Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-26 / 123. szám

1995. május 26., péntek HATTER Hü A lehetőségek felfedezése Alapoz a megyei önkormányzat idegenforgalmi és műemléki bizottsága Marik Sándor Nyíregyháza (KM) — A megye műemlékei elsősor­ban idegenforgalmi célokat szolgálnak — ez a magyará­zata annak, hogy ilyen páro­sításban jött létre a megyei önkormányzat egyik szakbi­zottsága. Eddigi munkájuk­ról, terveikről beszélgettünk Szűcs Ilonával, a bizottság elnökével, Nagyvarsány pol­gármesterével, aki az Itt Elünk Egyesület listáján ke­rült a megyei közgy űlésbe. — Az előző ciklusban ugyan­ezt a bizottságot vezettem, így van folyamatosság, továbbá elvégezhetjük azt a munkát is, amelyet a választások előtt már nem tudtunk, illetve nem akartunk: nem fogadtunk el bi­zonyos terveket, hogy ne kös­sük meg az új bizottság kezét — kezdi a beszélgetést Szűcs Ilona az előzményeknél. □ Mielőtt a fő témára tér­nénk, kérem, szóljon arról, ho­gyan is került a bevezetőben említett, alig ismert egyesület útján a megyei közgyűlésbe... — Ez talán a megkülönböz­tetéshez is jó lesz, hiszen azonos névvel ketten vagyunk a megyei közgyűlésben, kép­viselőtársam újfehértói és a szocialista frakcióban (MSZP) foglal helyet. Az én kapcso­latom az Itt Élünk Egyesülettel a választások előtti időre nyú­lik vissza, amikor azt láttuk: a pártalapokon szerveződő köz­gyűlésbe várhatóan nem kerül be a kistérségeket, kistelepülé­seket, függetleneket reprezen­táló egyetlen személy sem. Akkor fogtunk össze a megye minden részét reprezentáló tíz polgármesterrel (akik minde­gyikét pártoktól független je­löltként választották polgár- mesterré), s indultunk az egye­sület listáján. Ketten kerültünk be a közgyűlésbe, ahol a kiste­lepülések, kistérségek érdekeit akarjuk képviselni, megjele­níteni. □ Akkor a fő témánál is va­gyunk, hiszen a 360 bejegyzett műemlék többsége kistelepülé­sen található, s az idegenfor­galom is javarészt oda kötő­dik. Mivel kezdték bizottságuk­ban a munkát? Kempingezők Sóstón — A megyei közgyűlés egyik szakbizottsága vagyunk, tehát a közgyűlés munkáját kell segítenünk, a mi sajátos szempontjaink alapján véle­ményezve a tárgyalásra váró előterjesztéseket. Kezdemé­nyezünk, javaslunk is. Ehhez alapozással, a rövid távú és a hosszabb időt igénylő felada­tok szétválasztásával kezd­tünk. Kidolgoztuk A megye idegenforgalmi lehetőségei és irányítási rendszere című elemzést, amely egy nagyobb anyag része. A választ arra ke­restük, hogy melyek az ide­genforgalom értékei, és me­lyek a gyenge pontjai. Sajnos, a sok ismert érték mellett sok a gyenge pont is. Hiába a gyö­nyörű tájak, műemlékek, mú­zeumok, emlékhelyek, ha nincs megfelelő tájékoztató rendszer (mégpedig nyilván­valóan nonprofit hálózat, mint pl. a Tourinform), amelynek nyelveket tudó munkatársai felvilágosítást, tanácsot tud­nak adni az ide érkezőknek, prospektusokat, könyveket, térképeket az érdeklődőknek, szállást, étkezést ajánlani azoknak, akik több napra jön­nek. Ezekkel több a gond, mint az eredmény. □ Tudtak-e valami gyors­segélyfélét adni, sikerült túl­lépni az elméleti alapozáson? — Elsőként pénzt adtunk a bizottság egyébként nagyon szűkös anyagi alapjából, hogy fel tudják frissíteni a megyei képeskönyvet, néhány