Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-07 / 83. szám

HAZAI HOL-MI 1995. április 7., péntek Kiszerelő szakik Máthé Csaba L assan kénytelen le­szek két táborra osz­tani az építkezők és az őket támogatók népes ha­dát: az egyik, amelyik térdig járja a lábát, hogy igényé­nek, elképzelésének, na és pénztárcájának megfelelő építőanyagot, kiegészítőket vásároljon, a másik pedig pon t arra vár, hogy az előző csoport tagjaitól a vételt kö­vetően egy alkalmas pilla­natban el tudja tulajdonítani a beszerzett árukat és fél­vagy harmadháron tovább­adhassa. Már ez a munka is szako­sodott, minderre már nem elég holmi segéd-, vagy be­tanított munkás, akinek le­het szólni: hozz már el egy zsák cementet, vagy két ge­rendát. Pont azért kellenek a szakik, mert az építkezők okulva a többiek kárán, már vagy az épülő ház pin­céjében elzárva, vagy külön felvonulási épületben tart­ják az értékesebb anyago­kat, például a burkolatokat, a konyha- és fürdőszoba tartozékait vagy a nyílászá­rókat. Onnan már igén ba­jos elcsenni mindezeket. Maradt az a megoldás, hogy a beépített anyagokat szakszerűen kell kibontani és úgy elvinni. Képzelhetik azoknak az építkezőknek a megrökö­nyödését, akiknek előző nap állították be az ablakokat és az ajtókat, s mire másnap hajnalban folytatni akarták a munkát, csak a keret maradt. Semmi külsérelmi nyom. minden szakszerűen történt, de ugyanígy vitték el a fürdőszobából a beépí­tett kádat, mosdót, Most két megoldást választhat az építkező: a hajnali hidegek ellenére az épülő házában alszik, vagy a fürdőszoba berendezésekre szánt ár fe­léből kutyás biztonsági őrt alkalmaz és még mindig a másik felét megmenti. Na most mondják meg, így kez­dődik a tavasz... Mozi KRÚDY MOZI: Zaklatás. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Végsebes­ség. Előadás kezdete: 16 és 18 óra. Forrest gump. Előa­dás kezdete: 20 óra. MONTÁZS: Veronika kettős élete. Előadások kez­dete: 18 és 20 óra. Kiállítások Nyíregyházán, a Jósa And­rás Múzeumban a Kortárs művészet és A biedermeier­től az eklektikáig című be­mutató tekinthető meg. Ma- darassy György festőmű­vész minitárlata a jósavá- rosi görög katolikus temp­lomban, Baracsiné Molnár Ibolya festményeinek válo­gatása a Móricz Zsigmond Színház kiállítótermében látható. A Szecesszió című válogatás és Szepessy Béla grafikusművész kiállítása a nyíregyházi Városi Galéri­ában tekinthető meg hétfő kivételével naponta 10-18 óráig. A mátészalkai Szatmári Múzeumban B. Tóth János festőművész, valamint Bá­csi Krisztián szociofotó ki­állítása látható. A Csenged Helytörténeti Múzeumban Kovács Géza Sepsiszentgyörgyi szob­rász-, és Koszecz Sándor békéscsabai festőművészek közös tárlata április 27-ig látogatható. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig­mond Színházban a Jó estét nyár... (Vörösmarty bérlet), a Krúdy kamarában A revi­zor tekinthető meg 19 órá­tól. Szabolcs-Szatmái-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Baraksó Erzsébet (kultúra), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Nyomda: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5, Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 349-98911 023-02322/7007 sz, pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi i. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 21.,90 forint, pénteken a TV Plusszal 24,50 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Nosza, menjünk világgá! Sokan keresték a kempingeket, valamont az olcsó szállásokat a kiállításokon Az Utazás '95 kiállításon nagy sikere volt az aszalt gyümölcsöknek Amatőr felvétel M. Magyar László Nyíregyháza (KM) — Most már tagadhatatlanul közeleg a nyár, s vele együtt az ide­genforgalmi szezon. Mindezt azonban nemcsak a kellemes időjárás jelzi, hanem az is, hogy egymást követik az ide­genforgalmi kiállítások. A közelmúltban rendezték meg Budapesten az Utazás ’95 kiállítást, amelyen részt vett a Tourinform Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei irodája is. Erre a nagy találkozóra az idén 34 országból 450 cég érkezett, hogy a kínálatokat bemutatva felkeltsék minél több kirán­duló érdeklődését. Nem volt hiány a látogatókban, a kiál­lítás négy napja alatt 120 ezren keresték fel a standokat. Nagy érdeklődés — A belföldi kirándulások közül főleg a falusi turizmus érdekelte a már nyári prog­ramjukat szervező embereket, nagyon sokan keresték a kem­pingeket, az olcsó szállásokat, valamint a vízitúrákról érdek­lődtek nálunk — összegzi a kiállítás tapasztalatait Ara­nyosi Mihály, a Tourinform megyei irodájának vezetője. — Több utazási iroda is meg­keresett bennünket, prospek­tusokat kértek tőlünk azzal a szándékkal, hogy azok alapján állítanak össze utakat. A Tour­inform standja 33 négyzetmé­ter alapterületű volt. Három vállalkozó külön kis területet bérelt, s mellettük még a me­gyéből további 28 társaság (többek között önkormányza­tok, szállodatulajdonosok, fa­lusi turizmussal foglalkozók, nonprofit szervezetek) anya­gait, prospektusait forgathat­ták az érdeklődők. Nagy sike­re volt a kóstolónknak. A me­gyére jellemző termékekből kínálgattuk a vendégeket, akik szívesen fogyasztották az al­mát, a különböző aszalt gyü­mölcsöket, valamint a pálin­kát. A rádió és a televízió munkatársai is kértek tőlünk anyagokat, talán ez is jelzi a megye iránti nagy érdeklődést. Földrajzi fogalmak O Az iroda tervez egy turisz­tikai népfőiskolát is. Mi ennek a lényege? — A turizmus ismét fellen­dülőben van, épp ezért egy tu­risztikai népfőiskola indítása a célunk. A 10-12 hetes tanfo­lyam keretében az érdeklődők megismerkedhetnek általános turisztikai alapismeretekkel, a falusi turizmussal, megyénk természeti értékeivel, illetve idegenforgalmi lehetőségei­vel. Jelentkezni irodánkban le­het (Nyíregyháza, Hősök tere 5.), valamint a 312-606-os te­lefonszámon. Alig ért véget a budapesti kiállítás, a Tourinform máris költözhetett Miskolcra, ahol „Menjünk világgá!” címmel várta a turistákat egy újabb idegenforgalmi kiállítás. — Ezen a rendezvényen fő­ként utazási irodák vettek részt, s külföldi utakat ajánlot­tak — magyarázza Sárosi Ele­onóra idegenforgalmi refe­rens. — Belföldi kirándulási lehetőségeket csak a Tourin­form hevesi-borsodi-szabolcsi irodáinak közös standja aján­lott. A három iroda annak je­gyében fogott össze, hogy a megyék határai nem jelen­tenek egyben földrajzi határo­kat is. Az érdeklődés is azt mutatta, hogy együtt kell meg­jelenni, s nem megyében, hanem földrajzi fogalmakban kell gondolkodni, így például a Tiszában. Hazai kirándulások Cl Hogyan fogadták a látoga­tók, hogy a külföldi utak mel­lett egy helyen belföldi ajánla­tok is vannak? — Először megdöbbentek, nem értették, hogyan kerül­tünk oda. A meglepődést azonban felváltja a józan gon­dolkodás, s a hazai kirándulá­sokat is mérlegelni kezdik, hi­szen nagyon sok család a kül­földi utakat anyagilag nem tudja vállalni. Ugyanakkor a megyénkbe a gyermekeket is könnyebben el tudják hozni, mint a határon túlra. Van pél­dául olyan szálláshely is a me­gyében, hogy amíg a szülő a Tiszában fürdik, gyermeke egy medencében biztonságban lubickolhat. Kerékpáros demonstráció, utcaszínház A Föld Napja rendezvényei Nyíregyházán április 22-én Nyíregyháza (KM - Cs. Cs.) — Minden év április 22-én az egész világon a Föld Napját ünnepük. Sok-sok városban ünnepelnek ezen a napon a környezet és a természetvéde­lem jegyében. Magyarorszá­gon is minden nagyobb telepü­lésen megrendezik a Föld Napját, kisebb-nagyobb prog­ramokkal demonstrálva, hogy szeressük, óvjuk a természe­tet, Földünket. Nyíregyházán az EMISSZIÓ Természet- védelmi Egyesület a házigaz­da. Az egyik fő szervezőtől Pri- vigyei Csabától érdeklődtünk a részletekről. Megtudtuk, az idén is sok színes program várja az érdeklődőket a város­háza előtti téren. Várhatóan 10 órától kezdődik az ünnepség Városi ... ...szavalóverseny lesz április 7- én 14 órától Tiszavasvári- ban, a művelődési házban. Az általános és középiskolások két korcsoportban mérik össze tudásukat — a vetélkedőn minden érdeklődőt szívesen látnak. (KM) A tiszalöki... ...művelődési házban április 8- án újra lesz disco, ahol este 8-tól hajnali 4-ig táncolhat az ifjúság. (KM) A Városmajori... ...Közösségi Házban április 7-én 10-12 között a Robin­sont, illetve Benedek Elek rövid ünnepi bevezetővel.' Szeretnék Baja Ferenc kör­nyezetvédelmi minisztert megnyerni a rendezvény fő­védnökének. A programok: kerékpáros demonstráció a környezetbarát közlekedésért, utcaszínház, szemétkiállítás, karikatúra-ki­állítás a beérkezett pályamun­kákból, helyszíni vetélkedők általános iskolásoknak, köny- nyűzenei illetve népzenei együttesek műsora stb. A nap folyamán kerül sor az egyesület által korábban meg­hirdetett környezetvédelmi ka­rikatúra-pályázat díjkiosztó­jára és a Kelet-Magyarország- ban közzétett környezetvédel­mi TOTÓ győzteseinek kisor­solására. Arra a kérdésre, milyen meséit vetítik a szünidei mati­nén, míg 8-án 9 órától a Vá­rosi Képzőművész Kör tartja következő foglalkozását. (KM) Megyei borversenyt... ...rendeznek a kertbarát népfő­iskolások április 8-án 15 órától a nyíregyházi Vasutas Műve­lődési Házban. A bormintákat egyliteres, fehér üvegekben, körcímkével ellátva 14 órától lehet leadni Tihanyi Ferenc szervezőtitkárnak. (KM) Táncházat... ...rendez a nyíregyházi Pár­huzam Klub (Luther u. 4) ápri­pénzből tudják fedezni a költ­ségeket és kikre számíthatnak a munkák során, megtudtuk, hogy a Föld Napja rendezvé­nyeire főleg pályázati pénzek állnak rendelkezésükre, amit ki tudtak egészíteni egy-két cég illetve magánszemély adományával. A költségeket nagymérték­ben csökkenti, hogy sok olyan lelkes tagja van az egyesület­nek, kiknek önkéntes munkája nélkül aligha boldogulnának. A megye vidéki iskoláit is segítik ötletekkel, így támo­gatva a helyi kis ünnepsége­ket. Ezen a napon mindenkire számítanak a szervezők, hogy jelenlétükkel bizonyítsák, egyetértenek mindazzal, amit április 22-e demonstrálni akar. lis 7-én 20 órától, a talpalá- valót a Szikes Banda húzza. (KM) A miskolci képtár... ...kincseiből nyílik kiállítás április 7-én 10 órakor a Jósa András Múzeumban, mely év végéig tekinthető meg. (KM) József Attila... ...születésének kilencvene­dik évfordulója tiszteleté­re szavalóverseny lesz felső tagozatos általános iskolások részére a tiszti klubban április 8-án, délelőtt 10 órától, melyre várják az irodalombarátokat. (KM) A megyei honismereti egyesület és a megyei pe­dagógiai in­tézet „Emese álma” cím­mel történelmi vetélkedőt szervezett a honfoglalás, államalapítás koráról, kö­zépiskolások részére. Gim­náziumok közül az első és második helyezést a Zrínyi gimnázium csapatai értek el: Lengyel András, Ling Norbert és Szőke Norbert, valamint Almási Attila és Ihnáth György. Felkészítő tanáruk Riczu Zoltán. A szakközépiskolák közül a Széchenyi csapata győzött, Lekli Ágnes, Molnár György és Verdes Róbert résztvételével, akiket Ko- lozsi Ilona készített fel. Nyíregyházán sürgős ese-; lekben a Szent István utca 16. szám alatti rendelőinté­zetben látják cl a betegeket este 7-iői reggel 7 óráig, A megyeszékhely gyógyszertárai közül ezen a héten a Rákóczi utca 16. sz. alatti tart ügyeletet este 8-tól reggel 8 óráig. Egész nap ellátják a be­hozott beteg állatokat, s ki­adják az állatgyógyászati készítményeket Nyíregy­házán, az Állatkórház Kft.-nél. (Keleti u. 1. sz., tel.: 343-656)

Next

/
Thumbnails
Contents