Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-19 / 142. szám

1995. június 19., hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL A gyász nem azonos az ünneppel Fónay Jenő volt a Pofosz vezetőségválasztó gyűlésének szónoka Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - B. J.) — A Nemzetközi Valutaalap azt mondta: még mindig nem elég szigorú a kormány, ezért nem ad újabb kölcsönöket. De va­jon csak kölcsönökben tudunk gondolkodni? Nincs más lehe­tőségünk, mint újabb milliókat kunyerálni? Úgy látszik ne­künk magyaroknak ez a sor­sunk, ez a mostani béklyónk. Volt egy másik is, amikor lá­bunkra tették, s úgy vittek bennünket a siralomházba. Azt túléltük, most ebbe kell belepusztulnunk? A kérdést Fónay Jenő, a Po­fosz elnöke tette fel szomba­ton Nyíregyházán a megyei szervezet vezetőségválasztó gyűlésén, s mint annyian má­sok, válaszolni ő sem tudott rá. Felidézte az elmúlt évek ese­ményei közül azokat, amelyek Szerinte leginkább hozzájárul­tak az ország elszegényedésé­hez. Ennek részeként említette a privatizációt, amely kezdet­től igazságtalan volt, most pe­dig ha eladja a kormány erő­műveinket, teljesen kiszolgál­tatja az ország lakosságát a ve­vőknek. Eddig ha valaki nem tudott fizetni, kapott valami­lyen haladékot, vagy szociális segéllyel pótolták szegénysé­gét, ezután erre sem lesz majd lehetőség. Kifogásolta a bankok fel­pumpálására juttatott milliár- dokat, különösen a Budapest Egészségügy Lakitelek (MTI) — Elis­merve, hogy az egészség­ügy átfogó reformjára szükség van, a Bokros­csomag kapcsán tervezett intézkedéseket átgondolat­lannak, szakmailag meg­alapozatlannak minősítet­ték a lakiteleki Népfőisko­lán. Pusztai Erzsébet rámu­tatott: az egészségügyi el­látásban a lakosság hozzá­járulásának növelése külö­nösen súlyos gondot okoz olyan időszakban, amikor harminc százalékos az inf­láció. Bank 12 milliárdját tartotta erkölcstelennek, s ő is feltette a kérdést: ha olyan jól dolgo­zott Bokros Lajos, hogy 16 millió végkielégítéssel jutal­mazták, miért került a bank rendbetétele ennyibe a költ­ségvetésnek. Politikai dolgokról szólva említette: jövőre lesz a hon­foglalás 1100., és az 1956-os forradalom 40. évfordulója. A méltó megünneplés előkészí­tésében jelentős szerepet kí­ván vállalni a Pofosz, mert Beregszász (KM - Gy. L.) — Méltán nevezhetjük történel­minek a tegnapi tanévzárót Beregszászban. Hiszen ilyen még nem volt: a nyíregyházi Bessenyei György Tanárkép­ző Főiskola kihelyzett tagoza­taként, az ún. speciális kárpá­taljai tanárképzés keretében az első évfolyamot fejezték be a hallgatók. Négy szakon negy­venkét diák tanult a hét végi napokon. Az ünnepélyes tanévzárón dr. Szabó Géza, a Nyíregyházi nem szeremé ha bárkik is összemoshatnák a független­ség napját, a szovjet csapatok kivonulását és Nagy Imre ki­végzésének napját. A Pofosz nem ünnepel ezen a napon, ha­nem mártírjait gyászolja, s ezért nem kívánt az elmúlt hé­ten sem közösen „ünnepelni”. Kifogásolta az 1956 után nyu­gatra távozott, s mostanában visszatérő egykori harcostár­sak viselkedését, akik vélemé­nye szerint sokat ártottak azoknak, akik itthon marad­Főiskolai Egyesület Hungaro­lógiai Intézetének igazgatója, a kihelyezett tagozat vezetője köszöntőjében elmondta, hogy ez nem egy főiskola exportálá­sa, hanem egy közösen