Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)

1995-07-08 / 159. szám

1995- JÚLIUS 8., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Aki férje örökébe I Polgármesterként kapott bizalmat László József né ígérem, hogy ott folytatom, ahol te abbahagytad A szerző felvételei G yászruhás asszony áll a polgár- mesteri hivatal bejáratánál. Vas- tagh Mihályné jegyző. Egy hete temette a férjét. Bent a hivatalban László Józsefné, született Molnár Piroska, a két hete megválasztott polgármester, ő fél éve vesztette el párját. Özvegyek faluja. Az asztal a polgármesteri szoba bal sar­kában áll. Rajta széles, nemzeti színű anyakönyvvezetői szalag, mellette friss vi­rág, gyertya, majd a volt polgármester ké­pe egy gyászszalaggal. Egy henger alakú, szalaggal átkötött papírdoboz századok­kal ezelőtti pergamentekercsre emlékezte­tő okiratot őriz: a volt polgármester, a megyei közgyűlés volt tagja kapta Ópusz­taszeren, amikor a megyék országos gyű­lése volt. Egy nyilatkozatot tartalmaz, amelyben kifejezik a megyerendszer ezer­éves létének folytonosságát, s amelyben hitet tesznek, hogy összefogásukkal a nemzetével azonos érdekeket hordozó or­szágalkotó vidékért dolgoznak. László József bele is halt ebbe a munká­ba. — November 11-e volt, a választás nap­ja — kezdi özvegye a visszaemlékezést —. Későn este megtudtuk, hogy győzelmet aratott, ő kapta a legtöbb szavazatot, a számok alapján még az előző választásnál is nagyobb bizalmat kapott a munka vég­zéséhez. Bement a hivatalba, megköszönte a választási bizottság munkáját. Mint egy nagy család, együtt örült a község. Fél egy körül jött haza éjszaka, s mondta, hogy teljes a kilenc tagú képviselő-testület is. Hétfőn este eljött egy orvos barátunk, gra­tulálni a sikerhez. Kilenc óra tájban elkö­szönt, s mikor elindultunk, hogy kikísér­jük, megszólalt a drága párom: Gyuszi, rosszul vagyok, hogy szédülök! Aztán összecsuklott. Rohamkocsival vitték a kórházba, ahol szerdán fél 11-kor anélkül, hogy magához tért volna, meghalt. Mi mást is kérdezhetne az újságíró ilyenkor, mint azt: hogyan jut eszébe vala­kinek versenybe szállni a polgármesteri székért, amikor az ura abba halt bele, rá­adásul olyan időket élünk, amikor az ön- kormányzatok léte is veszélybe került a pénztelenség miatt. — Ha visszagondolok arra a napra, nem is tudom honnan volt annyi erőnk, hogy elviseljük. Talán attól, hogy tudtam, most már helyette is tennem kell, mennem kell, a gyerekeket fel kell nevelni. Erőt adott az őszinte részvét, együttérzés, amit a faluban az emberektől kaptam. És már a részvétnyilvánításkor mondták sokan: ha választás lesz, álljak a férjem helyére. A nagy bánatban öröm volt, hogy nagyra ér­tékelték a párom munkáját, becsülték azo­kat az eredményeket, amelyeket a falu az ő polgármestersége alatt elért. Visszagondolok arra a napra, amikor a új általános iskola alapkövét letették, mi­lyen örömmel mondták el az ünneplő em­bereknek, mi minden történt 1990 óta a faluban. A harangtorony, a templomkert, a ravatalozó, a háborús emlékmű, hozzá a díszkivilágítás, az önálló orvosi körzet, a faluház, az óvoda tetőszerkezete, az autó­buszvárók, a villamoselosztó rendszer, az­tán a vezetékes gáz, az iskola, a tornate­rem, a református parókia, a katolikus templom építése, felújítása, létesítése, ami több, mint előtte évtizedekig történt. Tud- e hozzátenni ilyen ínséges időkben