Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-11 / 161. szám
1995. július I!kedd MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL ........ Horn Gyula az Akotmánybíróságon Nem a kormány gazdaságpolitikáját, hanem annak kivitelezési módját bírálták Budapest (MTI) — Horn Gyula hétfőn hivatalában kereste fel Sólyom Lászlót, hogy az Alkotmánybíróság június 30-i döntése után felmerült kérdésekről konzultáljon a legfőbb bírói testület elnökével. Az egyórás megbeszélést követően a kormányfő és az Alkotmánybíróság elnöke sajtótájékoztatón ismertette a találkozó részleteit. A miniszterelnök elöljáróban hasznosnak nevezte a megbeszélést, majd emlékeztetett: az Alkotmánybíróság pozitívan foglalt állást arról, hogy a kormány együttesen nyújtotta be a törvényhozás elé a megszigorító intézkedésekhez szükséges törvénymódosításokat. Fontos az is, hogy a legfőbb bírói testület — június 30-i döntéseivel — nem akarja megakadályozni a kormány által elhatározott lépéseket, hanem csak egyfajta türelmi időt, valamint a jogok érvényesítésének jobb biztosítását tartotta szükségesnek. A döntést a kabinet tiszteletben tartja. Hóm utalt arra is, hogy a jövőben is szükség lehet — olyan nagy horderejű ügyekben, mint például az államháztartás reformja — esetleges konzultációkra a kormány és az Alkotmánybíróság között. Az ilyen fontosságú ügyekben arra is sor kerülhet, hogy a Nagy Gábor (ISB) felvétele kormányzat kérésére — a parlamenti végszavazás előtt — a legfőbb bírói testület előzetes normakontrollt végezzen. Sólyom László is hasznosnak nevezte a találkozót, ugyanis felhívhatta a miniszterelnök figyelmét a testület döntésében rejlő olyan elvi kijelentésekre, amelyek eddig elkerülték a hivatalos szervek és a sajtó figyelmét. A legfőbb bírói testület ugyanis nem azzal foglalkozott, hogy mi jár, és mit lehet szociális juttatásként kikényszeríteni. Az Alkotmánybíróság arra helyezte a hangsúlyt, hogy a meglévő juttatásokból milyen feltételekkel lehet valamit elvenni. A testület kimondta: a jogok szűkítésére kisebb a lehetőség, ha azokat az állampolgárok ellenszolgáltatás fejében szereztek, és nagyobb, ha az azokat állami szolgáltatásként ingyen kapták meg, illetve jár bizonyos átmeneti idő is. Sólyom László hozzátette, hogy a bírák nem a kormány gazdaság- politikáját, hanem annak kivitelezési módját bírálták. Ehhez kapcsolódva Hóm Gyula rámutatott: elsősorban a szerzett jogokkal kapcsolatos passzusok okoztak fejtörést. Az alkotmány ugyanis kimondja, hogy biztosítani kell az állampolgárok gazdasági és szociális biztonságát, ennek tartalmáról viszont nem rendelkezik. Gyermekrablók a bírák előtt Az elsőrendű vádlott, Takács Zoltán ártatlannak vallotta magát tegnap A vádlott adatainak rögzítésével kezdődött a bírósági meghallgatás Farkas Maya felvétele Udvardy József Miskolc (ÉM) — Merőben ellentétes védekezési taktikát választott az ózdi gyermekrablás bűnügyének első- és másodrendű vádlottja, Takács Zoltán, illetve Po- hóczky Pál. Amíg az előbbi gyanúsított kitartóan tagadja, hogy bármi köze is lett volna Horogh Tímea elhurcolásához, addig az utóbbi beismerő vallomást tett. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság Nehrer Péter vezette büntetőtanácsa tegnap reggel legalább hat televíziós kamera kereszttüzében az országos és a helyi sajtó felfokozott érdeklődése mellett kezdte meg a nagy port felvert gyermekrablás eseményeinek tárgyalását. Korábban már közreadtuk, a megyei főügyészség a négy gyanúsítottat emberrablás bűntettével vádolja, amelyet Takács Zoltánt felbujtóként, míg a többiek társtettesként követtek el. Az elsőrendű gyanúsított a vádirat ismertetését követően kijelentette: nem érzi bűnösnek magát. Négy órán keresztül zajló meghallgatása közben mindvégig ártatlanságát hangoztatta. Sűrű sorokban rótt jegyzeteiből felolvasva állította, hogy a vádhatóság álláspontjával szemben nem ő volt a gyermekrablás értelmi szerzője. Nem ismerte jól a Horogh családot, se lakást, se pénzt, sem pedig telefont nem szerzett a bűncselekmény végrehajtásához, és nem tudott azokról a titokzatos kémcsövekről sem, amelyeket a kislány elkábításához adott volna. A bíró megkérdezte, hogyan keveredett mégis