Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-27 / 124. szám

1995. május 27., szombat MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Televíziós fesztivál Fehérgyarmaton Fehérgyarmat (KM) — A Göncz Árpád védnöksége alatt megrendezésre kerülő II. Szat- már Beregi Televíziós Alkotói Fesztivált június 6-án 11 óra­kor Fehérgyarmaton a város polgármestere nyitja meg. Ezzel egy időben nyílik meg a kárpátaljai festők képeit, va­lamint a Kárpátok kőzeteit be­mutató kiállítás, illetve a Ma­gyarországon használt rádió- készülékekből összeállított be­mutató is — tudtuk meg Bo- lyáki Attila főszerkesztőtől. — A televíziós fesztiválra Ukraj­nából, Szlovákiából, Horvát­országból, Szlovéniából, Ma­gyarországról közel 200 tele­víziós jelentkezett. Vállalták, hogy e négy nap alatt a szat- már-beregi vidéken készítenek egy maximum negyperces időtartamú riportfilmet. A rendezvény eredetisége abban rejlik, hogy ez az első olyan fesztivál, ahol nem a ho­zott filmekkel lehet nevezni, hanem a helyszínen kell elké­szíteni a felvételeket. A zsűri elnöke Horvát Já­nos, a Magyar Televízió fő­munkatársa. A díjkiosztó gálaműsor jú­nius 9-én 21 órakor Fehér- gyarmaton lesz. Június 7-8-9- én reggel 7 órától 9 óra 30 per­cig a Penyige és Tokaj székhe­lyű gerincadókon mutatják be az itt elkészített filmeket, il­letve a fehérgyarmati Városi Televízió stúdiójából élő egyenes adásban láthatnak stúdióbeszélgetéseket. Jótékonysági est a sérült gyermekekért Nyírbátor (KM) — A „Nem sajnálni, tenni akarunk” Ala­pítvány és a Nyírbátori Városi Művelődési Központ szerve­zésében megyei szintű jóté­konysági estet rendez, mely­nek célja a megyében élő sé­rült, fogyatékos gyermekek, fiatalok megsegítése. A jótékonysági est fővéd­nöke Göncz Arpádné, aki sze- HIRDETÉS mélyes jelenlétével is megtisz­teli a rangos előadást. Védnö­kök: Zilahi Józsefa megyei közgyűlés elnöke és Petróczki Ferenc, Nyírbátor polgármes­tere. Ä rendezvényre Nyírbá­torban, a római katolikus templomban kerül sor 1995. június 2-án 20 órától. Az est művészvendégei: A Budapesti Tomkins énekegyüttes (művé­szeti vezető: Dobra János), Matúz István fuvolaművész, Martos László zongoramű­vész, Dunai Tamás színmű­vész, Pregitzer Fruzsina szín­művész, Debreceni Filharmó­nia Fúvós Kvintettje Jegyek igényelhetők a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház jegyirodájában (Nyíregyháza, Országzászló tér 6. sz.), illetve a nyírbátori Városi Művelődé­si Központban (Szabadság tér 6. sz.). A rendezők köszönettel vesznek bármilyen összegű tá­mogatást. (OTP-számlaszám: 808-402910). A más jellegű felajánlásokat a 42/385-555 vagy a 42/385- 181 -es telefonszámon tehetik meg. Biztonságos, kamatozik és könnyen elérhető.. Kincstári Takarékjegy Biztonságos Mint minden Magyar Állampapírra, a Kincstári Takarékjegyre is érvényes a soha el nem évülő állami garancia. A befektetett összeg és kamatainak visszafizetését az állam szavatolja. Kamatozik És nem is akárhogyan! A Kincstári Takarékjegy 1 éves futam­idejű, sávos kamatozású értékpapír, mely az első félév után különösen kedvező kamatot nyújt: Például ha Ön a hetedik hónapban váltja vissza Kincstári Takarékjegyét, akkor a kamat mértéke a hetedik hónap első napjáig számított évi 26%. A teljes, 27%-os kamat a lejárat napján válik esedékessé. . I Könnyen elérhető A Kincstári Takarékjegy 10.000 és 100.000 Ft-os címletekben folyamato­san váltható és visszaváltható több mint 2600 postán. Hát ilyen még nem volt! A Kincstári Takarékjegy mindenki szá­mára elérhető, aki kisebb-nagyobb megtakarításainak elérhető, biztonsá­gos, egyszerű és kedvező befektetést keres. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Magunkat láthatjuk Bartha Andrea Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Fáradtak vagyunk, idege­sek. Okkal, ok nélkül ve­szekszünk velük, ha na­gyon felbosszantanak, időnként még a kezünk is eljár. De az életünket is odaadnánk értük, s úgy szeretjük őket, amilye­nek. Vajon ők hogy érez­nek majd annak idején gyermekeik iránt? A leg­kézenfekvőbb megoldást választottuk, saját gyere­keinket kérdeztük meg e témában — az egy főre ju­tó átlagos gyermekszám a két családban 2,5. Az óvodáskorúak csak a maguk nemében képesek gondolkodni. A hároméves kisfiú természetesen fiú­gyermeket szeretne, gon­dolkodás nélkül mondja is a nevét: Zolika lesz. Hogy miért épp az? Nyilvánvaló, így hívják az oviban a leg­jobb barátját. Igaz, ő úgy mondja, a „szerelmét”, de a fogalmak elhatárolásával ebben a korban még akad­nak gondok. Minap, amikor kijelentette, hogy Zolika a szerelme, s Krisztike a ba­rátja, a nővére kioktatta: „hát nem tudod, hogy két gyerek nem lehet egymás­nak barátja?!” S persze, jó gyerekre vá­gyik, hisz azt már a maga csöppnyi kis eszével is be­látja, a rosszalkodók igen­csak megkeserítik a szüleik életét. Arra a kérdésre, hogy milyen közös játéko­kat játszana a kicsinyével, átszellemült arccal vála­szolja: „...lufikat fújnék ne­ki. Kéket, zöldet. Sokat. Addigra már biztos fel bírnám fújni...” Az ötéves kislány Virág­ra vágyik, mert az olyan „jó, illatos név”. O is szófo­gadó gyereket szeretne, aki sokat segít az anyukájának. „Anya, én is segítek neked sóskát tisztítani” — mondja aztán nagy hévvel, de keze ügyességben még messze jár a felnőttekétől. Ezen ha­mar elkeseredik, abbahagy­ja a munkát, de színesceru­záihoz letelepedve még ki­szól a konyhába: „hát... Az nem is olyan fontos, hogy segítsen!” Lehasalunk a szőnyegre. Kérdezgetem a három test­vért ugyanerről. A válaszok hol komolyak, hol jópofák. De mindig őszinték. A kicsi egy fiút és egy lányt sze­retne. Azért kettőt, mert az kevesebb, mint a három­pontos, hogy „lazák” le­gyenek. Miért? Erre egy öt­éves még nem tud szabatos magyarázatot adni. Azt azonban, hogy miért sze­retne négert, már tudja in­dokolni: a fekete a kedvenc színe. Nyolcévesen már felnőt- tes gondolatok is megfor­dulnak a fejben: — Jó lenne, ha a gyere­kem csak közepesen tanul­na, mert a jótanulók gőgö­sek és dicsekvők. Könyv­kukac legyen, mint én, sze­resse az állatokat. Sokat fo­gunk dolgozni a férjemmel, hogy teljesíthessük a kí­vánságait. Mert én most tu­dom, s remélem, szülőként sem felejtem majd el, mi­lyen rossz az a gyereknek, ha nem tudnak neki meg­venni valamit, amit pedig nagyon szeretne. Persze, a humor sem ma­radhat el: olyan gyereket kíván magának a kis-nagy- lány, akinek a fele fiú, fele pedig lány. Magyarázatom­ra, miszerint ez anatómiai­lag legalábbis függőlegesen nehezen megvalósítható, egyezkedik: — Na, jó, akkor egy nor­mális legyen, mert eggyel nincs annyi baj, ám akkor feltétlenül pufit, szőkét, zöld szeműt képzelek ma­gamnak. S erőset, mert ak­kor ha segít, nem kap sérvet. Ja, és ügyeskezű legyen ám, mint én, hajtogasson papír­hajót, csináljon fonalbabát. A legidősebb fiú. Érződik is hozzállásán mindkét tény. Először váltig azt han­goztatta, neki nem lesz gye­reke, agglegény marad, ne ugráljon körülötte senki és ne nyúlkáljon a holmijához! Gyermekek. Szemünk fényei. Sírósak, nevetősek. Magunkat láthatjuk bennük. Övék a gyermek­nap, s övék mindenünk Balázs Attila felvétele HIRDETÉS Luc, borovi fenyő fűrészáru, szélezett és szélezetlen kivitelben, száraz állapotban, igényelt méretben, lambéria (600—700 Ft/nm-t-áfa) hajópadló (780—890 Ft/nm+áfa); valamint ezek gyártásához vékony fűrészáru, tetőszerkezetek anyaga, hengeresfa folyamatosan kapható, Szibériából származó, jó minőségben. Árkedvezmény most 5-15% választéktól függően, amíg a készlet tart! Kapható még: furnérozott s. ajtólap: 1400 és 1650 Ft/db + áfa, Onduline bitumenes hullámlemez: 960 és 1000 Ft/db + áfa, szalagparketta: 1680 Ft, 2520 és 2650 Ft/nm +áfa. s ÉRDÉRT TUZSÉR KFT. 4622 Komoró, fax: 45/360-250 Tel.: 45/360-264, -268, -341, 402-028 ?

Next

/
Thumbnails
Contents