Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)

1995-05-12 / 111. szám

1995. május 12., péntek HÁTTÉR A továbblépés változatai Bemutatjuk a megyei területfejlesztési és kommunális bizottságot Marik Sándor Nyíregyháza (KM) — A me­gyei közgyűlés területfejlesz­tési és kommunális bizottsá­ga most főképpen háttér­munkára összpontosít, mivel a területfejlesztésre roppant kevés a megyei pénz, viszont a helyzet jó ismeretére, ja­vaslatokra a korábbinál is nagyobb szükség van, mert minden új lehetőségre nyi­tottnak, fogadókésznek kell lenni — fogalmaz Gazda László bizottsági elnök, aki a Protos Külkereskedelmi és Raktározási Kft. ügyvezetői munkája mellett a Szocia­lista Párt (MSZP) képviselő­jeként látja el a közgyűlés bi­zottsági elnöki tisztségét. A negyvenhét éves mérnök- közgazdász társadalmi mun­kája révén szakmájához tért vissza, hiszen a hetvenes és nyolcvanas években többek között megyei főépítészként területfejlesztéssel és -rende­zéssel foglalkozott a megye­házán. Jól látszik — A középfokú önkormány­zatok a nagy átalakulások kö­zepette elvesztették területfej­lesztési hatáskörüket, bár átve­hetnek, szervezhetnek ilyen tevékenységet, ha az túllép a helyi társulások felhatalmazá­sán — magyarázza Gazda László az új helyzetet. — A változások azonban még ma sem zárultak le, jól látszik a tendencia: olyan feladatmeg­osztásokra, testületek létrejö- vetelére kell számítani, ame­lyek megfelelnek az Európai Unió szervezeteinek. A mi munkánk például a területfej­lesztési tanácsokhoz kötődik, s nagyon jó, hogy az ország első két ilyen szervezete közül az egyiket éppen a mi megyénk­ben hozta létre a kormány és a megyei önkormányzat — te­hát kezdeti tapasztalataink is vannak már. Hamarosan még tovább tisztázódik a helyzet, hiszen most készül a terü­letfejlesztési törvény, ami fel­tehetően hosszabb távra ren­dezi fő tennivalóinkat. Ibrányban konténer-telefonközpontot telepítettek O Mit lehet már most tudni a készülő törvénytervezetről? — Ha a műhelymunka ré­vén megismert legutóbbi vál­tozat marad érvényben, akkor a megyei önkormányzatnak területrendezési hatásköre lesz, a területfejlesztéssel pe­dig majd 'a megyei fejlesztési tanács foglalkozik. Az bizo­nyos, hogy a szóban forgó te­rület igényel egy középfokú (megyei) szervezetet, mert már jelenleg is az látszik: va­lakinek egyértelműen kell fel­vállalni, nehogy a több bába között elvesszék a gyerek. Ez az átalakulóban lévő helyzet behatárolja a mi bizottságunk mozgásterét is; szakmai kér­désekben a megyei közgyűlés döntéseit kívánjuk megalapo­zottá tenni. Ajánlani kell O Hogyan érik ezt el? — Munkatervünkből kitű­nik, az infrastruktúra minden elemét következetesen átte­kintjük, s mindegyikre kidol­gozzuk a továbblépés általunk helyesnek tartott egy vagy több változatát. Mindezt an­nak érdekében, hogy a köz­gyűlést ne érhesse váratlanul, ha különböző ajánlatokat kap. Tudjuk, a megyei fejlesztési ügynökség is helyzetképet ké­szített, most dolgozik a fej­lesztési terven, szeretnénk eb­ben segíteni, szinkronban kí­vánunk lenni. O Az infrastruktúra áttekin­tésében eddig milyen konkrét következetésekre jutottak? — A napokban például a MATÁV egyik vezetőjével át­tekintettük a távhívós telefon- hálózatba még be nem kap­csolt területeket, s közösen ke­ressük a megoldást. A követ­kező évek nagy problémája lehet a szennyvízelhelyezés, hiszen vezetékes víz már szin­te mindenütt van, de szenny­vízkezelés csak a települések 14 százalékában, s legalább ajánlani kell valamit, milyen reális megoldások lehetnek. Kiépültek a gázvezetékek, most azzal kell foglalkozni miként lehet elkerülni az olaj­fűtés elterjesztését követő, már ismert, esetleges áremelé­sekkel összefüggő gondokat. O Napjaink gyakran vissza­térő megyei témája a jobb köz­lekedés. Ez foglalkoztatja önöket? — Főleg az országos kap­csolódások érdekelnek, külö­nösképpen a közúti, mert a vil­Elek Emil felvétele lamosított Budapest-Záhony vasúti fővonal révén bizonyos dolgok jól megoldhatók. Köz­úton azonban változatlanul na­gyon messze vagyunk, s éppen a jelenlegi helyzetben kelle­metlen, de végül is ki kell mondani: ha a kormány nem lép fel legalább élénkítő, tá­mogató szerepben az autó­pálya továbbépítése érdeké­ben, a mi térségünk örökösen halmozottan hátrányos lesz. A megoldást nem lehet csupán az autópályaépítő koncessziós társaságok jóindulatától, a mai forgalomszámlálásoktól várni, valami mást is tenni kellene. Mert például hiába beszélünk a határmenti ígéretes külön­leges gazdasági övezetről — ami valóban jó lenne, és meg­alapozhatna egy önfejlődést is — ha annak megközelítése kritikán aluli. Érvek alapján — Összességében tehát azt szeretnénk elősegíteni, hogy a megye hosszabb távú fejlesz­tési tervei — akár az önkor­mányzat, akár a fejlesztési tanács előterjesztésében — is­mét a kormány elé kerüljenek és megalapozott érvek alapján lendítő támogatást kapjanak. M ájus. Rózsálló reg­gel. Remény, ígéret, harmat. így indul egy tüneménye­sen szép Mécs László vers, a Vadáéba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! Május: fehérlő illatokkal alkonyul... vadgesztenyék gyertyái fénylenek. így örül a legszebbnek a ti­zenkettő közül az ifjú szívek költője, Radnóti Miklós. Május. Angyali ártatlan- ságú hónap. Máriát magasz­talja az esteli harangszó: ...májusi esték Asszonya...te vagy a rózsa... Ilyen áhítatosan szólal meg az öregedő, árva Juhász Gyula. Májusfák a lányosházak elé ültetve, legényes szél babrál zöld levelein, piros szalagjain. A holdsütötte sze­renád talányos szavain tű­nődik egyre. Mézes illatok dajkálják életre a születő szerelmet, minden csodák legszebbikét. Ifjú ábránd, tündérkedő mosoly, komoly­kodó fogadalom mennyei misztériummá cseperíti majd. Andalgó fiatalok öntik Májusi esték el az utcát, egyedül és pá­rosán. Máskor sietős, sze­les lépteik most megcsön- desülnek, s gráciává bűvö- lődnek. Ifjúság, sólyommadár, büszke és szabad szárnya- lású, ifjúság királya, tűz! — mondom Nagy Lászlót láza­san, hogy velük örüljek, hogy ne záruljak magamba. Haj­dani szerenádok szállongó emlékei hívnak: vigadj, s szomorkodj velünk! Olyanok maradtok mindörökre, mint dalba foglalt profán imád­kozások. Kis éji zenéből, dal­ból, gyertyafényből fölszi­porkázó köszönetek egy szép szóért, egy simogató pillan­tásért: az emberré formá­lásért. Május. Maturandák és ma- turándusok napcsókolta pír­ral az arcukon, tavaszi szél­től tanult táncos léptekkel lá­zasan sürögnek: útra készül­nek, menniük kell. Hosszú út porából köpönyeg kerül vál- lukra, dal csordul ajkukra, énekek mécseit gyújtják me­leg ablakszemek alatt a számadás és a végső válás előtt. Fecske az eresz alján, egy utolsó dalt tanul. Kicsi már a fölnevelő fészek, szűk már az alma mater, s sod­rássá nő a messze vivő út vonzása. Fényes kirakatok­ban sosem látott tablók, fo- gadalmas feliratok: találko­zunk 2000-ben, találkozunk minden év pünkösd vasár­napján. Most még hittel hiszitek, ha eljön az ideje, megint együtt lesztek, mint a menjetek igét meghalló apostolok. Menje­tek, búcsúzzatok illőn Itha- kától, a szülő- és halóföldtől! Búcsúzzatok szépen a hű­séggel hazaváró atyai háztól, hogy egyszer majd megindul­jatok felé, az élet talányát megértve, gazdagon. Találkozások, elválások. Csak dal és vers és könny mondja meg, milyenek. Egy, Pilinszky-remeklés szavai­val: hullám hullámmal, virág a virágtól. Májusi esték, s éjjelek. Öt­venen túl álmatlan haladnak, hát megnyitom ablakom. Csalogánycsattogás hasítja szívem, régi olvasmány és én Júlia erkélye alatt andalgok. Csillagok záporoznak, s sze­relmes szavak. Egyszervolt diákszerelem. Egyszervolt osztály szerenád. Megannyi énekes nyelvű trubadúr ne­héz búcsút vesz. Istenem, Is­tenem, de a hosszúra szaladt bú és bánat zsinórja szakadt por-köpönyegemen! De sűrű gombos lett/ szivárgó köny- nyeimtől! 