Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-13 / 137. szám

1995. június 13., kedd MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Derűlátóan Amerikából A Horn Gyula látogatásának célja a kapcsolatok pilléreinek a megerősítése volt Osztrák siralmak Becs (MTI) — Kerek év­fordulója csak a csatlako­zásról döntő népszavazás­nak van, de ez is jó alkalom arra, hogy az Ausztria ja­nuár elsejei EU-belépése óta hónapról hónapra ké­szülő (nem túl rózsás) mér­leget közvélemény kutatá­sok is kiegészítsék. Nem éppen a kormányzat nagy örömére: minden felmérés azt mutatja, hogy az osztrá­kok ma nem szavaznák meg a belépést, hogy röpke öt hónap elég volt egy évvel ezelőtti mámoros örömük feledéséhez. Ötvenöt százalék érzi úgy, hogy nem származott előnye a csatlakozásból, 45 százalék kifejezett hátrá­nyokat vél felfedezni. A hangulatváltozás persze el­sősorban annak szól, hogy az árak éppen csak meg­mozdultak lefelé, és ma sincs szó a szomszédos Né­metország vagy Olaszor­szág árszintjének eluralko­dásáról, vagy arról a propa­gandaszólamról, hogy egy főre számítva havi 1000 schilling megtakarítást hoz az EU-tagság. Az akkori ígérgetők most úgy mond­ják: igen, de nem az első időszakban, hiszen hol van még a teljes integráció, ami szükséges az azonos körül­mények kialakulásához. A hétköznapi életben csaló­dás az is, hogy a sokat em­legetett Schengen egyelőre nem érezteti áldásos hatá­sát: a határokon ellenőriz­nek, hiszen Ausztria csat­lakozott, de maga még nem képes a feltételek teljesí­tésére. A várt kedvező változá­sok terén vegyes a kép. Az osztrák vásárló felrója, hogy nem mozdulnak lefelé az árak, de a kereskedő is panasszal él. Ő a 370 mil­liós hatalmas piachoz való csatlakozást egyelőre a konkurencia növekedésével éli meg, s a hajszálnyi ár­csökkenés, ami a vásárló­nak meg se kottyan, neki súlyos veszteség. De nem­csak ez: az EU-határokhoz közeli kereskedők lassan csődöt jelenthetnek: Karin- tia egy-egy hétvégén kiü­rül, mindenki odaát van Olaszban, ahol átlag 30 szá­zalékos megtakarítással szerezheti be a betevőt az élelmes, éjjel-nappal nyitva tartó kereskedőktől. A hazai élelmiszerpiacról külföldi dömpingáru szorít­ja ki elsősorban a tejtermé­keket, húst kínáló belföldi termelőket, miközben kül­földön nem igazán kapkod­nak az osztrák élelmiszer után. A parasztok, akikről elő­re tudni lehetett, hogy ők a legnagyobb vesztesek, egyelőre csak papíron talál­koztak a támogatási össze­gekkel, a felvásárlási ár pe­dig jobban csökkent a várt­nál. Ez a csökkenés minde­nesetre nem jut tovább kel­lőképpen a vásárlóhoz — ezt is vizsgálni fogja az az árbizottság, amelynek fela­data a rendteremtés. Az elengedhetetlen struk­túraváltás a mezőgazdaság­ban és az élelmiszeriparban mindenesetre felgyorsult, bár váratlan akadályok is adódtak: a líra leértékelése alaposan megnehezíti a szállítást a legfontosabb ex­portpiacra. A siránkozás közepette tény, hogy Ausztria ma vonzóbb ipari telephely: a Siemens, a BMW, a Lenzing AG új it­teni gyáregysége tízezres nagyságrendű munkahelyet jelent. Mexikó túl a nehezén Basel (MTI) — A pénzügyi válság legnehezebb szaka­szán már túl vagyunk —je­lentette ki a mexikói köz­ponti bank kormányzója a hét végén Bázelban, a köz­ponti bankokat tömörítő BIS éves tanácskozásán. Miguel Mancera azt jó­solja, hogy jövőre a mexi­kói gazdaság már növeke­désnek indulhat, bár az idén a külföldi tőke kivonulása miatt még eléggé nehéz helyzetben van. 1995-ben 2-A százalékkal csökkenhet a mexikói hazai össztermék — mondta Mancera, meg­jegyezve, hogy korábban csak 2 százalékos vissza­esést prognosztizáltak. Az idei év első harmadában ugyanakkor 40 százalékkal bővült az export, és a kivi­tel tartós emelkedésére ala­pozva jövőre már ismét gazdasági növekedésre le­het számítani, akár 3 száza­lékosra is. Ami az inflációt illeti, a mexikói központi bank kor­mányzója szerint a havi ütem júliusra 3 százalékra fékeződhet a júniusi 3,5 százalékosról. Májusban 4,2, áprilisban pedig 8 szá­zalékos volt a drágulási tempó. Los Angeles (MTI) — Min­dent összevetve a látogatás beváltotta a reményeket, több támogatást kaptam, na­gyobb érdeklődést és tájéko­zottságot tapasztaltam, mint amennyit vártam. Az ameri­kai fél részéről megnyilvá­nuló rokonszenv létfontossá­gú az olyan kis ország szá­mára, mint amilyen mi va­gyunk: az az üzenete, hogy az Egyesült Államok politi­kai, gazdasági és morális ér­telemben is kiáll a nagyon nehéz gazdasági és társadal­mi átalakulásban lévő Ma­gyarország mellett — jelen­tette ki nyolcnapos amerikai ütjának eredményeit érté­kelve Horn Gyula. Helyi idő szerint vasárnap ké­ső este Los Angelesben ma­gyar újságíróknak nyilatkozva kiemelte: a látogatás célja mindenekelőtt a kétoldalú kapcsolatok politikai, gazda­sági és biztonsági pilléreinek a megerősítése volt. A politikai területről a mi­niszterelnök úgy vélekedett, hogy a két ország között nincs olyan vitás kérdés, amely mi­att Magyarországnak változ­tatnia kellene álláspontján: mi több, az Egyesült Államokban nagy fontosságot tulajdoni­Készülő sztrájk Budapest (MTI) — Fi­gyelmeztető sztrájkot kí­ván tartani a 2-es metróvo­nalon a motorkocsi veze­tőkből és segédvezetőkből álló, a LIGA konföderáció­hoz tartozó szakszervezet. A sztrájkkészültséget hét­főn jelentették be. Ennek oka, hogy az adott szak­szervezetet kihagyták az igazgatósági szintű bértár­gyalásból, s más járműve­zetőkhöz képest jelentősen elmaradó béremelést kap­nának idén a metróveze­tők. Virtuóz halála Milánó (MTI) — 75 éves korában a svájci Luga- nóban elhunyt Arturo Be- nedetti Michelangeli, a nemzetközi hírű zongora­virtuóz, akit a zeneértők a XX. század egyik legna­gyobb művészegyéniségé­nek tartottak. Á legna­gyobb tökéletességre tö­rekvő Michelangelit a moll mesterének is nevezték. Lövések Athén (MTI) — Nyolc ember sérült meg vasárnap délután egy lövöldözésben az athéni Monasztiraki ne­vű ócskapiacon — jelen­tette a dpa. A helyi rendőr­ség közlése szerint isme­retlenek vadászfegyverek­ből és pisztolyokból lövöl­döztek a vásárlókra és az árusokra. A három férfi ezt megelőzően védelmi pénzt követelt a kereskedőktől, akik azonban nem voltak hajlandók fizetni az ócska- piac-maffiának. tanak Magyarország térségbeli súlyának és szerepvállalásá­nak: egyrészt a reformok sike­re és a stabilitás megterem­tése, másrészt a délszláv vál­sággal összefüggő magatartá­sa és az EBESZ elnökeként végzett diplomáciai aktivitása, harmadrészt pedig a Kelet-Eu- rópával, Ukrajnával, Oroszor­szággal és az Európai Unióval kiépített együttműködése mi­att is. A gazdasági kapcsolatok lé­nyeges jellemzőjeként aláhúz­ta, hogy az éleződő verseny el­lenére is fennmaradnak a Ma­gyarországnak biztosított piaci és vámkedvezmények, együtt­működési pénzalapok, és új elemként amerikai részről tá­mogatják a magyar OECD- csatlakozást is. — Jó kilátások vannak újabb amerikai beruházásokra, aminek köszönhetően az Egyesült Államok továbbra is az élen haladhat a külföldi be­fektetők között — mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az a több száz üzletem­ber, akivel alkalma volt talál­kozni, zömében kedvezően fo­gadta és jónak tartotta a kor­mány privatizációs terveit. A kétoldalú árucsereforgalom megítélése szerint az idén elér­heti az egymilliárd dolláros Ketyeg a Bonn (MTI) — A német pol­gárok hétfőtől pontosan tud­ják, hogy az adott másodperc­ben mennyi az államháztartás adóssága, ugyanis az Adófize­tők Szövetsége felállította az úgynevezett adósságórát. A szövetség wiesbadeni székhá­zának bejárata fölött látható adósságórán másodpercenként 3935-tel nő az összeg, azaz ennyivel növekszik a jelenleg már 1,9 billió márkát megha­ladó adósság. A minap közzétett hivatalos statisztikában némileg kisebb Homestead (MTI) — Állító­lag egy magyar állampolgár­ságú férfi és barátnője holttes­tét találták meg szombaton egy öntözőcsatomában a Ken­dall közelében fekvő Homes­tead városában Florida déli csücskén. A rendőrség szóvi­vője nem tudta megerősíte­ni sem az áldozatok állam- polgárságára, sem pedig a ne­vükre vonatkozó hírügynök­Budapest (MTI) — Nem jogerősen, hétévi börtönre ítélte a bíróság Gulyás Lajost, a szökött kiskatonát. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa Gulyás Lajos tarta­lékos honvéd elsőrendű vád­lottat fegyveresen elkövetett rablás bűntettében, fegyvere­sen, fontos szolgálat teljesítése közben elkövetett szökés bűn­tettében, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszé­lyeztetés bűntettében, lopás vétségében, valamint kétrend­beli rongálás vétségében talál­ta bűnösnek. Az elsőfokon el­járó bíróság június 12-én Gu­lyás Lajost halmazati bünteté­sül hét év börtönben végrehaj­tandó szabadságvesztésre, öt év közügyektől eltiltásra és 20 ezer forint pénz-mellékbünte- tésre ítélte. Mint ismeretes, Gulyás La­jos múlt év december 20-án szökött meg budapesti katonai határt, hiszen az első negyed­évben húsz százalékkal nőtt. — Nagyon számítunk az amerikai tőkére a bankprivati­zációban is — hangoztatta. Külön megemlítette, hogy je­lentősnek tekinti a New York, Michigan és Kalifornia állam­mal kialakuló regionális együttműködést is. Hóm Gyula elmondta, hogy a General Motors autóalkatré­szek előállítására, az IBM Székesfehérvárott számítógé­pes merevlemezek és meghaj­tók készítésére, az amerikai Superior a német Otto Fuchs- szal együtt Tatabányán alumí­nium keréktárcsák gyártására tervez új beruházást, az Ika­rus amerikai partnerével kö­zösen létrehozott, kis multina­cionális cége pedig kétszáz- millió dolláros megrendelést mondhat magáénak, 1997 vé­gégig lekötve teljes kapacitá­sát. — A Nemzetközi Valuta­alappal kapcsolatban kieme­lendő, hogy a mi szándékaink szerint lesznek a további tár­gyalások. Az IMF első ízben ismerte el az ország erőfeszíté­seit, és esély van arra, hogy ősszel tető alá hozzuk a ké­szenléti hitelről szóló megálla­podást —jelentette ki. Magyarország NATO-csat­szám szerepel. A kormány adatai szerint a valóban rekord összegű szövetségi adósság ta­valy először túllépte az egybil­liós határt, és év végén 1019 milliárd márka volt. A tartományok és a helyi önkormányzatok adósságait ehhez hozzászámítva az adós­ság összege elérte az 1,549 billiót. Az adósság tavalyi növekedéséhez nagy mérték­ben hozzájárult, hogy az állam átvállalta a privatizált posta és a vasút adósságait. A költségvetés a szövetségi ségi jelentést. Közölte, hogy a nyomozás folytatódik. Ä francia hírügynökségi je­lentés szerint a rendőrség azért kezdett nyomozást, mert egy Daniel Lugo nevű férfi még csütörtökön vallomást tett a hatóságoknál: részt vett az AFP által Frank Grigaként és Kristina Fürtönként említett két személy elrablásában, majd meggyilkolásában. Gri­alakulatától. Vallomása sze­rint ebben szerepet játszott az, hogy barátnőjétől kapcsolatuk megszakítására utaló levelet kapott, majd a lány döntését telefonon is megerősítette. A vádlott magával vitte őrszol­gálata teljesítése során hasz­nált gépkarabélyát — amely­nek letörte fatusáját —, vala­mint 87 éles-, illetve három vaklőszert. Tervéről tudomás­sal bírt katonatársa, Laza Zsolt honvéd, negyedrendű vádlott is, de nem jelentette elöljárói­nak. A szökevény Laza Ferenc másodrendű és Bánovics Ti­bor harmadrendű vádlott pol­gári személyek lakásán talált menedéket. Gulyás Lajos de­cember 21-én 23 200 forintot rabolt el egy budai nonstop üzletből, majd amikor több já­rókelő és a bolt eladói is üldö­zőbe vették, lövéseket adott le. Védekezése szerint csak rájuk lakozása szempontjából ked­vezőnek nevezte, hogy arról egyetértő megítélés van a demokraták és a republikánu­sok, az elnök, a kormányzat és a kongresszus között, részben az ország fontos térségbeli szerepének, részben szom­szédpolitikájának köszönhe­tően. — Kitűnt, hogy nagyon ér­deklődnek a hazai állapotok és a szomszédokkal való viszo­nyunk iránt. Ugyanakkor nem hajlamosak a szélsőségekre, abszurd törekvések támoga­tására. Ellenkezőleg, józan és támogató vélemények hang­zottak el — mondta a kor­mányfő, hozzáfűzve, hogy ősszel név szerinti meghívás­sal szeretne Budapesten kötet­len eszmecserét folyatni a nyugati magyarság kiemelke­dő személyiségeivel, köztük Teller Edével. Egy kérdésre válaszolva ki­jelentette: a látogatás alatt nem hallott olyan felvetést vagy elvárást, amelyet nem szíve­sen teljesítene. Közlése szerint a pénzügyminiszter körül ki­robbant otthoni vitákat ame­rikai partnerei közül senki sem hozta szóba, és Bokros Lajos nagyon flottul szerepelt, szak­mailag jó fogadtatásban része­sült. adósságok után tavaly 53 mil­liárd márka kamatot fizetett. Az Adófizetők Szövetségének véleménye szerint a tavaly év­végi adósság az 1,549 billió helyett valójában 1,889 billió, hiszen a kormány nem számí­totta bele a privatizációt irá­nyító Treuhandanstalt hátra­hagyott tetemes tartozásait. A szövetség szerint az adósság­óra első számjegye nem sok­kal karácsony előtt ugrik majd a kettesre és a német polgárok egy főre jutó adóssága ekkor eléri majd a 24 750 márkát. ga 32, Furton 23 éves volt. Lugo szerint az áldozatok torkát elvágták, majd dara­bokra fűrészelték őket. A rendőrség szóvivője szerint a május 24-e óta eltűntnek nyil­vánított párt pénz miatt gyil­kolták meg. Lugo azután tett vallomást, hogy két társával együtt le­tartóztatták egy másik ember- rablási ügyben. akart ijeszteni, egy fiatalem­bert azonban mégis megsebe­sített. A fegyvert később elrej­tette Budapesten, a Sárbogárdi úti vasúti töltésnél. Gulyás La­jos ezután meglátogatta Kis­várdán élő keresztanyját, majd december 29-én önként jelent­kezett a helyi rendőrkapitány­ságon. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa Laza Ferencet bűnse­gédként elkövetett szökés bűntette és bűnpártolás vétsé­ge miatt halmazati büntetésül 9 hónapi börtönbüntetésre ítél­te, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. Bánovics Tibor bűnpártolás vétségéért 14 400 forint pénz- büntetés, Laza Zsolt pedig az általa elkövetett katonai bűncselekményért — jelentési kötelezettség megszegésének vétségéért — négy hónap katonai fogdában végrehaj­tandó fogházbüntetést kapott. A még szerb... ...fogságban levő 144 ENSZ-katona egy része már kedden vagy szerdán visszanyerheti szabadságát — jelentette be hétfőn egy magas rangú boszniai szerb illetékes. (MTI) A csecsen lázadók... ...utolsó erősségének szá­mító Satoj körül elkesere­dett összecsapások folytak hétfőn. Az orosz egységek 1-2 kilométerre közelítet­ték meg a Groznijtól délre fekvő települést. (MTI) A NATO... ...bővítésének kérdése még teljesen nyitott — mondta Willy Claes NATO főtitkár bécsi sajtóértekezletén. Egyelőre szakértői bizott­ság vizsgálja a bővítés álta­lános feltételeit, s csak ezt követően lesz majd szó ar­ról, hogy kit és mikor vesz­nek fel. (MTI) A környezetvédők... ...tiltakozásai ellenére a Shell olajtársaság hétfőre virradóra megkezdte a Brent Spar kiszolgált ten­geri olajfúrótorony elvonta- tását az Atlanti-óceánban, Skócia partjaitól 250 kilo­méterre nyugatra kijelölt sírjához. (MTI) Ismeretlen... ...tettesek megölték hétfőn éjjel a tádzsik parlament egy tagját, lszatulo Kuga- nov ezredest. (AFP). Erőszakos eset Floridában Hét év a szökött katonának német adósságóra

Next

/
Thumbnails
Contents