Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-17 / 166. szám
1995. július 17.. hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelet-Magyaroiszág 9 Értékelés a szocialisták piknikjén Kisgyón (MTI) — A fehérvári szocialisták által szervezett szokásos nyári politikai pikniknek ezúttal Pető Iván és Szekeres Imre volt a vendége. Kisgyónban. a Videoton pihenőparkjában szombat délután fórum keretében értékelte az SZDSZ elnöke és az MSZP frakcióvezetője a koalíciós pártok és a kormány egyéves tevékenységét. Ennek során lényegében mindeketten egyetértettek abban, hogy a stabilizációs program végrehajtásával, illetve az ezt célzó intézkedések bevezetésével késett a kormány. A köztudat márciustól datálja a változásokat, ám a stabilizációs csomag legtöbb eleme július 1-től lépett, illetve lépett volán életbe — mondta Szekeres Imre. Pető Iván úgy fogalmazott: késtünk nyolc hónapot, s ez idő alatt, ha jó irányba nem is, de legalább rossz irányban nem változtak a dolgok. A komoly változások előkészítése lényegében most folyik — hangoztatta az MSZP frakcióvezetője —, ami egyrészt egy hároméves gazdasági, pénzügyi terv, másrészt az államháztartás reformja, ami érinti az egészség- és nyugdíjbiztosítás rendszerét, az önkormányzatok és az oktatás finanszírozását, a kincstári és a adórendszert. Az SZDSZ elnöke nem tagadta, hogy volt idő, amikor — nem látva az előrelépést — fel kell tenniük maguknak a kérdést: mit is keresnek ők ebben a koalícióban? Hiszen alapvetően nem a miniszteri posztokért vállalták a koalíciós részvételt, hanem mert szükségét látták a gyors változásoknak. Mindkét párt úgy gondolta a koalíciós tárgyalások idején — fogalmazott egybehangzóan Pető és Szekeres —, hogy együtt vállalva a kormányzati felelősséget, hatékonyabban tudják generálni a változásokat. A választási eredményeknek megfelelően más súllyal képviseltetik magukat a kormányban, de mint koalíciós partnerek egyenrangúak, közösen hozzák a döntéseket és azokért együttesen vállalják a felelősséget. A gazdasági miniszterelnök-helyettesi poszttal kapcsolatban Szekeres Imre kijelentette: az MSZP frakciója semmilyen formában nem foglalkozott még a kérdéssel, nem ismerik a miniszterelnök konkrét elképzeléseit. Pető Iván elmondta, hogy a koncepciót az SZDSZ sem ismeri, s amíg ez így van, addig magáról a posztról sem érdemes beszélni. Egyébként viccesnek tartaná, ha tárca nélküli miniszter koordinálná a minisztereket, s furcsa lenne, ha két gazdaságpolitikai centrum alakulna ki a kormányon belül. Az Alkotmánybíróság határozatai nyomán át kell gondolni az egyébként szükséges törvénymódosítások bevezetésének idejét, intézkedni kell az elmaradó költségvetési bevételek pótlására — jelentette ki Szekeres Imre. A témához Pető Iván hozzáfűzte: halaszthatatlan, és az IMF által is elvárt fontos követelmény a költség- vetési hiány jelentős csökkentése, ugyanakkor arra is figyelemmel kell lennünk, hogy az ország tűrőképessége feltehetően véges. Ez várható HÉTFŐ: — Egyhetes színjátszó tábor nyílik a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfaluban. — A Nyírbátori Zenei Napok hangversenye a nyírmi- hálydi templomban. SZERDA: — Megnyílik az első Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei mentálhigiénés programiroda Nyíregyházán. — A Nyírbátori Zenei Napok szonátaestje a nyírbátori minorita templomban. CSÜTÖRTÖK: — A Nyírbátori Zenei Napok hangversenye a máriapócsi bazilikában. PÉNTEK: — A Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján részt vett művészekből alakult alkalmi társulat előadása a kisvár- dai várszínházban. Műsoron, Békés Pál: New Buda című darabja. — A Nyírbátori Zenei Napok hangversenye a nagykállói re*- formátus templomban. — SZOMBAT: — A Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján részt vett művészekből alakult alkalmi társulat előadása a kisvár- dai várszínházban. Műsoron Békés Pál: New Buda című darabja. — A Nyírbátori Zenei Napok hangversenye a nyírbátori Minorita templomban. VASÁRNAP: — A Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján részt vett művészekből alakult alkalmi társulat előadása a kis- várdai várszínházban. Műsoron Békés Pál New Buda című darabja. — A Nyírbátori Zenei Napok hangversenye a hodászi református és a nyírbélteki görög katolikus templomban. Nyilvános részvénykibocsátás Budapest (MTI) — Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (OTP) részvényeit jövő hétfőtől péntekig lehet jegyezni belföldi magán- személyeknek, illetve hazai intézményi befektetőknek. Az előzetes elképzelések szerint a hazai nyilvános forgalomba- hozatal során 1,4 millió, egyenként 1000 forint névértékű törzsrészvényt kínálnak fel fele részben magánszemélyeknek, fele részben hazai intézményi befektetőknek. Az 1000 forint névértékű részvényeket 1200 forintos áron hozzák forgalomba. Az előzetes információk szerint az OTP Bank dolgozói és vezetői többszörösen túljegyezték a számukra felajánlott részvénycsomagot, amely az alaptőke összesen 5 százalékát, azaz 1,4 milliárd forintot tesz ki. Mint az már ismertté vált, az OTP-papírok külföldi eladása sikerrel zárult, mintegy száz, elsősorban brit és svájci intézményes befektető jegyzett a hazai legnagyobb lakossági bank részvényeiből. A legnagyobb külföldi intézményes befektető az OTP 28 milliárd forintos alaptőkéjének 2,5 százalékát mondhatja majd magáénak. A hazai nyilvános kibocsátást a Creditanstalt Értékpapír Rt. és az OTP Bróker Rt. irányítja. A nyilvános forgalom- bahozatal során azonban az előzetesen felkínált 1,4 millió darab részvényt bővíthetik, mivel túljegyzés esetén a bank alaptőkéjének 3,4 százalékát megtestesítő, az állam tulajdonában lévő mintegy 960 ezer részvényt is piacra dobja az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. A részvény- igényléseket a két brókercégen kívül az OTP Bank mintegy 150 és a Creditanstalt Bank Rt. négy fiókjánál lehet bejelenteni. A kisbefektetők ösztönzése érdekében részletfizetési kedvezményt is adnak a leendő tulajdonosoknak. E kedvezményes rendszer keretében egy magánszemély legfeljebb 100 részvényt jegyezhet. A jegyzéskor fizetendő részlet a vételár 30 százaléka. A fennmaradó összeget, vagyis a teljes vételár 70 százalékát jövő év január 15-e és július 15-e között kell kifizetniük a kisbefektetőknek. A részletfizetéseket a jegyzési hely által e célból megnyitott számlán tartják majd nyilván. A kezelési költségeket a befektetőknek kell viselniük, ennek összege 500 forint. Előtörlesztéssel nem lehet élni 1996. január 15-e előtt. A részvények óvadékként letétben a jegyzési helyeknél maradnak, és csak a vételár teljes kifizetésekor vehetők majd fel. Fontos tudnivaló, hogy a kisbefektetők a részlet- fizetési időszak alatt is rendelkeznek szavazati és osztalékjoggal. Az 1995/96-os tanév rendje Budapest (MTI) — Az iskolakezdésig ugyan még másfél hónap hátravan, a művelődési tárca hivatalosan is közzétette — a Művelődési Közlöny tizenkilencedik számában — az 1995/96-os tanév rendjét. Eszerint a jövő tanév szeptember 1-től 1996. augusztus 31- ig tart majd. Az első tanítási nap szeptember 4-én — hétfőn — lesz, míg az utolsó 1996. június 14-én, pénteken. Az első tanév tanulmányi eredményéről február hetedikéig kapnak értesítést a tanulók, illetve szüleik. Az MKM hivatalos lapjában megjelentek alapján a téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21-e, csütörtök lesz és január 3-án — szerdán — kell folytatni a tanulást. A tavaszi szünet, amely április 1- től 9-ig tart, ugyanolyan hosz- szú lesz, mint a téli. A szüneteknek a karácsonyi-újévi, illetve a húsvéti ünnepek is részét képezik majd. Új szabályt is tartalmaz a jövő tanév rendjéről szóló rendelet. Eddig csak a katonai és a művészeti főiskolák, valamint néhány kivételezett iskola élhetet azzal, hogy előzetes felvételit szervez. A jövő tanévtől bármelyik középiskola és szakiskola megteheti ezt november 15-e és december 15-e között. Ez a lehetőség nem zárja ki a tanulót a további felvételi eljárásokból, még akkor sem, ha az előzetes felvételi eljárás során bejutott valamelyik iskolába. Minden nyolcadik osztályos tanuló három helyre jelentkezhet, akár három gimnáziumba, vagy szakközépiskolába, illetve egyéb szakiskolába. Továbbtanulási lapját az iskola február 15-ig továbbítja az első helyre. Az általános felvételi eljárás április 12-ig tart, és eddig az ideig mindenkinek tudomása lesz arról, hogy sikerült-e valamilyen iskolába bejutnia. A jogorvoslati eljárás ezután kezdődik, és május 10-ig tart. Az a tanuló, akit egyik iskola sem vett fel, segítségért a megyei és a fővárosi önkormányzathoz fordulhat. Forgótáras gázpisztollyal érkezett hazánkba Nyíregyháza (KM) — A Haj- dú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei vámhivatalok és nyomozóhivatalok az elmúlt hét során is számos jogszabálysértő cselekményt derítettek fel, rengeteg áruval gyarapodott a vámáruraktár készlete. A záhonyi vámhivatal 94 személy ellen kezdeményezett eljárást, négy esetben intézkedett csempészet bűncselekmény, 86 esetben vámszabálysértés, 1 esetben devizaszabálysértés, 3 esetben visszaélés jövedékkel szabálysértés elkövetése miatt, amelyek összes elkövetési értéke közel három és fél millió forint. Az elkövetők 96 százaléka külföldi. A lefoglalt áruk köre széles, 27664 doboz cigaretta, megközelítőleg 150 liter szeszes ital, jármű- és szerszámgépalkatrész, vörösréz. A beregsurányi vámhivatal kirendeltségein 18 vámszabálysértést, egy-egy devizaszabálysértést illetve csempészet bűncselekményt és 20 vámellenőrzés akadályozása szabálysértés elkövetését derítették fel, melynek során 900 ezer forint vámértékű vodkát, cigarettát, belföldi fizetőeszközt, benzint és gázolajt foglaltak le. Egy román állampolgárnál a kilépés során hamis 1000 forintos bankjegyet találtak. A csengersimai vámhivatalnál szolgálatot teljesítők két esetben intézkedtek szabály- sértők, egy esetben csempészet bűncselekményt elkövetők ellen. Román állampolgárok beutazásuk során, az autóbusz kárpitja és ülései alá, illetve az akkumulátorszekrényben elrejtve kíséreltek meg az országban behozni 278 karton cigarettát, valamint 408 liter vodkát 278 200 forint értékben. Honfitársuk belföldi fizetőeszköz engedély nélküli kivitelével próbálkozott, sikertelenül, melynek során nyolc darab 5000 forintos címletű bankjegyet koboztak el. A biharkeresztesi vámhivatal munkatársai Törökországból hazatérő magyar autóbusz átvizsgálása során három vámszabálysértést derítettek fel, melynek alkalmával megközelítőleg 50 ezer forint értékű ruhaneműt foglaltak le. Egy román állampolgár forgótáras gázpisztollyal érkezett hazánkba turistaként, akit a szolgálatban lévő pénzügyőrök szabálysértési eljárás során „könnyítettek meg” terhétől. A vasúti határátkelőhelyet sem kerülték el a jogszabály- sértők. Egy román állampolgár 20 ezer forint értékű cigarettát próbált meg a vámellenőrzés alól elvontan Magyarországra behozni.---------------------------------------------------------------- I Jeles... ...helytörténeti eseményre emlékeztek a hét végén a Szentmiklósi-napok keretében Törökszentmiklóson. Kétszázhetvenöt éve annak, hogy a török hódoltság és az ezzel együttjáró rossz életkörülmények miatt kihalt település újra benépesült. (MTI) A német... ...nemzetiségek lakta Fertőrákoson tájházzá alakítják a Fő utca egyik népi műemlékét a bajor kormány támogatásával. A Messerschmidt Alapítvány 150 ezer márkát adott a XVIII. század elejétől a XIX. század végéig épült együttes felújítására, s az alapítvány képviselői vasárnap megtekintették a rekonstrukció állását. (MTI) Görög... ...katolikus templomot építenek a Hajdú-Bihar megyei Tégláson: a templomépítés dokumentumait is tartalmazó hengert vasárnap délután ünnepélyes szent liturgia keretében helyezte el a templom alapkövében Keresztes Szilárd görög katolikus megyéspüspök. (MTI) A győri... ...