Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-26 / 123. szám

1 ^ 1995 május 26. péntek________MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Keiei-Magyararszág 9 Mementó korunk lelkének Pünkösdre készülve • Egy lelkész gondolatai az ünnep előtti napokon __ em érzem magam T hivalkodó alkat­1^^ I nak, sokat töp­^ rengtem azon, JL ^ hogy gondolatai­mat papírra vetve a nyilvá­nosság elé tárjam. Mint refor­mátus lelkész végül elővettem azt a hamisítatlan tükröt, ame­lyet az európai ember ismert­nek vél, s benne a magyar is is­mertnek vél. Mégis újra és újra egy torz tükröt hasít ki abból. A hami­sítatlan tükör a Biblia. A torz tükör korunk szelleme, lelke. A kérdés az, van-e merszünk beletekinteni a hamisítatlanba. Mert korunk szellemében, lel­kében az emberi szemek sok­szor nagyon hamisan látnak mindent, az ember benne él a bűn forgatagában. Akik véle­ményt mondanak, írnak, köz­véleményt irányítanak nem felette állnak a dolgoknak, s nem a tiszta tükör fényében világolnak, hanem lelkűkbe be van oltva egy könyörtelen érdek, könyörtelen ügy baci- lusa. így ítéletmondásuk, hang­zatos jelszavuk tulajdon­képpen lelkiismeretlen iga­zolása akar lenni cselekede­teiknek, életüknek. S itt térnék rá egy pár gon­dolatban a bibliai ige tiszta fényét felvillantva, a torz tü­körnek reflektorfényévei szemben. „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Amit vet a: ember, azt fogja aratni is, mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást: aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök éle­tet.” (Pál levele a Galatákhoz, 6:7-8) Kedves Olvasóm! Még mielőtt megvádolnál azzal, hogy túlzottan ki van­nak sarkítva szavaim és ez valahol belül Téged nyugta­lanít, nos akkor azt mondom: Emlékezz egy pár nappal tör­tént eseményre, ahol két fiatal barátjukat szinte a semmiért könyörtelenül agyonverték és a kihallgatáson úgy adták elő azt, mint egy hétköznapi történetet. A komák szelleme, lelke uralkodik bennük. Ami el lett egykor vetve bennük, az hozta meg most a gyümölcsét. Kedves Olvasóm! Ha van gyermeked, isme­red-e annak lelkét? Tudod-e, mi van abban elvetve? Tudsz-e erre választ adni? Tudsz-e erre választ adni, ami­kor azt mondod, s Én is azt mondom, hogy farkasok és sakálok közt kell ma élnünk. S naponként szállsz a ringbe, ka­pod az ütéseket. Nehogy azt hidd, hogy én nem ezt teszem! Ott vagyok én is naponként a ringben, jönnek az ütések, de vissza nem ütök. S mit csi­nálok? Megtanultam elhajolni az ütések elől. Kitérni, s míg nem fárad a másik fél, addig ezt teszem. S nehogy azt véld, hogy a végén vigyorogva kiü­töm. Nem! Békésen kezet nyújtok neki és beszállok egy másik ringbe, mert a Lélek ezt diktálja, tanítja nekem. S ezek után kedves olvasóim, ha mégis van köztetek olyan, aki rajtam mosolyog, mondván mit nekem e paposkodó gon­dolatok, elavultak, az ütéseket én adom, szánalmas fickó, egyszer kevésbé leszel ügyes, s kiütnek, mert elfáradsz. Nos, ha így vélekedsz, s most még állsz, ne feledd, egyszer Te is kaphatsz olyan ütést, ahonnan képtelenségnek tartanád. S akkor nem lesz melletted senki, aki felemelne. Elhagy az edződ, elhagy a szurkolótáborod, s ott maradsz a hideg padlón, egyedül. Még mielőtt ez bekövet­kezne, gondolkozz el, meny­nyire torz a szellemed-lelked, s menj más edzőt választani, a maéletének összecsapásaiban. Én ajánlok egyet, a neve: Jézus Krisztus. Az O nevében kívánok ál­dott Pünkösdi Ünnepeket, s ne feledd: „Istent nem lehet meg­csúfolni, amit vet az ember, azt fogja aratni.” Docsa Miklós református lelkész Nyírmihálydi Az ismeretlen llosvay testvérek emléke Neves ősök nyomában • Kanyargós életutak • Emlékkiállításon az örökség Ma délután kiállítás nyílik a Jósa András Múzeum Kál- lay-gyű.jtememében az ed­dig kevéssé ismert llosvay testvérek emlékére. A megyénkből elszármazott llosvay Ferenc író özvegye, férje halála után a Jósa András Múzeum Kállay-gyűjtemé- nyének adományozta az író könyvtárát, írásait, személyes tárgyait, emlékeit, valamint llosvay Eszter operaénekes­nőtől származó néhány emlé­ket. Az adományozás kez­deményezője a Kállay-gyűjte- mény alapítója dr. Kállay Kristóf nagykövet volt, aki ro­konaival, az Ilosvay-testvé- rekkel az emigrációs évek alatt is tartotta a kapcsolatot. Kit tisztelhetünk az llosvay test­vérekben? Apai ágon dédapjuk nagy- ilosvai llosvay Gáspár (sz. Mátészalka, 1819) nyíri járási szolgabíró, tb. ügyész Bereg vármegye tisztikarában, nagy­apjuk nagyilosvai llosvay Fe­renc (1849-1914) ügyvéd, Szatmár vármegyei Árvaszék elnöke, dédanyjuk nagykállói Kállay Terézia volt (ki unoka- testvére Kállay Erzsébetnek, báró Jósika Miklós regényíró feleségének). Édesapjuk nagy­ilosvai llosvay Gusztáv (Má­tészalka, 1876. — Budapest, 1932.) színérváraljai járási főszolgabíró, soproni határőr­rendőr kapitány, m.kir. Határ­rendőrség országos főnöke, ny. államtitkár volt. Édes­anyjuk Horkovics Sarolta (1891-1945), kinek anyja nagykállói Kállay Izabella. llosvay Gusztáv és Horkovics Sarolta házasságából három gyermek született: Gusztáv (1911-1961) orvos, Ferenc író, újságíró és Eszter opera­énekesnő. llosvay Ferenc (Budapest, 1914, augusztus 28.-Bécs, 1990. július 8.) szakmai élet­útját végzettsége szerint a Gö­döllői Állatélettani és Erdé­szeti Kutatóintézetben kezdte, ahol erdőkutatóként dolgozott 1938-1941 között, miközben a Reggel, majd a Pester Lloyd tudósítója volt. A fasizmus és mindenfajta embertelenség bátor támadója nem kerülhette el az üldöz­tetést: unokatestvérével. Eg!is István rk. pappal együtt a Gestapo 1944-ben letartóztatta és a dachaui haláltáborba toloncolta. Szerencsésen haza­térvén, két éven át a Duna- erdei Vadvédelmi Rezervá­tumban dolgozott, távol a poli­tikától elbeszéléseit írta, s a Szabad Szó részére szakmai cikkeket, riportokat. 1949-ben az ÁVH tartóztatta le, majd kétkezi munkásként (kőmű­vessegéd, disznópásztor, fúró­munkás, kényszermunkás) ke­reste kenyerét Dunapentellétől Lentiig. 1953-tól a Magyar Nem­zetnél jelentek meg írásai, 1956-ban a Hétfői Hírlap szer­kesztője. Az 1956-os forrada­lom után a Hamburgban élő Eszter testvéréhez menekült, innen Bécsbe költözött, s itt élt haláláig. A hányattatott sorsú író szerető, megértő, a ma­gyarokkal együttérző hitvesre lelt Johanna Dietrichben, ki­nek stájer családja saját fi­aként, testvéreként fogadta és vette körül mindvégig. 1958— 59-ben a Bécsi Magyar Híradó főszerkesztőjeként dolgozott, majd írt az Új Hungáriába, a Krónikába, s haláláig a müncheni Nem­zetőrbe. Elbeszéléseiben a magyar tájat, a falusi, a tanyasi pa­raszti világot, az itt élők egy­szerű, szűkszavú, ízes magyar beszédét, a vadászemlékeit, vadász és halász ismerőseit, barátait, a vad- és madárpara­dicsomokat örökítette meg. Többek között a Sió-partot, a bükki pagonyokat, a vad­védelmi rezervátumot a Duna- erdőkben vagy a Gyula körül sürgölődő pumikat, a számadó juhászt, kit a mezei arisztokrá­cia előkelőségeként tisztelt vagy a magasleseket, mint ifjúkorától szenvedélyes va­dászember. S természetesen a