kataló­gust. és térképet. Pontosabban ezekkel a pénzekkel el tudtak indulni: pályázatokon hozzá lehet nyerni nagyobb össze­geket, így a rendelkezésre álló pénz többszörözhető. Hozzá­láttunk néhány idegenforgalmi szempontból érdeklődéskel- tőbbnek látszó terület polgár- mesteri hivatalának, szakem­bereinek, vállalkozóinak ösz- szefogásához is, hogy ne egyenként, hanem közösen lépjenek fel, ajánlatokkal és kiadványokkal egyaránt. □ Nyilvánvaló, hogy az ide­genforgalomban nagyon sok múlik a vállalkozókon. Kezde­ményezéseikre milyen vála­szokat kaptak? — A vállalkozók dolgozni, pénzt keresni akarnak, ha va­lami megéri, beillik az elkép­zeléseik közé, akkor valóra váltják bármelyik ötletet, de követelményeket támasztani, ha mi nem adunk pénzt — nem lehet. Az együttműködés velük inkább arra irányul, hogy miként tudnak összefog­ni, közösen fellépni, mert az idegenforgalom sajátosságai­ból adódóan csupán egyetlen, bármilyen nagy vállalkozó, egyedül nem tud számottevő eredményt elérni. A vállalko­zói réteg kezdi felfedezni a lehetőségeket: a fejlesztési ügynökség, a területfejlesztési alap pályázaton elnyerhető pénzeit is. Ezek a mi szem­pontunkból is ígéretesek. Harasztosi Pál felvétele O Nyilván az indulás nehéz mindenkinek... — Mint mindig. De már vannak jól bevált programok, mint pl. a Tisza-túra, a szat­mári irodalmi emléktúra, de ezek száma kevés. Fejlődőben van a szervezett falusi (egyéni, családi) turizmus, alakul a szervezett kerékpáros turiz­mus, amit a MÁV hatékonyan segít. Más természetű, de példaértékű az a települések közötti összefogás, amit nem­régiben a tiszadobi térségben láttunk. Sokat várunk a most készülő településfeljesztési törvénytől, de az biztos, hogy országos segítség nélkül, ilyen infrastruktúrával nagyon ne­héz lesz azt is megvalósítani. □ Van-e jó híre azok szá­mára, akik a műemlékek miatt aggódnak? — Sajnos, alig. Minimális a pénz, az erkölcsi támogatás pedig ma már kevés, a műem­lékek közül sok tovább pusz­tul. A bizottság néhány millió­ja erejéig tudunk csak segíteni, ehhez pályázati felhívásunkat hamarosan közzétesszük. De ez csak csepp a tengerben. Nyilvánvaló, ha nincs pénz, akkor a kevésből előbbre való az egészségügy, az oktatás. De az idegenforgalmi és műemlé­ki bizottság elnökeként min­dig igyekszem elmondani: a szűk esztendőkben is vigyázni és áldozni kell legszebb érté­keinkre, nehogy túl későn jöj­jön a megmentés. jy óra nyári reggel. A la- kótelepi parkolóban, JL V. gyülekezőhelyünkön nagy a nyüzsgés, piac i a hang­zavar. Sorra érkeznek a gye­rekek kerékpárjaikon, táskák­kal, hátizsákokkal fölszerel­kezve. Némelyikük túlságosan is felpakolt. A csomagok között játék­macit, képes újságot, hetekre elég élelmet látok, pedig es­tére hazajövünk, a túra egy­napos. Amikor mindenki meg­érkezett, végignézem a kerék­párokat, rendben van-e min­den. Persze, hogy nincsen. Az egyik legényke vízözön előtti géppel érkezett. A lánc lóg, az első kerékben jókora nyolcas, a gazdi nem éri fel az ülést, állva hullámzik a pedálokon. Kertem pedig, hogy mindenki hozza rendbe, állítsa be ma­gának rendesen a kerékpár­ját. Sebaj, jobb későn, mint soha. Kulcsok kerülnek elő, az ülés lejjebb csúszik, a lánc feszesebbre húzódik — in­dulhatunk. A nebulónak régi álma tel­jesült e kiruccanással, lelke­Kerékpároskaland sedésiikbe beszerveztek test­vért, szomszédot, barátot, így aztán húsznál is többen vá­gunk neki a városból kiveze­tő útnak. Menetoszlopunk élére a legidősebb legényt állítom, magam sereghajtó­ként a sor végén pedálozok, hogy mindenkit láthassak. Az első kellemetlen élmé­nyünk: a hatalmas forgalom. Diákkoromban sokat kere­keztem erre, akkor még jóval kevesebb volt az autó, nem zavartak ennyire. Most ál­landóan előz minket valami­lyen jármű. Szagoljuk a kipu­fogógázt, s görcsösen mar­koljuk a kormányt, a melle­tünk elhúzó teherautók és ka­mionok ugyanis akkora sze­let csapnak, hogy majd bere­pítik kis csapatunkat az árok­ba. Idegesen nézelődöm, ag­gódok a gyerekekért. Aztán egyszer csak meghűl bennem a vér. Az egyik előttem egyensúlyozó kislány lesod­ródik az útról a padkára. Ka­nyarodna vissza, de az asz­falt magasabban van a poros útfélnél, a biciklije kereke megcsúszik, s ő beesik az út­ra. Ugyanekkor éktelen csi­korgás: egy autó, amelyik éppen belefogott az előzé­sünkbe, húsz centire áll meg az aszfaltra zuhant gyerek­től... Ez a jelenet rémálmaim főszereplője azóta, máig is szaporítja ősz hajszálaimat. A társaság nem fogja fel, mit úsztunk meg, indulunk vi­dáman tovább. Alig hala­dunk pár kilométert, az egyik kecske — a srácok hívják így a bringájukat — hangos dur­ranással jelzi, hogy elege van a megerőltetésből. Tar­talék belsőitk, szerencsére, van, az okoskodó fiúk gyűrű­jében jól haladok a munká­val. Közben elhatározom, hogy inkább kerülünk egy nagyot a célig, de letérünk a főútról. Kis falvak között kanyar- gunk tovább, az aszfalt bá­tyus és ráz, ám az indulás óta először élvezem a túrát. Ben­zingőz helyett szénaillat vesz körül minket, s amikor a Ti­szához érve egy erdő övezte nagy réthez érünk, elég bó­lintanom a hátratekintgető süvölvényeknek, s már tódul is mindenki a zöld fűre. Eredeti tervünktől eltérve késő délutánig táborozunk, játszunk ezen a szép helyen. Aztán elindulunk visszafelé, s kisebb kitérőkkel és szigorú­an a mellékutakon haladva mégtalkonyat előtt elérjük a várost. Újra a benzingőz, a szédítő forgalom, az ide­gesség. j-y iindulási helyünkön, a IS parkolóban\, várakozó X szülők, hozzátartozók. —Na, milyen volt? — hallom az egyikük kérdését. — Na­gyon jó! — kiabálnak vissza lelkesen, kipirultati a gyere­kek. s végre én is megnyug- szoni. Épségben hazaértünk. Titokzatosság Balogh József •m—t lőzetesen, írásban, s i-j ezúton közlöm a pol- I J gármesteri hivatal titkárságával, hogy este 6 után mint újságíró technikai okok miatt nem tudok részt venni a hétfői városi közgyű­lésen, mert 18 órától a meg­hívó szerint zárt ülés lesz. Az önkormányzati vá­lasztások utám megtartott első, más néven alakuló ülés óta talán minden alka­lommal zárt üléssel fejező­dött be Nyíregyházán a me­gyei jogú város közgyűlése. Nem tudom, másutt is dí­va tos-e, hogy néhány témát a nyilvánosságtól elzárva vitatnak meg a képviselők, de a megyeszékhelyen me­netrendszerűen ismétlődik. Legutóbb intézményvezető nyugdíjazása, népiülnök- választás és népjóléti, igaz­gatási ügyekkel kapcsola­tos határozatok elleni fel­lebbezések elbírálása sze­repelt napirenden, hétfőn egy kitüntetés adományo­zása, intézményvezetők