ütőegyüttes koncertjével véget ért a soproni ünnepi hetek egy hónapig tartó rendezvénysorozata. A programok nagy érdeklődés mellett zajlottak, ösz- szességében mintegy 30 ezer ember, a hazaiakon kívül osztrákok és németek tekintették meg a zenei, a színházi és az operaelőadásokat. (MTI) Ezen... ...a nyáron a Hevesi megye- székhely, illetve az Egerhez közeli Felsőtárkány község ad otthont az Európai Fiatalok Táborának. A tizennegyedik alkalommal megrendezett két héten át tartó, vasárnap megnyílt táborba ezúttal 9 európai országból, mintegy 150 fiatal érkezett. (MTI) Halálos villámcsapás Budapest (MTI) — Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint Borsod- Abaúj-Zemplén megyében Nyékládháza mellett, az István-tó partján szombaton este hét óra körül a vihar idején villám csapott az ott sátorozó emberek közé. Egy 18 esztendős fiatalember életét vesztette, három felnőttet súlyos, bénu- lásos tünetekkel a miskolci Semmelweis Kórház belgyógyászati intenzív osztályára, egy 13 esztendős fiúgyermeket pedig bénulásos tünetekkel a miskolci Gyermek-egészségügyi Központ intenzív osztályára szállítottak. A halálos áldozat és a sérültek valamennyien miskolci lakosok. Tragédiák a hét végén Gázolt a vonat, tóba fulladt a diák Nyíregyháza (KM) — Sajnos, nem panaszkodhattak a hét végi ügyeletek munkatársai arra, hogy kevés volt a munkájuk az elmúlt két nap alatt. Tűzoltóinkat gyakran riasztották avartü- zekhez. Szombaton Mátészalkán az egyik utcában lobbant lángra az avar, Bu- jon 15-20 hektáron fogott tüzet a rendrevágott szalma, Máriapócson a Bogáti utcában lévő fasor gyulladt meg. Penészleken és Sza- mosszegen gazdasági épületek oltásához kérték a tűzoltók segítségét. Vasárnap Szabolcsveresmarton öt mázsa széna égett. Nem fürödhet többet barátaival az a 17 éves nyíregyházi gimnáziumi tanuló, aki pénteken késő éjjel ment lubickolni társaival a sóstói fürdőtóba. Hogy pontosan mi történt, még nem lehet tudni, holttestét szombat hajnalban a kihívott tűzoltók találták meg. A tragikus baleset körülményeit a rendőrség szakemberei még vizsgálják. Vasárnap délelőtt figyelmen kívül hagyta a piros jelzést Nyíregyházán a KGST-piac melletti vasúti átjáróban egy 74 éves néni, s a Záhony felé közlekedő gyorsvonat halálra gázolta. A tragédiák mellett „kisebb” balesetekhez is gyakran kivonultak a mentősök. Szombat délelőtt Kálmán- házán kerékpárost ütött el egy személygépkocsi, a biciklin közlekedő személy súlyos sérülést szenvedett. Porcsalmán négy személy- gépkocsi ütközött össze, egy személyt súlyos sérüléssel szállítottak a kórházba. Vasárnap Nyíregyházán a Kállói és a Tünde út kereszteződésében két autó ütközött össze. A baleset következtében két személy könyebben megsérült. Leszámolás a diszkóban Gölle (MTI) — Gumibotokkal, baseballütővel és gépkocsi vezérműlánccal felfegyverkezve indult elégtételt venni pénteken éjszaka 17 mezőcsokonyai és kaposmérői fiatalember a Somogy megyei Göllé- ben, mert két társukat, akik jegyszedők voltak a helybéli diszkóban egy héttel korábban megverték. A 17-20 év körüli, de jobbára fiatalkorúakból álló csapat, a hatás kedvéért egy ismerősüket kérték meg, hogy buszszal vigye el őket a Hangya presszóig. A diszkóban verekedést provokáltak, majd helybenhagyták azt a négy fiatalembert, akit végül is kerestek: szerencsére csak könnyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okozva. Dolguk végeztével visz- szaültek a buszba és elindultak Kaposvár felé. A rendőrök a somogyi megyeszékhelyen fogták el a verekedőket, akik ellen csoportos garázdaság alapos gyanúja miatt folyik eljárás.