Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-17 / 141. szám

SPORT Mészöly megbánta Százezret fizetett be a kapitány Budapest (MTI) — Az MLSZ csütörtöki elnök­ségi ülése után megbeszélésre került sor, melyen részt vett Mészöly Kálmán szövetségi kapi­tány, Benkő László, az MLSZ elnöke és Berzi Sán­dor főtitkár. Megtárgyalták az Iziand elleni válogatott mérkőzésen tapasztalható edzői bekiabálások ügyét, mely a tévéközvetítés után erős ellenérzéseket váltott ki a sportközvéleményből. Mészöly Kálmán elis­merte, hogy magatartását még a szokásosnál nagyobb érzelmi túlfűtöttség sem menti, önként vállalta, hogy — mintegy büntetésül — 100 000 forintot a labdarú­gó-utánpótlás javára fordít, az összeget már át is adta az MLSZ részére. Az MLSZ vezetői felhív­ták a szövetségi kapitány fi­gyelmét arra, hogy a ma­gyar labdarúgás vezető képviselőjeként a jövőben olyan magatartást tanúsít­son, mely összhangban áll az általa betöltött tisztség­gel, illetve a jogos elvárá­sokkal. Az MLSZ vezetői az ügyet véglegesen lezárt­nak tekintik. Halálos mérkőzés A nyaklevest lőpárbaj követte Kairó (MTI) — Egy férfi meg­halt, egy asszony elvetélt, négyen megsebesültek egy gyer­mek labdarúgó-mérkőzést követően A Nílus deltájá­nak egyik falujában vívott találkozó során az egyik gyerek megütötte ellenfe­lét, akinek az anyja nem volt rest, azonnal lekevert egy nyaklevest a verekedés kezdeményezőjének. A po­fon vágott fiú apja erre sú­lyosan bántalmazta az anyát, aki kórházba került és elvetélt. Az ellenséges­kedés lőfegyverekkel foly­tatódott a két család között. Ennek következtében egy parasztember életét vesztet­te, négyen pedig megsebe­sültek. A rendőrség letar­tóztatta a civakodókat és el­vette fegyvereiket. Vasárnapi sportműsor LABDARÚGÁS. Megyei I. (Suller-Só) osztály (kez­dés 17): Nagyhalász-Nyh. Hardware, v.: Nagy J. (Sán­dor, Höllik). Záhony-Vásá- rosnamény, v.: Tomasovsz- ki (Király, Nagy J.). Tisza- szalka-Levelek, v.: Lőrincz (Dr. Maródi, Bendik). Fe- hérgyarmat-Csenger, v.: Sitku (Gyúró, Kosa). Bak- talórántháza-Ibrány (Leve­leken), v.: Szabó (Kará- csony-Bellus). Kisléta- Nyírlugos, v.: Dudás (Sor­bán, Maróthy). Tarpa-Ke- mecse, v.: Kozma . Újfe- hértó-Tiszalök, v.; Tassy. . Biri-Nyírkarász, v.: Ta- maskovics. Megyei II. osztály (kez­dés 17) Kárpát-hús cso­port: Nyíribrony-Gáva­vencsellő (Napkoron), v.: Dr. Jekő. Kálmánháza-Tu- zsér, v.: Fekete. Dombrád- Zsurk, v.: Kertész. Kótaj- Napkor, v.: Fehér. Deme- cser-Nyírtelek, v.: Kosz- tyú. Fényeslitke-Anarcs, v.: Török. Kárpáthús-Vo- lán-Ajak, v.: Máté. Erimpex-csoport: Túrri- cse-Kocsord, v.: Vámos. Olcsva-Encsencs, v.: Nagy F. Nagyecsed-Balkány, v.: Ajler. Nyírmihálydi-Nyír- csaholy, v.: Szegedi. Nyír- béltek-Kállósemjén, Ben­dik. Aranyérmet.... ...nyert Tóbiás Veronika szakításban a plusz 83 kg- os súlycsoportban az izraeli felnőtt női és junior férfi súlyemelő Európa-bajnok- ságon. A BKV Előre ver­senyzője lökésben és össze­tettben ezüstérmet szerzett. (MTI) A svédországi... ... női labdarúgó világbaj­nokság vasárnapi döntőjé­ben Németország és Norvé­gia méri össze erejét. Miu­tán a norvég válogatott nem kis meglepetésre legyőzte a végső győzelemre esélyes címvédő Egyesült Államok együttesét (1-0), az Euró- pa-bajnok németek ugyan­ilyen arányban a kínaiakat ütötték el az aranycsatától. (MTI) Nyolcadszor... ... védheti meg profi nagy­középsúlyú ökölvívóvilág­bajnoki címét a WBC-szer- vezetnél július 22-én az an­gol Nigel Benn. A szigetor­szági bokszoló utoljára az amerikai McClellan ellen ünnepelhetett győzelmet. Mint emlékezetes, ellenfele igen szerencsétlenül járt az összecsapáson, hiszen olyan agysérülést szenve­dett, hogy kórházba kellett szállítani, ahol hosszú ideig kómában feküdt. (AP) Negyvenhárom... ...esztendős korában, sú­lyos betegségben váratlanul elhunyt Szergej Kapusztyin, az egykori szovjet jégko­rong-válogatott kiválósága. Az olimpiai, világ-, és Eu- rópa-bajnoki aranyérmes sportoló a szovjet jégko­rongsport legsikeresebb időszakának kiemelkedő alakja volt. Kapusztyin a Krilja Szovjetov, a CSZKA Moszkva, valamint a Szpartak Moszkva csapatát is erősítette pályafutása so­rán. (AP) Gondatlanságból... ...elkövetett emberöléssel vádolják Szergej Jurant, az FC Porto és az orosz lab­darúgó-válogatott csatárát. Az ukrán játékos tavaly no­vemberben Mercedesével ütközött egy Honda sze­mélygépkocsival. Sajnos a másik gépkocsi 35 éves vezetője a kórházba szál­lítás után belehalt sérülé­seibe. (AP) Budapesten eldőlt: Salt Lake City Budapest (MTI) — A Nem­zetközi Olimpiai Bizottság a 104. ülés keretében 1995. júni­us 16-án, pénteken Budapes­ten döntött a 2002-es téli ötka­rikás játékok színhelyéről. En­nek megfelelően ezen a napon a sportvilág érdeklődésének a középpontjába került a ma­gyar főváros. A négy pályázó város bemutatkozott: Sión, Salt Lake City, Östersund és Québec volt a sorrend. Aztán megszületett a döntés: eszerint a 2002-es téli olimpiai játéko­kat az amerikai Salt Lake City rendezi meg. Képünkön Salt Lake City és az amerikai olimpiai ezüstérmes Picabo Street látható. Hazai pályán búcsúznak az idénytől Az NYFC számára görög nyaralás, Vasváriban a tavaszi hazai veretlenség a tét Nyíregyháza (KM- HSSZ) NB I — Az utolsó előtti for- dulót játsszák szombaton a labdarúgó első osztályban. A bajnoki cím már gazdára talált, nagy valószínű­séggel a két kieső hely is „el­kelt”, az osztályozó elkerülé­séért azonban nagy csata vár­ható a veszélyes zónában tar­tózkodó csapatok között. A párosítás: Ferencváros-Par- malat, Vasas-Zalaegerszeg, Csepel-Békéscsaba, Debre- cen-Kispest (TV2, 17), Vác- UTE, Pécs-BVSC, Nagykani- zsa-Győr, Stadler FC-Sopron. Vasárnap:Tiszavasvári Al- kaloida-Diósgyőr, 17, v.: Nagy L. (Szabó, László) A já­tékosság jegyében telt el az Alkaloida utolsó bajnoki hete, sem edzőmérkőzés, sem takti­kai elemek gyakorlása nem szerepelt a programban. Per­sze ez közel sem jelenti azt, — mint Szikszai Lajos vezető­edző elmondta — hogy ne ké­szülnének komolyan a vasár­nap délutáni összecsapásra. Az ellenfélnek nem lehet túl jó emléke a tavalyi vendégjáték­ról, hiszen 3-1-es vezetés után 4-3-as vereséggel voltak kénytelenek távozni Vasvári­ból. A szurkolók minden bi­zonnyal most is kiegyeznének egy gólgazdag, hazai győzel­met hozó mérkőzéssel, ami nem kizárt, hiszen óriási téttel már egyik csapat számára sem bír a zárótalálkozó. Bár az igaz, hogy a borsodiak vereség esetén akár a hetedik helyig is zuhanhatnak, és valószínűleg a Vasvári sem akarja lerontani egészen kiváló tavaszi szerep­lését. Szikszai Lajos a bőség zava­rával küzdhet, hiszen vala­mennyi játékosa rendelkezésé­re áll. A kezdőcsapatot várha­tóan a Szabó — Horváth, Szűcs, Hegedűs — Rása, Ha- velant. Fecsku, Lente, Bohács — Erdei, Pitács. tizenegy al­kotja majd, de háromcsatáros játék esetén az éppen Diós­győrből igazolt Szilágyi is a kezdők közé kerülhet. Egy szó mint száz, a hazaiak szeretné­nek győzelemmel búcsúzni a közönségüktől, méltóan lezár­va a tavaszi idényt, és azt is szem előtt tartják, hogy esetle­ges győzelmükkel segíthetnek az NYFC-nek egy minél jobb helyezés elérésében. Nyíregyházi FC-Hatvan, 17, v.: Hrabovszky (Mezei, Szabó L). Jó hangulat, egész­séges önbizalom, ez jellemez­te a Nyíregyházi FC legénysé­gét az elmúlt héten, bár a leg­utóbbi fordulók eredményei­nek ismeretében ez egyáltalán nem meglepő. A holnapi találkozón Tóth János csapata szeretne olyan produkcióval kirukkolni, amely jó emlékeket hagy a szurkolókban a nyári szünet focimentes heteire. Ehhez minden feltétel adott, hiszen sem sérült, sem eltiltott játékos nincs a keretben, úgy­hogy a legerősebb összeállítá­sú tizenegy futhat ki a pályára. Valószínűleg az elmúlt hét vé­gén Diósgyőrben diadalmas­kodó játékosok kapnak bizal­mat, esetleg egy Adámszki Si­ra csere képzelhető el. Az amúgy sem rossz hangulaton csak javított a hétközi tuzséri edzőmeccs, amelyen igazából nem is a játék, hanem az utána következő halászlé volt a fő­szereplő. Mielőtt azonban bárki is azt hinné, hogy kellemes, tét nél­küli játszadozást láthat vasár­nap, elmondjuk, hogy egy gö­rög nyaralásért is fociznak majd Drobniék. A csapat egyik támogatója ugyanis ezt ígérte be, amennyiben sikerül az ötödik helyet megcsípnie a csapatnak. Úgyhogy tét lesz, az ígéretek szerint jó foci is, tehát nem fogja megbánni a programválasztást, aki kiláto­gat vasárnap délután a városi stadionba. További mérkőzések: III. Kér. TVE-Balmazújváros, Salgótarján-Kazincbarcika, Hódmezővásárhely-Hajdúná- nás, Kaba-Gödöllő, Tisza- kécske-Szarvas, MVSC- MTK. NB III, vasárnap, Nyírbá- tor-Sényő, 17, v.: Éva (Za- horán, Bodnár). Rangadó a jávából! A presztízsokok mel­lett a vendégeknek pontra, vagy pontokra van szükségük, hogy nyugodtan várhassák az utolsó fordulót. Kisvárda-Tiszaúj város, 17, v.: Soós (Nagy, Dűli). Várdán csak a győzelem tart­hatja életben a bajnoki remé­nyeket. További mérkőzések: Encs-Mátészalka, Vámos- pércs-Rakamaz, Tiszafüred- Nagykálló, Szerencs -Karcag, Ózd-Borsodi Volán, Ede- lény-Kunhegyes. Oda a kettős játékjogosultság Budapest (MTI) — Csütörtökön ülést tartott az MLSZ el­nöksége és eltörölte a sok vihart kiváltott kettős já­tékjogosultságot. Á határozat július 1 -jén lép érvénybe. A testület döntött arról is, hogy a szövetség ere­detileg július 1-jére tervezett beszámoló közgyűlését a tag- szervezetek kérésére csak de­cember 2-án, szombaton tart­ják meg. Kisebb módosításokat haj­tottak végre a Fegyelmi Sza­bályzatban is. Eszerint ezentúl a veszélyes játékért 1 -4 mér­kőzésre, vagy ugyanennyi hét­re, a szándékos durva játékért pedig 2-5 mérkőzésre vagy hétre szóló eltiltás jár. A testü­leti ülésen érintették azt a kér­dést is, hogy vajon részt vehet­nek-e az ősszel kezdődő baj­nokságban azok a csapatok — MTK. BKV Előre, Budafok, Veszprém —, amelyek nem léptek be a Magyar Hivatásos Labdarúgó Ligába (MHLL). A Rakéták és Olajuwon duplázása Houston (AP), — Az Egyesült Álla­mok legboldogabb városa ezekben a napokban minden bizonnyal a texasi Houston. A profi ko­sárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének negyedik mérkő­zésén ugyanis a Houston Rockets hazai pályán 113-101-re legyőzte az Or­lando Magic gárdáját. A Houston ezzel 4-0-ra diada- maskodott az NBA 49. finá­léjában. A rájátszás legértékesebb játé­kosának, akárcsak az előző idényben, a houstoni Hakeem Olajuwont választották. Erre derekasan rászolgált, hiszen új rekordot állított fel: a 4:0-ra végződött döntők történetében ő szerezte a legtöbb pontot, összesen 131-et. Átlagban 32,75-öt! Olajuwon (fehérben), a kétszeres duplázó AP-felvétel — A rájátszás során olyan csapatokat győztünk le, ame­lyek jó eséllyel pályáztak a bajnoki címre. Sikerünk annak köszönhető, hogy ellenfeleink rendre alábecsülték képessé­geinket a viszonylag gyenge alapszakasz után — nyilatkoz­ta Rudy Tomjanovich, a Hous­ton Rockets edzője. Az immár kétszeres bajnok „Rakéták” a hatodik együttes, amely 4-0-ra nyerte az NBA döntőjét. Az elmúlt tíz baj­nokság győztesei, 1986: Bos­ton Celtics (16. bajnoki címe) 1987: Los Angeles Lakers 1988: Los Angeles Lakers (11., beleértve a jogelőd Min­neapolis Lakers öt diadalát is) 1989: Detroit Pistons 1990: Detroit Pistons (2.) 1991: Chi­cago Bulls 1992: Chicago Bulls 1993: Chicago Bulls (3.) 1994: Houston Rockets 1995: Houston Rockets (2.) Érmes remények Nyíregyháza (KM-M.L.) — A hétvégén Za­laegerszegen rendezik a II. korcsopor­tú kosárlabda diákolim­pia országos döntőit. A nyíregyházi Apáczai gya­korló iskolának sikerült elérnie azt a bravúrt, hogy két együttessel is képviseltetheti magát a fináléba. A fiúk a Salgótarján és Mezőcsát csapatait győz­ték le biztosan az országos elődöntőben. Vajda László tanítványai egyben az OSK-győztes NYSI tagjai, így bajnoki reményekkel utaztak Zalába. A legna­gyobb riválisnak a szolno­kiak és a debreceniek tűn­nek. A lányok Diósjenő és Miskolc lelépésével bizto­sítottak helyüket a nyolcas döntőben. Sallai József csapatának NB I-es klubok utánpótlásvonalával kell majd mérkőznie, így aztán a lányok számára már az is nagy sikert jelentene, ha bejutnának a legjobb négy közé. 1995. június 17., szombat 18 Keíet*Magyarország

Next

/
Thumbnails
Contents