Tiszahátot, a tiszaörvényi Tisza-kanyart, a berceli buc­kákat, a tokaji „kanyargóst”, a nánai „csali vizet”, a guthi végtelen színes erdőséget vagy az ecsedi lápot gyermek­korának szeretett helyeit. llosvay Eszter művésznéven Maria von llosvay, Buda­pesten született 1913. május 8­án és Hamburgban hunyt el 1987. június 16-án. „Egyszerű környezetben, lovak és kutyák között nőttem fel őseim bir­tokán, zenei elhivatottságra nem gondoltam. Lovakat akar­tam tenyészteni és egy nagy­szerű falusi asszony lenni” — mondta egy interjúban. A családi házból hozott ze­neszeretet és Budapest pezsgő zenei élete vezette a Budapesti Konzervatóriumba. Ének sza­kon végzett, tanárai között volt Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő. Bécsi és párizsi további stúdiumok következtek, majd az első si­ker: 1937-ben megnyerte az I. Bécsi Nemzetközi Énekver­senyt. Az imponáló hang- adottságú. csengő altislát a salzburgi operatársulattal egy amerikai turnéra szerződtet­ték, 1937-39 között 74 tenge­rentúli városban lépett fel. 1940-ben kötelezte el magát a Hamburgi Állami Opera­házhoz, ahol 33 éven át szere­pelt állandó tagként. Valójá­ban a dal és az oratórium állt szívéhez közel, „szívesebben szerepeltem volna mindig kisebb színpadokon, de meg­élhetésemet csak az operaszín­pad biztosította”. Bach-, Mo­zart- és Wagner énekesnőként vált nemzetközileg is ismertté. Rendszeresen és nagy sikerrel énekelt meghívottként Mün­chen, Berlin, Bécs, London, Milánó, Brüsszel, New York operaszinpadain és fesztivá­lokon, ünnepi játékokon (Salz­burg, Bayreuth). A Nibelung gyűrűje tetralógiában Erda, Fricka, Nome, Waltraute vagy Izolda kísérőjeként Brangane, a Lohengrin operában Ortrud szerepeinek interpretációja örök emlékűek, de felejthe­tetlen maradt az operabarátok­nak Amneris vagy Carmen szerepeiben is. Művészi pályá­ja során a legnagyobb karmes­terekkel dolgozott együtt (J. Keilberth, C. Kraus, H. Knap- perstbusch, O. Klemperer, Herbert von Karajan, stb.) Élete alkonyát másképpen képzelte el. Visszavonultan élt Hamburgban, ahol „vakon­doknak”, máskor „egy érdekes papagájnak” érezte magát, kit a társasági életben „körbeado- gatnak, mutogatnak”. Öröm­mel tért volna haza Magyaror­szágra. szerette volna hazája zenekedvelő ifjúságának to­vábbadni nagy tapasztalatát, de „valaki a hivatalos ható­ságnál hazatérésemet elutasí­totta” — mondta keserűen. 74 éves korában, hosszú, súlyos betegség után hunyt el Ham­burgban. Dr. Lakatos Sarolta muzeológus Nyíregyháza llosvay Ferenc, llosvay Eszter Belánszki-Demkó Péter reprodukciói Utcák, közök Régi formák reformált felújítása A Csaló köz Balázs Attila felvétele A modem városfejlesztés, szépítés igényét illetően az új idők új követelményeket állítanak mindannyiunk elé. Ez a korai igény hozta létre 1822-ben a városszépítő bi­zottságot, a Versehőne- rungs-Komissiont. A fejlődés örök, s a régi formák reformált felújítása nem lehet hátrány egy vá­ros életében sem. így alakul újjá 1987-ben a Városvédő Egyesület. Mivel 1810-ben utcains­pektort rendeltek ki váro­sunkba is, az inspektor úr­nak a városszépítő bizott­sággal kellett tevékenyked­nie a felgyülemlett prob­lémák megoldása érdeké­ben. Ezen személyre, il­letve szervezetre nagy szükség volt — írja a kró­nikás, Mérey doktor. Mi­lyen problémák is jelent­keztek akkor? Tekintsünk vissza várossá fejlődésünk korábbi éveire, a közök ki­alakulására. Többnyire tu­dott, hogy Sexty András hi­tes mérnök már 1792-ben a főutcákat közök nyitásával összeköti. így született két kerítésoszlop kivettetése ál­tal az Inczédy sor, a ma is létező Béla, Dob, Róka, Kí­gyó utca, a Gimnázium köz, a Csillag utca, a Róka utcáig, a Sarkantyú utcának a Vay (ma Dózsa) utca és Ószőlő utca közti része. A Kiss Ernő és a Vécsey ut­cáknak a Szarvas utca és Ér utca közötti része. Végül a Debreceni utcáról a Virág, Csipke utcán át a Szarvas utcáig vezető közök. Ma már egy részük utca lett, más részük megszűnt. A megszűnt közök egyike a Posta köz. Ez a Kossuth tér és Bercsényi utca közötti rész ma a Bethlen Gábor út eleje. Elnevezése logikus volt, hiszen itt jöttek be a városba a Postakocsi jára­tok. Végcéljuk pedig az akkori városháza udvara, a Kossuth tér volt. Minden bizonnyal ide futott be, és innen vitte utasait a híres Piros Postakocsik valame­lyike is. Akkor ezek az egy és fél öl széles közök csu­pán a gyalog közlekedést szolgálták, de a forgalmat nagymértékben megköny- nyítették. Ez a koncepció sokat javított a korai mező­város forgalmán. Mindez 50 évvel később már nehezen tartható. A te­rebélyesedő város már ak­kor kinövi kereteit. A tele­pesek házaikat viszont ren­detlen vonalakban építik. A rendetlenség fő oka, hogy a telekhatárok — legtöbb helyen — nem merőlegesek az utak vonalára. Míg a házakat a telekhatár vona­lára építik, az udvarokat háztól házig egyenes vona­lú kerítésekkel zárják le, és ezáltal egy fűrészfogú be­építésnek megfelelő utca­képet kaptak. Az időseb­beknek még emlékezetes lehet az Ószőlő úti beépítés. Ezen gondok megoldása akkor már fontosnak ítél­tetett, érthető, hiszen itt-ott ez még ma is gond. Az út- beépítés rendezési vonala. Minden bizonnyal szükség szüli a döntést (tűzvész) de 1888-ban az új szabályren­delet megtiltja a belterü­leten a nád- és zsindely­fedél készítését. Majd az új Palóczy-Szesztay szabá­lyozási terv felszámolja a keskeny közök egy részét, amelyeket már ekkor gyak­ran sikátornak titulálnak. Többnyire a közök széle­sítéséről van szó. A közök létesítése azon­ban nem szűnik meg. Már a századfordulót követően kerülnek megnyitásra a Sóstói utat és az Ószőlő (ré­gi) összekötő Etel, Csaló közök. Ez utóbbi elnevezés Csaló köz régi úri huncut­kodásra vall. Jósa András szellemes elnevezésének ismerik nagy öregjeink. Állítólag a rosszmájú Jósa e felirattal tréfásan az itt nya­ralókat építő helybéli ügy­védekre célzott. De végül is tény, hogy ezen elnevezést hivatalosan is megörökölte a köz, amely úgy kúszott előre, hogy ma már való­jában nem köz, hanem vá­rosunk egyik igen szép útja, amely részben az északi városrész utolsó házait ha­tárolja el az erdőtől Sóstói út, Őszőlő út. Tamási Áron útig, majd átfutva a Korá­nyi úton, új modern la­kótelepen a Kalevala útba torkollik. Minden bizonnyal ma is bennünk nyűglődik a közös nosztalgiája. így kapott Jósaváros is közöket, így született alig 25 éve a Ko­rányi, Gádor, Krúdy köz. De születnek a közök szinte napjainkban is, példaként említhetem az Egyház és Bercsényi utcát összekötő új, szép hangulatos közt is. Jelenleg mintegy harminc közünk van, sokat örö­költünk, de sok új van kö­zöttük. Az újakat már oly­kor passzázsként emleget­jük. Maradjanak közöknek, hiszen nem csupán átjárók, de semmiképpen sem épü­letek közötti fedett folyo­sók. Nyíregyháza a terek, közök városa. A jövő vá­rosrendezőinek ezen szép különös örökségek tisz­teletben tartása, megóvása lehet az egyik legfontosabb feladata, nem pedig az el­csúfítása. Dr. Fodor József a Városvédő Egyesület titkára Nyíregyháza

Next

/
Thumbnails
Contents