Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-17 / 166. szám
1995. július 17., hétfő HAZAI HOL-MI Szerzetesek a betegekért Borbányán kap otthont a Kamilliánus Rend • Ünnepélyes befogadás Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM - MML) — A betegek szolgálatát felvállaló Kamilliánus Rend ünnepélyes befogadását rendezték meg szombaton és vasárnap Nyíregyházán abból az alkalomból, hogy 200 év múltával újra megtelepül hazánkban a kamilliánusok szerzetes- rendje. Szombat délelőtt a borbányai római katolikus templomban dr. Váradi József pápai prelátus, püspöki helynök beszédével kezdődött meg a kétnapos ünnepség. Mint mondta, igen nagy esemény, hogy új házat nyit a Kamilliánus Rend Borbányán, hiszen így nem kell külföldről várni a segítséget. Ugyanakkor a szerzetesrend megtelepülése nemcsak Borbányának és NyíregyAz ünnepség pillanatai házának ünnep, hanem a határon túli területeknek is, hiszen a szeretetmunka innen kisugározva eljuthat Erdélybe és Kárpátaljára is. A köszöntő után alapkőszentelés következett, ugyanis a templom melletti félbemaradt egykori lelkipásztori épületet alakítják majd át szerzetesházzá. Az ünnepségsorozat P. Anton Gots kamilliánus szerzetes előadásával folytatódott, majd este szentmise keretében nyíregyházi, illetve nyírszőlősi kamilliánus családtagokat avattak fel. Vasárnap a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Társ-székesegyházban tartották meg a Kamilliánus Rend ünnepélyes befogadását. A Szent-Kamill-szobor megál- dása után a szentmisén Bosák Nándor megyéspüspök celebrált, szentbeszédet mondott P. Anton Gots kamilliánus házfőnök. Akció a Westel Rádiótelefon Kft. irodáiban! Június 26-tól július 7-ig három, óriási teljesítményű (15 Wattos) mobiltelefont törpe áron vásárolhat meg. Az árengedmény mindhárom készülék esetében 30.000 Ft+áfa! És ez még nem minden! Folytatódik a Westel óriási sikerű kamatmenteshitel-akciója, amelynek keretében 30%-os, törpe kezdő- részlettel vásárolhat mobiltelefont. Sőt, a hitelakció a három törpe árú készülékre is vonatkozik! Hát nem óriási? BENEFON CLASS ULTRA MOTOROLA ASSOCIATE MAXON CARRYPHONE Általános tájékoztatással 24 órés telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: DEBRECEN, 4026 KÁLVIN TÉR 2/A. TEL.: (06 521418-038, RÁDIÓTELEFON: (06 601327-800 ■ TRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT TÓTH ISTVÁN TEL: (06 SOI 327-845. SCHIFTER JÁNOS TEL: (06 60) 337-633 WESTEL FORGALMAZÓK: • NYÍREGYHÁZA, CAN-TEL-EAST KFT., 4400 KÖRTE U. 1-3, TEL: (06 42) 313-266, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-851 • MÁTÉSZALKA, SZUPERINFO INFORMÁCIÓS ÉS REKLÁMIRODA, 4700 KÁLVIN TÉR 1., TEL: (06 44) 314-860, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 305-194 • NYÍRBÁTOR, SZUPERINFO INFORMÁCIÓS ÉS REKLÁMIRODA. 4300 BÁTHORY U. 2.. TEL: (06 42) 381-008, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 303-828 Kelei-Magyarország 5 Környezetvédelmi ellenőrzések Budapest, Nyíregyháza (KM - D. M.) A környezetvédelmi közúti akció tapasztalatairól számoltak be a napokban a Közlekedési Főfelügyelet szakemberei. Az elmúlt időszakban összesen 49506 járművet vizsgáltak meg; a 33152 benzin üzemeltetésű járműnek 9,2 százaléka volt kifogásolható, a 16354 dízel üzemű autók 8,2 százaléka nem felelt meg az előírásoknak. A főfelügyelet az akcióban 43 műszeres mérőkocsival és 129 dolgozóval vett részt. Gázüzemre átalakítva A tapasztalatok azt mutatták, hogy az ellenőrzött járművek