Kelet-Magyarország, 1995. július (52. évfolyam, 153-178. szám)
1995-07-08 / 159. szám
1995- JÚLIUS 8., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Aki férje örökébe I Polgármesterként kapott bizalmat László József né ígérem, hogy ott folytatom, ahol te abbahagytad A szerző felvételei G yászruhás asszony áll a polgár- mesteri hivatal bejáratánál. Vas- tagh Mihályné jegyző. Egy hete temette a férjét. Bent a hivatalban László Józsefné, született Molnár Piroska, a két hete megválasztott polgármester, ő fél éve vesztette el párját. Özvegyek faluja. Az asztal a polgármesteri szoba bal sarkában áll. Rajta széles, nemzeti színű anyakönyvvezetői szalag, mellette friss virág, gyertya, majd a volt polgármester képe egy gyászszalaggal. Egy henger alakú, szalaggal átkötött papírdoboz századokkal ezelőtti pergamentekercsre emlékeztető okiratot őriz: a volt polgármester, a megyei közgyűlés volt tagja kapta Ópusztaszeren, amikor a megyék országos gyűlése volt. Egy nyilatkozatot tartalmaz, amelyben kifejezik a megyerendszer ezeréves létének folytonosságát, s amelyben hitet tesznek, hogy összefogásukkal a nemzetével azonos érdekeket hordozó országalkotó vidékért dolgoznak. László József bele is halt ebbe a munkába. — November 11-e volt, a választás napja — kezdi özvegye a visszaemlékezést —. Későn este megtudtuk, hogy győzelmet aratott, ő kapta a legtöbb szavazatot, a számok alapján még az előző választásnál is nagyobb bizalmat kapott a munka végzéséhez. Bement a hivatalba, megköszönte a választási bizottság munkáját. Mint egy nagy család, együtt örült a község. Fél egy körül jött haza éjszaka, s mondta, hogy teljes a kilenc tagú képviselő-testület is. Hétfőn este eljött egy orvos barátunk, gratulálni a sikerhez. Kilenc óra tájban elköszönt, s mikor elindultunk, hogy kikísérjük, megszólalt a drága párom: Gyuszi, rosszul vagyok, hogy szédülök! Aztán összecsuklott. Rohamkocsival vitték a kórházba, ahol szerdán fél 11-kor anélkül, hogy magához tért volna, meghalt. Mi mást is kérdezhetne az újságíró ilyenkor, mint azt: hogyan jut eszébe valakinek versenybe szállni a polgármesteri székért, amikor az ura abba halt bele, ráadásul olyan időket élünk, amikor az ön- kormányzatok léte is veszélybe került a pénztelenség miatt. — Ha visszagondolok arra a napra, nem is tudom honnan volt annyi erőnk, hogy elviseljük. Talán attól, hogy tudtam, most már helyette is tennem kell, mennem kell, a gyerekeket fel kell nevelni. Erőt adott az őszinte részvét, együttérzés, amit a faluban az emberektől kaptam. És már a részvétnyilvánításkor mondták sokan: ha választás lesz, álljak a férjem helyére. A nagy bánatban öröm volt, hogy nagyra értékelték a párom munkáját, becsülték azokat az eredményeket, amelyeket a falu az ő polgármestersége alatt elért. Visszagondolok arra a napra, amikor a új általános iskola alapkövét letették, milyen örömmel mondták el az ünneplő embereknek, mi minden történt 1990 óta a faluban. A harangtorony, a templomkert, a ravatalozó, a háborús emlékmű, hozzá a díszkivilágítás, az önálló orvosi körzet, a faluház, az óvoda tetőszerkezete, az autóbuszvárók, a villamoselosztó rendszer, aztán a vezetékes gáz, az iskola, a tornaterem, a református parókia, a katolikus templom építése, felújítása, létesítése, ami több, mint előtte évtizedekig történt. Tud- e hozzátenni ilyen ínséges időkben egy falu vezetése? — Ennyit biztosan nem, ahhoz nem lesz elegendő pénz. De nem félek a feladatoktól — mondja László Józsefné —. Hozzászoktam a munkához, mezőgazdasági vállalkozó vagyok, azelőtt a termelőszövetkezetben belső ellenőr voltam, megmaradt az igazgatósági tagságom, s én vagyok a földkiadó bizottság elnöke. A polgármesteri szolgálatot — az önkormányzat anyagi helyzete miatt is — társadalmi megbízatásban, tiszteletdíjasként fogom végezni. Meglátjuk, mennyi a feladat, milyen lesz az önkormányzat anyagi helyzete, s akkor a jövő évtől esetleg főállású polgármester leszek. Hogy honnan lenne pénz egy 1300 lakosú községben? Erre azt mondja az újdonsült polgármester: több vállalkozó működik Szabolcsbákán. Ott a Búzakalász Szövetkezet százmilliós vagyonnal, vannak mezőgazdasági vállalkozók, akik öntözéses gazdálkodást folytatnak és a közügyeket szívesen végző emberek laknak a faluban. Kell is a pénz, mert van adóság is. Az önkormányzat az iskolaépítésre 15 millió hitelt vett fel, amit kamatostól törleszteni kell. Nézem a hivatalos jegyzőkönyvet a választásról. A győztes Lászlóné 274 szavazatot kapott, három vetélytársa együttvéve kilenccel többet. Ezek szerint népszerű ember a faluban. Mintha csak válasz érkezne a fel nem tett kérdésre, kopognak a hivatali szoba ajtaján. Idős ember lép be, köszön, aztán odalép Lászlónéhoz. — Piroskám! Szólíthatlak így ezután is? Mikor megkapja a választ: természetesen Berti bácsi, egy kis tábla csokoládét nyújt át, s gratulál a választási sikerhez. Takács Andrásné háziasszonyt a bolt felé vezető útján állítom meg. Szerinte jó választás volt. Azt mondja: biztosan tapasztalt valamit a férjétől is. Ismeri a falu gondjait, nyájas, szeret mindenkivel elbeszélgetni. A férje nagyon kedves ember és jó polgármester volt. Legyen ő is olyan jó, mint a férje. Nagy Bertalan a meggyfa hűvösében a kapuban pihen. Betöltötte már a 81. évét. Azt mondja: neki jó, sőt azt is mondhatja, neki már mindegy. De a falunak nem. Özvegy László Józsefné fia — aki másodikos gimnazista volt Kisvárdán és Szilvia lánya, aki szintén másodikos volt, de a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen — örülnek, hogy édesanyjuk lett a polgármester, apjuk örökébe lépett, csak azt sajnálják, hogy velük kevesebbet tud majd foglalkozni. Lászlóné Józsefné nagy fába vágta a fejszét, igaz, a fát a szabolcsbákaiak tették elé. Megtudta ezt a keddi rendkívüli képviselő-testületi ülésen, ahol esküt tett a vállalt szolgálat teljesítésére, aztán odaült férje volt asztalához, amely egy fél évig ott árválkodott. Maga előtt hagyta a jelképeket, hogy emlékezzen, hogy érezze az átélt szeretetet, meg azt a felelősséget, amit az emberek bizalma miatt viselnie kell. Már csak azért is, mert a szavaztok egy részét nem is ő, született Molnár Piroska, hanem László József özvegye kapta. Nagy Bertalan: nem mindegy... Ács Bertalan nyugdíjas gratulál egy kis tábla csokoládéval Takács Andrásné: jó választás volt Balogh József A KM VENDÉGE Kincses Veronika Métái Györgyi Kincses Veronika az elmúlt évben nagy fába vágta fejszéjét. Elhatározta, hogy meghív néhány világjáró művészt, és társaságukban nagyszabású gálaestet adnak az Operaházban. Hetekig szervezett, szponzorokat nyert meg a célnak, és már minden készen volt, amikor két nappal az esemény