épített kárpátaljai magyar főiskolá­hoz vezető úton az első komo­lyabb lépés. Ezért is ez a tago­zat sem nem nappali, sem nem levelező, hanem speciális. Dr. Székely Gábor, a tanár­képző főiskola főigazgatója elmondta, hogy bár gondok, jogi problémák még akadnak, tak, s vállalták a börtönt is tet­teikért. Ne engedjük meg, hogy ’56 szellemét mások ki­használják — mondta befeje­zésül a Pofosz elnöke. A Pofosz nagygyűlésén Al­ma ssy Árpád, a megyei szer­vezet elnöke számolt be az előző években végzett munká­ról, majd — mivel a megyei ügyvivő testület működéskép­telenné vált — új vezetőséget választottak. A Pofosz megyei szervezetének elnöke Bagó Ferenc lett. ám most az a legfontosabb, hogy az első évfolyam hallga­tói tudásukat gyarapíthatták. Pataki István, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapít­vány kuratóriumának soros el­nöke egyedülállónak nevezte ezt a vállalkozást. Szabó Ti­bor. a Határontúli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője szerint óriási jelentősége van annak, hogy a kárpátaljai ma­gyar fiatalok az anyanyelven tanulás lehetőségét helyben megkapták. Az első tanévzáró A nyíregyházi tanárképző kihelyezett tagozata Beregszászon Ötven éve történt Nyíregyházán Reméljük, hogy Magyarországon soha nem fognak népbíróságok működni Reményi Mihály Nyíregyháza — Ötven évvel ezelőtt, 1945 márciusában még dörögtek a fegyverek az ország nyugati részén, amikor már megalakultak a népbíró­ságok. Ezek az öt párt — a kommunista, szociáldemokra­ta, paraszt, kisgazda és a pol­gári demokrata párt — laikus küldötteiből állottak. A tár­gyalásokat képzett bíró vezet­te le. Nyíregyházán 1945 már­ciusában a városháza nagyter­mében kezdte meg működését a nyíregyházi népbíróság. Az első elítéltek között volt Mác- zay Lajos, a Kossuth Gimnázi­um vallástanára, aki a Nyírvi­dék napilap főmunkatársa is volt. Máczay Lajos 1891-ben született egyszerű családban. Édesapja az evangélikus isko­la pedellusa volt. Geduly püs­pök úr segítségével került az eperjesi teológiára. 1923 óta volt a Kossuth Gimnázium vallástanára. A Nyírvidékben megjelent háborús cikkek miatt vonták felelősségre. Védőügyvédje, dr. Vietorisz István olyat talált mondani a tárgyaláson, ami miatt a népügyész megszakí­totta a tárgyalást. Letartóztatta a védőügyvédet és ott helyben azon nyomban egy évre ítélték el. Máczay Lajos mellé más védőügyvédet jelöltek ki és folytatták a tárgyalást, ame­lyen halálos ítéletet hirdetett ki az elnök. Ha nem terjesztik fel kegyelemre, már két órán be­lül ki is végezhették volna. A fellebbviteli tárgyaláson élet­fogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Dr. Belohorszky Ferenc 1905-ben Újvidéken született. Ügyvéd édesapja korai halála után Veszprémben érettségi­zett és Budapesten egy gyógy­szertárban kezdett el dolgozni. Megszerezte a gyógyszersegé- di képesítést. Ebben a gyógy­szertárban ismerkedett meg Kosztolányi Dezsővel, aki egy gazdag gyárosnál beajánlotta házitanítónak, így volt alkal­ma megszerezni a budapesti egyetemen a magyar-német szakos tanári oklevelet. Dok­tori disszertációját Bessenyei műveiből írta. 1931-ben került a Kossuth gimnáziumba. Aktív tevé­kenységet folytatott a Besse­nyei Körben. Jobboldali ma­gatartással vádolva tíz évi bör­tönbüntetésre ítélték 1945. jú­nius 22-én. Turóczy Zoltán 1893-ban született Amóton ősi papi csa­ládban. Nagyapja püspök, édesapja főesperes volt. Maga is lelkészkedett szülőhelyén, majd Ózdon és Győrött. 1939- ben lett Nyíregyházán a tiszai kerület püspöke. A finn és szovjet-német háború alatti megnyilvánulásaiért ítélték el tíz évi börtönbüntetésre 1945 június 25-én. Mindhárom elítélt élete szo­rosan kötődik a Kossuth gim­náziumhoz. Máczay Lajos el­ső kisgimnazista korom óta vallástanárom és cserkészpa­rancsnokom volt, akivel na­ponta találkoztam. A cserkész- táborokban éjjel-nappal együtt éltünk. Ő vitt el Szinpetriből az aggteleki cseppkőbarlang jósvafői részébe. Amikor Rozsnyó visszakerült hoz­zánk, oda is elvitt, mert fiatal korában ott volt segédlelkész. Részt vettünk a Kossuth-szo- bor felállításán a város főte­rén. Vele másztuk meg az Ökörhegyet és szálltunk le az antimonbánya mélyébe. A kö­zeli Krasznahorkát, az And- rássyak ősi fészkét ő mutatta meg. Ő mondta el a történetet, amelyet Jókai A lőcsei fehér asszony című regényében írt meg. Éveket ült börtönben. Az ötvenes évek elején testileg megrokkanva, mint a város szegénybetege, a városi orvosi hivatalban egykori iskolatár­sainál keresett gyógyírt. 1958- ban 67 éves korában halt meg. Dr. Belohorszky Ferenc a Kossuth gimnáziumban osz­tályfőnök volt. Magyart és né­metet tanított. Tanárelnöke volt a Bessenyei önképzőkör­nek, melyet az utolsó két év­ben mi vezettünk és szerkesz­tettük a Kossuth Diák című is­kolalapot. 17 hónapi börtön után, amikor Nyíregyházára került, évtizedeken át dolgo­zott a gyógyszertárakban. 1991-ben 86 éves korában halt meg. Turóczy Zoltán püspök a nyíregyházi evangélikus isko­lák egyházi főhatósága volt. 1948-ban Győrbe távozott a dunántúli kerület élére. 1952- ben nyugdíjazták. 1957-ben rövid időre az Északi egyház- kerület püspöke lett. Ő az egyetlen magyar protestáns püspök, akit háromszor vá­lasztottak meg püspöknek. A háborúk rendkívüli ese­mények a népek életében, amelyek furcsa eseményeket hoznak a felszínre. A második világháború után is rendkívüli volt a népbíróságok felállítása. Reméljük, hogy a jogállamis­ág útján elindult Magyarorszá­gon nem fognak népbíróságok működni. Ez várható HÉTFŐ: — Életmentőket tüntetnek ki Nyíregyházán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hi­vatalban. — A Dél-Nyírsé­gi Fejlesztési Társulás köz­gyűlése Nagykállóban. KEDD: — Kiállítás nyí­lik Kecskeméti Zsuzsanna, textiltervező iparművész és Szőke János formatervező iparművész alkotásaiból a nyíregyházi Városi Galéri­ában. CSÜTÖRTÖK: — A Milliomos akarok lenni ak­ció indítása Nyíregyházán.. PÉNTEK: — Megkezdő­dik a növendékek három­napos vizsgája a nyíregyhá­zi balettiskolában. SZOMBAT: — Kétna­pos emlékünnepség kezdő­dik Porcsalmán Kiss Áron püspök születésének 180. évfordulója alkalmából. — A Kolozsvári Magyar Szín­ház vendégjátéka a Kisvár- dai Várszínházban. Műso­ron, Ionesco Kopasz éne­kesnő című darabja. VASÁRNAP: — Ünnepi istentisztelet Kiss Áron püspök születésének 180. évfordulója alkalmából Ko­csis Elemér, a Tisztántúli Református Egyházkerület püspöke részvételével Porcsalmán. A szertartás után Baja Ferenc, környe­zetvédelmi és területfej­lesztési miniszter avatja fel Kiss Áron mellszobrát. — A Kolozsvári Magyar Szín­ház vendégjátéka a kisvár- dai Várszínházban. Műso­ron Ionesco Kopasz éne­kesnő című darabja. i H ás .•'• ■; ^ , .. .y s Erősíti... ...a mellékpajzsmirigy-hor­mon a csontokat. A Califor- niai Egyetem kutatói csont- ritkulásban szenvedő pat­kányokat kezeltek ilyen hormoninjekciókkal, és en­nek hatására kísérleti ala­nyaik visszanyerték egész­séges csontozatukat. Ez az első olyan gyógymód, amelynek köszönhetően teljesen helyrehozható a csontritkulás okozta káro­sodás. (MTI) Halál... ...Velencében címmel adtak ki jelentést a város csator­náiról a Green Peace nevű nemzetközi környezetvédő szervezet szakértői. A je­lentésből kiderül, hogy a csatornákban lassan több lesz a mérgező anyag, mint a víz. (MTI) A mértékletes... ...italozás jó hatással van a javakorabeli nők egészsé­gére, mert csökkenti a szív- betegség kockázatát. A ku­tatások tanúsága szerint az 50 éven aluli nők esetében nem mutatható ki ez a ha­tás, de ötvenen felül ajánla­tos minden nőnek felhajtani egy-két pohár tömény italt naponta. Az orvosok azon­ban mindenkit lebeszélnek arról, hogy gyógyulás cí­mén alkoholistákká válja­nak. (MTI) Elképesztő... ...méreteket öltött Románi­ában a bűnözés 1990 óta. A százezer főre eső gyilkossá­gok számát tekintve tavaly az előkelő második helyet foglalta el az USA mögött. Százezer főre Romániában 6,5 az USA-ban pedig 10 erőszakos halál jutott. (MTI) Pekingben... ...új világrekordot állítottak fel sárkánykészítésben. A hagyományos kínai ünnep­re készülő sárkányok legna­gyobbika — amely bekerül majd a Guinness-rekordok könyvébe, 1692 méter hosszú. Elkészítésére 1220 méter vásznat használtak fel, és 60 munkás 28 napig dolgozott rajta. (MTI) Ötmilliós szennyesmosás Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Nem tudni, ki tud­ja-e mosni a szennyesét az a budapesti nő és férfi, aki 1991-ben a Cereol Növény­olajipari és Mosószergyártó Rt. nyírbátori gyáregységé­től mintegy 5 millió 255 ezer forint értékben mosó­szert vásárolt, de annak el­lenértéket ez ideig nem fi­zette ki. Nem mind arany, ami fénylik. E közmondás igaz­ságát azok is a saját bőrü­kön érzik, akik június 15-én Nyírbátorban két román ál­lampolgártól jó-pénzért aranynak látszó rézgyűrű­ket vásároltak. Például egy debreceni férfi 8 ezer forin­tért két réz pecsétgyűrűhöz jutott. Amikor a csalók egy nyírgyulaji férfivel üzletel­tek, a rendőr járőr tetten ér­te őket. Valaki valaszínűleg tör­vényellenesen óhajt csatla­kozni a vasútvonal-meg­szüntetésekhez, hiszen a tomyospálcai MÁV-állo­más területéről 3 talpfát el­tulajdonított, amellyel 22 ezer forint kárt okozott. Egy Suzuki Swiftet lo­pott el ismeretlen tettes Kisvárdán, a kórház utó­gondozója előtti parkoló­ból, a kár egymillió forint. Egy Suzuki Sedannak pe­dig a kölcsönadási szerző­déséről derült ki, hogy ha­mis —június 14-én a Záho­nyi Határforgalmi Kiren­deltségen. Az ügyben a Zá­honyi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el. A gáz sajnos ott is jött, ahol nem kellett volna — derült ki egy halálos robba­nás által június 15-én Gyu­laházán, a Táncsics utcá­ban. Egy 62 éves férfi reg­gelit akart magának készí­teni, amikor a palacknál ki- szivárgott gáz belobbant. Az illető olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. A rendőrség bűncselek­ményre utaló körülményt nem állapított meg. Forró nyomon

Next

/
Thumbnails
Contents