Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-20 / 169. szám
1995. július 20., csütörtök HÁTTÉR Nehéz helyzetben is előre Videóról tanulták a zsindelyezést • Az elképzeléseket meghallgatták A hallgatók egy csoportja A szerző felvétele Dankó Mihály Tiszavasvári (KM) — Egy társadalom fokmérője lehet hogyan tudja az idősek gondjait kezelni. Manapság a rohanó világunkban az érzelmek, a kötődések kissé ellaposodtak. A magány és az elhagyatottság őrületét — különösen az öregeknél — az intézményesített szociális gondoskodás tudja csak feloldani. Emellett nagyon sok beteg, fogyatékos embernek is otthont kell találni. Jó példa erre a Tiszavasvári Szociális Otthon. Az egykori Komis-kastély csendes nyugalmát ma betonkeverő gépek zúgása, tetőfedők kalapácsának zaja veri fel. Épül a mozgássérültek gondozó háza. Működtetni kell — Intézményünkben jelenleg 108 idős, 60 értelmi és testifogyatékos él, az elkészült gondozó ház pedig plusz 32 főnek ad majd otthont — fogad Maros Lászlóné igazgatónő. — Az épület alapkövét egy éve raktuk le. Az anyagot a különböző pályázatokon nyert összegekből szereztük be, s minden munkát a mi dolgozóink végeztek el. Csak most kell külső szakembereket bevonni, akik az épületgépészeti szereléseket (gáz, víz, villany) oldják meg. Például a speciális zsindelyezést videofilmről tanulták meg az embereink. Bár eredetileg a határidő szeptember lett volna, sajnos, különböző csúszások miatt késik az átadás, reméljük, az év végére meglesz. Akkor 16 kétágyas szoba várja majd az aktív korú mozgássérülteket, akiknek lehetőségük lesz dolgozni is itt. A részlegben helyet kap még az orvosi rendelő, a fizikoterápiás helyiség, a főzőkonyha és több foglalkoztató. 1996-ra tervezik a tetőrész átadását, ahol minigarzonszerű- en, fürdőszoba és egyéb kiegészítő egységek várják majd a lakókat. Itt már bizonyos piaci szemlélet fog érvényesülni, vagyis az igénylőnek egyszeri használatbavételi díjat kell fizetnie. Nem elég csak a létesítményt felépíteni, azt működtetni is kell. Ehhez pedig mindenképpen megfelelő szakemberekre van szükség. Hogy mennyire előrelátó volt az intézmény, mutatja, hogy a törvény megjelenésével egy időben a nyíregyházi DOTE Egészségügyi Főiskolával közösen megszervezték a szociális gondozó és ápoló szakképesítő tanfolyamot. Hét férfi — A Munkaügyi Központ hárommillió forint támogatást adott, hogy húsz munkanélkülit iskolázzunk be — mondja dr. Horváth László, a főiskola szakigazgató-helyettese. — Harmincnyolc jelentkezőből kellett kiválasztanunk a megfelelő létszámot. Előnyt élveztek azok, akik valamilyen kapcsolatban álltak már az intézménnyel, például korábban mint közhasznú munkások itt dolgoztak. Reményeink szerint a hallgatók nagy része a tanfolyam elvégzése után a térségben kap állást. Az összetétel változó, 18 évtől 40 éves korig, szakmunkás-végzettségűektől érettségizettekig vannak részt vevők. — Érdekesség, hogy beiskolázást nyert hét férfi is. A tanfolyam a jogszabállyal szinte egyszerre született, az bizonyos, az országban is kevés hasonló működik, de a megyében egyedülálló. Különösen azért jelentős ez, mert államilag elismert szakmaként tartják nyilván. Az oktatás egy évig tart, ami nyolcszáz elméleti és nyolcszáz gyakorlati órát jelent. A résztvevők átképzési támogatást kapnak és útiköltségtérítést, emellett ingyenes az oktatás, tankönyv és a munkaruha is jár nekik. Meglepően nagy a hallgatók aktivitása. Valamennyien tudják mire vállalkoznak, hivatásuknak tekintik az idősek és fogyatékosok ápolását, gondozását. Aki itt szakmát szerez, az alkalmazható idősek klubjában, házigondozóként, sőt még falugondnokként is. A tematikában öt fő tantárgyblokk található: szociális munka, ápolás és gondozás, segítő kapcsolatok, egészségtudományi ismeretek és gyakorlati foglalkozások. Az elméleti képzést a DOTE szakemberei vezetik, a gyakorlati oktatást az intézmény szakemberei látják el. A tanfolyam végén a záróvizsgát a Népjóléti Minisztérium szervezi, és a hallgatóknak egy független bizottság előtt kell számot adni tudásukról. Tarsoly Mihályné Tiszavas- váriból érkezett a tanfolyamra. Végzettsége szerint pék, de nem tud a szakmájában elhelyezkedni. 0 már négy hónapot dolgozott az otthonban, ismeri a lakókat, szívesen vállalkozott a továbbképzésre. Nagyon elégedett az eddig hallottakkal, bízik benne, hogy az itt szerzett tudásával, elméleti ismereteivel még jobban ellátja majd feladatát. Az sem mellékes, hogy ezzel munkahelye hosszabb távon megoldódik. Pályázaton — Álmodunk, és úgy döntöttünk, a nehéz helyzetben is előre menekülünk — fogalmaz egy kicsit talányosán Me- zey József igazgatóhelyettes. — Rendszeresen figyeljük a különböző pályázatokat, így a Phare-program keretén belül is pályáztunk az időskorúak és a fogyatékosok célcsoportos támogatására. Leírtuk az összes elképzeléseinket, s úgy tűnik, ez évben meghallgatásra találtunk, ugyanis a programirodából kijöttek a helyszínre, megnézték erőfeszítéseinket. ■■ 1 ■ ----------------------------------------------------------------------------* Y Y a létezik zene nélküli l—t zenehallgatás, fest- M. A menyek nélküli tárlat, miért ne létezne produkció nélküli színházi előadás? A nagyérdemű közönség nézi a semmit, amely ezúttal maga a produkció, aztán hálásan megtapsolja a semmitelő nem adó színészeket. Elvégre az is produkció, hogy nincs produkció. Mielőtt azonban valaki azt gondolná, hogy a szokatlan időjárási frontok zavarták meg az agyam, sietek megjegyezni, hogy a szóbaho- zottak nem a fantázia szüleményei, hanem valós dolgok. Az abszurditás lényege talán az, hogy nem ismer határokat. Mert valószínű, nincsenek is határok... Ez jutott eszembe arról a színházi produkcióról, amelyet a fővárosban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház jóvoltából láttam. Azaz nem láttam. A csepűrágók napjáról van szó, melyet már második éve, a hagyományteremtés szándékával megrendeznek a várnegyedben. Szinte minden fővárosi és vidéki színház pódiumra lép valamivel a tizenegy alkalmi színpadon. A nagyérdemű iz- gő, mozgó közönség nem győzi kapkodni a fejét, ide, Produkcióóó...!? oda rohangál, nehogy lekéssen a kedvenc művészek fellépéséről. De az egész napos színházi kavalkád, amelyet az egyik júniusi vasárnapon tartottak, nem csak azért volt élmény, mert mindenki kedvére válogathatott a műsorok, színházak között. Mégpedig belépőjegy nélkül. Azért is jó az ötlet, mert amennyire lehetséges, emberközelbe hozza a művészeket, akik ott sétálgatnak a közönség között, aki kéri autogramot is kaphat, szót válthat a népszerű színészekkel, énekesekkel. Természetesen egy kis reklámíze is van a dolognak, mert minden színpad fölött ott függ egy-egy márkás cég emblémája, amelynek fejében hozzájárul a produkció költségeinek fedezéséhez. De a nagyobb reklám szerintem inkább az, hogy a vidám mulatságon a pódiumra lépő színházak, együttesek, köztük akadnak határon túli magyar társulatok is, ízelítőt adnak a következő időszakban bemutatandó darabokból is. Némelyek színházi jegyeket is kisorsoltak a rögtönzött vetélkedőn. ízléses önreklámozásnak is felfogható a Csepűrágó fesztivál, amelyen a nyíregyházi művészek szolgáltatták a leg- meghökkentőbb meglepetést. Az ő produkciójuk ugyanis az volt, hogy nem adtak elő semmit. A műsorfüzet jelezte ugyan a szünet címszó alatt, hogy a Dísz téren egy fél óráig a nyíregyházi társulaté a terep, de azt kevesen gondolták, hogy ezt szó szerint kell érteni, s valóban a „szünetje- lenetet” adják elő a művészek. A színpadon komótosan elhelyezkedtek, kicsomagolták az otthonról hozott, vagy ott vett elemózsiát, csevegtek, nyüzsögtek, ölelgették egymást, nagyokat kacagtak, miközben a társulat egyik tagja körbemutatott a közönségnek egy táblát, amelyen az állt, az elmúlt évadban a lelkűket kitették, annyit dolgoztak, most pihenni jöttek, egyébként pedig jöjjön el a tisztelt nagyérdemű Nyíregyházára és tekintse meg a műsorukat. A bizakodóbbak még mindig vártak, hátha ez csak egy jelenet előjátéka, s mégis történik valami a színpadon. De nem történt. Azaz folytatódott az előbbi jelenet, miközben a táblát újra körbevitte valaki. De mivel egyszer minden előadás véget ér, ez is elkövetkezett, s a társulat vendégszereplő tagjai, a színházigazgató Verebes István vezényletével, kijöttek a nem létezőfüggöny elé, illendően meghajoltak, integettek. A nagyérdemű óriási tapssal fogadta a brilliáns ötletet. S még vissza is tapsolták őket. Talán a bátorságukat, az eredetiségüket értékelte a főváros közönsége, végre akad egy színház, amely produkció nélkül is színre mer lépni és besöpri a tapsokat. A zóta az jár a fejemben, csak nem a parlamenti előadásokat képezték le a szellemes csepűrágók? Tükröt tartva a parlamenti honatyák, honanyák elé... Bárhogyan is történt, a nyíregyházi társulat szellemes előadása még napokig beszédtéma voltafővárosban. De ki emlékszik már a tegnapi, tegnapelőtti parlamenti előadásra...? Blöffológia Szőke Judit y j olt egy nagydumásis- 1 / merősöm, akit ámul- V tunk-bámultunk, amíg ki nem derült, csak a fele igaz állításainak. Mástól hallottam, valóban több diplomája van, az egyik rendőrtiszti (elhárítás volt). Szakdolgozatának az volt a címe: A blöff mint a kihallgatás taktikai eszköze. Mindent megértettem. Ez a fiatalember azóta is kitűnően kamatoztatja tapasztalatait az üzleti életben. Sok követője van manapság a blöffológiának, ami nem más, mint ügyes elhite- tése annak, aminek alapja nincs. Találkozunk vele a politikában, egyes hatóságok, a jog bizonyos képviselőinek írásműiben, környékén, s minden olyan helyen, ahol próbálkozni lehet. Legfeljebb nem jön be, de ha csak egy kicsit talál, akkor már zörög is a kassza. „Bár magunk sem vagyunk biztosak benne, jogos-e a követelésünk, nem mi téved tünk-e, de hátha fizet, ha ráijesztünk” trükk sokszor bizony beválik. Az emberek többsége ugyanis irtózik a retorziók kilátásba helyezésétől, s fizet egy szóra, másoknak meg se koty- tyannak a pluszok s azért tesznek eleget a megfogalmazott igénynek. A hatásmechanizmus régóta ismert a szociálpszichológiában. A módszert a film esetében sokkolásnak, a tárgyalástechnikában néhol beetetésnek, másutt fehéregérnek hívják. A filmes befolyásolni kívánók arra játszanak rá, hogy a néző az első félelmetes esetben a sokkos borzalmak hatására több percen át mérhetően bamba lesz, minden értelmi kontrollja kikapcsol, kiszolgáltatottá válik. Azt mondanak neki, amit akarnak, boldog naivitással el fogja azt fogadni. Amikor egy döntéshez mellékelnek egy fehér egeret, azaz a többihez képest egy kevésbé jó alternatívát, irányíthatóvá válik a választás. Mint ahogy az öreg csotrogány mellett sokkal jobbnak tűnnek a tragacsok, a közepes figurák mellett alkalmasabbnak a tuti jelöltek. S inkább fizetünk, mint a bíróságra járunk. Gyakran nem figyelünk oda a jelenségre, így újra és újra megesszük, amit a beetetők számunkra kifőztek. Hosszú, forró nyár Ferter János rajza Kommentár A tölgy halálára Balogh Géza A tölgy túl a falun, a Túr mellett állt. Beteg volt már és öreg, de még így, vénen is erőt sugárzott, tekintélyt parancsolt. Testvérei rég elporladtak, végzett velük az idő és az ember, a fák kikerülhetetlen végzete. A vén tölgy azonban túlélt minden csapást. Vihart, szárazságot, kegyetlen, vad teleket. A hideg, téli éjszakákon uhuk lesték ágairól a gyanútlan nyulakat, egereket, hallgatta a folyóba nyúló gyökerei alá költözött vidrák füttyentéseit, tavaszon pedig ölyveket, csókákat nevelt, mert a tölgy, minden zordsága ellenére maga volt az otthon, a bölcső..., és a tanú. Emlékezete mára megkopott ugyan, de azért nem feledte azt az ezernyolcszáz- negyvenvalahanyadik évet, amikor egy vékony, merengő férfi üldögélt az ágai alatt. Hallgatta a szél futta levelek hangját, és messze keletnek nézett, ahol, túl a Tiszán, ott voltak a mára- marosi bércek. Petőfi Sándor volt az a férfiA nagyáriák persze akkor nemigen tudták még, legfeljebb a vendéglátók, a Lu- byak, hogy kicsoda Petőfi Sándor, de aztán máig sem tudni mikortól, egyszer csak Petőfi fája névvel kezdték illetni az öreg tölgyet. Mert már akkor is öreg volt, oly öreg, hogy az már az emberélet végső határa. Am áfáknak is bevégeztetik egyszer. A tölgybe pár éve villám csapott, amit még ki is hevert volna, de az „okos” ember tüzet rakott a belsejébe, hogy kiégesse az odúját. Attól kezdve már csak az akarat tartotta benne az életet. Most, a napokban viszont bevégeztetett... Olyan volt a halála, mint az élete: kemény, dacos, elszánt. Nem fonnyadozott, sápadozott, hanem egy hangos csatta- nással letörött, lezuhant a még egyetlen, élő ága. De addig nem adta meg magát a sorsnak, míg tövéből ki nem sarjadzott egy új hajtás. A Petőfi-fa meghalt, de tovább él a fiában. És az emlékezetünkben.
