Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-22 / 171. szám
1995. július 22., szombat HÁTTÉR Zaklatott lugosi krónika... Polgármester és a képviselők harca • Ellenség vagy ellenzék, aki mást akar? Kovács Éva Nyírlugos (KM) — Felháborodottan kereste fel szerkesztőségünket három nyír- lugosi önkormányzati képviselő. Mint mondták, indulataikat lapunk egyik jegyzete váltotta ki, melyben súlyos vádakkal illették őket, s melyben magukra ismertek. Állításuk szerint rájuk ismerni már csak azért sem nehéz, mert előzőleg a helyi újságban, a Lugosi Krónikában pontos névmegjelöléssel már mindezeket megírta róluk a jegyző. A három képviselő szerint a polgármester diktatórikusán irányítja a falut, a helyi vállalkozások hatvan százaléka már az övé, különböző módokon köti magához a képviselőket. Azt pedig, aki nem az ő szekerét tolja, rendre ellehetetleníti. Robbant a bomba Pazolik István vállalkozó már az előző ciklusban is tagja volt az önkormányzatnak. Gondjairól így beszél: — Akkor a polgármester, Hovánszki György kért, induljak képviselőnek. Jól esett a bizalom, de később rájöttem, miért volt akkora: Hovánszki a testületi ülések előtt mindig lejött a lakásomra, s elmondta, mit mondjak, mit kérdezzek majd az önkormányzat előtt. Egy idő után úgy gondoltam, el tudom én mondani magamtól is ha van valami ötletem vagy bajom, azért választottak meg, hogy azt mondjam, amit gondolok. Ezt közöltem a polgármesterrel is, ekkor kezdődött a harag. A második választáskor ugyancsak indultam, másodszor is bejutottam az önkormányzatba, de akkor már nem Hovánszkit akartam első embernek. Tudom, ő sem örült annak, hogy testületi tag lettem. Szerinte mi nem ellenzékiek, hanem ellenségek vagyunk. A bomba az alpolgármesterválasztáskor robbant: a kulturális bizottság elnökét javasolták erre a tisztre, így megüresedett a széke, ahová mi Lisztes Pál tanárt szerettük volna delegálni. A polgármester erről hallani sem akart, egy olyan vállalkozó fiatelembert Nyírlugos, a falu főtere. A kép szerint béke, nyugalom uralkodik... A szerző felvétele erőltetett be a posztra, aki rendes fiú, de fuvarozó kisiparosként nem sokat ért a kultúrához. Ráadásul nem is akarta elvállalni, ő maga is Lisztest ajánlotta. Na, ekkor lett elegem, s mondtam, kilépek a bizottságból, ennek így semmi értelme nincs. Sérelmezem a cikknek azt az állítását, amely azt próbálja elhitetni, csak a pénzért vállaltuk a képviselőséget. Én voltam az egyetlen, aki a sport javára lemondott a tiszteletdíjáról. A polgármester bosszút áll rajtunk. A feleségem a tanácson dolgozott, most felmondott neki, mert „anyagilag nincs rászorulva”. Lisztes Pál a Lugosi Krónikából idéz: „E napirend keretében Lisztes Pál lemondott...” Kérem, nekem kiforgatták a szavaimat. Az írás megfogalmazója csúsztat. Úgy tünteti fel, mintha én azért mondtam volna le, mert bár én akartam, nem állapították meg a képviselői tiszteletdíjat. Én ezzel szemben azt mondtam, állapítsák meg a díjat, és ki-ki eldöntheti, felveszi vagy nem, s ha valaki ezt bármilyen célra fel kívánja ajánlani, tudja, mennyiből gazdálkodhat. Kiforgatják a szavait — A lakodalmasház ügyében nemmel szavaztam, mert úgy gondolom, nincs rá szükség, s így is mértéktelenül eladósod- tunk, lenne jobb helye a pénznek. Az egészségházat se tudtuk befejezni, pedig az szerintem fontosabb. — Tizenöt évig voltam itt tanácselnök, a staféta átadáskor eredményeimet Hovánszki is elismerte. A legnagyobb gond az, hogy akinek a polgár- mesterétől éltérő véleménye van, az itt ellenségnek, rebellisnek számít. Hogy a bizottsági tagságról miért mondtam le? Mert meggyőződtem róla, hogy szándékosan olyan helyeket ajánlottak, amelyekkel csak kudarcot lehet vallani. — Óriási csatát vívtam én azért, hogy önkormányzati képviselő legyek — mondja Jobbák Zoltán vállalkozó. Megválasztásomnak nem örült a polgármester, mondhatom, teljesen kétségbeesett, mert tudta, ezzel legalább hárman lesznek a testületben, akik nem az ő szekerét tolják. Soha nem voltam neki szimpatikus. Két bizottságnak is tagja vagyok, s nekem is az oktatási bizottság vezetőjének megválasztásakor lett elegem. Igaz, azt se szavaztuk meg, hogy a polgármester a maximumot, a miniszteri fizetés nyolcvan százalékát kapja. Hovánszki György a vádakra így reagál: — A mi konfliktusunk a három képviselővel évek óta tart. Még a választások idején kezdődött, amikor Lisztes Pál azzal vádolt meg, hogy korrumpálom a közvéleményt. Egy biztos, 1990-ben Lisztes és én indultunk a polgármesterségért, akkor rám 829-en, rá 600-an szavaztak. 94-ben hárman voltunk jelöltek, én kaptam 1373, Lisztes pedig 289 szavazatot. Vádjaikat cáfolni tudom. Fizetésem valóban az adható maximum, de ezt a törvény szerint az alakuló ülésen az önkormányzat határozta meg. Azt pedig, hogy ők nem ellenzék, hanem ellenség, én soha nem mondtam. A Lugosi Krónikában az önkormányzati gyűlések jegyzőkönyveiből szoktunk idézni, ott csak az olvasható, ami elhangzik. Pazu- lik tiszteletdíjával kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy 1994-ben nem is járt neki, mert az ülések kétharmadán nem volt jelen. Állításaikat cáfolom — Vádaskodás, hogy én a közgyűlések előtt felkerestem őt, soha nem teszek ilyet. Az, hogy a képviselőket bizonyos üzletekkel magamhoz láncolom, egyszerűen nem igaz, a megkötött üzletek szabályosságát jegyzőkönyv bizonyítja. Többször vádoltak azzal, hogy a Mitsubishi mikrobusszal járok Pestre, felajánlottam, szavazzunk az eladásáról. A testület erre nemet mondott. Ha a fél Lugos vállalkozása enyém lenne, engem ők már rég a bíróságra adtak volna, a falu meg nemigen választott volna másodszor is polgármesternek. A lakodalmasházban sincs érdekeltségem. Hosszan lehetne még sorolni a vádakat pro és kontra, s akit hallgat az ember, mindig annak ad igazat. Tanulság? Talán egyetlen egy: hatalmas indulatok dúlnak itt, melyek sajnos kioltják, nem pedig táplálják egymás erejét. Ami azért nagy kár, mert az erőket összeadva sokkal jobban járna Nyírlugos... Páll Géza tárcája M inden különösebb ceremónia nélkül, a nyilvánosság mérsékelt érdeklődése mellett zajlott le a minap az az ünnepség, amelyen átadták Az év nagymamája címet az erre legilletékesebb nagymamának, Mancikának, azaz teljes nevén Bergengóci Margitnak. A bensőséges ünnepségen képviseltette magát minden jegyzett és nem jegyzett párt, amelyek képviselői meleg szavakkal méltatták a díjazott életútját, küzdelmeit, majd átadták pártjuk legőszintébb üdvözletét. Az év nagymamája címet Az év nagymamája néven ismeretlen alapítvány hozta létre azoknak a nagymamáknak a díjazására, akik egyetlen Nagymama lekvárja néven népszerűvé vált egyetlen üveg lekvárkülönlegességből a lehető legtöbb palacsintát képesek megízesíteni. Mancinak sikerült a legtöbb, bár az ellenzéki pártok óvást emeltek a zsűrizés ellen, pártállami reflexek újjáéledését, nemzetietlenségét és egyéb vádakat emlegettek. Az év nagymamája De mivel Az év nagymamája alapítvány pártoktól és egyházaktól mentes intézmény, képviselőik nem hagyták magukat befolyásolni, csupán a világbank magyarországi képviselőjét, a helyi plébánost, a volt MSZMP párttitkárát és a százéves Matild nénit kérdezték meg, mit szólnak a jelöléshez. Érdekes módon minden megkérdezett Mancikát tartotta a legalkalmasabbnak a magas címre. Egyszerűen lenyűgözte őket az a palacsintáké gy, amely ott magasodott az asztalon, mintegy piramis, annak bizonyítására, a leleményes háziasszony csodákra képes. Az ellenzék azonban csak tovább berzenkedett, azt követelte, vizsgálja meg egy pártatlan, vagyis az őpártjaik képviselőiből álló bizottság a palacsintákat, hogy valóban van-e mindegyikben lekvár. Különben az alkotmánybírósághoz fordulnak. Az alapítvány tiszteletre méltó képviselői azonban nem engedtek a zsarolásnak, megerősítették: ők meggyőződtek róla, hogy Mancika a nyertes, és senki más. Egyébként is ebbe nincs beleszólásuk a pártoknak. A kijózanító szavak után így elmaradt a már küszöbönálló botrány, a kétkedők és az alapítvány emberei nem dobálták meg egymást palacsintával. Sőt, a végén abban is megegyeztek, hogy a tömérdek palacsintát átadják a helyi öregek napközi otthonának. Legalább egyszer jóllaknak az öregek is. Másnap egy rövid közlemény adta hírül az emberséges döntést. Rá egy napra egy másik közlemény is megjelent, melyben az állt, az öregek napközi otthonának több lakóját emésztési zavarokkal kórházba szállították. Túl sok jutott nekik a jóból. Ezután ahogyan már lenni szokott Az év nagymamája nyilatkozott a lapoknak, a kábeltévének, és az adóhivatalnak. Személyes terveiről többek között elmondta, szeretné sikerrel befejezni az általános iskolát, aztán majd meglátja, talán a középiskola, talán a férjhezmenés következik. Ezt még nem tudja pontosan. Az életkoráról annyit mégis elárult: éppen a közelmúlt napokban ünnepelte népes családjával, rokoni és baráti körben a tizenkettedik életévét. A kérdésre, miért nevezett be mégis a nagymamák nemes vetélkedőjére, csak annyit jegyzett meg, a pályázatban nem szerepelt az életkor. De volt még egy ennél nyomosabb oka is, azt mondta, üzenni akart ezzel a felnőtteknek, akik azzal vádolják a fiatalokat, hogy nincs jövőképük. O már legalább 2040-ben jár, s annyira bizakodik a jövőben, hogy előlegezte magának a nagymama címet. Ha még akkor egyáltalán ismerni fogják a palacsintát... Nézőpont Segít a kamara Galambos Béla mozdítani az agrár- K ágazatot abból a gö- iV dörből, amelybe az elmúlt évek során került, nemzetgazdasági ügye is az országnak. Ugyanis az egész magyar gazdaság helyzete jelentős mértékben attól függ, milyen állapotban van a mezőgazdaság, élelmiszeripar és fafeldolgozás. Amikor a hazai gazdaság stabilizációjáról, mint a további mozgásterünket, lehetőségeinket meghatározó alapkérdésről folyik legfelsőbb szinten a szó, egyszerűen kikerülhetetlen a kérdés, sőt a központi témák között kell szerepeljen az agrárium helyzetének stabilizálása és növekedési esélyeinek a megteremtése. Csökkenteni kellene — az ország fizetési mérlegén egyébként exportjával nagyot javító — agrárágazat nettó költségvetési befizetését, amiről mintha szeretnének elfeledkezni azok, akik annyit emlegetik a mező- gazdaságnak folyósított támogatások összegét. A mezőgazdaság nagyon remélt föllendítése különösen érdeke alapvetően agrárjellegű megyénknek, illetve az itt élő embereknek. Ezért aztán nekünk is megkülönböztetett figyelemmel érdemes kísérnünk a Budapesten sorra kerülő hétfői eseményt: a Magyar Agrárkamara közgyűlését. A földművelésügyi miniszter jelenlétében lezajló eseményt ugyanis a már taglalt, alapvetőfontosságú nemzetgazdasági ágazat mélypontól való kibillentése végett hívta össze a nem olyan régen újjá alakult, immár működőképes állapotba hozott, s ilyen formán az élelmiszer- gazdaságban hatalmas űrt betöltő szervezet. Mint ahogy azt a Magyar Agrárkamarában is látják, legfontosabb feladat ma a kormány agráprogramjá- nak, benne is a célrendszer megvalósítása. Ezek a célkitűzések egy exportorientált, biztonságos hazai ellátást adó termelést, a gazdálkodóknak pedig tisztességes és kiszámítható jövedelemjavulást foglalnak magukba. Mindezek elérésére azonban annál nagyobb lesz az esély, minél fajsúlyosabb szervezetként áll majd a mezőgazdasági kormányzat mellett, az ágazati érdekekért vele vállvetve küzdeni is képes Agrárkamara. Hoppá! Kommentár Ferter János karikatúrája Ki kit ver manapság Dankő Mihály A mióta a közbiztonság ilyen látványosan megromlott, idős ismerőseimtől gyakran hallom: bezzeg a mi időnkben, bezzeg a csendőrök. Ha végig menetek az utcán még a légy sem mert zümmögni, s a bálba elég volt csak kiakasztani a kakastollas süvegüket, nem igen volt rendbontás. A drámai és megdöbbentő eseményről számolt be a napokban a televízió Objektív műsora: hogyan vertek el a rendőrök két fiatalembert. A szemtanúk felvonultatása, a véres ruhadarabok, a kórházi ágyon fekvő sértett, igazán megrázó képek voltak. S ami hiányzott! Bizony a tájékoztatás elég egyoldalúra sikerült— nevezhetnénk úgy is, hogy szinte manipulálta a nézőket —, de ez nem elsősorban a műsorkészítők hibája. Ok szerették volna megszólaltatni a másik felet is, erre mi történt: mindenki elzárkózott, az érintettek beteget jelentettek, folyik a vizsgálat — mondták. Vonatkoztassunk el a két esettől. Az igazságot majd kideríti a bíróság, de mint jelenségre érdemes odafigyelni. Érdekes dolog a rendőrség sajtóval való kapcsolata. Valószínű rengeteg olyan ügy van, melyek korai kiszivárogtatása, információk idő előtti kiteregetése árt a nyomozásnak. Viszont sok szóbeszéd elkerülhető lenne, ha egy- egy pikánsabb eset után valaki őszintén kiállna és elmondaná, mi és hogyan történt. Bevallom nekem a filmekből ismert „amerikai stílus” sem tetszik, amikor a riporternek semmi sem szent, egy jó sztoriért keresztülgázol mindenen és mindenkin. Hamarabb ott van a bűnténynél mint a nyomozó. Mégis azt mondom véget kell vetni ennek a szerepzavarnak, álljon ki valaki és mondja el ki kit ütött meg először, higgyünk benne, felnőtt már annyira a magyar újságolvasó és televíziónéző, hogy eldönti ő: kinek van igaza. Különben az ilyen egyoldalú tájékoztatás, az antipátia a rendőröknek sem használ.