0, emlékek halk bánata, holdfényes romok, sejtelmes messzeség. Ván­dorénekesek egyetlen éje. Volt egyszer rég, volt egyszer rég... A z a gyertya a hajdani fényfolyamban ellob­bant rég, lángjának holdudvara is elfogy óban. A tündérálom elpártol örökre, a gyertya csonkig ég. Mégis megdobban szívem, s tiszta ütemre ver, mikor május­ban vándorfelhők intenek, s varázsos szerenád szól igaz szerelemről és az elmúlás­ról... Huszonöt éve Balogh Géza 1—T hét végén egy ne- gyedszázada történt 1—J eseményre emléke­zik Szatmár: 1970. május 14-én tört a vidékre a Sza­mos áradata. Az a • tavasz ugyan sokkal mordabb volt a szokásosnál, áprilisig több áradás is levonult a folyó­kon, de szinte semmi jel nem utalt arra, hogy hamarosan egy minden addigit felülmú­ló áradás indul meg a Ti­szán, a Túron, a Krasznán, a Szamoson. Pedig így történt. Jellem­ző az áradás hevességére, hogy I3-án délben Tisza- becsnél még csupán 250 centit mértek, másnap reg­gel hat órakor viszont már 680-at. Ez több mint egy méterrel haladta meg az addigi maximumot. A Sza­moson még drámaibb volt a helyzet. Aztán bekövetkeztek a gátszakadások. Előbb csak a folyók felső vízgyűjtőjén, nem sokkal később azonban magyarországi területeken is. A falvakra zúduló víz több mint ötezer lakást pusztított el, többezret meg­rongált, mai árakon szá­molva a kár elérte a félszáz milliárd forintot. Úgy tűnt, Szatmár sohasem áll tal­pra. De talpra állt! Azokra a vészterhes na­pokra emlékeznek szomba­ton Fehérgyarmaton. A drámai pillanatokra, de a küzdelem, és az újjáépítés névtelen hőseire is, akik jöt­tek az egész országból. Az ember kötelessége az emlékezés, de az is, hogy a múlt történéseiből levonja a tanulságokat. Az egyik leg­fontosabb: a természet tör­vényei kiszámíthatatlanok, a folyóink is kiismerhetet­lenek. Fel kell hát készül­nünk az áradásaikra. A het­venes nagy víz után roham­léptekkel indult meg a gá­tak kiépítése, mára azon­ban az ütem drasztikusan lelassult. 1980-ig ötven­négy kilométeres szakaszon erősödtek meg a gátak, az eltelt tizenöt évben viszont már csak tizenkilenc kilo­méteren. Most pedig évente alig nyolcszáz méterre futja a pénzből. Pedig még rengeteg ten­nivaló van hátra. Az emlék­ülésen biztos, hogy azokat is szóba hozzák. Belső zseb Ferter János rajza Kommentár A Dunánál Orémus Kálmán A zt hiszem, vala­mennyi földink szí­vét jogos öröm tölti el, amikor azt hallja-olvas- sa, hogy milyen csodála­tosak, háborítatlanok a szat­mári, szabolcsi, beregi tá­jak, milyen páratlan termé­szeti értékekkel rendelke­zünk. Egy idő után azonban óhatatlanul is felmerül a kérdés, miért nem történik valami e természeti értékek megóvása érdekében. Persze, a válasz az min­dig adott: a mai gazdasági helyzetben alig jut pénz a természetvédelemre. Am ha jobban megnézzük, kiderül, hogy nem csupán és nem el­sősorban a pénz hiányzik. A napokban látott például napvilágot a hír, mely sze­rint hamarosan három új nemzeti parkot hoznak létre a Duna mentén, aminek ön­magában véve csak örül­hetünk. Ám közben kies tájainkon a helyzet egyre romlik és alig történik valami ennek meggátolása érdekében. A Túr szennyezettsége már szinte katasztrofális mére­teket öltött, a csaknem ki­száradt Vajai tó megmenté­se érdekében évek óta kilin­cselnek mindhiába a kör­nyék településeinek polgár- mesterei, valamint a hor­gászok. Jellemző, hogy a tó védetté nyilvánítását már a hetvenes évek második felé­ben javasolták a szakem­berek, ám maga az eljárás csak két évvel ezelőtt kez­dődött meg, végleges dön­tés pedig mind a mai napig nincs a kérdésben. Nagy hiba lenne, ha elfo­gadnánk azt a magyaráza­tot, hogy ezek a kincsek ke­vésbé ismertek a nagy kö­zönség előtt, mint a Duna- vidék élővilága, s gazdasá­gi szempontból is kisebb értéket képviselnek. Az ál­lat- és növényvilág fennma­radása szempontjából ugyanis valamennyi fajnak, valamennyi élőhelynek óri­ási, pénzben kifejezhetetlen értéke van. Sajnos, úgy tűnik, hogy az ország nem csupán a gazdaság, az életszínvonal terén szakadt két részre, ha­nem a természetvédelem szempontjából is. Mintha nem is létezne más csak a Balaton, a Velencei-tó, no meg a Duna. Félő, hogy itt, a keleti végeken, akkor aka­runk majd mindent megvé­deni, amikor már nincs. ' •

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents