Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-06 / 106. szám
1995■ MÁJUS 6., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Valóban megérett a cserére. Alulról felfelé pislantott rám: mi a francot nézem? Félbehagyta a mozdulatot, s váltott, a balnak látott neki. Az a zoknija emlékezete szerint nyilván kevésbé volt kilyukadva, mint a másik. A kíváncsiság és a cipő utáni vágy azonban legyőzte a restellke- dést. Sejthette, hogy még mindig mögötte állok, mert a szavak hátrakanyarodtak: elváltam, gyerektartás. Ez volt a magyarázat, a bocsánatkérés, minden. A két élettör- ténet-szón kívül az is kiderült, hogy nem volt katona, vagy egyszerűen utál stoppolni. Semmi baj — mondtam egy köhintés kíséretében, mintha ebben a miliőben éppen, ugyebár... Kicsit nehezen ment fel az antilop, de megérte. — Sajnálnám itt hagyni. — Príma, vadonatúj, fog még egy kicsit nyúlni — bólogatnom is kellett, mert hitetlenül tekintett fel a gyönyörködésből. Figyeltem még később is, távolabbról. Olyan fél óra múlva elfogyott a türelme, s összecsomózta a szajrét. Volt benne egy patyolatfehér, horzsolós, ropogósán kemény vászonlepedő is. Azt különös gonddal hajtogatta négyrét. Az ajtóból visszanézett, s felemelt, könyékben hajlított kézzel intett. A friss bálák körül méltóságteljesen alakultak ki a gyűrűk, senki nem látszott kapzsinak, mohónak, ha volt is némi lökdösődés. A két rendőr jelenléte arra utalt, a tapasztalat szerint nem mindig ilyen békés ám az osztás. A kíváncsiság kielégítése után az emberek újra szétrebbentek, hogy valahol megint összesodródjanak. Nekidőltem egy oszlopnak, onnan néztem a mozgó fényképet. Mely nem egy pillanatot örökített meg, hanem egy hangulatot, állapotot, amit körüllengett az áporo- dott, jellegzetesen fojtó szag. A hangok is visszafojtottak voltak. Kevesen tettek vissza valamit, nehogy később megbánják — meg „majdcsak jó lesz valakinek a családban!” Ebbéli józan megfontolásból pakolt el a fejkendős néni egy itt-ott cigarettaégette, valamikor jobb időket látott muszlin estélyi toalettet. Végsősoron a műselyem is selyem, s ahogy láttam, volt néhány levegőbe emelt blúz, melyért a butikban több ezret fizetett volna — ha bolond lenne — a jó szimatú fiatal lány. A diplomata arcú férfi, akin volt olyan 30 ezer forint értékű szabadidő- ruha és márkás cipő, öltönyt keresett. Pedig de tele lehet otthon a gardrób! A kékből piszkosszürkébe fakult melegítőt viselő nagyapa körbeforgott a bókokért, kissé meg is hajolt — mintha rászabták volna a fehér tengerészsapkát, gyorsan el is süllyesztette a zsákba. Ebben fogja a vén tengeri medve metszeni az almafákat. A kis csurkás nyafka fanyalogva kotor a színes göncök között, ő passzióból jött. Elmélyülten nézegette gyöngyházfényű körmeit. Brrr... csodálkozva nézi a pakoló boldogokat. Mit találnak maguknak a más szemetjében? Nincs igaza, de nem is marad soká, van bőven a használatlan, csak megunt, ajándékba kapott ruhaféléből, kényes magyar ízlésnek is megfelelő pulóverből. Kontyoska, mióta betoppant, egyfolytában kelepei. Kitárgyalta minden ismerősét az itt szerzett alkalmi partnernek, közben azonban sebesen jár a keze. G. I. Joe-nak szerencséje van, kihúzott a több mázsa csomó alól egy újabb bőrszerkót. S már le is lép. Bakancsos lábait odaverte menet közben mint egy kiképző őrmester. A sok szabad idővel rendelkező — ismerem, sajnos munkanélküli — erős csontozató, fénylő bőrű asszony, egyszerű kosztümben, egy természetbúvár szorgalmával és kitartásával spájzolja a más otthagyta vacakokat is. Tudom, miért. A gombokért és az ezüst bigyulákért. Drága már az is. Nagy család, sok gomb. Mennek előttem autóhoz, kézikocsihoz, biciklihez, ki diszkrét