előtt, az erősen influenzás februárban, maga is súlyosan megbetegedett. A gálaestet el kellett halasztani június tizenharmadikára. D Nem babonás? — kérdezem Operaházunk kiváló szoprán énekesnőjét? — Nem, egyáltalán nem. Sőt a szerencseszámom a 13-as, fiam is 13-án született. Ám az elmaradt februári koncert többszörösen megviselt. Jó két hétig voltam beteg. Több mint húszéves pályám alatt még egyszer sem kellett premiert vagy frekventált előadást lemondanom. □ Hogyan alakult a mostani program? Változott vagy minden az eredeti elképzelés szerint zajlott? — Ami a műsort illeti, minden a régi. Mozart, Bellini, Puccini, Verdi, J. Strauss művei. Olyan áriákat is énekeltem, amelyeket színpadon még soha, például a Figaró házassága grófnőjét, vagy a Tu- randot hercegnő nagy áriáját. De egyik régi nagy kedvencemet, a Normát is felvettem műsoromba. Arra törekedtem, hogy a közönség jól érezze magát, és találkozzanak velem úgy is, mint operettprimadonna vagy éppen musical énekesnő. Ezért kértem fel egykori iskolatársamat, Presser Gábort, hogy legyen A padlás című musicaljének részletében zongorakísérőm. □ Az elmúlt két évadban nem volt premierje. Nem érzi úgy, hogy húszegynéhány éve tartó népszerűségét nem használja ki a színház vezetése? Kincses Veronika — Ha úgy vesszük, ez a gálaest több premierrel is felér, mert minden, ami próbára tesz egy szoprán énekesnőt, benne van. Kétségtelen, hogy a premierek újra és újra reflektorfénybe vonják az énekest, de bizonyos idő után már nem az a legfontosabb, hogy mindig, mindent én csináljak. Arra törekszem, hogy alakításaim még elmélyültebbek legyenek, minél többször énekelek egy szerepet, annál több új finomságot fedezek fel benne. És gyönyörű szerepeim vannak: Pillangókisasszony, a Bohémélet Mimije, Manón, amit a következő 23. operaházi szezonom kezdetén Gardelli mesterrel énekelek. Aztán a Titus kegyelme, a Don Giovanni. Egyébként is nagyon sokat dolgozom. □ Például? — Évek óta nagyon fontos számomra, hogy próbára tegyem ma- MTl-felvétel gam, mint dalénekesnő. így is eljutottam sokfelé a világba. Nemrég jártam például Jeruzsálembe, ahol két dalestet adtam és két gálakoncerten énekeltem. Schumann, Schubert, Brahms, Liszt és olasz szerzők művei szerepelnek műsoromon. Az augusztusi New York-i Bard fesztiválra Bartók, Ady dalaival készülök. És a fesztivál zárókoncertjén ismét egy soha nem énekelt szerep vár, Judit A Kékszakállú herceg várában. A Bard fesztivál minden évben egy zeneszerző életművére koncentrál, két évvel ezelőtt Dvorák jegyében zajlott, amelyen szintén meghívottként léphettem fel. □ És itthon mikor lép pódiumra? — A Rádiózenekarral lesz két koncertem, amelyeket Aldo Ceccato vezényel. Beethoven IX. szimfóniájának és Mahler ritkán hallható Panaszos dal című ciklusának leszek szólistája. Több szólóestem is lesz, például október 16-án Székesfehérvárott. Külföldi meghívásaim is vannak, például Távol-Keletre, de, ezekről utólag szeretek beszélni. □ ügy tudom, az Operaházban is lesz premierje a következő évadban. — Puccini Triptichonjának felújítását tervezik és felkértek az Angelica nővér címszerepére. Angelicát nagyon-nagyon szeretem, Puccini talán legmegrendítőbb hősnője. Tizenöt évvel ezelőtt már énekeltem és pályám egyik legnagyobb sikerét hozta. Remélem nem istenkísértés, vállalkozni a megismétlésre.
