Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-08 / 107. szám
1995. május 8., hétfő 18 Kelet-Magyar or szag SPORT Pofonok Berlinben Nyolcadszor világbajnoki érmekért Berlin (MTI) — Szombaton Berlinben az ünnepélyes megnyitóval és a súlycsoportonkénti sorsolással megkezdődött a nyolcadik ökölvívó-világbajnokság. A sorsolás magyar szempontból egyformán szolgált örömteli, és aggodalomra is okot adó eredménnyel. Lakatos Pál (48 kg) az örmény Muncsjan személyében kapott nehezen kiismerhető ellenfelet. Farkas György (51 kg) fehérorosz vetélytárssal száll ringbe. A világbajnoki aranyérmes Kovács István (54 kg) szempontjából biztató, hogy elkerülte legveszélyesebb riválisait, a kubai, az amerikai, és a román bokszolót, miként a 63,5 kg-os súlycsoportban versenyző Szűcs László helyzete sem reménytelen. Mi- zsei György (71 kg) kemény küzdelemre számíthat, amerikai riválissal lép szorítóba. Amennyiben nyer, úgy a világbajnok román Vastag Ferenc következik. Erdei Zsolt (75 kg) kazah, Hart Péter (nehézsúly) jugoszláv ellenfelet kapott. Az első napon három magyar versenyző volt érdekelt. Közülük Kovács és Erdei győzelemmel mutatkozott be, Lakatos azonban vereséget szenvedett a világbajnok Muncsjantól. Az olasz.. ...labdarúgás egyik szupercsapata, a Juventus a következő szezonban a világhírű japán elektrotechnikai cég, a Sony termékeit népszerűsíti. A megállapodás értelmében a Sony 7,2 millió dollárral támogatja a klubot. (Reuter) Belgiumban... ...befejeződött az ifjúsági (16 éven aluliak) labdarúgó Európa-bajnokság. A harmadik helyet Németország, szerezte meg Franciaország előtt, az aranyérem Portugáliáé lett miután a döntőben 2-0-ra verte Spanyol- országot. (dpa) Fantasztikus... ...rekordot mondhat magáénak a Bayern München labdarúgócsapata. Legutóbbi mérkőzésén ugyanis 40 ezer néző volt kíváncsi a Bayer Uerdingen elleni összecsapásukra. Ez azt jelenti, hogy ebben a szezonban a müncheniek 15 Bundesliga, illetve 4 Bajnokok Ligája hazai mérkőzését több, mint 1 millió néző tekintette meg a helyszínen, (dpa) Az olasz rendőrség... ...szombaton letartóztatta az 50 éves Mauro Fogliát, akinek feltehetően köze van a január 29-i labdarúgómérkőzésen meggyilkolt Genoa-szurkoló halálához. A taxisofőr Foglia a harmadik Milan-szurkoló, akit őrizetbe vettek. (AP) Az asztalitenisz... ...világbajnokságon a várakozásnak megfelelően Kína szerezte meg a női csapat aranyérmét. A hazaiak 10 ezer néző előtt 3-0-ra győzték le a dél-koreaiakat. A férfiaknál Kína-Svédor- szág döntőre kerül sor. A helyosztók során a magyar női csapat a 7. helyet szerezte meg Japán 3-1-es legyőzésével. A férfiak a 21-24. helyért léptek asztalhoz, és 3-2-re nyertek Szlovákiával szemben. (MTI) Cottbusban... ...az akár mini-világbajnok- ságnak is nevezhető tornász Grand Prix-viadalon Nyeste Adrienn világ- és Európa- bajnok vetélytársakat megelőzve aranyérmet nyert a felemáskorlát döntőjében, (dpa) Finnország... ...együttese szerezte meg hatalmas meglepetésre az aranyérmet a svédországi A csoportos jégkorong-világbajnokságon, miután a döntőben 4-1-re verte a házigazdák csapatát. A bronzérem a kanadaiaknak jutott, a juharlevelesek Csehországot verték ugyancsak 4- 1 -re. (dpa) Az amerikai Jockey Gary Stevens nyerte Thunder Gulc nyergében a 121. alkalommal megrendezett híres Kentucky-derbit AP-felvétel A novemberi vb-re gondolva A világbajnok Feri Attila csak egy állomásnak tekinti az Európa-bajnokságot A Varsóban nyert trófeákkal Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM) — Az elmúlt évtizedben folyamatosan volt olyan sportolója megyénknek, aki olimpiai sportágban is képes volt rendszeresen érmet szerezni világversenyen. Elég csak Bakosi Béla, Pálóczi Gyula, vagy Szabó Tünde nevét említeni. A mostani ügyeletes éremszállítót Feri Attilának hívják. Miközben a világbajnok lakása felé tartottunk, Glückman Pál, a kitűnő súlyemelő mestere elmondta, hogy Attila természetesen a magyar csapattal repülőgépen utazott az Eb-re, ő viszont — mivel mindenképpen ott akart lenni a versenyen Sziklai Lászó, az NYVSC elnökhelyettese és Vass László a válogatott orvosa társaságában autóba pattant és négy keréken tette meg a Nyíregyháza-Varsó távot. Tanítványától 340 kilogramm körüli teljesítményt várt, bár az felkészülés utolsó szakaszában sérülés is hátráltatta Attilát. A lakásba lépve nem lenne nehéz kitalálni, hogy a házigazda milyen sportágat űz és milyen szinten, hiszen az érmek, szobrok, plakettek sokasága azonnal a látogató szemébe ötlik. n Gratulálunk a teljesítményéhez, kérjük, idézze fel a verseny pillanatait. — Szakításban két sikeres gyakorlat (145, 150) után a 152,5 sajnos nem sikerült. Lökésben 185 és 190 után világcsúccsal, 193 kilogrammal próbálkoztam, azonban a felvétel után a rúd megnyomta a nyakamat, nem jutottam elég oxigénhez így sikertelen volt a gyakorlat. Pedig, ha megcsinálom, ellenfelemet olyan magas súlyra kényszerítem, amit nem lett volna képes kilökni. O Végül is elégedett a szereplésével? — Úgy mentem ki, hogy nyerni akarok, egy hónappal ezelőtt azonban Szlovákiában megsérültem. Bár jó formában voltam — 150, 185 és a 192,5 kilogrammot kétszer is mellre vettem — a megszokottnál rugalmasabb rúddal versenyeztünk és a berúgózás miatt meghúzódott a könyököm, és izomgörcsök is jelentkeztek. Emiatt nem tudtam elvégezni azt a munkát, amire szükségem lett volna. Ezenkívül a hangulatomra elég rossz hatással volt az, hogy klubtársam Papa Adrian nem került be az utazó csapat, sajnos a történtek azt igazolták, ott lett volna a helye. Összességében az előzményeket is figyelembe véve elégedett vagyok. 0 Mindössze négy hetet töltött a edzőtáborban, de az eredményei azt igazolják, hogy nem csak központi felkészüléssel lehet sikeresen szerepelni. — A jövőben is szeretnék a saját magam által elképzelt módon készülni, a megszokott környezet, a család közelsége megfelelő alapot biztosít számomra a munkához. 1 Novemberben Kínában rendezik a világbajnokságot, milyen célt tűzött ki maga elé? — Nem akarok mellébeszélni, egyértelműen az aranyért utazom majd Ázsiába. A nemzetközi szövetségtől a klub kapott egy, a világversenyeken is alkalmazott súlyzókészletet, ezzel a sérülésveszély is csökken, és a munka minősége is javul. Ha el tudom végezni azt a munkamennyiséget, ami a felkészüléshez szükséges, akkor reális esélyem van arra, hogy a dobogó tetejére álljak. O Lesz-e valamennyi pihenő az Eb-érmek után? —- A jövő hét végén már dobogóra lépek, aztán egy németországi verseny következik, de a céljaim nem is engednék, hogy hosszabb időre hátat fordítsak a tárcsáknak. Ma délután kupasorsolás A fehérgyarmati körzet csapatai kimaradtak á sorozatból Nyíregyháza (KM) — Megváltozott a labdarúgó Magyar Kupa kiírása: eszerint az idei küzdelemben csak két csapat képviseli megyénk színeit az országos táblán. Ezen már nincs mit vitatkozni, ám a kiscsapatok közül igen keveseknek adatik így meg, hogy elsőosztályú csapatot, válogatott focistákat láthatnak vendégül. Mivel két csapat kerül ki a megyéből, így csak az elődöntőknek lenne igazi tétje. A megyei szövetség jó ötlettel tette izgalmassá a május 17-én induló sorozat hajráját, hiszen kiírta az Erimpex Kupát, amelyet a győztes nyer majd el. így már lesz megyei finálé és van is tétje. A sorsolást ma délután rendezik a megyei szövetség székházában amelyen jelen lesznek az érintett 32 együttes ( a 2 NB Il-es, a 6 NB Ill-as, 18 megyei I. osztályú és 6 alacsonyabb osztályú) képviselői. Ä városkörzeti bajnokságokban szereplő együttesek közül a fehérgyarmati körzet képviselői kimaradtak a sorozatból, mert nem fizettek az MLSZ-nek játékosnevezési díjat, így nem szerepelhetnek az országos szövetség által kiírt Magyar Kupában. A mérkőzéseket a szokásos módon rendezik: azonos osztálybeli csapatoknál döntetlen esetén hosszabbítás, ha ez sem dönt, akkor tizenegyesrúgások döntenek. Különböző osztályú együtteseknél a döntetlen a kisebb csapat számára már továbbjutást jelent. Huszonkét percet késtek Ezúttal úgy veszített az NYVSC, hogy nem is lépett pályára Nyíregyháza (KM) — Az eredmény helyett csak egy rövid információt sikerült megtudnunk a Dunaújváros- NYVSC férfi röplabda-mérkőzésről, amelyet a 7-12. helyért játszottak... volna. A mérkőzés ugyanis elmaradt, mert a nyíregyháziak késve érkeztek meg a mérkőzés színhelyére, és egy olyan jegyzőkönyv várta őket, amely 3-0-ás hazai győzelemmel már ki volt töltve. Ami azt illeti, a Duna-parti- ak sportszerűségből nem vizsIzlandon a Reykjavik — Vasárnaptól két hétig Izlandra figyel a kézilabdavilág. Tizennegyedik alkalommal gyűltek össze ugyanis a legjobb férfi csapatok, hogy eldöntsék ki közülük a világ legjobbja. Az izlandiak a kézilabdázást tartják az ország legnépszerűbb sportágának, rendkívül büszgáztak jelesre, hiszen a nyíregyházi vezetők idejében értesítették őket a várható késésről. A csapatot szállító busz ugyanis meghibásodott, így egy kisebb járművel indultak el Zajáczék. Nem is késtek sokat, hiszen huszonkét perccel az eredetileg kírt kezdési időpontot követően már a teremben voltak, ám ott a játékvezetőket már nem találták. A hazaiak sem erőltették a pályára lépést, érthetően, hiszen így mindenféle megerőltetés nélkül jutottak olyan két ponthoz, amely álmaik, ponkék a férfi válogatott 1961-ben és 1986-ban elért világbajnoki hatodik, a barcelonai olimpiai negyedik helyezésére vagy a junior nemzeti együttes 1993- as világbajnoki bronzérmére. A házigazdák négy helyszínt jelöltek ki, a felújított reykjaviki sportcsarnokban 5100, Hafnarfjördurban 2400, Kópavogurban 2100, Akutosabban a feljutás teljesítéséhez igen fontos lehet. A nyíregyháziak pedig mi mást tehettek volna mint, hogy megvacsoráztak, és egy félórányi dunaújvárosi tartózkodás után útnak indultak hazafelé. Ezek után alighanem a nyíregyházi vezetők is meg fogják gondolni, hogy mikor tesznek majd szívességet más csapatoknak, hiszen ebben a bajnokságban már többször is belementek abba, hogy az eredetileg kiírttól eltérő időpontban játsszák le mérkőzésüket. reyriben pedig 1800 érdeklődőt tudnak fogadni. A sportág itteni népszerűségéből kiindulva biztosra veszik, hogy mindenütt nagy érdeklődés mellett zajlanak majd a 14. férfi kézilabda-világbajnokság küzdelmei. A magyar csapat első mérkőzésére — a Koreai Köztáraság ellen — lapzárta után került sor. kézilabdavilág szeme Bravúrok Budapest (MTI) — Szombaton a Dunaferr SE a német TV Lützellinden együttesét fogadta a női kézilabda KEK- döntő visszavágó mérkőzésén. A házigazdák ledolgozták kétgólos hátrányukat, sőt, ebből hatgólos előnyt kovácsolva, megérdemelten nyerték a kupát. Az EHF Kupában a DVSC női cspata nyolcgólos előnnyel utazott az osloi visszavágóra, ahol 30-22-re kikapott. Idegenben lőtt több góllal azonban a debreceni kézilabdázóké lett a kupa. A City Kupában a Vasas hazai pályán is vereséget szenvedett a Volgográdtól, így az orosz csapat vihette haza a serleget. Elhunyt Botvinnyik Moszkva (Reuter) — Hosszú betegség után, 83 esztendős korában elhunyt Mihail Botvinnyik, az orosz sakksport kiemelkedő egyénisége. A legendás versenyző a sakkozás történetében a hatodik volt, aki világbajnoki címmel büszkélkedhetett, elsőségét 1948-tól 1957-ig megőrizte. Versenyzői pályafutásának befejezése után Moszkvában sakkiskolát nyitott, amelyben tehetséges fiatalokat tanított a játék fortélyaira. Tanítványai között olyan világsztárok is voltak, mint Anatolij Karpov és Garri Kaszparov.