egy fa­lu vezetése? — Ennyit biztosan nem, ahhoz nem lesz elegendő pénz. De nem félek a feladatok­tól — mondja László Józsefné —. Hozzá­szoktam a munkához, mezőgazdasági vál­lalkozó vagyok, azelőtt a termelőszövetke­zetben belső ellenőr voltam, megmaradt az igazgatósági tagságom, s én vagyok a földkiadó bizottság elnöke. A polgármes­teri szolgálatot — az önkormányzat anya­gi helyzete miatt is — társadalmi megbíza­tásban, tiszteletdíjasként fogom végezni. Meglátjuk, mennyi a feladat, milyen lesz az önkormányzat anyagi helyzete, s akkor a jövő évtől esetleg főállású polgármester leszek. Hogy honnan lenne pénz egy 1300 lako­sú községben? Erre azt mondja az újdon­sült polgármester: több vállalkozó műkö­dik Szabolcsbákán. Ott a Búzakalász Szö­vetkezet százmilliós vagyonnal, vannak mezőgazdasági vállalkozók, akik öntözé­ses gazdálkodást folytatnak és a közügye­ket szívesen végző emberek laknak a falu­ban. Kell is a pénz, mert van adóság is. Az önkormányzat az iskolaépítésre 15 millió hitelt vett fel, amit kamatostól törleszteni kell. Nézem a hivatalos jegyzőkönyvet a vá­lasztásról. A győztes Lászlóné 274 szava­zatot kapott, három vetélytársa együttvéve kilenccel többet. Ezek szerint népszerű ember a faluban. Mintha csak válasz érkezne a fel nem tett kérdésre, kopognak a hivatali szoba ajtaján. Idős ember lép be, köszön, aztán odalép Lászlónéhoz. — Piroskám! Szólíthatlak így ezután is? Mikor megkapja a választ: természete­sen Berti bácsi, egy kis tábla csokoládét nyújt át, s gratulál a választási sikerhez. Takács Andrásné háziasszonyt a bolt fe­lé vezető útján állítom meg. Szerinte jó vá­lasztás volt. Azt mondja: biztosan tapasz­talt valamit a férjétől is. Ismeri a falu gondjait, nyájas, szeret mindenkivel elbe­szélgetni. A férje nagyon kedves ember és jó polgármester volt. Legyen ő is olyan jó, mint a férje. Nagy Bertalan a meggyfa hűvösében a kapuban pihen. Betöltötte már a 81. évét. Azt mondja: neki jó, sőt azt is mondhatja, neki már mindegy. De a falunak nem. Özvegy László Józsefné fia — aki máso­dikos gimnazista volt Kisvárdán és Szilvia lánya, aki szintén másodikos volt, de a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegye­temen — örülnek, hogy édesanyjuk lett a polgármester, apjuk örökébe lépett, csak azt sajnálják, hogy velük kevesebbet tud majd foglalkozni. Lászlóné Józsefné nagy fába vágta a fej­szét, igaz, a fát a szabolcsbákaiak tették elé. Megtudta ezt a keddi rendkívüli kép­viselő-testületi ülésen, ahol esküt tett a vállalt szolgálat teljesítésére, aztán odaült férje volt asztalához, amely egy fél évig ott árválkodott. Maga előtt hagyta a jelképe­ket, hogy emlékezzen, hogy érezze az átélt szeretetet, meg azt a felelősséget, amit az emberek bizalma miatt viselnie kell. Már csak azért is, mert a szavaztok egy részét nem is ő, született Molnár Piroska, hanem László József özvegye kapta. Nagy Bertalan: nem mindegy... Ács Bertalan nyugdíjas gratulál egy kis tábla csokoládéval Takács Andrásné: jó választás volt Balogh József A KM VENDÉGE Kincses Veronika Métái Györgyi Kincses Veronika az elmúlt évben nagy fába vágta fejszéjét. Elhatározta, hogy meghív néhány világjáró művészt, és tár­saságukban nagyszabású gálaestet adnak az Operaházban. Hetekig szervezett, szponzorokat nyert meg a célnak, és már minden készen volt, amikor két nappal az esemény előtt, az erősen influenzás februárban, maga is súlyosan megbete­gedett. A gálaestet el kellett halasztani június tizenharmadikára. D Nem babonás? — kérdezem Opera­házunk kiváló szoprán énekesnőjét? — Nem, egyáltalán nem. Sőt a szeren­cseszámom a 13-as, fiam is 13-án szüle­tett. Ám az elmaradt februári koncert többszörösen megviselt. Jó két hétig vol­tam beteg. Több mint húszéves pályám alatt még egyszer sem kellett premiert vagy frekventált előadást lemondanom. □ Hogyan alakult a mostani program? Változott vagy minden az eredeti elkép­zelés szerint zajlott? — Ami a műsort illeti, minden a régi. Mozart, Bellini, Puccini, Verdi, J. Stra­uss művei. Olyan áriákat is énekeltem, amelyeket színpadon még soha, például a Figaró házassága grófnőjét, vagy a Tu- randot hercegnő nagy áriáját. De egyik régi nagy kedvencemet, a Normát is fel­vettem műsoromba. Arra törekedtem, hogy a közönség jól érezze ma­gát, és találkozzanak velem úgy is, mint operettprima­donna vagy éppen musical énekesnő. Ezért kértem fel egykori iskolatársamat, Presser Gábort, hogy le­gyen A padlás című musi­caljének részletében zon­gorakísérőm. □ Az elmúlt két évadban nem volt premierje. Nem érzi úgy, hogy húszegy­néhány éve tartó népsze­rűségét nem használja ki a színház vezetése? Kincses Veronika — Ha úgy vesszük, ez a gálaest több premierrel is felér, mert minden, ami próbára tesz egy szoprán énekesnőt, benne van. Kétségte­len, hogy a premierek újra és újra reflek­torfénybe vonják az énekest, de bizo­nyos idő után már nem az a legfonto­sabb, hogy mindig, mindent én csinál­jak. Arra törekszem, hogy alakításaim még elmélyültebbek legyenek, mi­nél többször énekelek egy szere­pet, annál több új finomságot fedezek fel benne. És gyönyörű szerepeim vannak: Pillangókis­asszony, a Bohémélet Mimi­je, Manón, amit a következő 23. operaházi szezonom kezdetén Gardelli mesterrel énekelek. Aztán a Ti­tus kegyelme, a Don Giovanni. Egyéb­ként is nagyon so­kat dolgozom. □ Például? — Évek óta nagyon fon­tos számomra, hogy próbára tegyem ma- MTl-felvétel gam, mint da­lénekesnő. így is eljutottam sokfelé a világba. Nemrég jártam például Jeruzsálembe, ahol két dalestet adtam és két gálakoncerten éne­keltem. Schumann, Schubert, Brahms, Liszt és olasz szerzők művei szerepelnek műsoromon. Az augusztusi New York-i Bard fesztiválra Bartók, Ady dalaival ké­szülök. És a fesztivál zárókoncertjén is­mét egy soha nem énekelt szerep vár, Ju­dit A Kékszakállú herceg várában. A Bard fesztivál minden évben egy zene­szerző életművére koncentrál, két évvel ezelőtt Dvorák jegyében zajlott, amelyen szintén meghívottként léphettem fel. □ És itthon mikor lép pódiumra? — A Rádiózenekarral lesz két koncer­tem, amelyeket Aldo Ceccato vezényel. Beethoven IX. szimfóniájának és Mahler ritkán hallható Panaszos dal című ciklu­sának leszek szólistája. Több szólóestem is lesz, például október 16-án Székesfe­hérvárott. Külföldi meghívásaim is van­nak, például Távol-Keletre, de, ezekről utólag szeretek beszélni. □ ügy tudom, az Operaházban is lesz premierje a következő évadban. — Puccini Triptichonjának felújítását tervezik és felkértek az Angelica nővér címszerepére. Angelicát nagyon-nagyon szeretem, Puccini talán legmegrendítőbb hősnője. Tizenöt évvel ezelőtt már éne­keltem és pályám egyik legnagyobb sike­rét hozta. Remélem nem istenkísértés, vállalkozni a megismétlésre.

Next

/
Thumbnails
Contents