Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-07 / 132. szám

1995. június 7., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL A boszniai szerbek által túszul ejtett, majd szabadon bocsátott francia ENSZ-katonák készülődnek, hogy Szarajevó területére lépjenek. A foglyok szabadon bocsátásának folyamatát egymásnak ellentmondó hírek zavarják meg. Egy névtelenségbe burkolózó boszniai szerb illetékes közlése szerint újabb túszok elengedését tervezik, ám ezt a hírt cáfolja az ENSZ szóvivője, aki nem tud ilyen bejelentésről. Jelenleg 257 ENSZ-békefenntartó és megfigyelő van a szerbek fogságában AP-felvétel Fodor Bécsben Becs (MTI) — Fodor Gá­bor művelődési és közok­tatási miniszter kedden délután, közvetlenül Bécs- be érkezése után osztrák vendéglátójával, Rudolf Schölten nel, a tudomá­nyos-kutatási és művészeti ügyek miniszterével foly­tatott tárgyalást. Mindkét miniszter fon­tosnak tartja és szorgal­mazza az 1996-ban lejáró Osztrák-Magyar Akció Alapítvány meghosszab­bítását, amelynek részle­teit később dolgozzák majd ki. A megbeszélésen szó volt a felsőoktatás, vala­mint a művészeti élet terén megvalósuló együttműkö­dés — általánosságban és néhány konkrét kérdésre kiterjesztve. Horn­látogatás Washington (MTI) — Horn Gyula kormányfő amerikai látogatásához időzítve a The Wall Street Journal és a The Washington Times keddi száma Magyarországgal foglalkozó melléklettel jelent meg. Résizletesen és átfogóan bemutatják a magyar gaz­daság helyzetét és távlatait, a fejlesztési és beruházási lehetőségeket; ismertetik a privatizációs törvény vár­ható kedvező kihatásait, a magánosítási stratégia leg­főbb célkitűzéseit; beszá­molnak az energiaszektor és az idegenforgalom ala­kulásáról, a nagyvállalko­zások működéséről. Interjú formájában megszólal­tatják mások között Hóm Gyula kormányfőt, Bokros Lajos pénzügyminiszter és Surányi Györgyöt, a Ma­gyar Nemzeti Bank elnö­két. A The Wall Street Jour­nal a miniszterelnök nyi­latkozatából kiemelte, hogy egyesült államokbeli látogatásával azt az üze­netet kívánja tolmácsolni: Magyarország több ame­rikai tőkeberuházást, több amerikai vállalkozót vár a jövőben is. — A tétlenséget a cse­lekvés váltotta fel: Ma­gyarország ismét sínen van — húzta alá a gazdasági napilap. Az egyház szerepvállalása A szórványterületen élő magyarok is nagyon sokat tehetnek (MTI-Panoráma) — Három „szórványmegyében” tett két nap alatt látogatást Tabajdi Csaba, a miniszterelnöki hi­vatal politikai államtitkára, aki a Romániai Magyar Demokra­ta Szövetség meghívására kül­döttség élén járja Erdélyt ezekben a napokban. Mit tapasztalt Hunyad, Fehér és Brassó megyékben, ahol a ma­gyarság „szórványban,” helyi­leg is kisebbségben él? — kérdezte Brassóban telefonon a politikust az MTI tudósítója. — Három fontos tanulságot vonhattam le. Előszöris láthat­tam, hogy a szórványterületen élők is nagyon sokat tehetnek kisebbségi önszerveződéssel oktatási és kulturális igényeik kielégítéséért. Nem vártak a helyi hatalomra, központi ha­talomra, külföldi segítségre: ők maguk megszerveztek kol­légiumot, iskolabuszt, biztosí­tandó az ott élők oktatását. További tapasztalat volt, hogy az egyháznak kulcsszerepe van a kisebbségben élők nemzeti önazonosságának megőrzésében, különösen ezen a vidéken. A harmadik tanulság az, hogy éppen ezért meghatározó a romániai ma­gyarság szempontjából az Eu­rópa Tanács Románia felvé­telekor tett ajánlásainak tel­jesítése, hiszen ezek tartal­mazták azt is, hogy szolgál­tassák vissza az egyházaknak a 2. világháború után tőlük el­kobzott javakat. Konkrét megbeszéléseiről szólva Tabajdi Csaba elmond­ta: Takács Csaba ügyvezető elnök az RMDSZ kongresszu­sa utáni helyzetről tájékoztat­ta. Csávossy Györggyel, az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsának elnökével elsősor­ban a gazdasági kapcsolat- építésről tárgyalt, a vállalko­zásokról és az egzisztencia­teremtésről, annak szükséges­ségéről, hogy az RMDSZ megszervezze a maga gaz­dálkodó tevékenységét. Meg­vitatták, mit segíthet ebben Magyarország és mi az, amit önerőből magának az RMDSZ-nek kell megtennie. Konkrét igények, tervek, pro­jektek is megfogalmazódtak. Jakubinyi György gyulafehér­vári érsekkel főleg a romániai kisebbségi felekezeti iskolák helyzetéről, az egyház lehet­séges szerepvállalásáról esett szó. Tabajdi Csaba megerő­sítette, hogy a magyar-román alapszerződésben változatla­nul nagy fontosságot tulaj­donít a magyar fél az egyházi javak visszaszolgáltatásának. Stabilizálni a búzatermést A KITE fajtabemutatóját három megye szakemberei látták Tiszavasvári (KM) — Borot­vaélen táncol az utóbbi évek­ben válságba került kalászos- gabona-termesztés jövedel­mezősége. A jelenlegi tőzsdei árakon, csak az étkezési búzán van némi jövedelme a ter­melőknek, a vető-, és a takar­mánybúza-termesztés vesz­teséges — jelentették ki a KITE szakemberei a tisza­vasvári Zöldmező Mezőgaz­dasági Szövetkezetben tegnap megtartott búza fajtabemu­tatón. — A kormánytól a gabo­natermelés költségeinek csök­kentését eredményező, s nem elsősorban exportösztönző tá­mogatásokat várunk — hang­súlyozta Köblös András a tavaly termett 1600 tonna búzavetőmagjából csak a ne­gyedrészét értékesíteni tudó „Zöldmező” elnöke. A szakemberek szerint ma egy tonna vetőbúza előállítása 10 ezer forintba kerül, amiért csak 300 forinttal kap többet a megtermelője. Ugyanakkor az értékes fajtájú vetőmagvak cseréje — bár pillanatnyilag ez a legolcsóbb termésnövelő tényező — messze nem elég­séges mértékű az étkezési- és takarmány búza-termesztő gazdaságokban. Ezért a vető­magcsere megfinanszírozásá­nak lehetőségeit fontolgató KITE szerint is szükséges lenne a 2000 forintos vetési tá­mogatást kizárólag a fémzá­rolt vetőmagvak vásárlásához kötni, nyilatkozta lapunknak Lipták József alközpontveze­tő. A terméskilátásokról szól­va a szakember elmondta: a pillanatnyi kép bár változó, a megye nagyobb részén jó bú­zatermés ígérkezik. A július elején lehullott csapadékkal már kibírja a búza, csak egy éréskori rendkívüli forróság okozhat szemszorulást. Az idei vetőmagellátás min­den bizonnyal kiegyenlített lesz, a termelők ősszel válo­gathatnak majd a jó fajtákból. Részükre néhány elhangzott jó tanács: ne a vetőmaggal kezd­jék a takarékosságot; töreked­jenek „csak” jó-közepes ter­mésre, de arra minden évben; termeljenek célirányosan, s ehhez minél hamarabb találjon egymásra eladó és vevő. Forró nyomon Halálra rúgta az