Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-13 / 163. szám
1995. július 13., csütörtök HAZAI HOL-MI Kelei-Magyarország 5 A megye kapta a patikavagyont Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — A sok vitát kiváltó, nem kis hercehurcát kiállt patikaügy végére pont került végre. Tegnap ugyanis a megyei Vagyonátadó Bizottság ülésén városaink polgármestereinek jelenlétében hirdette ki dr. Bartha Sándor, a VÁB vezetője a határozatot. Amennyiben a 228 település közül 115 jogszerű megállapodást kötött volna, azt a VÁB-nak maximálisan figyelembe kellett volna vennie a döntésekor. E többség megléte esetén csak egyfajta döntést hozhattak volna: a 228 érintett települési önkormányzat közös tulajdonába kellett volna adni az egész patikavagyont. Mivel ez a többség nem volt meg, ezért a VAB döntési kényszerhelyzetbe került. Két lehetőség közül választhattak: az egyik szerint a patikava- gyon a megyei önkormányzat tulajdonába került volna, a másik végeredménye az érintett települési önkormányzatok közös tulajdonlása. Hogy miért nem a második verziót választották? 228 település van a megyében, ezek közül Kispalád a legkisebb, a maga 81 lakosával, a legnagyobb a 114 ezer lakosú Nyíregyháza, tehát 228 közös tulajdont kellett volna hatósági határozattal létrehozni a 81 és a 114 ezer lélekszám közötti óriási szórásban. A szakemberek álláspontja, hogy nem indokolt 228 közös tulajdont létrehozni, sőt ez csak megnehezítené, akár lehetetlenné tenné a patikaprivatizációt, a patikák működtetését, ami ma nem lehet célja senkinek. Az országgyűlés módosította a patikatörvényt és a reáljogon történő működtetés határidejét 1995. december 31-ig tolta ki. Ez azt jelenti, hogy 1996. január 1. után csak személyi jogon lehet patikákat működtetni (ezeket a személyi jogokat a népjóléti miniszter adja meg bizonyos feltételek megléte esetén, például tulajdonjogot vagy bérleti jogot kell a patikusnak igazolnia). Addig alig fél év van hátra. Ez idő alatt kellene a Betuiapharmának átalakulnia, mely most már az új tulajdonos feladata és kötelessége, valamint a patikaprivatizációt most már visszavonhatatlanul végrehajtani, és szintén eddig az időpontig kell a személyi jógot a gyógyszerészeknek megszerezniük. Ha ez nem így történik, akkor 1995. december 31-én a patikákat be kell zárni. Mivel ezen összetett feladat ellátásához alig fél év áll rendelkezésre, ezért rendelte el a VAB aZ azonnali végrehajthatóságot. Az államigazgatási törvény erre — ha vagyoni károsodás elhárítása érdekében szükséges — módot ad. Márpedig a VÁB szerint többféle károsodás veszélye áll fenn: vagyoni kára lenne az embereknek, akiknek utazniuk kellene a gyógyszerekért, ez számukra felesleges, indokalatlan zaklatás, nem beszélve a vagyoni kárról. Hasonlóképp vagyoni kár érné a vállalatot, illetve a tulajdonos által majd meghatározott gazdálkodó szervezetet, mert csak a magánpatikákat tudná gyógyszerrel ellátni. A szervezet nagyságát valószínűleg csökkenteni kellene, a létszámleépítés miatt végkielégítések, felmondási idők kifizetése válna szükségessé. Itt felmerül az elmaradt haszon is, hiszen a gyógyszerforgalomnak több mint a fele kiesne. Erkölcsi kár érné az önkormányzatokat, mert a Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint a gyógyszerellátásról nekik kell gondoskodniuk — ez egyébként vonatkozik a most tulajdonosként pozícióba került megyei önkormányzatra is. A célszerűség, a