Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-19 / 142. szám
SPORT 1995. június 19., hétfő Sárga-fekete a német bajnok Bonn (MTI) — A Borussia Dortmund lett a német labdarúgó-bajnokság idei győztese. A sárga-fekete együttes — amely korábban három alkalommal szerezte meg a büszke címet — 32 év után végzett ismét a Bundesliga élén. Miután a Dortmund és a Werder Bremen hetek óta fej-fej mellett haladt, az utolsó fordulóra maradt a döntés. A brémai csapat egy ponttal vezette a tabellát a Dortmund előtt. A Borussia otthonában biztos, jó játékkal 2-0 arányban legyőzte a Hamburg együttesét. A nagy rivális brémai együttesnek az idén meglehetősen gyengén szerepelt Bayern München otthonában kellett pályára lépnie. Otto Rehhagel, a Werder edzője, amikor az első félidő közepén megtudta, hogy a Dortmund biztosan vezet, mindent egy lapra tett fel és védő helyett újabb csatárt küldött pályára. A Bayern ennek ellenére 3-1 arányban győzött és ezzel nagy szolgálatot tett Ottmar Hitzfeld edző dortmundi csapatának, amely 25 fordulón át vezette a mezőnyt, de tavasszal sorozatos sérülések miatt némileg visszaesett és átadta helyét a Bre- mennek. Sokan kételkedtek a Bayern győzelmében, hiszen a müncheni együttes tagjai majdani edzőjüket fosztották meg attól, hogy együttesével ismét bajnok legyen. Rehhagel 14 év után otthagyja Brémát és átveszi az ősztől több kiválósággal erősödő Bayern irányítását. A nagyhírű együttes a mostani győzelem ellenére csak a hatodik helyet szerezte meg, így semmiféle nemzetközi kupában nem szerepelhet. Az UEFA-kupában a harmadik helyezett Freiburg, a negyedik Kaiserslautern és az ötödik Mön- chengladbach együttese indulhat, míg a VfL Bochum, az MSV Duisburg és a Dynamo Dresden kiesett a legjobbak közül. A 34., utolsó forduló eredményei: Leverkusen- Dresden 2-2, Eintracht Frankfurt-1860 München 3-1, Dortmund-Hamburg 2- 0, VfB Stuttgart-Duisburg 3-1, Bayer Uerdin- gen-Mönchengladbach 3- 2, Schalke 04-Freiburg 1- 2, Karlsruhe-Bochum 2- 2, Bayern München- Werder Bremen 3-1, Kaiserslautern-1. FC Köln 3- 1. A végeredmény: 1. Dortmund 49 pont, 2. Bremen 48, 3. Freiburg 46, 4. Kaiserslautern 46, 5. Mönchengladbach 43,6. Bayern München 43. Feri Attila nyert Mödlingben Mödling (MTI) — Újabb nagyszerű sikert aratott az NYVSC világbajnok, Európa-bajno- ki érmes súlyemelője, Feri Attila. A nyíregyházi versenyző ezúttal Mödlingben, a súlyemelő Világ Kupa-verseny első napján szerzett aranyérmet a 70 kilós súlycsoportban. Igaz, eredménye elmaradt legjobbjától, ám ezúttal természetesen csak a győzelem megszerzése volt számára a legfontosabb. Ugyancsak a dobogó legfelső fokára állhatott Farkas Zoltán, aki a 64 kilósok között szerepelt. A legjobb teljesítménnyel az orosz Alekszej Petrov rukkolt ki, aki a 91 kg-osok mezőnyében 400 kg-ot teljesítve győzött. A győztesek. 54 kg: Volker Gdanietz (német) 225 (95, 130) kg. 56 kg: Thomas Asmann (német) 215 (95, 125). 64 kg: Farkas Zoltán 280 (125, 155). 70 kg: Feri Attila 330 (145, 185). 83 kg: Andre Alden- hov (svéd) 305 (135, 170). 91 kg: Alekszej Petrov (orosz) 400 (180, 220) Meglepő nyitány az NHL-döntőben Detroit (Reuter, AP) — Az idei NHL-finálé első mérkőzésére a Detroit Red Wings otthonában került sor. Az első harmadbeli tapogatózás után először a vendég New Jersey talált magára. A második játékrészben Stephane Richer értékesítette a kínálkozó emberelőnyt, s juttatta vezetéshez a Devilst. Nem sokkal később a detroiti Dino Cicca- relli egyenlített. Az utolsó harmadban Claude Lemieux döntötte el a mérkőzés sorsát. A New Jersey-i fiatalember 44. percben elért találatára a hazaiak már nem tudtak válaszolni. Lemieux ezzel feliratkozott a legeredményesebb NHL-játékosok közé: 133 playoff-mérkőzésén 51 gólt szerzett, amik közül 14 a találkozó kiemenetelét döntötte el. Ennél többre csak Gretzky, Richard, Bossy, Anderson, Beliveau és Cournoyer volt képes. A Devils így 1-0-ra vezet az összesítésben. A döntő második összecsapására magyar idő szerint szerda hajnalban kerül sor újra Detroitban. A döntő első mérkőzésén: Detroit Red Wings- New Jersey Devils 1-2 (0-0, 1-1, Ó-l). Gólütők: Ciccarelli (34. perc), illetve Richer (31.), Lemieux (44.). Hét gól a zárómérkőzésen NB II: A kopasz tiszavasváriak megőrizték tavaszi hazai veretlenségüket Tiszavasvári (Mészáros László) — Érdekes látvány várta a vasváriak utolsó mérkőzésére érkező hazai szurkolókat. A Diósgyőr elleni találkozóra melegítő hazai játékosok többsége ugyanis kopaszon lépett pályára, köszönhetően annak, hogy a csapat már hetekkel ezelőtt bebiztosította bentmaradását. Tiszavasvári Alkaloida-Diósgyőr 4-3 (4-0). Tiszavasvári, 1,8 ezer néző, v.: Nagy L. (Szabó, László). Alkaloida: Szabó - Horváth, Szűcs, Hegedűs - Rása, Havelant, Fecs- ku, Bohács, Lente - Erdei, Pi- tács. Edző: Szikszai Lajos. Diósgyőr: Hanyecz - Farkas J., Farkas A., Molnár, Budai - Danes, Varga, Buliga, Vitelki - Tóth, Rácz. Edző: Oláh Ferenc. Csere: Fecsku helyett Szarka (70. perc), Farkas J. h. Mezei (73.), Erdei h. Szilágyi (76.), Molnár h. Barva (86.). Gól: Bohács (10.), Pitács (19.), Erdei (34.), Fecsku (38.), Vitelki (60.), Rácz (78.), Danes (85.). Sárga lap: Hanyecz (9.), Mezei (74.), Szabó (78.). Az első húsz percben a hazaiak akarata érvényesült, visszahúzódtak kapujuk elé, és szoros emberfogással nem engedték kibontakozni ellenfelüket, miközben több esetben is veszélyesen támadtak. A 9. percben a védők közül kilépő Bohács elől a tizenhatoson kívülre kifutó Hanyecz csak kézNégyen egy labdáért zel tudott menteni. A 17 méteres szabadrúgást viszont Bohács védhetetlenül lőtte a kapu bal oldalába. A 19. percben Pitács 12 méterről a kapuba bombázott. A vendégek a két gól után átvették a játék irányítását, de támadásaikban Balázs Attila felvétele nem volt benne a gól. A 34. percben Erdei kicselezett egy védőt, majd a tehetetlen Hanyecz mellett a kapuba lőtt. Négy perc múlva Fecsku került abszolút ziccerbe, és nem is hibázott. Ebben az időszakban szenzációsan játszottak a Bubán csak Bagirát kímélte Lovas iszapbirkózás lett a pápai military bajnoki fordulóból Nyíregyháza (KM - GB) — Iszonyúan felázott pálya fogadta nemrégiben a nyíregyházi TIMPEX Lovasklub csapatát Pápán, a Military OB második fordulóján. A korábban, a területi bajnokságban remeklő nyíregyházi versenyzők — bajnok lett Bubán a legjobb kezdő ló Timpex Brakallonéval, ifiben ezüstérmes Kovács Petra T. Rikossal és „bronzos” Bogár Zsolt a kálmánházi Csillagfénnyel — a térdig érő pápai sárban a mezőny többi tagjához hasonlóan taroltak, csakhogy ezúttal többet akadályból, mint dobogós helyezésből. Pápán a verseny előtti heves vita során a lovakat féltő Bubán (aki Fiilöp Sándorral együtt el sem akart indulni) többekkel együtt a pálya és a szintidők könnyítése mellett kardoskodott. Ennek ellenére maradt az „ingovánnyal” is növelt, eredeti nehézségi fok. Ekkor válogatott versenyzőnk úgy döntött, Bagirával csak az A haladóban indul. — A díjlovaglással még nem volt gond — meséli a csapatvezető Bubán Zsolt. — A- kezdő kategóriában T. Brakal- lone az 1., T. Betty a 10., A- haladóban Bagira az 1. és Ifiben T.Rikos az 1., T. Mákvirág pedig a 2. helyről vágott neki a tereplovaglásnak. Itt viszont, azután, hogy kezdőben és ifiben is megőriztük jó helyezéseinket, Bagirával egy előző lovas által borított és úgy hagyott(!) akadályon nagyot bukva értünk végül célba. Bár én egy kövön landoltam, komolyabb baj nélkül sikerült megúszni mindkettőnknek. A talaj miatt egyébként sokan buktak illetve estek, s csoda, hogy a menhazaiak. A második félidő ismét vendégrohamokkal kezdődött, és negyedóra elteltével Vitelki bólintott a kapu bal alsó sarkába. A hazaiak játékán érződött, hogy túlságosan is elégedettek az eredménnyel, és erre a lehetőségre ráéreztek a vendégek, akik távoli lövésekkel tesztelték Szabó kapust. Egy ilyen lövés után a 78. percben a felső kapufán csattant a labda, a kipattanót Rácz közelről bevágta. Öt perccel a vége előtt pedig ritkán látható nagy góllal állította be a végeredményt Danes. Két ellentétes félidőt láthatott a közönség. A vendégek helyenként igazolták jó hírüket, de az első félidőben szenzációsan játszottak Fecskuék. A szünetben aztán négyen is olyan sérüléssel bajlódtak, hogy nem nagyon tudták folytatni a játékot, így a vendégek jelentősen szépítettek. Egy minden igényt kielégítő gólgazdag mérkőzésen ismétlődött meg a két csapat tavaly tavaszi meccsének eredménye. Szikszai Lajos: Ragyogó első félidő után idegeskednem kellett a győzelemért, de így is gratulálnom illik csapatom ragyogó tavaszi teljesítményéhez. Oláh Ferenc: Egy ilyen lendületben lévő csapat ellen nem lehet ekkora egyéni hibákat elkövetni és ekkora hátrányba kerülni. A második félidőben már csak a becsületünkért játszottunk. Gratulálok a Vasvári tavaszi meneteléséhez. tőknek nem kellett senkit kórházba vinni. A harmadik napon a díjugrató pályát meglátva Bubán Bagirával visszalépett (Fülöp a harmadik helyről tette ugyanezt), viszont Brakallo- neval végül maradt az „A-kez- dő” első helyén, Székelyhídi Ferenc T. Betty vei pedig négy ütött fa ellenére feljött a 8.-ra. Ifiben a sárdagasztást rosszul viselő T. Rikos ugyan lecsú- szot a dobogóról, viszont Rita mégis nyert a küzdőképes T. Mákvirággal, aminek jutalmaként, beválogatták őket a júliusban sorra kerülő svájci amatőr EB-re készülő keretbe. A Bubán-Bagira kettősnek szintén fontos eseményt hoz július, ugyanis a Gyenesdiá- son akkor rendezett kétcsillagos verseny sikerétől függ, mehetnek-e ősszel a hollandiai, olimpiai minősítő versenyre. Új beállós Nyíregyháza (B.T.) — Újabb játékossal bővült a Nyíregyházi KC elsőosztályú kézilabda-csapatának kerete. Mint ismeretes korábban már elkötelezte magát a klubhoz az egykori debreceni átlövő, Bécsi János, a napokban pedig egy beállóssal kötöttek szerződést. Dengi Zoltán három évre írt alá a klubhoz, a fiatal, húszéves játékos eddig szolnoki színekben szerepelt. Dengi junior válogatott, és igen jó felépítésű, 199 centijével egyike a legmagasabb honi beállósoknak. A vezetők továbbra is keresik azt a kapust, aki pótolhatja a távozó Boczákot. Hanufer Sándor technikai vezető ezzel kapcsolatban annyit árult el, hogy nem külföldről próbálnak erősíteni. Ezenkívül szükség van még egy baloldali átlövőre is, a kiszemelt egy szintén húszéves játékos, akit még egyelőre korai lenne „meg- nevesíteni.” Szőke Istvánnal az utóbbi évek sikeredzőjével az elvi megállapodás már megtörtént, a mester jelenleg otthon tölti a szünetet, de visszatérése után sor kerülhet a kétéves szerződés aláírására. Bubán Bagira hátán A szerző felvétele Totó 24. hét 1 x 2 I 1 1 1 1 1 x 2 x 2 1 14 Ketet-Magyarország I