Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-24 / 172. szám
SPORT 1995. július 24., hétfő Edzőmeccsek zsinórban Négyet lőtt a Vasvári, hármat az NYFC Nyíregyháza (B. T.) — A hét végén két NB Il-es csapatunk is befejezte edzőtáborozását. A Nyíregyházi FC szombaton hazatért Eger-Tardosról, a Tiszavasvári Alkaloida játékosai vasárnap délelőtt még edzettek Miskolctapolcán. délután pedig buszra szálltak, és hazaindultak. A nyíregyháziak útban hazafelé Füzesabonyban játszottak edzőmérkőzést, és nyertek 3-2-re. A vendégek Adámszki 2 és Bagoly góljaival már háromgólos előnyre tettek szert, csak ezután sikerült szépíteniük a hevesieknek. Ugyancsak szombaton lépett pályára a Tiszavasvári és a Sényő is. Utóbbiaknak ez volt az első mérkőzésük ezen a nyáron, nem is akármilyen ellenféllel szemben, hiszen a legutóbbi elsőosztályú bajnokság bronzérmese, a Debrecen otthonában léptek pályára. Az osztálykülönbség ezen a mérkőzésen igencsak kiütközött, mivel a hazaiak 7-1-re győzték le az NB II újoncát. A sényőiek gólját Capatina szerezte büntetőből. A vasváriak az NB III-as Borsodi Volán vendégei voltak, és magabiztos 4-0 arányú győzelmet arattak. A gólok közül Rása kettőt, Bohács és Kurilco pedig egyet-egyet szerzett. Érdekesség, hogy az új szerzemény, Rosu háromszor is a kapufát találta el. Legközelebb kedden lépnek pályára NB Il-es csapataink. A tiszavasváriak Ra- kamazon vendégszerepeinek, Sényő a Nyh. Hardwaren fogadja, míg a nyíregyháziak Szlovákiába ruccannak át, ahol az ottani elsőosztályú Humenné csapata ellen játszanak. Egyébként az NYFC további előkészületi mérkőzéseinek végleges menetrendje még nem készült el. Annyi biztos, hogy hazai pályán július 29-én láthatja majd a csapatot a nyíregyházi közönség, erre az időpontra a romániai Nagyváraddal állnak tárgyalásban a vezetők. Jó esély van arra, hogy augusztus 1-jén a Humenné viszonozza a keddi látogatást, illetve biztos, hogy a tiszakécskei villanyfényes nyitány előtt Hajdúböszörményben, hasonló körülmények között játszik majd edzőmérkőzést a csapat. A héten már tétmérkőzéseket is láthatnak a megyei focibarátok, szerdán ugyanis megkezdődik a Magyar Kupa országos selejtezője. Baktán a Stadler FC vendégszerepei, a Kárpát-Hús- Volán vendége pedig Kaba lesz. További előkészületi mérkőzések eredményei: Rakamaz-Baktalórántháza 2-4, Nagykálló-Demecser 2-1. Bizonyára sokan látták már a Kossuth téren ezt a háromajtós tűzpiros Opel Corsát, a nyíregyházi Helia-D XIII. Ifjúsági Atlétikai Európa-bajnokság bérlet-tombolájának fődíját. A bérleteket — tombolaszelvények is egyben — 26-án 12 óráig lehet megvásárolni Balázs Attila felvétele ■ , Sportvilág Lékó Péter... ...a világos bábukat vezetve remizett a FIDE-világbaj- nok Anatolij Karpovval a dortmundi nemzetközi sakktoma nyolcadik fordulójában. A fiatal magyar nagymestert így továbbra sem tudták legyőzni nagynevű ellenfelei. Az élen a helyzet változatlan, vezet az orosz Kramnyik, Lékó pedig őrzi harmadik helyét, (dpa) Újabb két... ...érmet szereztek a magyar úszók a genfi ifjúsági Európa-bajnokság záró napján. A legnagyobb sikert Kovács Agnes érte el, aki a 100 m-es mellúszásban 1:10.98 perccel Európa- bajnok lett. Kollár Miklós a 200 m-es gyorsúszásban bronzérmet szerzett. (MTI) Aranyérmet... ...nyert a magyar női párbajtőrválogatott a hágai vívó-világbajnok ságon. Ugyanebben a fegyvernemben a férfiak a harmadik helyen végeztek. (MTI) Kolumbia... ...szerezte meg a bronzérmet a labdarúgó Amerika Kupán (Copa America), miután a harmadik helyért vívott összecsapáson 4-T- re legyőzte az Egyesült Államok csapatát. (ÄP) Új világcsúcsot... ...állított fel 14:36.45 perccel a női 5000 méteres síkfutásban a portugál Fernanda Ribeiro a belgiumi Hechtelben rendezett nemzetközi atlétikai viadalon, (dpa) Az ausztrál... ...Michael Doohan nyerte a gyorsasági motoros világ- bajnokság 500 kcm-es kategóriájában a Brit Nagydíjat. Az összetett pontversenyben Doohan immár 15 ponttal vezet honfitársa, Daryl Beattie előtt, (dpa) Ukrajnába került a Bereg Kupa Rekordlétszámú induló • A nehéz pálya és a kánikula próbára tette a mezőnyt Ladikné Zarnóczai Klára Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM) — Immár huszonnegyedik alkalommal rajtol július 24-én a magyarországi országúti kerékpáros körverseny, amely 70 éves története során idén sorrendben harmadszor viseli a Coca-Cola Tour de Hongrie nevet. A porfelhőlovagok ezúttal összesen 1088 kilométert kerekeznek, július 24. és 30. között, nyolc szakaszban. A rajtot hétfőn 13 órakor Budapesten, a Hősök terén tartják, ahol a startpisztoly a fővédnök, Kovács László külügyminiszter kezében lesz, s ő indítja majd ötszörös Tour de France-győz- tesek táborába. Egy valamiben azonban túltehet a többieken: neki megszakítás nélkül sikerülhet ugyanez a teljesítmény. Indurain egyébként idén két szakaszt nyert, pályafutása során tizenkét szakaszgyőzelmet aratott a Tour de France-on, csak az egyéni időfutamokat el a mezőnyt. Ezt követően az Eger-Miskolc-Nyíregyháza- Békéscsaba-Szeged- Pécs-N agykanizsa-Szombat- hely-Győr útvonalon át július 30-án délután egy óra tájban érkeznek vissza Budapestre, a Gellért-hegyi Citadellán felállítandó célba. Az idei Tour de Hongrie-ra 28 csapat nevezett, ebből 10 itthonról, 18 pedig külföldről, összesen mintegy 120 versenyző. Jön csapat többek között Fehéroroszországból, Moidovából, Ukrajnából, Franciaországból, Belgiumból, Németországból, Jugoszláviából és Ausztriából. A magyar élmezőny színe-java tekintve pedig tízszer diadalmaskodott. A vasárnapi, utolsó etapot a „hajrákirály” üzbég Abduzsaparov nyerte, Indurain csak előnye megtartására törekedett. A spanyol versenyző tervei szerint hamarosan ismét megpróbálkozik az egyórás világcsúcs megdöntésével. is rajthoz áll. A verseny össz- díjazása meghaladja a félmillió forintot. A nyíregyházi színeket, egyben a Rubin KSC-t öt versenyző képviseli. Szurovcsák András. Pirnyák Péter, Kertész István, Solymosi János és Lőkös László próbálja meg vé- gigtekemi a távot. Egyébként ők holnap ismerős környezetben kerekezhetnek, hiszen Egerből Tokaj, Rakamaz, Gá- vavencsellő, Ibrány, Nagyhalász és Sóstóhegy érintésével délután öt óra körül érkezik a mezőny a megyeháza előtti célba. Másnap 13 órakor a buj- tosi csarnok előtt lesz a következő etap rajtja. bolcstej Kupáért: 1. Ladikné Zarnóczai Klára (NÍVÓ 90), 2. Lavrinenko (Ukrajna), 3. Za- popoiets (Ukrajna). F14: 1. Weisz Attila (Szekszárd), 2. Szekeres Árpád (APEX SE), 3. Novák Zsolt (APEX SE). F16: 1. Huszti Gergely (NÍVÓ 90), 2. Nagy Géza (NÍVÓ 90), 3. László Károly (Szeged). FI8, a Nyírtelecom Kupáért: 1. Cserpák Zsolt (NÍVÓ 90), 2. Oleg Choulianskii (Kisi- nyov), 3. Stanko (Ukrajna). F19, Nyíregyháza város nagydíjáért: 1. Jozef Simecek (Szlovákia), 2. Vitek Pospisil (Prága), 3. Petr Hanák (Brno). F40, a Team Vili Kupáért: 1. Romanenko (Ukrajna), 2. Velikanov (Ukrajna), 3. Fursa (Ukrajna). Nyíít női: 1. Hudi- eneva (Moldova), 2. Velikanova (Ukrajna), 3. Weisz Já- nosné (Szekszárd). Nyílt férfi: 1. Jáger Péter, 2. Hankószki József, 3. Újvári Ferenc (mind NÍVÓ 90). Csapatban, N19: 1. Ukrajna, 2. NÍVÓ, 90, 3. Csehország. F18: 1. NÍVÓ 90, 2. Csehország, 3. Szlovákia. F19: 1. Csehország, 2. Szlovákia, 3. Brno. F40: 1. Ukrajna, 2. NÍVÓ 90, 3. Zombor. Az összetett pontversenyt Ukrajna csapata nyerte a NÍVÓ 90 és Szlovákia előtt. Megérkeztek... ...a nyíregyházi Helia-D XIII. Ifjúsági Atlétikai Eu- rópa-bajnokságra az első „fecskék”, azaz a német csapat két vezetője. Ők már vasárnap elkezték a szervezőmunkát csapatuk hétfői érkezése előtt. Tegnap két angol vezető is megjött Nyíregyházára. (KM) Díszbe... ...öltözött a stadion, vasárnap darusautó segítségével az Európai Atlétikai Szövetség tagországainak zászlói az égbe szökő ru- dakra kerültek. (KM) Fantom... ...versenyt tartottak tegnap a UNISYS cég szakemberei: kipróbálták a számító- gépes rendszert. (KM) Terepbejárást... ...tartott szombaton az EB szervező és végrehajtó bizottsága Csabai Lászlóné polgármester vezetésével. A csoportvezetők beszámoltak az előkészületek állásáról, majd közösen megtekintették a városi stadiont és a szállás helyeket. (KM) Az EB Expóra... ...16 szponzor jelentkezett. Ma és holnap építik fel és rendezik be a pavilonokat. Totó 29. hét 1. Górnik Zabrze-Karlsruhe 2 2. Sheffield W.-Aarhus 1 3. l.FC Köln-Tottenham 1 4. Luzern-Rudar Velenje x 5. Cluj-Napoca-Aarau 2 6. Leiria-Heerevereen 1 7. Naestved-Ton Pentre 1 8. Odense-Norköping 1 9. Metz-Linzer ASK 1 10. Patrick Thistle—NK Zagreb 2 11. Cannes-Becsej 1 12. Groningen-PiatraNeamtx 13. H. Petah Tikva-Strasbourg x 14. Frankfurt-Vorwarst Steyr 2 Vasárnap délután rekkenő hőségben rendezték meg a motokrossz országos bajnokság negyedik fordulóját. A szépszámú közönség kitűnően szórakozott az izgalmas futamokon. Képünkön jól látszik, hogy mostanában nem sok esőt látott a kabalási pálya Balázs Attila felvétele kerékpáros körverseny Tizennyolc külföldi csapat lesz a résztvevők között Indurain ötödször győzött Párizs (AFP) — A spanyol Miguel Indurain nyerte a vi- lág legnagyobb kerékpáros körversenyét a Tour de France-t. A spanyol kerekes ezzel a belga Eddie Merckx, a francia Jacques Anquetil és Bemard Hinault mellé csatlakozott az Nyíregyháza (KM) — Az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a XI. nemzetközi rádiós tájfutó Bereg Kupa résztvevőit. Ebben a kánikulában aki teheti, a vízpartra vagy a hűvös szobába menekül, kilenc nemzet százötven versenyzője viszont mind szombaton, mind vasárnap Nyírtura környékén loholt a „rókák” után. Ez a létszám egyébként rekord a kupa történetében. A kánikula mellett a pályával is meg kellett küzdenie a mezőnynek, persze a nehéz pálya nem a véletlen műve volt, hiszen ahol tizenhat világ- és Európa-bajnok áll a pályának is rangosnak kell lennie. A nyíregyházi versenyzők ezúttal is a NÍVÓ 90 színeiben indultak, és közülük többen a dobogó tetejére is felálhattak. A Bereg Kupa — története során másodszor — ezúttal nem maradt itthon, Ukrajna együttese nyerte meg az összetett versenyt, és vele a kupát. Eredmények, NI4: 1. László Dóra (Szeged), 2. Szabó Erika (Szekszárd), 3. Kiss Andrea (Szeged). N18: I. Júlia Jaku- kina (Moldova), 2. Babecz Brigitta (Túrkeve), 3. Kiss Ildikó (Szeged). N19, a Sza-