Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-04 / 104. szám
1995. május 4., csütörtök GAZDASAG Demecserben a volt keményítő- gyár, mai élelmiszeripari kft. az utolsó munkahely, ahol még nagyobb számban alkalmaznak dolgozókat. Az eladósodása következtében hitelező pénzintézeti irányítás alá került hatalmas üzemet meghirdették működtetésre. A legnagyobb érdeklődés a palackozó üzem iránt mutatkozott, ahol főként exportra kerülő szeszes italokat töltenek üvegekbe és Sztár, Class, RC Cola üdítőket műanyag palackokba Galambos Béla felvétele Piacra törő biotermékek A megye hátrányos gazdasági helyzete lépéselőny a biotermesztésben Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Mi mást kívánhatnának megyénk gyakorló mezőgazdászai, mint nyugodt termesztési környezetet, termékeiknek biztos piacot, fizetőképes fogyasztót. A vágyakat igyekszik teljesíteni az országos viszonylatban is egyedülálló tanulmányterv, mely a biotermesztésben rejlő lehetőségeket mutatja be. A Nyíregyházán közel egy éve működő Agrármarketing Centrum az elmúlt év decemberében írta ki a pályázatot ,,Az árutermelő biotermesztés bevezetésének és elterjesztésének lehetőségei Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében” című tanulmányterv elkészítésére. A nyíregyházi mezőgazdasági szakközépiskola vezetőségének irányításával ez év januárjában indult meg a munka, melyben az iskola szaktanárai, az ország legismertebb biotermesztő szakemberei, tudományos kutatói, a hazai szakértői gárda több mint húsz jeles képviselője vett részt, de sikerült partnernek megnyerni olyan országos szervezetek tagjait is, mint a Biokultúra és a Bio-Márka Egyesület. Nincs lemaradás A pályázat kiírásától felpörögtek az események, hiszen a felkért szerzők január 6-án már aláírták megbízási szerződéseiket. A tanulmány elkészítésénél az alkotók abból indultak ki: a nehéz helyzetben lévő mezőgazdaság jelenlegi termesztéstechnikájával nem lehet, vagy nagyon nehéz betörni a világpiacra. A biotermeszGyorshírek Mezőgazdasági... ...Szakkiállítás és Vásársorozat indul Vita Agrico- lae néven Hajdúszoboszlón június 8-11 között. Az olajárak... ...ugyan 9 hónapja nem tapasztalt szintre emelkedtek New Yorkban, ahol hordónként 20,80 dollárt is feljegyeztek. Befejeződött... ...a hazai, mintegy 2 millió ember otthonát ellátó táv- hőszolgáltató fűtőművek önálló társasággá alakulása. (MTI) A Sony... ...piackutató részleget hozott létre annak tanulmányozására, miként bővít- hetné piaci részesedését Kelet-Európábán. (MTI) Kína újabb... ...1 millió tonna amerikai búza vásárlására kapott szubvenciót erre a pénzügyi évre. (MTI) tés viszont olyan terület, ahol nincs lemaradásunk, mivel fejlett agrárgazdasággal rendelkező országokban is csak most indulnak a programok, a termesztési kísérletek és piaci igények felmérése után a gyakorlati buktatókkal birkóznak Nyugat-Európában is, ezt a kis lemaradást pedig könnyű utolérni. Sőt, a szakemberek szerint több ponton helyzeti előnyökkel rendelkezünk! Keletebbre kontinentális, nyugatabbra óceáni klíma uralkodik, délebbre túl meleg, északabbra túl hideg van, míg a Kárpát-medence ökológiai viszonyai optimálisnak mondható. S ha a növényzet optimális környezetben él, sokkal egyszerűbb biotechnológiával megtermeszteni — állítja a tanulmányterv szerkesztője, a szakközépiskola egykori igazgatója, Gyöngyössy Mátyás. Ezzel egy időben az elmúlt évek mezőgazdaságának kényszerhelyzete is a biotermesztés malmára hajtja a vizet: a tőkehiány miatt csökkent a műtrágya és a növényvédő szerek felhasználása, kevesebb drasztikus gyomirtó került a földekre, illetve ezek már jórészt lebomlottak a talajban. Mindez különösen igaz Szabolcs-Szatmár-Beregben, ahol az elmaradt ipari fejlesztések következtében az egyéb szennyező ártalom is jóval kisebb az országos átlagnál. A hosszú távon csak agráriu- mára építhető megyénk iparosítása is csak a mezőgazdasági termékek feldolgozásával képzelhető el, ugyanakkor a naZalaegerszeg (MTI) — Két, árukiviteli engedélyhez kötődő súlyos bűncselekmény ügyében nyomoz a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. Egy betéti társaság nevében J. Gy. bajai lakos export-bizományosi szerződést kötött a Győri Likőrgyár Rt. zalaegerszegi területi központjával, 300 ezer liter tiszta szesz oroszországi értékesítésére. J. Gy. és