Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-27 / 124. szám
1995• MÁJUS 27„ SZOMBAT I fi I---------Bockereki kerek eri|ő A tájvédelmi körzet egyik legbecsesebb vadregényes ékessége Felsorolhatatlanul sokan vannak, köztük olyanok is, melyek csak elvétve fordulnak elő a Kárpátmedencében. Közülük is ritkaságszámba megy a lápi csalán és a nyúlánk sás. Maga a vadregényes erdő is természeti ritkaság, de azon belül is található két folt, mely szigorúan védett rezervátum: a Gön- te és a Hamvas-tó, ahol gyönyörű égerlápok díszlenek. Egy bővizű patak hídján állunk, könyöklünk a korláton, és gyönyörködünk a víz hátán játszó bogarakban. A Szipa-fő- csatorna az erdő legfontosabb vízfolyása, és évek óta szárazon állt. A Tisza Erdőrészlet a Szipával Balázs Attila felvételei A széles, napsütötte úton fiatal, nyársas bak eszeget. Az imént lépett ki egy pár éves, sűrű tölgyesből, s csipegeti a zsenge, májusi füvet. A látvány annyira megkapó, hogy nyomban fényképezni kezdünk. Pontosabban csak kezdenénk, hiszen még ki sem nyitjuk a terepjáró ajtaját, a kis bak azonnal megugrik, eltűnik a szemközti szálerdőben. Vendéglátónk, Hajdú Lajos, a fehér- gyarmati erdészet igazgatója, és Nagy Zoltán vámosatyai erdész csendesen derül csalódott arcunkat látva. — Ez bizony nem vadaspark — mosolyognak, de máris elhangzanak a vigasztaló szavak is. — Szánjanak rá egy hajnalt, vagy egy alkonyt, akkor kifotózhatják magukat. Az idő tájt mozog igazán a vad, csak ne csapjanak lármát. Mert akkor naphosszat elücsöröghetnek a magaslesen. A híres bockereki erdőt járjuk, negyedórája indultunk el az erdészháztól. Felkészültünk minden rosszra, sárra, pocsolyára, a gumicsizmát mégis otthon felejtettük. De nincs is rá szükség. Az erdő közepén kanyargó út olyan száraz, hogy vígan szaladhat rajta a terepjáró is, pedig itt aztán voltak rendes esők. Havonta jó ötven-hat- van milliméter hullott, melynek fölöttébb örül az erdész. A korábbi évek szárazságát megsínylették az itteni fák is, de szerencsére annyira nem, hogy szembetűnő lenne a vízhiány okozta kár. Néhány elszáradt lucfenyőt ugyan látni, de a tölgy, meg a gyertyán, szil, juhar harsogó zöldje feledtet minden gondot. A látogatók gondjait mindenképp. A kis tisztásokon sárga, meg lila virágszőnyeg, távoli brekegés, gerleburokkolás, fent a magasban pedig két, furcsán hosszú nyakú madár. — Fekete gólyák — mondja Nagy Zoltán —, évek óta itt költenek. Amott, az távoli, apró pont pedig egy egerészölyv. A bockereki erdő az egykori beregi, szatmári síkot borító erdők egyik utolsó maradványa, a tájvédelmi körzet egyik legbecsesebb ékessége. Hatszáz hektár, s ennek túlnyomó része tölgy. Van ugyan pár hektár fenyves, s nyáras is, de ezek már az emberi beavatkozás termékei. Az igazi, nemes fákat azonban maga az erdő neveli. S persze az erdész. Mi teszi olyan különlegessé ezt az erdőt? — Talán az, hogy összeköti a jelent a múlttal — feleli elgondolkozva Hajdú Lajos —. Olyan, mint egy itt felejtett levél, egy üzenet a múltból. Az őshonos élővilág kézzel fogható bizonyítéka. A beregi, és különösen az Atya környéki erdők gyakran feltűnnek a régi krónikákban is, nagyon sokan fenték rájuk a fogukat. Nyilván nem véletlenül. Lehoczky Tivadar a múlt századi „Beregvár- megye monográphiája” -ban idéz egy öreg iratot. „1454 beiktatja Hetei Mihály királyi ember Atyai Boldizsárt itt, és Gelénye-sen. Ugyanakkor visz- szahelyeztetett Atyai György fiának Jánosnak fia György a Liget, Nagy és Szalva nevű -— Atya és Salánk közt fekvő erdőrészek — birtokába, melyet nem rég Kusali Jakcsi András... és Kállai János Kovászó és Be- reghez erőszakosan elfoglaltak; különben e peres ügy csak 1627-ben döntetett el véglegesen.” Gondoljunk bele, az említett családok csaknem kétszáz évig pereskedtek az itteni erdőkön! Ma hál’ istennek nem pereskedik senki rajtuk. Megúszták a legutóbbi nagy privatizációt is, egyetlen szál tölgyet sem vágtak ki i 1 lektéktelenül. Fakitermelés persze most is folyik, hiszen az erdészet egyben okszerű gazdálkodást is jelent, ám a pótlás nyomban megtörténik. Ezt persze még a laikus is észreveszi, de talán megbocsátható bűn, hogy ő elsősorban az öregebb fákat nézi. Májusban bezárul már az erdő, a nagy, hallgatag tölgyek közé csak vékony pászmákban jut el a fény. A cserjék, a lágyszárú növények pedig olyanok mint az ember, szeretik a napot. A tisztásokon találják meg azokat. legutóbbi áradásakor viszont felhúzták a vízügyesek a zsilipet Ti- szaszalka alatt, s mikor megtelt a meder, becsukták a kaput. Bent maradt a kristály- tiszta Tiszavíz, s az erdőt behálózó csatornákon, holtmedreken át most eljut majd mindenüvé. Az erdő páratartalma egyébként is magas, de különösen most, hogy lépten-nyo- mon kis vízmosásokra, megtelt holtágakra bukkan az ember. Örül az érdéi, az erdész, s természetesen a vad, mely rengeteget szomjazott az elmúlt években. A kocsit valahol fél úton hagyjuk, gyalog poroszkálunk a fák közti sejtelmes félhomályban, a két szakember halk szóval okítja a vendégeket. Ez a nagy, fél szobányi felvágott terület a vaddisznó műve. Azokat a tenyérnyi patanyomokat a szarvasok hagyták itt, lentebb, a Bada-patak mentén pedig őzek, és dámok nyomára bukkanunk, itt ittak a hajnalon. Rendkívül gazdag az állatvilág, nyest, nyuszt, kígyász ölyv, kerecsen sólyom bújik most valahol az ágak között, s ha szerencsénk volna, tán még a viperák egyikére is rábukkanhatnánk. Bár..., ami minket illet, nem nagyon vágyunk e találkozásra. — Nem kell megijedni, fent az erdészház hűtőszekrényében mindig tartunk szérumot — nyugtat bennünket Nagy Zoltán. — Különben is, a vipera legalább úgy fél az embertől, mint maguk tőlük. Csak nem kell rálépni... Köszönjük szépen, s oly óvatosan kezdjük emelgetni a lábunkat, hogy bármelyik gólya is megirigyelhetné. Vipera azonban se közel, se távol, nem úgy a kullancsok. A két erdész nadrágján fél tucatnyi is araszol, de ők a legnagyobb nyugalommal csak lesöprik, hiszen „csupán minden két milliomodik fertőz”. Jól is néznének ki, ha állandóan a kullancsokra figyelnének. Már Nagy Zoltán is huszadik éve szolgál Bockereken, és innen szeretne nyugdíjba is vonulni. Úgy, mint az elődje, tanítómestere Gyarmatin Géza, aki több mint negyedszázadot töltött itt, és az utódok most is meg-megszó- lalnak: ezt is Géza bátyánk ültette, azt a szép fenyvest is... Sok mindenre megtanítja a bockereki erdő az erdészt. Köztük a hűségre. Messze az erdészlaktól, bent az erdő egyik legszebb részén kis szabályos sírkert. Hatalmas fák alatt három sír, három egykori erdész végső nyughelye. „Itt nyugszik Istenben megboldogult DREVTZKY NÁNDOR volt uradalmi erdész. Sz. 1860 mh. 1900 boldog házaságának 17-ik évében” Fölöttünk halkan zúg az erdő, zeng a májusi madárdal, s mi az elmúlásra gondolunk. Mákká Alajosra, Medgyesy Gombár Jánosra, és Drevitzky Nándorra, s az elődök hosszú sorára. A régvolt erdészekre, akik megőrizték nekünk ezt a csodát, Bockereket. Balogh Géza Az erdészek szívesen mesélnek a birodalmukról a km vendége A ruszinok „nagykövete” Páll Csilla Saját bevallása szerint: születése napjától kezdve foglalkozik nemzete, a ruszin nép történelmével, kultúrájával. Édesapja a Kárpátalján született, Paul Robert Ma- gocsi, a Torontói Egyetem Ukrán Intézetének vezető professzora, az amerikai Kárpáti-Ruszin Kutató Intézet igazgatója viszont már a tengeren túlon látta meg a napvilágot. Kamaszkorától érdekli kontinensünk, közelebbről Kelet-Kö- zép-Európa története. A rutgersi, prince- toni és a harvardi egyetemeken kötelezte el magát örökre szűkebb régiónk históriájának. A Bessenyei György Tanárképző Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke ezen a héten tartott nemzetközi tudományos tanácskozást A ruszin történelem kérdései címmel. Az ülésszakra Magocsi professzort is meghívták. — Ez a konferencia nagyon alkalmas arra, hogy a világ minden tájáról ide érkező vendégek elbeszélgessenek, vitatkozzanak. Sokáig azt sem igazán tud- ták(-hatták) az érintettek, hogy ki mivel foglalkozik, illetve a munkájában hol tart. A Kárpátalján élő népek történelmét 1989 óta lehet igazán komolyan vizsgálni, hiszen az addigi izoláló korszak megszűnt. Korábban óriási nehézségekbe ütközött, hogy a magyarországi, a hajdani csehszlovákiai vagy a szovjetunióbeli levéltárakban kutasson bárki is. Az eperjesi Ruszinisztikai Kutatóintézet, valamint a nyíregyházi tanárképző főiskola ruszin tanszékének létrejötte óta indulhatott meg a kapcsolatfelvétel és a folyamatos és állandó konzultáció. Magocsi pro- feszszor több tucat kiadványa jelzi, hogy a távolság és az elmúlt évek nehézségei ellenére rendíthetetlenül kutat. Kelet-Közép- Európa Atlasza című munkája, mely a seattli egyetemen már több éve megindított sorozat darabja, 1993- ban jelent meg. — Igyekeztem a nálunk szokásos módon a térképekhez magyarázó szöveget is írni. Ötven fontosnak ítélt problémát választottam ki, s kerestem rá a választ. Egy-egy kérdést több résztérkép is illusztrál. Mint a sorozat egészét, ezt az atlaszt is a kezdő egyetemi hallgatók kézikönyvének szántam, illetve egyéb területek és korok történész szakembereinek, akik így szeretnének tájékozódni a térségről. Bízom benne, hogy a témában otthonos kutatók is nagy haszonnal forgatják a kiadványt. A nemzeti problematika szempontjából kísérem végig a kárpátukránok fejlődését Egy nemzeti azonosulás formálódása című tanulni án y o m b a n . Nem térek ki a gazdasági és a társadalmi kérdésekre. Úgy látom, hogy a ruszin nép számos kultúra kereszteződésében feküdt, nemzetté válásának több lehetősége is volt. ■Az egyik a különálló, ruszin nemzetté Paul Robert Magocsi Harasztosi Pál felvétele alakulás, a többi az oroszokhoz, ukránokhoz, szlovákokhoz vagy a magyarokhoz való asszimilálódás. A legutóbbi már 1918 előtt kibontakozóban volt. Még két másik lehetőség is megvalósult. A Szlovákiában élő ukrán lakosság jórészt beolvadt. A jugoszláviai Vajdaságban élők önálló irodalmi nyelvet alakítottak ki. A népesség zömének azonban a hazai megoldás, az ukrán nemzettel való azonosulás jelentette a kiutat a belső harcokból. Nemrégiben írta meg a szlovákiai ruszinok történetének vázlatát. Magyarország, Csehszlovákia históriájába ágyazva vizsgálta a ruszinok politikai történelmét. Elsősorban a nemzeti problematika szempontjából kíséri végig a kiválasztott nép fejlődését, alig tér ki gazdasági és társadalmi kérdésekre. Már a nyomdában van az Ukrajna története a kezdetektől a napjainkig című kötete, reméli rövidesen befejezi a kanadai népek lexikonát is. A közeljövőben szeretne egy éves alkotói szabadságra menni és a korábban megkezdett kutatásait befejezni. — Egy ókori görög bölcs azt mondta: Az az ember igazán intelligens, akinek sok ideje van — jegyzi meg az interjú végén a professzor. Kívánjuk: adassák neki is számos év tervei beteljesítéséhez.