reklámszatyorban, ki hátára csavarintott batyuban viszi az osztott-szerzett ruhát, cipőt haza. Ami nem kell, bele a kukába... Ez a spontán társadalmi újraelosztás. Ha már államilag olyan fukarul megy. Szőke Judit A bála napjaink közismertté vált, hogy ne mondjam népszerű műszava. A fogalom importból származó, nagy csomagba kötegelt ruhaneműt takar. Az eredet sokszor ismeretlen, s a motívum sem mindig jut el a közbenső és végső felhasználókhoz. Ki tudja, milyen címen, hogyan, kik gyűjtik be a nyugati fogyasztói társadalmakban a kinőtt, megunt, tönkrement ezt-azt! Talán eredetileg a háború sújtotta országokba szánják. Nálunk mindenesetre külön — hierar- chizált, sőt szakosodott — iparág alakult értékesítésükre. A jobb helyeken átmosva, vasalva, vállfán szortírozva árulják a válogatott holmikat. Meg is kérik az árát! De még akkor is...! Abban a turkálóban is, ahol fittyet hánynak a tapadó költségekre, lehet néhány hasznos, hordható darabra lelni. Jól tudják a rutinosabbak, az sem közömbös, mely nációtól származik a cucc. Eredetileg — persze leíratlanul, kimondatlanul — azokból a rétegekből került ki a vásárlói kör, akik nem engedhették meg maguknak az üzletben válogatást. Sőt, kifejezetten a szegények megsegítéséből indult ki az egész. Amíg informátoraim szerint valamikor a felső tízezer — különös tekintettel a -nékre és az értelmiségi nőkre — sötétedés után, akkor is napszemüvegben, indult a turkáló túrára, addig manapság mindenki nyíltan, szemlesütés nélkül teszi, amit tennie kell, viseli, amit talált, akár dicsekszik is, mit hord. Azt szokták mondani, nem annak a szégyene, aki teszi — mert a legtöbben bizony kényszerből veszik fel mások levedlett ruhadarabjait. Az elmúlt héten történetesen Németországból és Svájcból érkezett több mint 40 tonna ruha a rászorulóknak a Nyírségi Jóléti Szolgálat Alapítvány jóvoltából. A BUSZACSA hatalmas csarnokának küzdőterén „átrághatatlannak” látszott a tétel. Adagonként hozták át az előcsarnokba a bálákat, ahol különböző nemű és rendű-rangú, társadalmi státusú férfiak, nők, gyerekek és idősek, fejkendősök és öltönyösök keresgéltek a földre hányt kupacokból. Ottjártamkor kizárólag a pillantás szociológiai felmérés, egyébként nem létező, így félrevezető kategóriájára hagyatkozva, azt a megállapítást tettem: nem azoknak szólt az ingyenes akció, akik többségében jelen voltak. De hát ki vindikálhatná magának a döntés jogát: ki jöhet, ki nem? Egy ötvenes, gyomorbajról árulkodó arcú férfi búvalbéíelten, mint a gazdátlan kutya, ácsorgóit az óriási cipőkupac mellett. Tétován, hol az egyik, hol a másik oldalról próbált közelíteni. Kezében egy fél pár pazar antilop. — Segítsek? — próbáltam ki az ismerkedés jól bevált módszerét. A válasz egy hálás pillantás. A gyakorlott női kéz és szem néhány perc után sikerrel járt. Noszogattam, talán próbálná fel, mert minek fölöslegesen cipeked- ni... — Elfér — bökött a félig kész batyu felé, amitől láthatóan nem szívesen távolodott el. Pedig a szabályok rögvest kialakultak és tiszteletben tartattak. Mindenki képezett valahol egy csomót, ahonnan kiindult, majd ahová a vadászat után viszBalázs Attila felvételei szatért, távozás előtt még egyszer átválogatta, ha volt hozzá kedve és ideje. De mivel fizetni, ugye, nem kellett... A mi férfink is pakolt össze rendesen. A cipő láthatóan — különben teljesen indokoltan — befurakodott a szívébe. Elfordult a sarok felé, s elkezdte kifűzni a régit. A bálahegyen innen és Spontánnak mondható elosztás • Ha már államilag olyan fukarul megy a km vendége A piramisok titkainak tudója Páli Csilla A felvételi lapját — annak idején — a soproni Erdészeti Egyetemre adta be, ahonnan helyhiány miatt elutasították. Néhány hónappal később jelezték a minisztériumból, a Kossuth Lajos Tudomány Egyetem történelem szakára nyert felvételt. Dr. Kriveczky Béla — merthogy róla van szó — ma a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Történelem Tanszékének docense. — Az, hogy itt vagyok bizonyíték arra: megszerettem ezt a szakmát. Az egyetemi évek alatt aktívan bekapcsolódtam a tudományos életbe. Elsőéves koromtól intézeti tag voltam, majd harmadévesen a régészeti tanszék demonstrátora lettem. Az ifjú kutató részt vett Szabolcs-Szat- már megye régészeti topográfiájának elkészítésében. A diploma megszerzése után a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumba került. Már az ötvenes években nyilvánvaló volt, egy szakkal nehezen boldogul majd egy tanár ember. Az egyetemi évek alatt komolyan foglalkozott a latin nyelvvel, így szinte természetes volt: ebből is megszerzi az oklevelet. Az intézeti munka a középiskolai tanárkodása alatt sem szűnt meg. Diákjaival a várfeltárási ásatásokban működtek közre. — A szakdolgozatomat is hasonló témából írtam, Kisvárda régészete és művészettörténete az őskortól 1770-ig címmel. Hja, amíg az ember fiatal, szeret nagyot markolni... A sporthoz sem maradt hűtlen. A Testnevelési Főiskolán mesterfokú röplabda edzői diplomát szerzett. Több évig oktatta a „besse- nyeiseket” a labdajáték csín- jára-bínjára. Csapatával bejárta az országot. Aki Béla bácsit ismeri, tudja, számára a tenisz az igazi kikapcsolódást jelenti. Saját bevallása szerint jobban szereti, de a röplabdában valahogy mindig ügyesebb volt, egyetemista korában NB I-es csapatban is játszott. A tanárkép- Kriveczky Béla ző főiskolán huszonkettedik éve tanít. Itt lehetősége volt arra, hogy a korábban elkezdett kutatásait befejezze, és megírja doktori disszertációját a falusi iskolák igen gazdag múltú kérdésköréből. Ebben a témában neve nemzetközileg ismertté vált, ezért hívták meg 1984- ben az ISCHE Nemzetközi Iskolatörténeti Intézet hannoveri konferenciájára. Azóta tagja a „csapatnak”, s minden esztendőben a világ különböző pontjain, többek között: Prágában, Oslóban, Berlinben, Zürichben tartott előadásokon vesz részt. Több referátumot és korreferátumot is tartott már ebben a témában. A főiskolán ókort és középkort oktat. A tanítványok hosszú órákon át tudnának mesélni Kriveczky tanár úr élményszámba menő előadásairól és szemináriumairól. Felejthetetlen órákat tart Egyiptom máig legnagyobb kincseiről, a piramisokról és a fáraókról, valamint az ókori Róma és Görögország kultúrájáról. Ha a hallgatók érdeklődése lankad, mindig feldobja a társaságot egy kedves, mosolyogtató történettel. — A főiskolai tanárkodás mellett néhány éve a Szent Imre Gimnáziumban oktatom a latin nyelvet. A tanárképzőn speciál kollégium keretében tartok latin órákat a pedagógusjelölteknek. A köny- nyebb tájékozódás érdekében írtam meg a Történelmi szakkifejezések magyarázó szótárát című főiskolai és egyetemi jegyzetemet. Ebben a munkámban több ezer latin szócikket magyarázok. Remélve, segítem ezzel a különböző történeti munkákban a könnyebb eligazo- dást.Tanítok a beregszászi Magyar Tannyelvű Főiskolán is. E tanévtől (néhány kollégámmal együtt) minden hét végét Kárpátalján töltök. Ókor és középkor, valamint bevezetés a történettudományba címmel tartok előadásokat az elsőéves történelem szakos hallgatók számára. — Szívesen „kalandozom” a história korszakain és területein belül. A közelmúltban írtam meg Kisvárda Eszterházy uradalmának gazdaságtörténetét a XIX. században. Amíg csak egészsége és ereje bírja, bár már túl van a hatodik ikszen is, szeretné folytatni négy évtizede választott hivatását. Harasztosi Pál felvétele gn