bűntársai e mennyiségből több mint 103 ezer litert ki Budapest (MTI) — Magyar- ország önálló nemzeti pavilonnal képviselteti magát az 1996 augusztusában megrendezendő Naturexpo ’96 nevű természetvédelmi világkiállításon, a budapesti millecente- náriumi ünnepségek egyik fő eseményén. Erről döntött az Országos Idegenforgalmi Hivatal irányításával kedden megalakult koordinációs munkabizottság — tájékoztatta Egyed István, a Naturexpo Rt. vezérigazgatója az MTI-t. gyobb élőmunkaerő szükségletű biotermesztés a súlyos foglalkoztatási gondokon is enyhítene. Emellett a megye sok olyan szakemberrel rendelkezik, akik felismerik a biotermékeben rejlő lehetőségeket, s fogékonyak az agrárágazat eme új hajtására. A kizárólag megyénkre lebontott több mint 300 oldalas tanulmány- terv érinti az évszázadok óta itt termesztett növények biotermesztésének lehetőségeit. Szántóföldi növények között említi a burgonyát, a rozsot, kukoricát és napraforgót, gyümölcsök sorában az alma, szilva, meggy szerepel, míg a zöldségnövények közül a gyökérzöldségek, káposztafélék, paradicsom esetében nyílna lehetőség az új technológia bevezetésére. Európai szabványok Hangsúlyozni kell azonban a valódi biotermesztés fontosságát, hiszen az európai szabványoknak megfelelő biotermék kizárja a műtrágyák, gyomirtó szerek, szintetikus növényvédő szerek alkalmazását. A gyomok ellen előírja a mechanikai, agrotechnikai védekezést, a kártevők, kórokozók ellen mechanikai és biológiai védekezést, s csak néhány, emberre ártalmatlan növényvédő szer használatát teszi lehetővé. Alapkövetelmény a természetes, növényi eredetű táp- és ásványi anyagpótlás, a szervestrágyázás is. Ebből máris kitűnik, hogy a biotermékek előállítása nem kezelhető pusztán termesztéstechnológiai kérdésként, ehhez telis fuvaroztak a központ telephelyéről. Exportra szánt áruról lévén szó, annak ellenértéke ki- egyenlítésekor nem kellett fogyasztási és forgalmi adót fizetni. Csakhogy a hatalmas mennyiségű tiszta szeszt nem orosz, hanem belföldi vevőknek adta el J. Gy. és így 99 millió 741 ezer forint adót takarított meg az állami költség- vetés kárára. A Zalaegerszegi Városi Bíróság mind J. Gy., mind pedig három bűntársa A koordinációs bizottság tagja a Belügyminisztérium, a Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, valamint számos szakmai és érdekképviseleti szervezet. A munkabizottság alakuló ülésén felhívással fordult a potenciális kiállítókhoz a Natur- expo támogatása érdekében. Eddig már több mint 22 ország jelezte részvételét a rendezvényre. A Naturexpo ’96 nemzetjes biogazdálkodásra van szükség, melybe az állattartás is beletartozik. Részletes leírás S hogy mennyire éri meg ez a sok nyüglődés, az valójában nem lehet kérdés. A fejlett országokban rohamosan nő a biotermékek iránti igény, de Magyarországon is egyre többen vállalnak nagyobb áldozatokat azért, hogy garantáltan egészséges élelmiszerhez jussanak. Az csak természetes, hogy a magasabb életszínvonalat produkáló Nyugat-Európában ez az arány lényegesen nagyobb, de ott is csak abban az esetben hajlandók zsebbe nyúlni, ha az élelmiszer garantáltan biotechnológiai végtermék. Ez viszont sokkal nagyobb szaktudást igényel, minta a hagyományos termesztési módok. Ezért az Agrár- marketing Centrum (AMC) felkérésére a szakközépiskola közreműködő szakemberei most készítik el a legfontosabb növények biotermesztéséhez szükséges technológiai leírást, hogy a tanulmányterv kézzel fogható közelségbe kerüljön a megye agrárvállalkozóihoz. Az AMC mindenesetre már képes megrendelőket szerezni a szigorú előírásoknak megfelelő biotermékek felvásárlásához. A tanulmányterv szerkesztői addig is azt tanácsolják: kiki a maga portáján kerítsen el egy kis részt, ahol vegyszer- mentesen állíthat elő saját, vagy az unokák asztalára kerülő zöldséget, gyümölcsöt. Garantáltan megéri. előzetes letartóztatását elrendelte. Szintén előzetes letartóztatásban van Cs. T. zalaegerszegi vállalkozó csalás alapos gyanúja miatt. O a FÁK-or- szágokba exportált szeszes italokat és élelmiszert, s a 30 százalékos exporttámogatottságú termékek piaci árának öt-hatszorosát tüntette fel számláin. E számlák felhasználásával 25 millió forint jogtalan exporttámogatást igényelt vissza az adóhatóságtól. közi kiállítás az 1992-ben Rio de Janeiróban megrendezett természetvédelmi világkonferencia hagyományait és célkitűzéseit kívánja követni. A cél olyan fórum teremtése, amely kiindulópontja lehet konkrét környezetvédelmi intézkedéseknek. A Naturexpo ’96-on tudományos konferenciasorozatot is szerveznek, amelyre a világ tudományos szaktekintélyeit, több Nobel-díjas tudóst is meghívnak. 125 milliós csalás exporttal Nemzeti pavilon a Naturexpón Tarolt a bika... Általános fellendülés, folyamatos árfolyamemelkedés jegyében telt el a múlt hét a Budapesti Értéktőzsdén. A szakemberek szavával élve: tarolt a bika a parketten. Az árfolyamok ugrásszerűen megemelkedtek, néhány részvény azonban továbbra is tartja nyomott árfolyamát. Az árfolyamok még mindig nem érik el a bessz előtti szintet, de néhány részvény ebben a tekintetben is kivételt képez, hiszen például a Richter Gedeon részvényének árfolyama eddig még nem látott magasságig szökött. Már 2000 forint felett is keresték a papírt a hét közepén, és hétvégén is 1950 forinton zárt a kereskedés. Az Egis részvényei közül azok jártak jól, akik eladták a papírjaikat, amikor átlépte a bűvös 2500 forintos határt. A szerdai közgyűlés által jóváhagyott 6 százalékos osztalék híre ugyanis felborzolta a kisbefektetők kedélyeit, mivel a kimagaslóan magas több mint 2,5 milliárd forintos adózás utáni eredmény miatt jóval több osztalékot vártak a részvényre. Elfogadták az öt évre szóló pénzügyi tervet, amely magában foglalja az osztalékfizetési tervet is. Eszerint gyakorlatilag öt évre előre meghatározták a fizetendő osztalékot is, amely évente mintegy másfél százalékkal nőne. Ezeknek a döntéseknek is lehet a következménye, hogy csütörtöktől még inkább megnőtt az Egis forgalma, és az ár már csak megközelíteni tudta a 2500 forintos árat. A külföldi befektetők viszont a cég eredményeit látva valószínűleg kiemelt figyelemmel fordulnak majd a részvény felé. A Pick papírja is jól szerepelt, már 6800 forint felett is született üzlet a részvényre. A Danubius mérsékelt ütemben, de követte a többieket, és 1170 forinton tetőzött az árfolyama. Megélénkült a Domus papírjának forgalma. Emelkedő árfolyamon, egyre nagyobb tételekben keresték a papírt és hétvégén már 510 forinton is kötöttek rá üzletet. A Goldsun részvényének árfolyama is kezdett magához térni, és az átmeneti visszaesés után csütörtökön már 670 forintig tornázták fel a brókerek az árat, igaz hogy pénteken ismét csak 610 forinton lehet eladni a papírt, de a három héttel ezelőtti 460 forintos árhoz képest tisztes hasznot tudtak az akkor vásárló befektetők realizálni. A hét legnagyobb szenzációját talán a Fotex papírjának menetelése jelentette. A nemrégiben még 154 forintos áron mozgó papírt pénteken már 205 forintért lehetett eladni, ami 30 százalék körüli hozamot jelentett a mélyponton vásárlóknak igen rövid idő alatt. A kárpótlási jegy árfolyama 19-20 százalék között látszik stabilizálódni. Bu-Ké Bróker Kft. Nyíregyháza, Rákóczi u. 5/A. Bedolgozunk Csíkbe Nyíregyháza (KM) — Kelet-Éurópában híres a Csíkszeredái Hart S. A. Traktorgyár, amely lánctalpas földgyalukat is gyárt. A román szakemberek a közelmúltban olyan szabolcsi céget kerestek, amely képes finoman megmunkált alkatrészek gyártására. A nyíregyházi Ságvári telepen lévő Hidraulika Szerviz szakembereit a románok jónak találták, így az elmúlt napokban elküldték megrendelésüket. E szerint a nyíregyháziak évente ötszáz darab alkatrészt készítenek a csík- szeredaiaknak. A próba- gyártást hamarosan elkezdik. Kárpótlási jegyi Index (ideiglenes) május 3-án: 1399,53 (+1,10) Hivatalos árfolyamok! Érvényben: 1995. május 3. Valuta Deviza Kanadai dollár 88,53 90,11 89,12 Pénznem Vétel Eladás Közép árf. Kuvaiti dinár 410.48 417.72 413,45 Német márka 87,59 89,01 88.19 Angol font 194,37 197,85 195,35 Norvég korona 19,42 19.74 1954 Ausztrál dollár 87.72 89,32 88,38 Olasz líra( 1000) 71,97 73,37 72,61 Belga franki 100) 424,29 431,21 427,36 Osztrák se. 12,45 12,65 1253 Dán korona 22.26 22.62 22,41 Port. esc.(lOO) 82,62 84,02 83.25 Finn márka 28.37 28,83 28,52 Spanyol pes.(IOO) 97Í8 99,60 98.44 Francia frank 24.50 24,92 24.76 Svájci frank 106,36 108.06 107,00 Holland forint 78,19 79.45 78,74 Svéd korona 1652 16.82 1652 ír font 197,07 200,53 198.66 USA dollár 120,26 122,40 121,10 Japán jen(100) 144,45 146,65 145,66 ECU 16097 162,79 16157 Árfolyamok Tőzsdei