tudsz te erről? — ötlik föl bennünk a kérdés is nyomban, hiszen olyan fiatal lehet. Annyira érzékenyen fi­atal. És aggódunk, vajon nem jött-e túlságosan korán a fölismerés: a szerelem és a fájdalom egypetéjű ikrek. Voltaképpen egyetlen szó­ba összefoglalhatók, ez a szó: vágyakozás. r ermészetesen a legfi­nomabban cizellált verset is jobbára tömö­ríteni tudnánk egy (vagy né­hány) szóba, ám nyomban el is veszítenénk a kifejezés ér­telmét. Mármint a költői kife­jezést. 4^ , jTijp «T.1 j i aj Uborkalamajka Galambos Béla y-j lőrebocsátom, nem vagyok híve az élel- l J miszerek kanálisba, árokba, szeméttelepre ön- tözgetésének. Ugyanakkor együtt érzek azzal a sok kis­termelővel, új nadrágszíj- parcella-tulajdonossal is, akik nagyobb befektetni va­ló pénzösszeg hiányában, örültek, hogy tavasszal né­hány ezer forint ára vetőmag megvásárlásával elindíthat­ják kisebbfajta zöldség, ben­ne főként a most sok felhá­borodást okozó uborka-, vagy a zöldbab-, paradi­csom-, paprikatermelésü­ket. A kispénzűek is elkezd­hettek egy olyan, viszonylag nem sokba kerülő, inkább a kétkezi munkájukra alapoz­ható gazdálkodást. Egy olyan tevékenységet, ami az egyedüli — tisztességesen megkereshető — „kápét je­lenti (jelenthetné) arról a földről, aminek nagyobb ré­szén azért mégis csak a csa­lád hússzükségletét kielégí­tő háziállatok takarmányát termelik meg. Tisztában vagyok vele, kell a pénz ezekben az ínsé­ges időkben, ha másra nem jut, hát sóra, cukorra, „pet- róra", na meg legalább a gyermekek ruházatára. Va­lamiből azonban csak meg kellene élni! A burgonyter- melés borzasztó költséges „mulatság” lett, el is ván­dorolt a kisemberek földjé­ről a pénze sebbekére. Mi maradt? A kertekben az al­ma jó része lefagyott, a meggy nem termett, az uborka (a szerződő tton kí­vüli), meg a rozs nem kell senkinek, s egyesek szerint hasonló lehet a helyzet a többi zöldségfélével is. A balkányi szeméttelepen már torz vigyorként fogadja az érkezőket a már-már mor­bid felirat: „csak óvatosan az uborkával, hagyjatok he­lyet a paradicsomnak is!" Szóval ismerem a „szi­tut”, tudom mindazt, amit egy kenyerét tollával kereső ember egy ilyen kérdésben egyáltalán tudhat. Együtt érzek az egyelőre még fő­ként a karjukat, derekukat és sokkal kevésbé a fejüket használó, magányosan bo­torkáló emberekkel. A z olyan butákkal azonban egy árnya­latnyival kevésbé, akik mint a minapi telefoná­ló, az újságírót, s a lapot hi­báztatta azért, hogy az ubor­kájukat csak 18 forintért ve­szi meg a helyi felvásárló (aki egyébként tényleg elég mohónak tűnik). „Magyar gondolkodó" egyáltalán, érdemes ebben az országban valamit is termelni...? Ferter János karikatúrája Kommentár Parlagföldek Balogh Géza záporodnak a parlag- V földek a megyében. A KJ nagyobb települések­hez, így a piacokhoz köze­lebbi falvakra ez persze nem érvényes, ott ugrásszerűen megnőtt a föld értéke, de a távoli, határszéli községek­re sajnos igen. A kezdeti lelkesedést las­san felváltja a letargia, egyre több kisgazda ismeri fel, hogy megfelelő tőke hí­ján képtelen a sovány föld­jein nyereséget produkálni. A napokban hozott össze jó sorsom egy nyírségi gazdá­val, akinek az öt hektár ro­zsa a majdani aratással, szállítással csaknem száze­zer forintjába kerül, s még ha kiváló volna is a termés, akkor sem hozná vissza a költségeket. De a termés is gyenge közepes, ráadásul a rozs a kutyának se kell. Az idén fel is hagy a gazdálkodással, kiadja majd bérbe az öt hektárt, ha lesz rá jelentke­ző. Volna, de nem itthonról. Azt nem tudom ugyan, hogy a Nyírség mennyire kapós, de azt igen, hogy például az ukrán határ menti beregi, szatmári földek iránt igen nagy az érdeklődés Kárpá­taljáról. Jó két éve szerveztek egy találkozót Beregszászon, ahol a vendéglátók elmond­ták, Kárpátalján iszonyatos a földéhség, hiszen a terület túlnyomó részét hegyek bo­rítják, s több mint egymillió embert kell eltartania. Azt kérték tehát a jelen lévő magyar államtitkártól, próbáljon meg segíteni ab­ban, hogy a kárpátaljai gazdák földet bérelhesse­nek nálunk, és a saját gépe­ikkel művelhessék azt. Úgy, mint az osztrákok tehetik Nyugat-Magyarországon. A z ígéretet meg is kap­ták, de azóta sem tör­tént semmi. Pedig a gondolat jó, feltétlenül el ké­ne gondolkozni a kivitelez­hetőségén. A dunántúli pél­dák alapján nálunk sem tör­vényszerű az, hogy szapo­rodnak a parlagföldek, hogy gaztengert ringat a szél egy­re több helyen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents