Kelet-Magyarország, 1995. június (52. évfolyam, 128-152. szám)

1995-06-10 / 135. szám

1995■ JÚNIUS 10., SZOMBAT Darvas Iván hét évtizede A műveltség nem tudáshalmaz, hanem lelki magatartás • Kiváró típus Darvas Iván MTl-felvétel Az állami kitüntetések nem feltétlenül a felmutatott produkció elismerését jelzik. Általában bizonyos születésnapok idején kapják az arra érdemesek. Amikor az idei listán, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a csillaggal kitüntetésnél Darvas Iván nevét láttam, eszembe nem ju­tott, hogy születésnapja is van az idén. Mármint kerek évfordulója. Az meg vég­képp nem, hogy a hetvenedik. Am a lexikon kegyetlenül jelzi a születési dátu­mot: 1925. június 14. Akkor pedig ez bi­zony a 70. Furcsa módon színészi indulása is a mai színházához, a Művész Színházhoz kapcso­lódik. Ahogyan egy interjúban mondta, éle­te legszebb három éve az indulás volt, 1946-tól 1948-ig, Várkonyi Zoltánnál, az akkori Művész Színházban. Ahogyan mondta, akkor és ott úgy érezte: „...ez a mi tavaszunk!” De azóta sok víz lefolyt a Dunán. A mostani Művészben az ő neve, ponto­sabban rendezése hozta meg a maradékta­lan sikert, a szakmában és a nézőtéren egy­aránt, amikor is a múlt esztendőben meg­rendezte Beckett drámáját, a Godot-ra vár­va című híres művet. A Színházi Intézetben igencsak vastag dosszié őrzi pályája állomásainak újságcik­keit. Voltak kiemelkedő állomások az életében, amelyek éppen ahhoz a három ponthoz kötődnek, amelyek az ő megha­tározása szerint az otthont jelentik: a haza, a színház, a család. Valamennyiről igen markánsan fogalmaz megszólaltatóinak. Amikor például két évvel ezelőtt megkér­dezték, vajon miért hagyta abba a politi­zálást, így válaszolt: — Ma már semmiben nem veszek részt, mert a gusztustalan gyűlölködés az ízlésem ellen való. Sose hittem vol­na, hogy azok, akikkel közös volt a sorunk, két pártra szakadva egymás­nak tudnak esni. Ehhez semmi közöm nincs. Igen hatásosan summázza a tu­dásáról, szakmai felkészültségéről fel­tett kérdésre adott válaszában véle­ményét: a műveltség nem tudáshalmaz, hanem lelki magatartás. Egy születésnapi megemlékezésben illő lenne sok-sok szerepét megidézni, mégis egyet emelnénk ki, amellyel ez­reknek adott katarzis élményt. Sokak­nak úgy, hogy kétszer, háromszor is oda csábultak a színházba, hogy ismét láthassák az ő Popriscsinjét. Amellyel nem csak itthon ért meg több mint 300 előadást, de a szarajevói színházi fesztiválon ő volt az első külföldi, aki megkapta az Aranykoszorú díjat, ezért az alakításért. Darvas Iván saját hitvallása szerint kiváró típus. Semmit nem kapkod el, későn érő alkat. Mint ahogyan a csa­ládalapítást is 47 éves korában érezte idő­szerűnek, s első gyermeke is ötvenéves ko­rában született. Most, 1995 júniusában kívánjuk neki a hetvenediken, hogy még nagyon sok évig jutalmazzon bennünket színész jelenlétével. Kulturális kaleidoszkóp — csokorban Haumann és a gyerekek — Harmincnégy nagyon tehetséges gyerek­kel játszom együtt az Operett Színházban — mondja Haumann Péter, aki betegágyá­ból tért vissza a színpadra a minap. — A szokásos próbafolyamatból is kiestem a kórházi kezelés miatt, s erős teher az is, hogy a zseniális Somlay Artúr szerepét ját­szom a Valahol Európában című musical- ban. — A történet gyermekkorom élményét idézi fel. S máig bámulom, hogy annaki­dején, 1946-ban egy háborútól sújtott, le­pusztult országban ilyen csodálatos filmet tudtak csinálni. Most mindent meg lehet oldani, ha szeretettel közelednek egymás­hoz az emberek. A színház a háború befe­jezése után öt évvel erre gondol. □ Mi a véleménye a partnerekről, a gye­rekekről? — Egytől egyig igazi színészek, bár mind­annyian amatőrök. Tisztaságuk, elszántsá­guk a színpadon is átsugárzik. Színpadon kívül is szeretem a gyerekeket, de itt, az Operettben igazi élmény velük együtt ját­szani. Videón a könyvtár Alapításának kétszázadik évfordulójára ké­szülve, az országos Széchenyi Könyvtár vi­deofilmét forgatott a könyvtár történetéről. 