jogszerűség és a gyógyszerellátás iránt érzett felelősség vezette tehát a VÁB-ot, amikor az egy tulajdon — egy tulajdonos változat mellett voksolt. Most már gyorsan le kell bonyolítani az átalakulást és minden további késlekedés nélkül meg kell indítani a patikaprivatizációt. A VÁB tegnap egyébként egymilliárd forintnyi vagyon felelős gazdájává tette a megyei önkormányzatot. Marad a kórház Vásárosnaményban Budapest (MTI) — Az érintettek számára megnyugtatóan zárult a Népjóléti Minisztériumban szerdán az a megbeszélés, amelyet a vásárosnaményi kórház körzetében élő csaknem 50 ezer embert képviselő polgármesterek kezdeményeztek a tárca vezetőjével. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón kiderült: nemcsak a beregiek, de polgármestereik sem rendelkeztek pontos információval arról, mi a tárca szándéka a vásárosnaményi kórházzal. A kórházátalakításokról a szakminisztérium ugyan ebben az esetben is egyeztetett a megye vezetőivel, Kis Gábor országgyűlési képviselő szerint azonban a megbeszéléseken nem képviselték kellően a térségben élők érdekeit. Kis szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni a regionális rászorultsági elvet, vagyis azt, hogy a beregi térségben élők rossz szociális, egészségügyi és infrastrukturális körülményei egyaránt a kórház beteg- ellátásának fenntartását indokolják. A helyiek ezért is demonstráltak hétfőn a kórház fennmaradása mellett, és ezért fogalmazták meg a miniszternek átadott petíciójukat. A térség polgármesterei ennek ellenére nem vitatják, hogy szakmai szempontból az intézmény működésében sok a hiányosság, és ezért szükség van a jelenlegi kórházi struktúra átalakítására. Hegedűs Antal, a város polgármestere ugyanakkor leszögezte: a helyiek ragaszkodnak ahhoz, hogy mind a négy, jelenleg is működő osztály megmaradjon (belgyógyászatról, sebészetről, szülészeti-nőgyógyászati részlegről, gyermekosztályról van szó). A fül-orr-gégészeti részlegről lemondanának, és a kórházi ágyszámot is hajlandóak lennének a mai 235-ről 160- 180-ra csökkenteni. A tárca tervei szerint egyébként Vásárosnaményban a jövőben csak egy sürgősségi részleg és egy megerősített járóbeteg-szakrendelő működött volna. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a miniszter elmondta: a kórházi és a szociális struktúra átalakítására a jövő évi költségvetésben mintegy 5 milliárd forintot, míg a megváltozott feladattal tovább működő intézmények működtetésére 4 milliárd forintot igényelt a tárca a Pénzügyminisztériumtól. CD-felvétel készül Tokióban Sikeres a Cantemus kórus távol-keleti hangversenykörútja Szakképzési támogatás Nyíregyháza (KM - N. L.) — Áz Országos Képzési Tanács döntése alapján megyénk idén a Szakképzési Alapból 47 millió forintot használhat fel. A megyei munkaügyi tanács a gyakorlati képzőhelyek megszűnése miatt keletkezett feszültségek enyhítésére kívánja fordítani az összeget, Az illetékesek pályázat útján kaphatnak a keretből — kaptuk az információt Nyíregyházán a megyei munkaügyi központban. Pályázhatnak megyénk szakközépiskolái, a szakmunkásképző iskolák, bizonyos feltételek mellett vállalkozók, ha a tanulók gyakorlati képzése céljából új gyakorlóhelyeket létesítenek, illetve a meglévőket bővítik, javítják az oktatás tárgyi feltételeit és elfogadott képzési program alapján szervezik a gyakorlati oktatást. Nem támogatható gimnáziumi fakultáció, alapítvány, vagy szja szerint adózó pályázó. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülnek a mezőgazdasági, a feldolgozóipari, a szolgáltató, az informatikai, a nyelvi és a vállalkozóvá válás segítésére irányuló pályázatok. A pályázatok beérkezési határideje szeptember 8. A pályázatokat a megyei munkaügyi központ képzési osztályán fogadják Nyíregyházán, az Egyház u. 13. sz. alatt. Tokió — Újabb híreket kaptunk tegnap Japánból, ahol a nyíregyházi Cantemus kórus hosszabb hangverseny- kőrúton vesz részt. Szabó Dénesné telefaxon így tudósította az itthoniakat: „Tokyo, Prince Hotel... Mintha hazaértünk volna: utunk során másodjára foglaltuk el az ismerős, szeretett és elegáns szállodai otthonunkat. Az északi kitérő után Tokyo környékét jártuk be, Yokohama, Niiza az ismertebb városok, sőt ismerős emberek, régi jóbarátok vártak ránk. Ez utóbbi város volt a második hely, Nyíregyháza (KM — Cs. K„ K. D.) — Nincs annál hálátlanabb, mint mikor arról kell írnia a dolgozónak, hogyan hűsölnek a szabadságon lévők a vízpartokon. Nyírbátorban a szombati gyenge forgalomhoz képest vasárnap csaknem hétszázan pihentek a strandon, egyébként hétközben alig haladja meg a 400-at a látogatók száma. Pedig egy úszómedence, két termál és két gyermekmedence várja a fürdőzőket. A belépőjegy felnőtteknek száz, gyerekeknek hatvan forint, s itt délután négytől kedvezményes jegyet válthatnak a munka után érkezők: hatvan illetve negyven forintért. Kisvárdán az egyhetes bezárás miatt jelentősen visszaesett a látogatottság, most kezd újra ahol egy éjszakára ismét családoknál laktak a gyerekek. Ahogy ez otthon is lenni szokott, a drága gyermek sóhajtása értő fülekre talált, adakozó anyukák és apukák lesték a jó gyermek minden gondolatát. Á búcsú nehéz volt, de örömteli, mert újabb barátságok kötődtek és a meglévők erősödtek. A mai délután az elkövetkező két nap CD felvételére való felkészülés jegyében telt el. Bizonyára fárasztó két nap lesz, de ha jól sikerül, boldogok lehetünk. A jól végzett munkával a hátunk mögött, s egy újabb CD-vel a birtokunkbeindulni a forgalom, naponta ezren keresik fel a Várfürdőt. Egyébként itt már délután kettőtől lehet kedvezményes jegyet váltani, a felnőtteknek 100 helyett 60, gyermekeknek 60 helyett 40 forintért. Mátészalkán a tavalyihoz hasonló a forgalom, az időjában. Ma már a felhő nélküli, szikrázó napsütés és 30 fok feletti hőség sejteti velünk, hogy lesz még melegünk a hátralévő időben, ha nem a légkondicionált termekben töltjük az időnket. Mint azt már telefonon is mondtuk: minden gyerek egészséges, jól viselik a mama és papa hiányát, szeretnek levelet kapni, még akkor is, ha semmi újságot nem tartalmaz. Információim szerint már mindegyikük írt haza. Nagyszerűen szerepelnek, hangversenyek végén sok a csodáló tekintet, a vágyakozó kéznyújtás.” rás jelentős befolyásoló tényező. Volt, hogy alig lézengtek, a kánikulában viszont 800- 1000 fürdőző is megfordult a igénylő strandon. Átlagosan 300-350-en váltanak jegyet. A felnőttek 100, a diákok és nyugdíjasok 70 forintot fizetnek a belépőkért. Strandkörkép városainkból Elek Emil felvétele Elhunyt Bartha Gábor Archív felvétel Bartha Gábor július 11- én elhunyt. Temetése július 14-én 15 órakor lesz a tiszaszőlősi temető ravatalozójából — kaptuk a hírt tegnap a gyászoló családtól. Szerkesztőségünk megrendüléssel fogadta a korai gyász hírét, hiszen mindössze 61. éves volt Bartha Gábor, aki csaknem egy évtizeden át dolgozott — 1979-1988. között — aKe- let-Magyarország munkatársaként, évekig vezette Mátészalkán lapunk szatmári szerkesztőségét. Emlékezetesek irodalmi igé- nyességű riportjai, portréi, színesei. író, újságíró — így fogalmaz róla megyénk irodalmának lexikona. 1934. október 21-én született, Budapesten. Középiskolai tanulmányai megyénkhez kötik; Mátészalkán érettségizett. 1956 és 1960 között Nyírbátorban volt községgazda, majd Mátészalkán járási szervező könyvtáros. 1962 és 1966 között először az ELTE jogi, később bölcsészfakultásán tanult, majd az újságíró-iskolán végzett. Hírlapírói pályafutását 1963-ban kezdte; ettől az évtől tevékenykedett debreceni, budapesti, miskolci és nyíregyházi lapoknál. írói pályája versekkel indult (Alföld antológia 1968, írószemmel 1981, 1982, 1983, Beregi Találkozások 1986). írásai az antológiákon kívül napilapokban és folyóiratokban jelentek meg (Alföld, Napjaink, Elet és Irodalom). Önálló kötete — Vallató szilveszter (elbeszélések) — a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kiadásában látott napvilágot 1985-ben. Immár nyolcadik esztendeje nyugdíjas volt, hosz- szabb ideje a Tisza-tó szomszédságában lévő Ti- szaszőlősön élt. Emlékét megőrizzük. Szervezett... ...formában szállítják júliustól a szemetet Baktaló- rántházán, háztartásonként havi 100 forint térítési díj ellenében. (KM) A határforgalmi... ...helyzet ellentmondásairól több televíziós csoport is filmet forgatott az elmúlt időszakban Záhonyban. A Magyar Televízió legnézettebb műsorai közül az Ablak, az Objektív, nemrégiben pedig a Hét forgatócsoportja járt Záhonyban, így az ország közvéleménye is képet kaphatott az átutazók és a határváros lakóinak mármár elviselhetetlenné váló mindennapos gondjairól. Egyéves... ...szülinapját ünnepli a mátészalkai Kölyök Band zenekar. A kisiskolás és óvodáskorú fiúkból álló együttes legutóbb a III. Mezőtúri Sör- és Rockfesztiválon szerepelt sikeresen. (KM) A honfoglalás... ...1100. évfordulója alkalmából kiírt pályázaton a fehérgyarmati Kölcsey Társaság A Magyar iskola 1000 éve című programmal 150 ezer forintot nyertek. (KM) Pontosabban A Kelet-Magyarország 1995. július 6-án megjelent számának 5. oldalán „Városról városra” rovatban téves információ jelent meg a mátészalkai intézmények létszámhelyzetéről. A helyzet a cikkben megjelentettől eltérően nem ilyen kedvező. A tények a következők: Valamennyi intézmény és a polgármesteri hivatal tevékenysége „átvilágításra” került. Ennek értékelése, elemzése folyamatban van, de már most vélelmezhető, hogy sem az intézményekben, sem a polgármesteri hivatalban a létszám- csökkentés nem kerülhető el. A gazdasági kényszer és a pénztelenségnek e súlyos következményeiről a lap olvasóit a tények ismeretében később tájékoztatni fogom, dr. Kelemen Barnabás jegyző Kamiliánus családok találkozója Nyíregyháza (KM - K. E.) — A betegekkel, a testi, lelki sérültekkel foglalkozók Kamiliánus Családok Találkozóját tartják a hét végén Nyíregyházán. A Magyarok Nagyasszonya Társ Székesegyház szervezésében zajló találkozó délelőtt 10 órakor a borbányai templomban kezdődik, ahol dr. Várnái József, pápai prelátus, általános helynökplébános üdvözli a résztvevőket, majd dr. Anton Gots mond beszédet. Este 6 órakor szentmise lesz, ezután a Kamiliánus családtagok avatása, és a betegekért tartott körmenet következik. Az eseményen kerül sor a Kamiliánus Rend ünnepélyes befogadására, a Szent Kamii szobor megáldására is.