Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-08 / 107. szám
1995. május 8.# hétfő HATTER Megszűrik a piaci árusokat A kormányrendelet megszületett, kérdés, miként lehet majd végrehajtani Ök legálisan árulnak a büfékocsiban Balázs Attila felvétele Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — Lehet, hogy egy rendelkezés gyökeres változásokat hoz a nyíregyházi Tokaji úti — közismert, bár nem találó néven KGST-piac életében. Persze minden törvény, rendelet annyit ér, amennyit meg tudnak belőle valósítani, így hatását csak jóval később mérhetjük le. Egyelőre inkább a bizonytalanság érzése jellemzi az érintetteket. Hamarosan súlyos döntéseket kell hozni a piacokkal kapcsolatban, hiszen a 35/1995-ös kormányrendeletben megfogalmazták, hogy kik árusíthatnak a piacokon. Az új szabályozás értelmében csak azok, aki a devizajogszabályok szempontjából belföldinek minősülnek. Ebből az következik, hogy a július elsején hatályba lépő rendelet szerint az autós és autóbuszos „bátyus” turizmusnak befellegzett. Más kérdés, hogy e kormányrendelet végrehajtása egyrészt összehangolt intézkedéseket követel minden érintett szervtől, másrészt jelentős többletfeladatot eredményez. Együttélni vele Dr. Hajzer László, Szabolcs- Szatmár-Bereg rendőrfőkapitánya szerint a nyíregyházi piac nem jobb és nem rosszabb a hasonló jellegűektől. — Az adás-vétel e színhelyét közgazdasági okok hozták létre és tartják fenn, megszűnésük is elsősorban ilyen okok következménye lehet majd — vélekedett. — Az elégséges rendőri jelenlétet az önkormányzattal együttműködve próbáljuk biztosítani, úgy gondolom, ez a piac sem veszélyesebb, mint másutt az országban. Természetes, hogy létezése indulatokat is kivált, van, aki jónak tartja, mások bezáratnák, de az ügyet nem lehet érzelmi alapon rendezni, sem csupán adminisztratív eszközökkel megoldani. Az önkormányzatnak a bezárást előíró döntését ugyan a rendőrség hamar végre tudná hajtani, de biztos, hogy akkor — esetenként illegálisan — másutt jönnének létre ilyen helyek, ugyanúgy zavarva egyes állampolgárok nyugalmát. Együtt kell tehát élni a piaccal, minél jobban javítva az ottani feltételrendszert. A mi feladatunk a törvénysértők kiszűrése. A főkapitány nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek sötét képet festenek a Tokaji úti állapotokról, mert — legalábbis rendőri szempontból — az ott teremtett biztonság az eszközöket és lehetőségeket figyelembe véve elfogadhatónak értékelhető. Az önkormányzat is mindent megtesz, hogy segítse az ez- irányú munkát. Jogosítvány nélkül Devizabelföldinek az a külföldi állampolgár minősül, aki állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik hazánkban, Magyarországon bejegyzett vállalkozása van, illetve állandó munkavállalási engedéllyel rendelkezik. Jó néhány ilyet találunk, számukra nem okoz törést a kormányrendelet. Persze — még ha némi fejtörés árán is — vélhetően a többiek is megtalálják a kiskaput. — Az egyik gond az — tájékoztatott Hámoriné Rudolf Irén, a Piac- és Városgazdálkodási Iroda vezetője — hogy a piacok fenntartójának (ön- kormányzat) és üzemeltetőjének (Piac Iroda) nincs jogosítványa arra, hogy személyi okmányokat kérjen az árusoktól, így nem tudjuk önállóan ellenőrizni őket. Azt sem könnyű kideríteni, hogy a termelő valóban csak a saját árujával megy-e ki a piacra, (azt joggal árulhatja ugyanis), és még lehetne sorolni a példákat. Sok még a kérdőjel. Összehangolt munkára van szükség, a rendőrséggel, valamint a vám- és pénzügyőrökkel karöltve tudjuk csak végrehajtani az ellenőrzéseket. Erre pedig — közismert — a személyi feltételek nem állnak rendelkezésre, hiszen mindkét szervezet létszámgondokkal küzd. A jelek szerint továbbra is csak az alkalomszerű ellenőrzések segíthetik a kormány- rendelet végrehajtását. Nyíregyháza közgyűlése megalkotta már a piacrendeletét, ezt a kormányrendelet értelmében minden bizonnyal módosítani kell majd. Bizonyára nem kis fejtörés árán, hiszen bár be is lehet záratni a Tokaji úti piacot, ez nem hozná meg eredményét. Cél és lehetőség A rendelet nem titkolt célja a feketegazdaság visszaszorítása, bár nem biztos, hogy a legnagyobb tételt ebből a szempontból a „batyusturizmus” jelenti. A legfőbb szűrő a határokon lehetne, de ennek (is) személyi illetve időbeli akadályai vannak. A létszámgond sem mellékes, de az sem, hogy ha minden járművet alaposan átnéznének, akkor órákig kellene sorba állni. Talán megoldást jelenthetne egy vámszabadterület kialakítása a piacon, kérdés, ez miképp valósítható meg. Egy bizonyos: ha megszületik egy rendelet, azt (elvileg) be kellene tartatni. Feltéve, ha van kivel. Az azonban semmiképp se lenne jó, ha a piac helyett az egyes városrészeket vennék célba a vásártérről kiszorult árusok... EFOTT Nyíregyháza (KM - K. É.) — Idén immár huszadik alkalommal rendezik meg az Egyetemisták és Főiskolák Országos Turisztikai Találkozóját. A hagyományoknak megfelelően mindig más színhelyre szervezett rendezvény célja, hogy az egyetemisták, főiskolások a sportban, a különféle fórumokon és zenei programokon tölthessék el idejüket, ezért számtalan bajnokság, sport- verseny, bemutató, tréfás vé- télkedő zajlik majd a helyszínen. A mozgalom célja az is, hogy a legtöbb munkát maguk a diákok végezzék, így nemcsak a szervezésből, hanem az előre eltervezett feladatok végrehajtásából is alaposan kiveszik a részüket. A tervek szerint idén Debrecenben, a Vekeri-tavi ifjúsági tábor területén szervezik az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, ahová közel tízezer fiatalt várnak, s ahol a szervezők szerint az ország legnagyobb tömegsport rendezvényét tartják, melyhez az Országos Testnevelési és Sporthivatal is segítséget nyújt. A fórumok egyik témája a tandíj és a felsőoktatás fejlesztése körül dúló vita lesz, a zenei programokban pedig a legkiválóbb együttesek szerepelnek majd. y-k éla tudta,hogy játsza- t-C ni fog. Mégis^ úgy jött JLß az állomás elé, a felnagyító reflektorfénybe, mint autó fényszórói elé a nyúl, elvakítva. Mitől is volt elvakítva? A káprázattál, az, ígéretektől, melyek segítik ama dobogóra jutást. Innen már tudja, hogy az csak piedesztál volt, kapaszkodni kellett rajta, mert mindenütt csak a mélység tátongott. Most mégis a nyálra gondol, aki megfutamodik, gyáván ellép, vagy behúzza fü- lét-farkát lapul a búzaszálak védelmében. „Futni a szélben kóróparipán, / vagy meglapulni ostobán, sután...” — jut eszébe a gyerekkori versike. O nem szokott elfutni, legkevésbé pedig meglapulni. Még a halőrt is bevárta, bodza és fűzfa botjai azt hitte megindítóak. Tévedett. A halak ott csapkodtak a vízbe leeresztett hálóban. Akkor már tudta, hogy a botok másra lennének jók... Esztire gondolt, aki vitte őt a fény felé, a muzsikáló hajnalok tiszta párájába, a törékeny finomságra, mely oly könnyedén szállt szívébe. Belefészkelte magát, terebélyesedett, mint egy akácfa, s Állomás előtt ő tudja sohasem lehet már kivágni. A gyökerek mindig megmaradnak, bármennyire fakasztanak is gyűlölet-sar- jakat. Eszti volt a nyúl. Meglapult, bevárta sorát, eljátszotta a főszerepet neki, s Béla tapsolt, cintányéros egyszerűséggel, hogy csak úgy csengett-bongott mögötte minden. Most legyezgeti a hullámok tiszta sorát tekintetével, s a hársfavirágok illata hódít mindenünnen. Szivárvány-káprázatot hoz a pillanat, mint a permet, ahogy hull a napsugarak röntgenfényeinek sorfala között. Végül is ki ő? A segélyezett, alamizsnával léprecsalt álmodozó, aki anyjához menekül, hogy pátyolgassa koldus filléreiből. Miközben érzi az idő lábnyomát, ahogy vaskos csizmájával arcába tapos, gyéríti haját, s halántékán hagyja deresedő tincseit. Nem lehet mégsem játszani. Az út kanyargó, az életutak lámpásai vakítóak. A sok lemondás: házért, gyerekért, mindenért. Esztivel együtt. Eszti sem gyalogolt el a fénybe, pedig megtehette volna. Nem hitt a csábító erőknek, de tisztán fogadta az élet cirógatásait. Most is fogadja, s úgy lebegteti az időt, elűzi a nyavalyákat, melyek csak közelítenek a ködben, mint valami világot legyőző, lassan derengő lények. Béla tudja, hogy nem megy a játék. Kinőtte rég a főszerepeket. A pillanatok csak az anonim hallgatás csöppjei. A gyerekeké a játék. Volt benne része, amíg felnőtt, s amazok is felnőttek. Most minden véres és komoly. Felemeli a lélek paripáit, hogy vigye valahová. Ű da, a kések közé, ahol egyetlen suhintással oldanak, vagy újabb csomókat kötnek. Elfutni szeretne, mint ama nyúl, amely az életért fut. De már nem tud, mert jön Eszter, s hagyja, hogy együtt bolyogjanak az álmokat megölő klórszagú falak közé, ahol egyedül kell lejátszania a meccset, s ahol a dicsőség nem mindig a győztesé. Emberi méltóságot! Kovács Éva Y j öröskeresztes Vi- ' 1 / lágnap a mai. A V mozgalom alapítójának, Henry Dunantnak a születésnapját ünnepeljük. Arra az emberre emlékezünk, aki saját életének kockáztatásával is megtett mindent azért, hogy segítsen a bajbajutottakon. Ez a szellem a vöröskeresztes mozgalom alapja azóta is. A másokon segítés, az önfeláldozás, a bajbajutottak támogatása e szervezet célja, melynek ma ünnepe van. Az emlékezés azonban nem korlátozódik egy napra, de lehetőség arra, hogy egy esztendő munkáját leltárba vegyük, rangsoroljuk. Ilyenkor kaphatják és kapják is meg az elismerést azok, akik hosszú idő óta Henry Dunant példáját követik. A vöröskeresztes világnapok mindig egy aktuális gondolat köré tömörülnek. Idén így szól az egész világnak meghirdetett üzenet: Emberi méltóságot mindenkinek! A gondolat szép, de a háború, a véres helyi konfliktusok sajnos nem mindenütt biztosítanak az emberek számára azonos jogokat, s mindezek mellett az életkörülményekből adódó megaláztatások is indokolják, hogy a Vöröskereszt ezúttal megismételje az emberért szóló felhívását. Emberi méltóságot! — fogalmaz a jelszó, mely sajnos még ma is sok helyütt csak remény és kívánság. Nem kell messzire menni eme állítás igazolására, elég, ha csak déli szomszédunkra gondolunk. Az egyre véresebb és egyre közelebb kerülő háború ártatlan emberek életét oltja ki, békés járókelők halnak meg a napfényes utcán. Bejárta a világot az a fotó, mely a legfrissebb események szomorú dokumentációját jelenti: elegánsan öltözött női holttest hever a járdán, körötte riadtan menekülő emberek, akik félve néznek, vagy rá sem tekintenek a legújabb, ártatlan áldozatra. Szemükből kiolvasható a riadalom, lehettek volna áldozatok ők is. Lehettek volna, és sajnos bármikor bármennyien lehetünk. A Vöröskereszt olyan mozgalom tehát, mely tagsága, a vele rokonszenve- zők közreműködése révén igyekszik lehetőségei szerint mind többet segíteni, illetve mérsékelni a gondokat, s ezáltal hozzájárulni ahhoz, hogy az emberi méltóság ne sérüljön, mindenki sajátja legyen... A reklám hatása Ferter János rajza Kommentá Köpönyeg a végére Galambos Béla r alán még az eső végére megkapják a köpönyeget azok a kárpótoltak (persze már csak azok, akik eddig nem adtak túl kárpótlási jegyeiken), akiknek a legtöbb közük volt, illetve lehet eztán is a földhöz, mivel vagy tőlük vették el, vagy közvetlen közelében élnek, s így tőlük leginkább elvárható, hogy belőle is kívánnak megélni. Azért csak talán, mert az Országgyűlés „áldása" még hátra van, hogy szentesítse a kormány csütörtöki, a földlicitálásra jogosultak körének szűkítését célzó döntését. A törvénymódosítási javaslat értelmében az első kárpótlási törvényt úgy kell megváltoztatni, hogy visz- szaszoruljanak a korábbi árveréseken országszerte elharapódzott spekulációs célú földvásárlások. E célt megvalósítandó, a jövőben az eddigi ötven százalék helyett a kárpótlásra kijelölt állami földek nyolcvan százalékát kell olyan kárpótoltak között árverésre bocsátani, akik vagy az adott településen laknak, vagy az érintett településen volt a korábbi földtulajdonuk. Ezenkívül a kárpótoltakon kívül eztán csak közvetlen hozzátartozóik, vagy a jogosult által meghatalmazott ügyvéd licitálhat az érintett földterületre. Nagy szükség van erre a törvénymódosításra, amelyet egyébként már jóval korábban meg kellett volna hozni, pontosan az eredeti kárpótoltak védelmében. Ugyanis a „pitykéért” nagy vagyonok megszerzésére alkalmas történelmi pillanatot igen hamar felismerte a spekulációs városi tőke, s szerzett is (miért is ne szerzett volna, ha lehetősége volt rá) szerte e hazában jelentősföldbirtokokat. Mentve még a menthetőt a kárpótlás finisében várható nagy tülekedésben előnyhöz kell juttatni azokat, akik feltehetőleg naponta rá tudnak és rá is akarnak nézni maguk művelte földbirtokukra. mm » U lÍJJl Ü Törő István tárcája