1802-es alapításától napjainkig. Ebből az apropóból mondta el Poprády Géza főigazgató, hogy a Széchenyiekhez hasonló mecénásokra ma is szüksége lenne a nemzeti könyvtárnak. Fel kellene újíta­ni az épület klímaberendezéseit (ennek híján bomlik, pusztul a gyűjtemény), raktá­rakra lenne szükség, hiszen 2000-re megte­lik a budavári palotában a könyvtár szá­mára biztosított hely. A video harmincperces, a könyvtár tör­ténetéről éppúgy szól, mint különgyűjte- ményeiről és tárairól. Olyan kincsekről, mint a Halotti beszéd vagy az Ó-magyar Mária siralom, a felbecsülhetetlen értékű kódexek, Kölcsey Himnusza, Vörösmarty Szózata, az Apponyi gyűjtemény kincsei, a zenemű a színházi és a térképtár gazdagsá­ga. Láthatja a közönség azt is, ami a szín­falak mögött történik, a könyvek resta­urálását, kötését, védelmét és a legújabb gyűjtemény, a történelmi interjúk tárának karbantartását és gyarapítását. Szó esik a nemzeti könyvtár időnkénti kiállításairól. Balázs Attila illusztrációja a hírek előtt, pedig akkoriban még annyi papíros volt Pesten, hogy az Egyetértés fél kilogrammnyi terjedelemben jelent meg és mindennap el lehetett olvasni benne a Kispa- pi étlapját, valamint a tudomány legújabb fel­fedezéseit és Csávolszky négylovas hintón robo­gott. (Gyakran eszembe jutnak mostanában a ré­gi újságok. Mennyi rá­érő idejük volt akkori­ban még az emberek­nek, mikor a hatalmas olvasnivalóval megtö­mött hírlapok divatban voltak! Hosszú vezér­cikk, — lehetőleg egy- egy fontoskodó tanul­mány, — a tárca, — leg­többször házassággal végződő szerelmi törté­net; mindegyiket elol­vastam és csupán arra emlékszem e korból, hogy Szomaházy két tárt- lijátékosról írt és dodó főhadnagy *****Martell- cognacot ivott és vastag Dimotrinó-cigarettát szívott. Hová lettek az­óta a főhadnagyok és a belsőcikk, és a gondo­san rovatokba skatulyá­zott entrefilék, cikkek, hírek, petitek, humorok, versek, táviratok; régi segédszerkesztőknek büszkeségei? Skorpió je­le volt az irodalom ro­vatának, mérleg a törvénykezésé. A régi nyomdatechnika vívmánya volt az első rotációsgép, amely egyszerre 32 oldalt nyo­mott. Papír volt bőven. Malonyai, Pékár, Szomaházy, egy korán elhalt költő, Mun­kácsy Kálmán, olyan nemű tárcákat írtak, amilyent a szerkesztő megrendelt. Tüzek, gyilkosságok is előfordultak. Küry kisasz- szony egyetlen lépést nem tett, hogy bősé­gesen meg ne írják az újságok. Vad politi­kusok bolondgombái, a képviselőházi be­szédek, afrikai kérdések, amerikai levelek, a Fashoda-ügy, Algír, Fürdőlevél, egy új Maupassant történet, bokszegi merénylet, debreceni beszéd, a nagyképű nagyváradi­ak politizálása, erdélyi kérdések, fiumei zászlósértés, garázda közöstiszt, egy díszes esküvő, vén emberek halála, szocialisták tüntetése mindig megtöltötték az újságot. Magam is cikkecskéket írtam a máriapó- csi búcsúról és sok ezerszavas táviratot Ne- ukomról, a hipnotizőr kútásóról, midőn is a mándoki postamestert csaknem apó­sommá avattam hírlapírói buzgalmamban. Szegény jó öreg! Néha reggelig kopogtat­tam a masinát. — Az ember visszanéz a múltba, régi hírlapot levelez, a szivarja füstjébe bámul. — Mily furcsa kicsinysé­gekből, jelentéktelenségekből volt össze­rakva hajdan a magyar élete! Valóban „kár volt a papírosért”, mint atyámfia, gyulai Gaál Jeromos mondta, ha néhanapján fel­vágta az Egyetértést, amelyet a méhesben évszámra összegyűjtött és olykor találom­ra belenyúlt a tetőig érő csomóba.) íme, asszonyom, ilyen volt a régi világ, mi­dőn minden vagyonom egy szívembe zárt vers volt, amelyet majd önhöz írok és már akkor sem volt papíros e költemény szá­mára, pedig rólad zengett volna a lant, reménytelen szépséges szerelem. Ah, hogy meg kell érni e kort, mindőn többé remény­telenség sincs és újságpapír sincs. Magyarország, 1916. augusztus 20. MÚZSA Tóth Erzsébet Szélbe szórt szavaim A rózsa legbelsőbb szirmaiba suttogott vallomásaim egyszer majd arcodhoz érnek mint a csillagok szelíd fénye de a gőg és a magány toronyszobáiba nem juthatok be soha kastélyodban amit nélkülem építettél magadnak többé nincs helyem csak állok a vasravert iszonyú ajtók előtt és kezemben megolvadnak a kulcsok nem ezt ígérted kedvesem Novák Béla Dénes Költő mai éneke Béke van. Alusznak a szörnyek. Mindenki végzi mi dolga. Boron búsong a poéta, a betörők tervszerint betörnek. Vad harcokat — ágyúból öntötték — álmodik templomtoronyban a harang. Húsvétra sarjad, zöldül az arcom, giling-galang, giling-galang. Még legutószor, önmagam ellen, lázítsd föl szívemet, Elet. Falevél-áldás kísér, ha Ősszel földemre hullok, hazatérek. Nagy Tamás felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents