Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)
1995-06-15 / 139. szám
1995. június 15., csütörtök , HATTER uwummmmn Sokba került a felmentés Muszáj volt az önkormányzatnak beavatkozni, kompromisszumot kötni és fizetni Csak vakarózunk, miközben telik az idő Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Néhány nappal ezelőtt felkeresett bennünket egy a keserűségbe, az igaza elismerése érdekében fűhöz-fához ro- hangászásba talán egy kissé már belefáradt, bíróságot megjárt, tehát igen tapasztalt, bár a jogot nem önszántából kitanult matematika tanárnő. Illetve mára már nem az, mert eddig egyedüli a megyében, aki rendkívüli lemondással megszüntette közalkalmazotti jogviszonyát. Nem a maga sérelmeinek sorolása végett fordult a nyilvánossághoz, hanem azért, hogy története tanulságul szolgáljon. Két héttel ezelőtt a nyíregyházi közgyűlésen is szóba került az esete. íme a szövevényes történet főbb állomásai —- valamennyi tényekkel alátámasztva. Sikertelen kísérlet Gáspár Béláné 1974 óta dolgozott a megyeszékhely 4-es iskolájában. Az igazgató és a közötte keletkező konfliktus okait ne firtassuk, egy részük ugyanis szakmai köntösbe, vagy még abba sem bújtatott szubjektivitás. A lényeg, hogy megjelent egy országos lapban egy cikk az intézményről — ebben Gáspámé is mondott néhány mondatot. Ennek nyomán indult el az első per rágalmazás miatt, ám az igazgató a keresetet visszavonta. 1993. június 10-én, azaz éppen kétéves és egyhetes a história, a közalkalmazotti törvény vonatkozó 30. szakaszára hivatkozással — megszűnt a munkáltatónak az a tevékenysége, amelyben a közalkalmazottat foglalkoztatták — a munkáltató a jogviszonyt felmentéssel megszüntette. Az akkori önkormányzat és a köztársasági megbízott is vizsgálatot végzett, de végül a vita szereplői a bíróságon találták magukat. Első fokon már felbukkant indokként a c. pont — az alkalmatlanság — is. Az első döntés az intézményvezetőt igazolta olyan pont alapján, mely a tárgyalás jegyzőkönyvében nem is szerepel. A másodfok — ekkor már 1994 novembere volt — azonban kötelezte az igazgatót a munka- viszony helyreállítására, ez azonban nem, illetve késve történt meg. 1995 januárjában az új polgármester és a humán iroda régi és új vezetője próbált a törvény betűinek és a bírósági ítéletnek érvényt szereztetni. Sikertelenül. (A tanárnő szerint a két év alatt csak a polgármesteri hivatal illetékesei vették őt emberszámba, mindannyiszor türelemmel és megértéssel viseltettek iránta.) Húzd meg-ereszd meg Január 25-én anélkül, hogy a munkaviszonya visszaállításáról szabályos írást kapott volna, beosztották ebédlőfelügyeletre, s hiába félév volt, szó sem esett az órabeosztásáról. 26-án átadta az igazgatónak rendkívüli lemondását. Azóta át sem lépte az iskola küszöbét, önkormányzati közvetítéssel egyeztettek. Május 10- én a felek aláírtak egy megállapodást, mely szólt többek között az elszámoláson kívül arról, hogy az exmunkáltató mindenféle keresetet visszavon — időközben ugyanis felülvizsgálati kérelemmel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz. Csabai Lászlóné polgármester megválasztása után két héttel már kénytelen volt megismerkedni a fejleményekkel. Többször teremtett kontaktust a vitapartnerekkel, nemegyszer kérte a jogi bizottság, s a humán iroda segítségét. Látható volt, hogy a per vesztett lesz — vélekedik utólag is, s a munkáltató formai hibákat is vétett. O azt szerette volna, ha az igazgató maga oldaná meg a keletkezett problémát, ám muszáj volt beavatkozni, kompromisszumot kötni, majd fizetni. A polgármester asz- szony úgy véli, ha a húzd megereszd meg nem záródik le, még többe került volna a városnak (emlékezzünk csak az F-kategóriás perekre!), nem beszélve a folytonos feszültségforrásról, s egy asszony értelmetlen idegharcáról. Helybenhagyták volna A jogi bizottság javasolta az igazgató felelősségre vonását, ám az a tényező, hogy épp akkortájt kezdtek az intézmény zenei tagozata megszüntetésének hírére az érzelmi hullámok felcsapni, bizonyos érteBalázs Attila felvétele lemben a szándékot megzavarta. Alexa / László, a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgatója mindenesetre előre bocsátotta: nem tartja helyesnek, hogy a közgyűlés bármilyen jellegű összefüggésbe hozza a Gás-páménak kifizetett 800 ezer forintot, s azt a mintegy 900 ezret, amit ő kért az énekzene tagozat fennmaradásáért. Ez ugyanis egy munkaügyi vita, melyben szerinte a bíróság neki adott volna igazat. Sajnálja, hogy az önkormányzat azt a néhány hetet nem várta meg, amíg a Legfelsőbb Bíróság döntéséig eljuthatott volna. Ez a legmagasabb szint szerinte helybenhagyta volna az első fok határozatát. „Ennek hiányában azonban, talán soha nem fogjuk megtudni: ki volt a hibás, s kinek volt igaza. A jelen helyzetben sem őt, sem engem nem lehet elmarasztalni.” Gáspár Béláné egyet szeretett volna: erkölcsi elégtételt, s azt, hogy mindenki tudomására jusson, a pert ő nyerte. A kompromisszumos megoldásba csak a családja rábeszélésére ment bele. Bár eddig is visszaköszönt az utcán annak, aki ráköszönt... y—j gy ország lélegezhet fel íf a hír hallatán, olvas- X_.J tán: van méret (minden testre, mindenesetre). Még a szekrényszéles Es., meg a hegycsúcsmagas Dé. is talál magának farmerszerkót, pólót, gombos-csatos mellényfélét, zubbonyt a „pesti vásáron”. Teljesülhet szem-szájnak ingere (na, ing is, az szintén akad: csíkos, pöttyös, kockás, mosott, koptatott, előáztatott — S, M, L, XL, XXL...). Nyáriasra vesszük a figurát, legyünk stabil szürkébe süllyedt negyvenes átlagpolgárok (a bürgerség közép- arányosát nem tudni, miként dobja ki a zsebszámoló, a mikro-ketyeró, de létezik; leginkább visszahúzódó mozdulatairól, félbehagyott gondolatairól, erőtlen lázadásairól ismerszik meg), s ezt teszik a közélet felszínre küzdött szószólói, aktuális bel- polunk prominensei (Id. mint fentebb). Ha aztán a fülünkbe jut: ők is, hát még ők is ruházkod- nak, így a „kanyíkulü” (kánikula, szabadságok, vakáció) XXL kezdetén, lendületbe jövünk. Nosza, irány a szekrény (panellakás, beépített, évtizednyi múltból kromofágosan dizájnos), lássuk, mi dobható ki, mi jöjjön helyette. Lógnak a gatyók, mint üres tornatermek rojtosbelű kötelei, függnek, aggaszkod- nak, enyhe hordásszagokat árasztva magukból. Ez a vágottszárú még elkelhet, strandra kihúzni, boltba elslattyogni, szemetet levinni, kell ennél több, „nem mond ez eleget?" Torpanj meg mozdulat! Ez a Bon Jovi-s szakadt-tépett miért lenne az enyészeté? Na, és az a sápadtsárga Lee? Igaz, S- ből minimum L-be kellene váltania — a tényleges, numerikus mértezést most mellőzöm —, hogy felszuszakol- jam diszkrét mentőövem alá (köré, rá, mögé), de a szív kegyelmet szavaz neki. Lomtalanítok, szelektálok, s közben folyton az jár a busa fejemben: beh szép és hasznos lenne Es.-nek vagy Dé.nek a helyében lenni, ha csupán ideig-óráig! Merthogy akkor egyetlen hanyag, lezser, laza, hányaveti (az ide nem illőt golyózzuk ki a sorból) kézmarkolással bele- zuttyanthatnám nadrágparkom kopottjait egy bazi nagy reklámosba, és usgyi, le a kukába. Nekem meg felkínálnák magukat (illetve: felkí- náltatnának, grátisz) a legfrissebb modellek, fazonok, az originál gombosak, a deep purple, vagy a blue in blue színűek, netán a homoksivatagok rozsdás bámulásaival elegyes drappok. Hogy ugyan, öltsem má” magamra őket! Persze, a középszer mit ugrál, örüljön, hogy még van válogatnivalója, hogy még van miből elhagyni — dzsekit, pólót, nacót. Közeledik a dél, ideje summázni az elvégzetteket. Egy zsákocska azért (no lám, ilyen gazdagok vagyunk?) megtömődik miegymással. Lebattyogok komótosan a házunk elé roggyantott fém- konténerhez. Lendítem a batyut, már-már benyeli a legyekkel ékes, bűzökkel terhes mélység, amikor álljt parancsolok a kivetősdinek. Hogy ne legyek se feltűnő, se egészen észrevétlen (íme, újabb bizonyíték a szint-magyar fura mentalitásának megsejtéséhez), lecsusszantom a pakkot a vasláda mellé. Elégedett vagyok, majdnem büszke, csak azt nem tudnám megfogalmazni: mire... Talán a jó hírre, hogy „van méret” — kire-kire, amint megilleti. Van XXL is; mindenből, torkig... És van színes híranyag, amolyan „jópofis", mosolyogtató, izgi, feldobó, amin elszállhatunk... j-T óra délután—a kívánté csiság nem szunnyad X \_ — lebotorkálok a terepre. A „hagyatékom" után nézek, mi lett a sorsa (lett-e sorsa). A zacsekot sem találom, nemhogy a nasztrót, inget, kabátot. Lába nőtt. Legalább. A kenyérhéjban turkáló arctalannak már nem fog, szárnya pedig sohasem...S, M, L. XL, XXL... Emelkedik a színvonal. Panamalavina Kovács Éva y-w ossz idők járnak mi- felénk manapság X V egyes pénzemberekre. Legalábbis a tekintetben, hogy sorra derül (szerintük persze csak derítik) ki róluk, letértek a helyes útról, különféle trükkök segítségével gyarapították vagyonukat, károsították országunkat. Hosszú listát lehetne összeállítani a történésekből, az összes ügy együtt valóságos panamalavina. A Lupis-bot- rányt követték az olajszőkítők, akikkel szemben minden érdekelt tehetetlennek bizonyult, mígnem az áremelés egyetlen pillanat alatt megjavította modorukat. Sebaj —, gondolhatja a külső szemlélő, mára itt a Cordax, az Agrobank, hogy az egykor nagynevű magáncégekről és vállalkozásokról már ne is beszéljünk... Mondják, akik a dologhoz értenek, mindez nem magyar sajátosság, a képlet a világ bármely területén így működik: a rendszerváltások, átmenetek idején megszaporodik az ügyeskedők, a panamázók, a törvényes kiskapukat kihasználni tudók és akarók amúgy is népes serege. Ilyenkor akarnak meggazdagodni egyik napról a másikra sokan, s a vagyonosodás olyan fokára jutni, ami a jóléti államokban több generáció munkájának gyümölcse lehet. Hallani azt is, az ügyeskedők nem csinálnak mást, mint kihasználják a kiskapukat, teszik, ami „jogszerűen megengedhető”, legfeljebb erkölcsileg emelhető ellene kifogás. Van aki azt mondja, tegyék, ha tehetik. Ugyan kit érdeke! a morál, ha mögötte súlyos milliók látványa csalogat? Kit hagyna hidegen az elmélet, mely szerint aki ezekben az időkben nem gyűjt milliókat, az egy életre lemarad, ha viszont lép, akkor nem csak a saját, de gyermekei, unokái jövőjét is biztos lábakon tudhatja? A botrányok szinte hetente robbanok. Elgondolkodtató, hogy ellenük csak most akadnak ötletek. Ma már több párt is ólyan törvényeket követel, amelyek tiszták, egyértelműek, ki- játszhatatlanok. Jó reggelt, hölgyeim és uraim! Égyetértünk, épp itt az ideje. Ünnepélyes kulcsátadás Ferter János rajza Kommentár A folyó bosszúja Dankó Mihály M egnyugodhatnak a debreceniek, nincs cianid — legalábbis a megengedett határértéken felül — a város határában lévő köszörűiszapban. A vizsgálatok szerint, az egy kilogrammon hulladékban talált 0,076 milligramm megfelel a környék felszíni vizeiben, pl. a Keleti Főcsatornában fellelhető mennyiségnek. Itt tehát nem károsodott környezet, vagy legalábbis a figyelő szemek idejében észrevették és megpróbálták megelőzni a bajt. Nem úgy más településen. Hisz Ajkán és Mátraderecs- kén egyes házakban olyan erős a háttérsugárzás, hogy az már az egészségre is veszélyes lehet. Egy fa kivágása, egy állat elpusztítása nem „fáj” azonnal, a rendszerben viszont rés keletkezik. Az ember tudatra ébredésével ura lett a földnek, víznek, levegőnek. Megadatott neki a teremtés, de a pusztítás is. Vajon miért kaptak kolerát azok az ukránok, akik az egyik folyóból kifogott halat fogyasztották? Valahol átvitt értelemben a folyó így álh bosszút. Ártalmatlan köszörűiszap és salak — élni kell! S ehhez a gyárnak dolgozni muszáj, a villamosenergiára szükség van — érvelnek a gyakorlatias gondolkodásúak. Igen ám, de mit ér az élet, ha reggel fejfájással ébred a munkába menő, hányingere van az ebédnél, s altatóval tud csak elaludni. A betegség gyakori vendég manapság nálunk, és a bajok forrásánál nem kis mértékben ott van a szeny- nyezett levegő, a fertőzött víz, az agyon mérgezett étel is. Minderről ma már tudunk, de néhány környezet- védőn, s bátortalan szélmalomharcoson kívül a legtöbben nem veszik komolyan. Vészharang kongatás, feketére festett jövő, aggódás a gyerekekért, rekviem magáért a Földért, írott ma- laszt marad csak, ha a kormánytól a falusi szántóvetőig nem lép mindenki sürgősen. Közeleg a huszonnegyedik óra, át kell érezni küldetésünk felelősségét, nem csaphatjuk be a kaput unokáink előtt. HB i jf a | «T«l * |
