Kelet-Magyarország, 1995. május (52. évfolyam, 102-127. szám)
1995-05-11 / 110. szám
1995. május 11., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL I^WiKelet-Magyarország 9 Aggódnak a betétesek Szálkán Szondi Erika Mátészalka (KM) — Az AGROBANK Rt. mátészalkai területi fiókjának munkatársait is váratlanul érte a május 9-én reggel faxon érkezett bank- felügyeleti határozat, amelyben felfüggesztették a bank tevékenységét május 31-ig. A bankfelügyelet átmenetileg zárolta a számlákat, felfüggesztette a betétgyűjtést, kifizetést, hitelnyújtást, számla- kezelést. Kedd reggeltől zárt ajtókat találtak a megye egyetlen AGROBANK-fiókjában az ügyfelek. Telefonon kaphattak ugyan tájékoztatást pénzükről, de érdemi információkkal a fiók munkatársai sem rendelkeztek. A szerdai nyitás után főleg a betétesek keresték fel az AGROBANK-ot, érhetően aggódva pénzük sorsa miatt. Pánikhangulat nem volt, ám az intézkedések nehéz helyzetbe hozták mind a bank dolgozóit, mind pedig az ügyfeleket. Még a valóban indokolt, sürgős esetekben sem juthattak pénzükhöz az emberek. Volt olyán család, akinek a hirtelen jött haláleset miatt lett volna szüksége pénzre, vagy éppen az ezekre a napokra tervezett és szerződésben rögzített autóvásárlása ütközött akadályba. Az AGROBANK ügye ma kerül a kormány elé, s e dön- Szünetelnek a szolgáltatások Szűcs Róbert felvétele téstől függ a bank sorsa. Pályázattal az árvízről Halálra égett (Folytatás az 1. oldalról.) Nyíregyháza (KM) — A bíróság birtokában vannak olyan rendőrségi jelentések, illetve tanúvallomások is, melyek szerint a sértett sérülését követő egy óra múlva azt vallotta, hogy a nyíradonyi diszkóból hazafelé jövet őt leön- tötték valamivel egy autóban, meggyújtották, majd kilökték. Akkor meg is nevezett két embert, akik közül egyik a haragosa voltos valóban megfordult aznap este az említett diszkóban. Vádlottként azonban mégsem ő került a bíróság elé, hanem az a férfi — az öcs- csével egyetemben —, aki összeszólalkozott Magyar Imrével a nyírmihálydi Éva presszóban, majd Magyart alaposan helybenhagyták, amikor az elemelte egyikük kerékpárját. Tény, hogy Magyar Imre orrcsontja eltörött, koponyaalapi törést is szenvedett, az ellenben, hogy a testvérpár gyújtotta volna fel?... Az elsőrendű vádlott azt állítja, ő semmire nem emlékszik, mert a verekedés közben epilepsziás rosz- szullét fogta el, öccse pedig azt vallotta, hogy ő ugyan látta az izzó ruhaneműt a sértetten, de úgy gondolta, cigaretteparázs- tól gyulladt meg. Jajveszékelésére még segített is neki, beleforgatta egy pocsolyába, hogy eloltsa égő ruháit. Hogy mi a valóság, azt maga Magyar Imre tudná csak megmondani, ő ellenben másfél éve halött. A bíróságra hárul tehát a feladat, rekonstruálni a történteket, s igazságot szolgáltatni. Az ügyben a következő, előreláthatóan utolsó tárgyalás június 14- én lesz. Bejegyezték Nyíregyháza (KM) — A Megyei Cégbíróság — elutasítva a megyei közgyűlés fellebbezését — Cg. 15- 01-000132/2. szám alatt bejegyezte a Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Vállalatot — tájékoztatta tegnap lapunkat Felbermann Endre alpolgármester. Nyíregyháza (KM) — A Fel- ső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság megyei Szervezete irodalmi pályázatot hirdetett általános és közép- iskolások számára a 25 évvel ezelőtti, az egész országot megrázó árvízi tragédia emlékének megőrzése céljából. A két kategóriában összesen 15 iskolából 23 pályázat érkezett. Az írásművekben kirajBudapest (KM — Sz. J.) — Aláírásgyűjtési akcióba és utcai demonstrációszervezésbe fogott a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. A cél a figyelemfelkeltés és a tiltakozás — mindezt dr. Benkő Ágotától a NOÉ országos elnökétől tudtuk meg, aki magyarázatot is adott a kezdeményezésre. Nem valami ellen fognak ily módon tiltakozni, hanem valamiért: a gyermekekért, a családért, a jövőért. A Parlament elé várják május 14-én mindazokat, akik Nyíregyháza (KM) — Bár a tagozatok „megfaragását” célzó vizsgálatok megzavarták a Kodály Zoltán Általános Iskola nyugalmát is, az élet megy tovább, újabb és újabb feladatok várnak az iskola énekkaraira. A 26. Mátészalkai Dalos Tavasz keretében kedd este a Cantemus gyermekkar nagy sikerrel mutatta be a szálkái művelődési házban azt a műsort, amelyet a nyáron a japán Debrecen (HBN) — Vértessy Sándor és Zolnay Pál 1970- ben forgatott egy riport-doku- mentumfilmet a Tisza-Sza- mos völgyi árvízben elpusztult falvak egyikének, Nagyamak az újjáépítéséről. A mű mélyrehatóan eleNyíregyháza (KM) — A gyermekes családokat érintő szigorítások rendkívüli módon foglalkoztatják a közvéleményt. Mint arról lapunk szerdai számában beszámoltunk, jelentős változások várhatók várandósági pótlék, terhességigyermekágyi segély, gyermekgondozási segély, és gyermekgondozási díj ügyben. Pontos adatokat azonban zolódó emberi sorsok, tragédiák még ennyi év távlatából is megrázó erővel hatnak. A középiskolások mezőnyében a következő díjakat ítélte oda a zsűri. I. díj: Tomosi Károly ÉVISZ Nyíregyháza; II. díj: Marján Erika EVISZ Nyíregyháza; III. díj: Mező Róbert ÉVISZ Nyíregyháza; III. díj: Acs Gréta Ipari Szak- középiskola Vásárosnamény. Az általános iskolások közül gyermekszeretők, családpártiak. Nemtetszésüket szeretnék kifejezni az ellen, hogy a kormány a törvényesen előírt érdekegyeztetés mellőzésével beterjesztette a nép bizalmából megválasztott országgyűlés elé a gazdasági stabilizációt szolgálni hivatott törvény- csomagot. Amely nem másról szól, mint arról, hogy az ország gazdasági lehetőségeihez képest túl sokat fogyasztók és a közteherviselés alól kibúvók helyett a szavazati joggal nem rendelkező, védtelen gyerzenebarátok is hallhatnak majd. Ä Pro Musica leánykar május 11-én Veszprémben szerepel, a nyíregyházi fiatalok az Inter-Europa Bank felkérésére adnak közös hangversenyt a Bartók vonósnégyessel. Több napos ünnepséggel emlékeznek meg a hét végén Nagyváradon Szent László király halálának 900. évfordulójáról, ő ugyanis a település mezte az újjáépítés viszontagságait, a hivatal packázá- sait, a segélyek körüli tisztáta- lanságokat; híven tükrözte az árvízkárosultak lelkiállapotát. Az alkotás 20 évig dobozban maradt. A debreceni körzeti televíegyelőre senki nem tud, Ladányi Jánosné dr., az egészségbiztosítási pénztár megyei igazgatóhelyettese sem rendelkezik törvénytervezettel, csak annyi információ van a birtokában, amennyi bármely, a közügyek iránt érdeklődő, újságolvasó magyar állampolgárnak. A családi pótlékról is csak ilyen módon tudott nyilatkozni: itt az a szigorítás várható, hogy azok a családok I. díjat _ kap Lukács Agnes Eötvös Általános Iskola Vásárosnamény, II. díjat Lakatos Eszter Bárdos Általános Iskola Fehérgyarmat, III. díjat Király Diána Zalka M. 8. o. Gimnázium Fehérgyarmat, és szintén III. dijat Pák Zsuzsa Hősök terei Általános Iskola Mátészalka. A díjakat május 13-án a Fehérgyarmaton megrendezendő emlékülésen adják át. mekek és családjaik rovására kísérli meg enyhíteni a költségvetési hiányt. A NOÉ szerint a tartós és megalapozott gazdasági növekedés előfeltétele a kellő létszámban megszülető, egészséges és képzett munkaerővé felnevelt gyermeknemzedék. Egyszóval az ország- gyűlési képviselőkre szeretnének nyomást gyakorolni — hogy azok történelmi felelősségük tudatában és választási programjuknak megfelelően szavazzanak. és az egyházmegye alapítója, s egyben védőszentje. Á programsorozat egyik kiemelkedő fénypontja lesz az a koncert, amelyet Tempfli József megyéspüspök meghívására ad a Pro Musica vegyes kar. A bazilikában megrendezendő egyházi ünnepségen az iskola volt fiúnövendékeivel kiegészített leánykar többek között Tallis 40 szólamú művét szólaltatja meg Szabó Dénes karnagy vezetésével. zió felkérésére Vértessy Sándor és forgatócsoportja ismét felkereste Nagyart 1995 tavaszán. A filmet május 11-én 18.13- kor láthatják a televízió 2-es programján a körzeti magazin műsorában. juthatnak majd csak hozzá, ahol az egy főre jutó átlag- kereset a havi bruttó 25 ezret nem haladja meg, illetve a család tulajdonában lévő ingatlan értéke a 10 millió forintot, gépkocsi a 2 millió forint értékhatárt nem haladja meg. Mindez egyelőre csak terv, míg a parlament nem hagyja jóvá, s nem születik meg a törvény, semmiben sem lehetünk biztosak. Tiltakozik a NOÉ szervezete Nagyváradon a vegyes kar Filmfolytatás az áradásról A gyermekes családok jövője Alapszerződés — alapok nélkül Budapest (ISB - M. L.) —- A már megkötött magyarszlovák alapszerződés értelmezése körüli ellentmondásos helyzetről, az aláírást követően a két kormány közötti viszony alakulásáról, valamint a Romániával megkötendő hasonló dokumentum esélyeiről esett szó tegnap azon előadás-sorozaton, amelyet az Alapszerződés után, alapszerződés előtt címmel szervezett az MSZP Közép- és Kelet-Európai Tagozata. Magyar részről várhatóan május végén ratifikálják a Szlovákiával megkötött alapszerződést, amely az első lépést jelenthetné ahhoz, hogy az országok között megteremtődhessen a kölcsönös bizalom légköre. A szlovák parlamentben uralkodó erőviszonyok ismeretében viszont kétséges, elfogadják-e ezt a már aláírt dokumentumot. Olyan helyzet alakult ki — állította Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés politikai mozgalom elnöke —, hogy az a magyar kisebbségi koalíció, amely korábban bírálta a szerződést, most annak egyetlen elfogadója maradt a szlovák parlamentben. Az alapszerződés körüli zavarok forrását a szlovák fél hozzáállásával indokolta Balogh András, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója is, aki az előrelépés gátjának az említett ország kormányában helyet kapott nacionalista törekvéseket emelte ki, hasonlóan Romániához. Márpedig Magyarország érdeke, hogy a határon túli magyar kisebbség fizikai létét, egyéni és kollektív jogainak elismerését és szélesítését szerződésekkel segítse elő. Az alapszerződés eszköze és nem célja a magyar külpolitikának — hangsúlyozta Gyenge András a Külügyminisztérium kisebbségi ügyeinek miniszteri biztosa. A szerződések megkötése szerinte azért fontos, mivel a Nyugat aligha kíván konfliktusokat importálni az Európai Közösségbe. A kudarcokért azonban a magyar fél nem tehető felelőssé, ezért arra kellene rábírni a külső szemlélőket, tegyenek különbséget az országok között. Gyenge András a Romániával kapcsolatos szerződésről kijelentette, annak normatívái nem térhetnek el a szlovák alap- szerződéstől. Fülöp Mihály, a Teleki Alapítvány igazgatójának értékelése szerint az alap- szerződés csupán látszatmegegyezést takar, amely az Európai Unió nyomására történhetett meg. Ennek ellenére úgy gondolja, a kisebbség védelme érdekében mindenképpen megállapodásokat kell kötni a szomszéd országokkal. Balogh András ez utóbbi kijelentésre reagálva katasztrófaként jellemezte azt a kijelentést, hogy Romániával bármi áron szerződést kell kötni. Azt ajánlotta inkább, hogy az alap- szerződésekbe foglalt európai normákat fogadtassák el az érintettekkel.-v- ^ -- 1-T1""*■■' A-'" " - ■ i b>1 - £ \ m| ^ | Äj? fis' íj* JK TJ ág.q Érdemben... ...megvizsgálja a kormány Vállalkozók Országos Szövetségének a gazdasági stabilizációs csomaggal kapcsolatos konkrét kiegészítő javaslatait. Erre tett ígéretet Hóm Gyula miniszterelnök, aki szerdán részt vett a VOSZ elnökségi ülésén. (MTI) A szeptemberi... ...tanévkezdésre a közoktatás súlyos válságával kell számolni — jelentette ki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sajtótájékoztatóján Soós Gábor. A művelődési minisztérium költségvetési keretének csökkentése 2,5 milliárd forinttal elsősorban a közoktatás modernizációját segítő programokat sújtja majd. (MTI) A NATO... ...Partnerség a békéért elnevezéssel Budapesten tartott polgári védelmi műhelytanácskozása elérte célját. Ezt Herpert von Foreest al- tengemagy, a NATO főtitkárhelyettese hangsúlyozta a háromnapos konferencia zárónapján sajtótájékoztatón. (MTI) Elhunyt egy jó tanár Kisvárda — Hihetetlen, de a tények megmásíthatat- lanok. Sohajda Sándorné, sokak Erzsikéje, Erzsiké nénije nincs többé. E kegyetlen tartalmú hírt vették tudomásul Kisvárdán a 111. sz. II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában. A tanárnő hatvanegy éves korában hirtelen elhunyt. Hétfőn délután még vidáman beszélgetett kollégáival. Tudta mindenki: nagyon készül iskolájában az első érettségiztetésre magyarból. Sajnos, ez már nem adatott meg neki. Az egyetem elvégzése után, 1957. szeptember 1- től lett Kisvárdán az ipari iskola magyar-történelem szakos tanára; e minőségben munkálkodott haláláig — nyugdíjasként is. Együtt nőtt, tanult tovább, fejlődött az iskolával. Kezdettől fogva aktív részese volt a község és a város közéletének. Kollégái, munkatársai és a felsőbb szervek is igen jó szaktudással és pedagógiai képzettséggel, jó szervezőkészséggel megáldott tanárnak tartották. Munkájának eredménye a város és környékének több ezer szakmunkása tudásában, műveltségében volt lemérhető. Tanítványai közül jó páran ott voltak a tantárgyi versenyek megyei és országos döntőin. Sok kezdő szakmunkásnak egyengette az útját. Az élete volt az iskola, a tanítás. Nagyon fog hiányozni diákoknak, kollégáknak, barátoknak.