a bűnügybe, és miért tesz rá terhelő vallomást jóismerőse, sőt a barátjának tekintett Pohóczky Pál, a következőt válaszolta: — Őt megfélemlítették, megverték a rendőrségen. Muszáj volt valakit megneveznie, mint tippadót. Csak két név kerülhetett szóba. Ha a másikat mondja, akkor nem engem, hanem őt állítják bíróság elé. Ha igaza lenne, újabb kérdés fogalmazódik meg. Vajon mi érdeke fűződne a rendőrségnek egy ártatlan ember gyanúsításához? Erre már nem kaptunk választ a tárgyaláson. Pohóczky Pál viszont részletes vallomásában elmondta, hogy Takács, aki tavasszal még a börtönben volt, egy beszélőn már márciusban szóba hozta Horoghékat és a gyermekrablás ötletét. Kiszabadulását után sem várt sokáig, már május 15-én, vagy 16-án a Vasvár Sörözőben ismét említést tett róla. Sőt ott elmondta, hogy Horoghéknak legalább 30-10 millió forint van a bankszámlájukon. Biztatta őt, mondván, a szülők félelmükben nem tesznek följelentést, és kifizetik a váltságdíjat is. — Nem volt más választásom — mondotta a másodrendű vádlott — mint beleegyezni a képtelen ötlet végrehajtásába. Vállalkozásom csődbe ment. A lakásra felvett 1,5 millión kívül még 2,5 millióval tartoztam az uzsorásoknak. Sötét jövő állt előttem és a család előtt. Megfenyegettek, mindenünkből kiforgatnak, sőt agyonvernek, ha nem fizetem ki a tartozásaimat. A szembesítésen mind az első-, mind pedig a másodrendű vádlott kitartott vallomása mellett. Ma harmad- és negyedrendű gyanúsítottak tesznek vallomást a bíróságon. Tüzet gyújtott a betörő Biriben Nyíregyháza (KM — K. D.) — Ismert és ismeretlen tettesek ellen indítottak nyomozást a rendőrök, tolvajok, betörők szerepelnek a listán, egy súlyos balesetről is hírt kaptunk. 120 ezer forint kárt okozott a tulajdonosnak egy 30 éves nyíregyházi férfi, aki betörte egy vendéglő ablakait. Tizennégy és 15 éves az a két útonálló, akik 350 forint átadására kéhyszerítettek két fiatalt. Nem tudni még a kilétét annak a betörőnek, aki Biriben 40 ezer forint készpénzt tulajdonított el egy italboltból, majd tüzet okozott. Az épület kiégett, a kár 3 millió forint. Ismeretlen elkövető a nyír- pazonyi posta épületébe jutott be, de nem tudta kinyitni a páncélszekrényt, melyben több mint másfél millió forint volt. Csupán az alsó fiókot rámolta ki, a feltételezések szerint 13-15 ezer forint lehetett a zsákmánya. Hatszázezer forint a kára annak a nyíregyházi hölgynek, akinek lakásában nem kívánt látogató járt. A más tulajdonát nem tisztelő ismeretlen forintot és valutát, arany ékszert és videomagnót pakolt fel magának. A megyeszékhelyi Park presszóban is betörő járt, 150 ezer forint értékű cigarettát, kávét és készpénzt tulajdonított el. Nyíregyházi italbolt is a kiszemelt célpontok között volt, a betörő cigarettát és italt, rádiót, televíziót, videót és 8 ezer forintot vitt el, 120 ezer forint értékben. Ismeretlen tettes tört be a megyeszékhelyen a Széna téri sörözőbe, cigaretta, ital, csokoládé és kávéfőző volt a zsákmánya. A tulajdonos kára 50 ezer forint. A közlekedési baleset Tisza- lök belterületén történt kilencedikén. Egy kerékpáros a bal oldali járdán közlekedett, majd az útpadkán át körültekintés nélkül hajtott az úttestre, így összeütközött a szemből jövő gépkocsival. Az autó motorháztetejére pottyant a szabálytalankodó, súlyos sérüléseket szenvedett. Valaki egy nyíregyházi férfi hétvégi házát törte fel, rotációs kapát, szivattyút és légpuskát vett magához, majd távozott. A kár 50 ezer forint. Célegyenesben a NAT zetünk, művészetek, informatika, életvitel és gyakorlati ismeretek valamint testnevelés és sport szerepelnek ebben. Az iskolák, a pedagógusok a magyar neveléstörténetben eddig még soha nem vettek részt olyan nagy számban tanterv-vélemé- nyezésben, mint ez esetben. A 2250 iskolából 21 187 kitöltött kérdőív, 14 273 szöveges vélemény érkezett. Ehhez járult hozzá 69 szakmai szervezet, 21 felsőoktatási intézmény és 11 kormányzati szerv állásfoglalása. Július 6-án az Országos Köznevelési Tanács és a Közoktatás-politikai Tanács megtárgyalta a Nemzeti Alaptantervet. Előbbi 10 támogató, 4 tartózkodó és 3 ellenszavazattal javasolta elfogadásra. Utóbbi pedig szinte vita nélkül támogatta a NAT mostani formáját. Két testület képviselője tarózkodott pusztán: az önkormányzati iskolafenntartók és a szülők képviselete. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott: ők sem a NAT minősége, hanem a feltételrendszerek bizonytalansága miatt. Bá- thori Zoltán helyettes államtitkár hangsúlyozta: „soha ilyen mértékű egyetértés nem volt a szakmai szervezetek között”. Budapest (ISB - D. Á.) — A Nemzeti Alaptanterv körüli vita most már a végéhez közeledik — jelentette be Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter egy hétfői sajtótájékoztatón. Miután a két Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz tartozó tanács a NAT-ot pozitívan véleményezte, így nincs akadálya annak, hogy a minisztériumi jóváhagyások után az a kormány elé kerüljön. Ha szeptemberre nem is, de az év végére sor kerülhet a NAT elfogadására. A NAT több mint ötéves fejlesztési munka eredményeként készült el, s a magyarországi közoktatás tizenkét iskolai évfolyamán belül a tankötelezettség tíz évfolyamára állapítja meg az oktató- és nevelőmunka követelményeit. Nem hagyományos értelemben vett tantervről van szó, hanem pusztán a helyi tantervek alapjáról, a tantárgyi programok, a tankönyvek és más taneszközök, valamint az alapműveltségi vizsga- követelmények kidolgozásához. Tíz műveltségi területre osztották fel a tananyagot: anyanyelv, élő idegen nyelv, matematika, ember és társadalom, ember és természet, Földünk és kömye.........................................................„„------------------------------------------------H ® f|TpnTri TTr« 1 « i i 11 Él: H Ifi 1 működési területű iroda beindításáról. (MTI) A kínai Jilin... ...tartományba két, egyenként 300 megawattos, több százmillió dollár értékű erőművet szállíthatna a Transelektro. Magyarország autóbuszokat és autóbusz-szerelőüzemet, magyar gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket és élelmiszerfeldolgozóüzemeket is exportálhatna Kínába—hangzott el a magyar — kínai gazdasági tárgyaláson Budapesten. (MTI) Ülésezik... ...hétfőn és kedden az Államháztartási Reform Bizottság. A kétnapos tanácskozáson az államháztartás reformját szolgáló lépések előkészítésével megbízott testület több vitaanyagot is megtárgyal. (MTI) A Fővárosi... ...Munkaügyi Bíróság hétfőn első fokon elmarasztalta Keleti György honvédelmi minisztert és tárcáját is, mert a július elején hatályba lépett háromezer fős közalkalmazotti elbocsátáskor nem adtak időt a szak- szervezetnek a vélemény- nyilvánításra, és ezzel az együttműködési kötelezettséget is megszegték. (MTI) Kovács László... ...külügyminiszter hétfőn az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnöke hivatalában fogadta Alois Reznik nagykövetet, az EBESZ július közepén megnyíló Közép- Ázsiai Összekötő Irodájának vezetőjét, aki tájékoztatást adott a taskenti székhelyű, Kazahsztánra, Kirgi- zisztánra, Tádzsikisztánra, Türkmenisztánra, valamint Üzbegisztánra kiterjedő Lottónyeremények 5 905 761 forint. Telitalála- tos joker nem volt. Az I. nyerőosztályban a következő hétre táv itt nettó nyereményösszeg 4 374 463 forint. Az Ausztria Lottó 27. heti nyereményei a jövede- I lemadó levonása után a következők: hattalálatos szelvény nem akadt, a jövő hétre átvitt nyeremény 14 159 811 schilling. 5+1 találatos szelvény három darab volt, nyereményük egyenként 1 258 650 schilling. Az öttalálatos szelvényekre egyenként 22 211 schillinget, a négyesekre egyenként 501 schillinget, a hármasokra egyenként 33 schillinget fizetnek. Telitalálatos joker három darab volt, nyereményük egyenként 1 111 867 schilling. Budapest (MTI) — Az 5/90-es lottón 5 találatos szelvény nem akadt. A 38 darab négytalálatos szelvényre egyenként 372 101 forintot fizetnek. A hármasokra egyenként 4413 forintot, a kettesekre egyenként 291 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyereményösszeg 176 172 888 forint. A 6/45-ös lottón nem volt hattalálatos és 5+1 találatos szelvény. A 28 darab öttalá- latosra egyenként 108 023 forintot fizetnek. A négyesek egyenként 1494 forintot, a hármasok egyenként 270 forintot érnek. A következő hétre átvitt hattalálatos nettó nyereményösszeg 109 786 135 forint, az 5+1 találatos nettó nyereményösszeg