közül a környezetvédelmi előírásoknak nem megfelelő autók többsége elavult illetve házilagosan javított vagy beállított motorral közlekedett. Más műszaki kifogás a járművek 7,5 százalékánál merült fel, a leggyakoribb hiányosság: a gumiabroncsok lefutott állapota, a fék, a kormány- szerkezet nem kielégítő működése volt. A közlekedési ellenőrök egy esetben bukkantak olyan — engedély nélkül gázüzemre átalakított — gépkocsira, amelyet háztartási gázpalackkal szereltek fel. Az esetek többségében az igazolólapokat rendben találták, a gépkocsivezetők csupán 3,3 százalékuknál nem volt az irat, vagy járt le annak érvényessége. Forgalmi engedéllyel csupán néhány autós nem rendelkezett, viszont a közlekedési ellenőrök néhány olvashatatlanságig megrongálódott, más esetben azonosíthatatlan rendőrségi bélyegzővel érvényesített engedélyt is találtak. Az ellenőrzés megyénkre is kiterjedt. Mint azt Szo- boszlai Mihály, a Megyei Közlekedési, Felügyelet ellenőrzési csoportvezetője elmondta: öt héten keresztül, májusban — a megye városaiban — két, esetenként három műszeres kocsiAutó, autó hátán... val vizsgálták a szabolcsi járműveket, összesen 4224- et. Inkább kockáztatnak Ebből: 2327 alkalommal végeztek környezetvédelmi ellenőrző mérést is. A mérések eredményeként kiderült a benzinüzemű gépkocsik közül nem felelt meg 6 százalék, a dízelüzeműek esetében 36 százalék, az autóbuszok közül 12 százalék. Ha ezt összehasonlítjuk az országos átlaggal, kitűnik, hogy megyénkben jóval magasabb a szabálytalanul üzemeltetett gázolajos autók aránya. Általános tapasztalat, hogy a korosabb, „nyugatról” behozott dízelüzemű járművek nem felelnek meg a környezetvédelmi előírásoknak. Az olcsón megvásárolt matuzsálemek karbantartása, javítása, alkatrészcseréje olyan nagy összegbe kerül, hogy a tulajdonosok inkább kockáztatnak. Megnőtt az illetéktelenül kijavított érvényességi idejű igazolólappal közlekedők száma is. Emiatt 72 zöldkártya kerül bevonásra. 244 esetben kellett 15 napra korlátozni az igazolólap érvényességét a magas káros anyag kibocsátás miatt. A rendelkezések alapján ez idő alatt köteles az üzembentartó a gépkocsit besza- bályoztatni, s beszerezni az új igazolólapot. Csökkenőben van viszont a zöldkártya nélkül közlekedők száma. Csak a magyart Sokszor felvetődik, hogy a szomszédos országokból érkező járművek is erősen szennyezik a környezetet. Különösen a döcögő, pöfögő, fekete füstöt okádó autóbuszok irritálják az állampolgárokat. Ezzel kapcsolatban a csoportvezető kihangsúlyozta: az érvényes jogszabályok szerint, az ellenőrzés csak a magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel ellátott gépkocsikra terjedhet ki. Különben az akciót előreláthatólag szeptemberben újra megismétlik. Szűcs Róbert felvétele Pán-európai piknik Molnári (MTI) — Toleranciával, tisztelettel viseltetni más népek iránt, emberibb módon élni a közös Európa építése jegyében. Ez volt az alapgondolata a horvátok lakta dél-zalai községben, Molnáriban vasárnap rendezett pán-európai pikniknek. A Mura folyó két partján Kotoribánál és Molnárinál megnyitott ideiglenes átkelőhelyen motorcsónakokkal közel másfél ezer horvátországi vendég érkezett a nemzetközi falunapra. Ezen részt vettek a szomszédos szlovén és osztrák pán-európai szervezetek, a megyék és helyi önkormányzatok, valamint a budapesti horvát nagykövetség képviselői is. , **<9 flHBK Ws&SSBi a H H üffliBL AH Hm UHHlHBSKr BKbh8|^ mHHH TELJESÍTMÉNY^ TÖRPE ÁRlfftk Mozgásban az üzlet