megbízatása, átruházott hatáskörök gyakorlása, fel­lebbezések elbírálása lesz a téma. Nagyjából hasonló volt a többi zárt ülés napi­rendje is, legfeljebb akkor tért el, amikor arról döntöt­tek: melyik képviselő mi­lyen társaságok igazgató­ságában, illetve felügyelő bizottságában képviseli az önkormányzatot. Magánemberként őszin­tén örülök neki, hogy nem tart kiszámíthatatlan ideig a közgyűlés, hiszen a prog­ram szerint 6 óra tájban be­zárulnak az ajtók. Újság­íróként elfogadom, hogy vannak olyan témák, ame­lyek nyilvánosságra hoza­tala személyiségi jogokat sértene. Azt azonban fur­csának találom, miért titkos például, hogy ha nyugdíjba megy az intézményvezető, miért nem tudhatja meg a város lakossága, hogy több évtizedes munkájáért hatá­rozatban fejezte ki elisme­rését, köszönetét a testület. Miért övezi titok, hogy a képviselő hány és milyen igazgatósági vagy felügye­lő bizottsági tagságot kap, hiszen aki közéleti tevé­kenységet vállalt, annak a nyilvános szereplést is vál­lalni kell. Már csak azért is, mert a demokrácia alappil­lére a nyíltság, a nyilvános­ság. így talán beletalálnak... Ferter János rajza Megfontoltan Orémus Kálmán jy aptunk egy csorna­it got. Egy Bokros-cso- xV magot. Tetszik, nem tetszik, cipelni kell. Benne van a szociális kiadások csökkentése, egy nagy darab infláció, a forintleértékelés, a létszámleépítés. Nesze ne­ked, szenzációs négyes! Mégis el kell fogadni, mert állítólag nincs más megol­dás, szakemberek találták ki az egészet, nekik aztán iga­zán hihetünk. Am ami az utóbbit, azaz a létszámleépítést illeti, azért vannak aggasztó jelek. Nemrég például bejelentet­ték, hogy csökkentik a kör­nyezetvédelmi szerveknél dolgozók számát. A legkü­lönbözőbb becslések hang­zottak el a csökkentés mér­tékét illetően, már azt is tudni vélték egyesek, hogy a leépítés hogyan oszlik meg a területi és a központi in­tézmények között. Aztán vé­geztek egy kapacitásvizsgá­latot és kiderült, hogy a te­rületi felügyelőségek zömé­nél az elvégzendő felada­tokhoz képest átlagosan tíz­fős létszámhiány tapasztal­ható. A legutóbbi hírek sze­rint ezeknél nem lesz leépí­tés, igaz, a hiányt sem pó­tolják. Más. Hónapokkal ezelőtt bejelentették illetékes he­lyen, hogy , az országban mintegy harmincezer kór­házi ágyat szüntetnek meg. Majd ugyanezen illetékes helyen azt mondták, hogy tizenötezret, később pedig, hogy ötezret. A kórházszö­vetség elnöke a minap azt nyilatkozta, hogy ő az ötez­ret reálisnak tartja, csak az a baj, hogy jelenleg senki sem tudja, tulajdonképpen hány kórházi ágy is van az országban. Ez az egység ugyanis nem csupán a jól ismert vaságyat jelenti, ha­nem az ehhez kapcsolódó műszerezettséget, infra­struktúrát is. Szóval, ezek a becslések aggasztanak engem. Ha ugyanis az illetékesek nem ismerik a valós helyze­tet, akkor honnan tudják, mennyit és honnan kell le­építeni? Mert megszüntetni valamit igazán nem nehéz. Am úgy megszüntetni, hogy közben a megmaradó továbbra is működőképes legyen, az már sokkal ke­ményebb dió. Ehhez több megfontoltság, reálisabb helyzetértékelés szükségel­tetik. ”-------------------------------­HULLADÉK — 9 >«fc s I k T ; I WÍ \ « 1 I Cí Isfis fÁ I I i ? I H ííwmíws

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents