Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-24 / 147. szám

199S- JÚNIUS 24„ SZOMBAT 13 Adhafó-vehetö műemlékeink Szűkült a tabuk köre • A privatizáció szele elérte nemzeti kincseinket is Igencsak izgalomba hozta a már-már vihar­edzett és sok mindenen nem csodálkozó közvéleményt az újabban szárnyra kapott hír, miszerint védett műemlékeink is adha- tók-kaphatók, vehetők, vagyis hogy a pri­vatizáció szele elérte nemzeti kincseinket is. A téma legalaposabb ismerőjét, Nagy Ti- bornét, az Országos Műemlékvédelmi Hi­vatal (OMVH) műemlék-felügyeleti igaz­gatóját kérdeztük, vajon igaz-e a hír, és mi­ként vélekednek róla a szakemberek. — A hír igaz, korábban egy 1992-es kor­mányrendelet határozott arról, hogy a 10 500 műemlékünk közül 403 semmikép­pen nem adható, nem idegeníthető el. Az újabb rendelkezés értelmében 275-re szű­kült a védett műemlékeknek a köre. A privatizációban nem jöhet számításba olyan nemzeti kincs, mint a budai Vár, a Parlament, a Kossuth-, a Batthyány-sír, ezeket példaként említem csupán. A többi műemlék elvileg eladható. □ Újabban arról is hallani, hogy az 1985-ben világörökséggé nyilvánított Vár törlése a világörökségből szóba került. — Ez más téma, az UNESCO hazánk­ban járt képviselője figyelmeztetett bennün­ket erre, amennyiben nem sikerül az ille­tékes önkormányzatnak megszüntetnie Az Uborka című szórakoztató politikai bábkabaré idén ünnepelte 3. születésnap­ját. A műsor felelős szerkesztőjével Bánki Ivánnal beszélgettünk. — Elhatározásunk semmit sem változott az eltelt három év alatt. Nem politizálni, hanem mindenekelőtt nevettetni és szóra­koztatni akarunk. □ Kik írják a szöveget? — A legváltozatosabb foglalkozásokat gyakorló külsős szerzőink vannak. Akad közöttük egyetemi hallgató, tisztviselő, vi­déki állatorvos éppúgy, mint profi újság­író. A bábok szövegeinek végleges tartal­mát aztán televíziós szakemberek, rende­zők, szerkesztők alakítják ki. □ Minden új politikusról készül bábmás vagy ezt ki kell „érdemelni?” ezen a területen a történelmi környezetbe nem illő bóvlik, bódék, zugárusok térhó­dítását. Egyébként egyezmény kötelez ben­nünket e terület méltó arculatának meg­óvására, ami az I. kerületi önkormányzat hatásköre és feladata. □ Az önkormányzati felelősség — tu­domásom szerint — fennáll a többi műem­lék esetében is. — Valóban így van, hiszen tulajdonilag a műemlékek ahhoz az önkormányzathoz tartoznak, melynek a körzetében vannak helyileg. Fenntartásukat, állagmegóvásukat tehát mindenkor az illetékes önkormány­zatok kötelesek biztosítani. A tapasztalat azt mutatja, hogy sok helyen ezt meg is te­szik, védik, óvják tájházaikat, helyi műem­léklátványosságaikat, másutt viszont érté­kes kincsek ebek harmincadjára jutnak. □ A mostani privatizációs hullám vajon mennyiben jelent presztízsveszteséget a fel­ügyelő hivatalnak, van-e egyáltalán bele­szólásuk a megkezdődött adás-vételekbe? — Bizonyos mértékig van, minden adás­vételnél — elvben — többféle szempontot is figyelembe vesz az OMVH. Elsősorban garanciára van szükség, hogy a vevő mire és milyen módon akarja a jövőben a meg­vásárolt műemléket felhasználni. Vizsgál­— Csak azokról a politikai személyek­ről, akik az érdeklődés középpontjában áll­nak. Vagyis: akik iránt a nézők érdeklőd­nek. A legutóbbi két figura Bokros Lajos pénzügyminiszteré és Suchmann Tamás privatizációs miniszteré. Szabó György egészségügyi miniszter másával még adó­sak vagyunk, amit szeretnénk mihamarabb pótolni. Zsurzs Kati színpadra vár Mostanság keveset hallani Zsurzs Kati­ról, a Thália és a soproni színház volt tag­járól. Az utóbbi időben nem hordozza tenye­juk, hogy méltó-e a műemlékhez a terve­zett jövőbeni funkció. Például egy kastély- szálló esetében megmarad-e a látogatható- ság, vagy például a Kerepesi úti temető pantheonjellege, és így tovább. Tehát a tu­lajdontól függetlenül a szakmai felügyele­tet ellátjuk a jövőben is. □ Milyen tapasztalataik vannak az ed­digi eladások alapján, jók ezek, vagy sem? — Nem egyértelmű a válasz, különbö­ző tapasztalatokat szereztünk. Természe­tesen igen sok függ az új tulajdonostól, aki éppen külföldi is lehet, és szempontjai kö­zött az üzlet szerepelhet az első helyen. Az is kiderül nem egy esetben, ha előbb nem, a cégbírósági bejegyzésnél, hogy csu­pán spekulációról van szó, a potenciális ve­vő eltűnik, nincs aki fizessen. A privatizá­ciós jogszabályok nem térnek ki külön a műemlékekre. □ Az önkormányzatok ragaszkodnak műemlékeikhez? — Esete válogatja. Sok helyen szaba­dulni akarnak tőlük, mert csupán terhet, kiadást látnak bennük, az értéket nem ve­szik észre, nem méltányolják. De olyan pél­dákat is tudnék sorolni, ahol erejükön fe­lül ragaszkodnak ezekhez a helyi emlékek­hez, gondozzák, áldoznak rá. vált mása rén a szakma, a rendezők nem kényezte­tik el sok jó szereppel. — Nem tartozom egyetlen színház köte­lékébe sem: szabadúszó színész vagyok. Su­li-show című kisiskolásoknak szóló műso­runkkal különféle helyszíneken lépünk föl partneremmel, Pitti Attilával. Két alkalom­mal bemutattuk a Játékszínben is, és ta­lán van remény, hogy lesz ennek folytatá­sa. Ezenkívül a Goór Nagy Mária Színi­tanoda Grease című darabjában kaptam kettős szerepet. Az igények szerint hol az igazgatónőt, hol a titkárnőt alakítom. □ Vannak-e új tervei? — Egyelőre nincsenek, inkább csak re­ményeim, hogy jön olyan időszak, ami­kor újra több lehetőségem lesz a színpadi szereplésre. Politikusok bábokká Györke László illusztrációja Aztán elmondta otthoni élményeit. Erre harminc év után került sor. Álmo­dozott róla három évtizeden át, akár Má­riás Mihály a Hazajáróban. Mire sor ke­rült rá, a szülei már nem éltek, egyedül a Jenő öcskös a nagy családjával. Mihály ér­tük élt-halt. A háború végétől küldte ne­kik Kanadából a sok pénzt, s nagy cso­magokat... ...Szura János, mint említettem, kommu­nista hírében állott. Keresztapámék is pél­dálóztak, hogy kerüljem még a házuk tá­ját is, Sándor bácsi, a dohányos bátya meg mosolyogva legyintett, ha az öccsére tere­lődött a szó. Az ötvenes években azonban már elveszíthette János bácsi a leírásokban jelzett harcias meggyőződését. Oh, szóno­kolt még olykor a hazai társadalmi és gaz­dasági fejlődésről, különösen ha a jövő­beli veje sarokba szorította heves vitáik­ban. Néha Jani bácsi megszeppent, s beis­merte, hogy na ja, hát akadnak még ott­hon is hibák a vezetésben. De mindjárt hozzátette: — Ne feledd el, Vince, egy bébit hány­szor meg kell füröszteni, amíg ember lesz belőle, eh? A szilveszterestet a Munkás Hallban töl­töttük. Félve mentem el, hogy nekemesnek majd azok a szilaj népek, s szememre ve­tik szabadságharcos vétkeinket, hogy így lejáratták a szocialista béketábort. De er­re nem került sor. Olyan volt a hangulat itt is, mint bármely kanadai magyar hall­ban. Ettek, ittak, jártak asztaltól asztalhoz pálinkás-, söröspoharakkal a kézben. Nó- táztak, egyik csoport ezt fújta, a másik asz­talnál a másik amazt. Voltak díszítések a falakon és a plafonon, a krepp-papírlán­cok mélyen aláfüggtek a terem közepén. Éjfélben sorba jártak, kezet ráztak, ölel­keztek, csókolóztak. Erzsi néném sokkal otthonosabban moz­gott ebben a nagy kavarodásban, mint a férje. Segédkezett a konyhán, sürgött-for- gott a felszolgálásnál, tréfálkozott a csa­possal: — Csínján a habjával, Mister Tetulics! Juliska és Boriska is jól érezte magát a barátok társaságában. Lenn a földszinti nagyteremben, kisebb-nagyobb csoportok­ba verődve beszélgettek, nótázgattak. Ké­sőbb széles kört alkotva társasjátékot űz­tek, körtáncot jártak, ütemesen tapsoltak, legnagyobb meglepetésre arra a dalra: He- gyek-völgyek között zakatol a vonat / Én a legszebb lányok közül téged választalak / Egy a jelszónk, tartós béke / Állj közénk és harcolj érte... Egyedül Jani bácsi tűnt félszegnek. Nem járt asztaltól asztalhoz, nem nagyon jöttek a mi asztalunkhoz sem. Bemutatott en­gem Szőke Istvánnak, a Kanadai Magyar Munkás akkori szerkesztőjének. Elmond­ta neki, hogy újságírónak készültem ott­hon. Amikor azonban biztatott a hullámos hajú főszerkesztő, sörösüveggel a kezében, hogy írhatnék cikkeket néha a Munkásnak is, Jani bátyám elkezdte taposni a cipőm orrát, olyan feltűnően, hogy Szőke is jól láthatta. A mulatság végén, otthon kiok­tatott: — Vigyázz, János, ne kötelezd el ma­gad senkinek. A Munkás Hallban Szőke István, miu­tán észrevette, hogy Jani bátyám a lába­mat nyomogatja, elkezdte ajnározni a be­esett arcú, hektikás kinézésű embert, hogy Mr. Szura ilyen jó emberünk, Mr. Szura (s nem Szura elvtárs!) olyan hasznos embe­rünk. De fenntartásos pillantásaiból nyil­vánvaló volt, hogy Jani bácsi körül nin­csen minden rendjén. Talán elfelejtette be­fizetni az évi tagsági díját, vagy valami más. Ennek kibogozására már nem volt idő. Közeledett a tanév vége, s lázasan készül­tünk a kimerítő szigorlatokra. MÚZSA Berták László: S mint aki törököt fogott Eddig, ami előtte ment, most az, ami csak toporog. Robban az egész regiment, s mint aki törököt fogott. Csak a gyerekek s asszonyok. Csak ők értik a hirtelent. Egy csipesz itt, egy mosoly ott, s megvan, hogy kinek, mit üzent. Egyébként elfogy, annyi szent. Lyukas zászlók meg abroszok. S mert mindenkinek mást jelent, még jőni kell, mert jőni fog. Hiába kavics, könny, homok, ha se Kelemen, se cement. Léka Géza: Vén huszár Diófád volt — ma tuskó szék. Kerekded, tömzsi aggastyán. Hasadt is már, de fénylik még az istálló sötét padján. A nyergében darázsfészek. Odébb napszítta rossz csákó. S aláleng, lóg, ezüstlik fönn a kantárszíj: a pókháló. De nincs nyugtod, amíg föl nem deríted mind a titkot, lásd: imádnod kell a gyermekkort, fülöncsípvén az elmúlást. Kőrösfői Kriesch Aladár rajzai

Next

/
Thumbnails
Contents