asszonyt a ló Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Két tragikus baleset is tör­tént. Az egyik Papon, a másik Turricse és Tisztaberek között. Papon egy 51 éves asszony június 5-én 20 óra körül a lakása udvarán az istállóból kiszabadult lovat akarta visszaterelni, miközben az ál­lat mellbe rúgta. A nő rövid időn belül meghalt. Június 3-án 20 és 21 óra között Túrricse és Tisztaberek között egy ittas segédmotor­kerékpáros áttért az út mene­tirány szerinti bal oldalára, ahol az árokba hajtott, s meg­fulladt. Több olyan vagyon elleni bűncselekmény történt, amire azt mondhatjuk: ez már nem piskóta. Például június 3-ára virradóra ismeretlen tettes Nyíregyházán, a Kinizsi úton behatolt a Villamos Kisgép­javító Szövetkezet üzemébe, ahonnan 60 ezer forint kész­pénzt, 600 ezer forint értékben pedig rezet tulajdonított el. Június 4-ére virradóra is­meretlen személy Pátrohán, a Damjanich utcában betört egy magánlakásba', ahonnan 500 ezer forint értékben készpénzt és arany tárgyakat lopott. Ismeretlen elkövető Raka- mazon, a Tiszanagyfalui úti diszkont áruházból 300 ezer forint értékben szeszes italt, dohányt, kávét és egyebet vitt el. Valaki június 2-án reggelre behatolt Nyíregyházán, a Westsik Vilmos úton egy rész­vénytársaság telepére, s onnan 250 ezer forint értékben mű­szaki cikkeket tulajdonított el. Június 2-án 12 óra körül az eladó Nyíregyházán a Nyírfa Áruházban tetten ért egy nőt, amikor az egy pár, cipőt el akart lopni. Eljárást indítottak három férfi ellen, akik azzal gyanú­síthatok, hogy Nyíregyházán, a Fazekas János téren egy ház pincéjéből elvittek öt Moun­tain Bike típusú kerékpárt. Tetten értek három férfit, amint június 3-án a megye- székhelyi Őz utcában megkí­séreltek feltörni egy személy- gépkocsit. Kacsa robbant, nem a szolárium Nyíregyháza (KM — K. D.) — Korábban már hal­lani lehetett a hírt, va­lóságtartalmáról nem vol­tak információk, a plety­kák azonban jelentős kárt okoztak a szoláriumok tu­lajdonosainak. Elterjedt ugyanis, hogy sorozatos balesetek történtek nyír­egyházi szoláriumokban, ráadásul az egyik halálos végű volt. A Mai Nap c. napilap erről tudósító hétvégi számával mentek hétfőn szoláriumba töb­ben is... Nos, nem akarunk a szolári­umoknak ingyenreklámot adni, mégis megnyugtat­hatjuk azokat, akik nem a Karib-tengeren, vagy más tengerparton barnítják ma­gukat, hanem inkább a mes­terséges barnító helyeket keresik fel: csupán a kacsa robbant, nem a szolárium. A rendőrségen nem jelen­tettek ilyen balesetet, s a kórházban sem tudnak ilyesmiről. Márpedig ha valaki megégett volna, akkor ennek nyoma lenne az említett helyeken is. — Hitelrontással ér fel a Mai Nap írása — véle­kedett Gombosné, a Sóstói u. 26. szám alatti szolárium társtulajdonosa. — Mi pél­dául vadonatúj, üzembiztos gépeket hoztunk be, érthető tehát a forgalmazók aggo­dalma, félnek a forgalom visszaesésétől. Kiderült: a szerző pletykákra, elbeszé­lésekre alapozta az újság­ban megjelenteket. Lapunk is úgy tudja, hogy többen megrettentek a hírek hallatán, talán meg is fogadták, hogy nem keresik a bámulás e módját, pedig általában nem veszélyfor­rás a szolárium. Még arra is volt példa, hogy felhívták a kórházat: vajon nem zá­ratják-e be a szoláriumokat. Egyes vélekedések szerint előfordulhatnak ugyan olyan helyek, ahol nem kifejezetten új gépeket állí­tottak üzembe, de általában igyekeznek adni a minő­ségre. Persze ha mégis akadná­nak rosszul működő beren­dezések, a személyes ta­pasztalatokat szívesen meghallgatjuk. Markó Bélát... ... a romániai Magyar De­mokrata Szövetség elnökét kedden a Cotroceni palotá­ban fogadta Ion Iliescu ál­lamelnök — közölte az RMDSZ. A kétórás találko­zón szóba kerültek az RMDSZ kongresszusán elfogadott határozatok, az ezzel kapcsolatos értel­mezési, felfogásbeli kér­dések. (MTI) Az izraeli... ...légierő kedden támadást intézett az Irán-barát Hez­bollah (Isten Pártja) egyik dél-libanoni támaszpontja ellen. A hírt a dpa német hírügynökség jelentette tá­jékozott forrásokra hivat­kozva. Négy izraeli va­dászgép két hullámban lőtt ki rakétákat Dzsabal Rafii környékén. (MTI) Moszkva... ...nem tervezi a délszláv válságövezetben állomá­sozó békefenntartó erőinek kivonását, de nem is kíván­ja növelni az orosz kék­sisakosok számát. Ezt Pa­vel Gracsov orosz védelmi miniszter közölte a Moszk­va melletti Zsukovszkij vá­ros repülőterén, ahol bemu­tatták a miniszternek a legújabb orosz harci repü­lőgépeket. (MTI) Kedden délután... ...Kari Stix burgenlandi tar­tományi főnök és helyettese is felkereste a tartomány északi — magyar határ kö­zeli — vidéket, amelyeken az éjszakai és hajnali vi­harok; súlyos károkat okoz­tak. A heves esőzések a Fertő-tó keleti partján ára­dásokat okoztak. (MTI) Combon lőtte Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Néhány olvasónk úgy hallotta, Beregsurány- ban a határőrségnél valami­lyen lövöldözés volt, amelynek során többen sú­lyosan megsérültek. Nyíregyházán, a Jósa András Kórház baleseti se­bészeti osztályán egy sérül­tet sikerült felkutatnunk, de ő nem nyilatkozott. Mind­össze annyit mondott, a vizsgálat tart, senkinek nem akar kavarni. Egyébként is fáradt. Valaki úgy tudja, egy kiskatona magát lőtte lá­bon. Más szerint egy ha­tárőr, pontosan nem tudni hogyan, de állítólag csőre töltés közepette a társát sebesltette meg. Akadt tele­fonáló, aki géppisztolyról, s akadt aki egyszerű, ma­rokban is elférő fegyverről hallott. Megtudtuk, az ügyben a Debreceni Katonai Ügyész­ség folytat vizsgálatot. Június 6-án délután tele­fonon ott érdeklődtünk. Dr. Mózes Zoltán alezre­des, a Debreceni Katonai Ügyészség vezetője el­mondta: június 3-án 21 óra körül a beregsurányi ha­tárőr-kirendeltség ügyeleti helyiségébe visszatérő hi­vatásos határőr tiszthelyet­tes a szolgálati pisztolyát leadta, majd onnan eltávo­zott. Az eddigi adatok sze­rint az ügyeleti helyiségben tartózkodó R. József, sorál­lományú határőr a pisztolyt magához vette. A tár töltött volta elkerülte figyelmét, s a pisztollyal — az élesre töltése után — egy lövést leadott. A lövedék a tőle 1-2 méterre ülő A. László sorállományú határőr — akivel előtte békésen be­szélgettek — mindkét combját átütötte. Ez utóbbi fiatalembert súlyos sérülés­sel szállították kórházba. R. József ellen a Katonai Ügyészség foglalkozása körében elkövetett gondat­lan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt indított el­járást. Mzszrsssmm

Next

/
Thumbnails
Contents