Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-06 / 82. szám

1995. április 6., csütörtök Eötvös A „Tábla Eötvös Károly- nak” c. íráshoz (Kelet-Ma- gyarország, 1995. márc. 25.) szabad legyen kiegé­szítést fűznöm. Még 1983- ban, vagyis az eszlári per centenáriumán a városi ta­nács, a Felső-Tiszavidéki Intéző Bizottság és a Nyír- tourist emléktáblát helye­zett el a Bocskai utca 8. sz. alatti ház falán. Ugyanis Eötvös Károly (1842- 1916), a tiszaeszlári per ár­tatlan vádlottjainak világ­hírű védője a yégtárgyalás egész tartama alatt váro­sunkban lakott, mégpedig a főtér közvetlen közelé­ben, a „süket Stern” házá­ban. (régen Orosi u. 8.) A város előkelő zsidói 16 főből álló „őrséget” szerveztek részére, Gold­stein János vezetése alatt személye és nyíregyházi lakása védelmére. Gyakran megfordult itt Szabolcsi (Stem) Miksa pesti újság­író a helybeli zsidóság egyik bátorítója és a vé­delem tanúinak agilis szer­vezője, illetve szállítója. Dr. Fazekas Árpád Nyíregyháza Hibák és hírnév Korábban már beszámol­tunk róla, hogy a nyíregy­házi önkormányzat gazda­sági irodája a város 49 ön­állóan gazdálkodó intéz­ménye közül 25-nél vég­zett ellenőrzést. A lefolyta­tott 68 célvizsgálat hiá­nyosságokat állapított meg több intézménynél. A vizs­gálatok hét személy fele­lősségét jelölték meg. A felelőssé tett személyek igazoló jelentést küldtek a hivatalnak, de a gazdasági iroda a szabálytalanságok­ra...adott magyarázatukat nem fogadta el. így mun­káltatójuknál intézkedtek felelősségre vonásuk ügyé­ben. Mint megtudtuk, ez az intézkedés nem az intéz­ményvezetők ellen irá­nyult, hanem a hibákat, mulasztásokat, . szabályta­lanságokat elkövetők vét­két állapította meg.. 'Az egyik érintett a Hu- ■ nyadi Mátyás Általános Is­kola. Nagy Gábor igazgató ' a tudósítással kapcsolatban a következőket mondta: — A „Revizorok az in- f tézményekben” című cikk *(1995., március 21.) olyas­mit sugall, hogy a felsorolt intézményekben baj van a gazdálkodással. A tényék­hez tartozik az is, hogy a vizsgálati jegyzőkönyv va­lóban felsorol apróbb hi­bákat, hiányosságokat, ezek azonban egy percig sem veszélyeztették áz in­tézmény működését, illet­ve gazdálkodását. Szó sincs túlköltekezésről, vagy a költségvetés fele­lőtlen felhasználásáról. A vizsgálatot követően in­tézkedési terv készült a hi­bák megszüntetésére és a belső ellenőrzés hatékony- , ságának növelésére. A szerkesztőség fenntart­ja magának azt a jogot, hogy a beküldött levele­ket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a kö­zölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltét­lenül ért egy et. A jövő iskolájáról „Ünnepélyes pillanat", avagy ok az aggodalomra? Az utóbbi időben jelentős számú újságcikk jelent meg az oktatás jövőjével kapcsolat­ban, s a tv képernyőjén is sok­szor fejtik ki gondolataikat a szakemberek. Igaz az is, hogy nem csupán „profi szinten” esik szó manapság az oktatás jelenéről, jövőjéről. Az opti­misták éppúgy jelen vannak a pályán, mint az oktatás jövőjé­ért aggódó tömeg. Olvashattuk a Kelet-Ma- gyarország január 17-i számá­ban: „Új korszak az oktatáspo­litikában” című írást, amely „ünnepélyes pillanatnak” ne­vezte a mostanit, majd egy ké­sőbbi számban Kuknyó János tollából megjelent a „Mo­dellek az oktatásban” című több vonatkozásban is aggó­dást kifejező írás. Mi az utóbbi hangulatát érezzük igazabbnak, úgy is fo­galmazhatnánk, hogy „élő­nek”, pedig nem is foglalko­zott konkrétan azokkal a fon­tos problémákkal, amelyekbe igazából be van ágyazva az oktatásügy. A cikk megjelené­se óta is tetemesen romlottak az oktatás jelenének, jövőjé­nek körülményei az ismert kormányzati intézkedések mi­att. Kérdezhetnénk, hogy mitől ünnepélyes pillanatok ezek? Véleményünk szerint attól nem feltétlenül ünnepélyesek ezek a pillanatok, hogy öt és fél évi munka után elkészült a Nemzeti Alaptantervnek egy változata, amely új oktatás- politikai korszaknak nevezi a tervezet megjelenését. Az em­ber veleszületett gondolata az, hogy az új jobb, és természete­sen elvárhatja az újtól a jobbat. Az új tervezet már abban is hi­bázik, hogy messzemenően fi­gyelmen kívül hagyja a kiala­kult valóságot. Tulajdonképpen azt is ne­héz megítélni, hogy milyen tudásra lesz szükségünk negy­ven, vagy akár tíz év múlva is. Vehetjük-e a bátorságot ki­jelenteni, hogy az egyik isme­retanyag fontosabb a má­siknál? A matematikusok a több matematikáért küzdenek, a természettudósok a saját tudo­mányágaikért szállnak síkra. A nyelvtanárok minden gyere­ket angolra, németre vagy franciára tanítanának. Azé a győzelem, aki a helyzetet leginkább uralja. A Nemzeti Alaptanterv ké­szítői legelső célként tűzték ki a tanítás és tanulás színvonalá­nak, hatékonyságának javítá­sát. Fontos lenne, hogy ez a cél megvalósuljon. Figyelem­re méltó Németh László in­telme: „A tanügy az egyetlen terület, ahol sokat tehetünk jövőnkért.” Ezen fenti gondo­latok megvalósításának három legalapvetőbb feltételét em­lítenénk meg: 1. Megfelelő-e az iskolák anyagi- és eszközellátottsága, felszereltsége? 2. Kellően fel­készítettek lesznek-e a peda­gógusok az új feladatok minő­ségibb ellátására? Biztosított lesz-e egészséges optimizmu­suk, kapnak-e megfelelő társa­dalmi, anyagi-erkölcsi elis­merést? 3. Figyelembe veszik- e a gyerekek családi körül­ményeit, s e körülmények vál­tozásait? Megnyirbált költségvetések, a pedagógusok jövőtől való félelme, jelenkori rossz ta­pasztalatai, a tanulók 45 szá­zalékának létminimum alatti élete semmi esélyt nem adnak a cél megvalósításához. Ha egy futballcsapattól jobb ered­ményt (NB I-be jutást) várnak el, akkor jobb feltételt terem­tenek: az edzőt jobban fizetik; a pályát komfortosabbá teszik; a játékosokat dédelgetik. A pedagógia zászlóvivői, jobbat akarói erre miért nem gondolnak? Hogyan illik a ter­vezett, zavaros iskolarendszer a fejlett demokrácia, piacgaz­daság képébe? Miért kell „gib- raltári iskolaszerkezet”, ami­kor vannak már a fejlett orszá­gokban jól bevált, a magyaros temperamentumhoz illő isko­laszerkezetek. Miért kell a pedagógusokra hárítani a tervezet bevezetése által várható rossz következ­ményeket? A pedagógusok zöme talán — mindannyian — konkrét segítséget igényelne az újhoz. Ne „látszatszabadsá­got” adjanak a munkához, mert anarchiához vezethet. In­kább segítené őket a nívósabb munka végzésében, ha lenne módjuk: könyvek vásárlására; múzeumok, színházak látoga­tására; a tanításhoz szükséges élményanyaggyűjtésre (utazá­sok); a nyelvtanár az adott nyelvterületen sajátíthatná el a helyes kiejtést. Ázt várnánk el, hogy a leg­felsőbb irányítóink a jövő iránti felelőséggel döntenének az oktatás jövőképéről, mert belülről ők is átélik az alábbi gondolat jelentőségét, misze­rint a: Kényszer szorítása nem szólhat az ügy magassá­ga ellen. Olyan iskolára vágyunk, amely minden gyerek kíván­csiságát a maga módján kielé­gíti, fejleszti a tehetséget. Le­gyen az iskola óriási „svédasz­tal”, nyújtson lehetőséget a sokféle intellektuális, művé­szi, kreatív tevékenységre. Dr. Bakó Attiláné, Boroska Miklós Nyíregyháza Egyet hátra, kettőt előre Be kell vallanom őszintén, csalódás ért volna, ha a Parkoló Kft.-ről nem olvasok újabb cikket. Lassan úgy tű­nik, 1995-ben Szabolcs-Szal- már-Bereg megye és Nyíregy­háza egyik legnagyobb gond­ja, hogy kocsinkkal hová is álljunk. Szinte eltörpül már mellette a megyénk több ezer munkanélkülijének sorsa. Végre a nyíregyházi önkor­mányzatnak van egy olyan kft.-je, ahol 1992. szeptember 1. óta ugyanazt az elvi állás- foglalást vallják és cselekszik. Magam is kifizettem a 400 Ft- os bírságot Trabant- és kis Polski-tulajdonosokkal, sors­társakkal szó nélkül, mert jo­gosan kérték, nem tartottam be a szabályt. Közben végighall­gattam a luxusautók tulajdo­nosainak siralmait, emberi mi­voltukból kivetkőző viselke­désüket. Mi évekkel ezelőtt elindul­tunk Európába, de ha örökké a kibúvókat keressük a keleti országhatárig sem jutunk el, pedig az közel van. Mióta az új parkolási rendszer van, a vi­déki kocsiknak is jut hely a megyeszékhely főbb helyein. Emlékszem, régen mikor a dolgozók beálltak a munkahe­lyük elé reggel kocsival és este elmentek. Mit csinált szegény vidéki? Leállt valahol a kül­területen, begyalogolt, elintéz­te a 15-20 perces dolgát, visz- szagyalogolt és mehetett is. Kinek volt ez jó? Végre egy igazságos parko­lási rend és ez is baj egyesek­nek. Meglep az ott dolgozók fizetésének boncolgatása. A közalkalmazotti és köztisztvi­selői törvény gondolom rájuk is vonatkozik. A szolgáltatásért, bünteté­sért befolyt összeg elszámolá­sára gondolom vannak pénz­ügyi szakemberek, akiknek tájékoztatása szakértői szem­mel másabb lenne, mint a hét­köznapok emberétől. Az em­lített MÁV a közelmúltban büntetett meg, az ominózus esetben pedig vétlen voltam. Budapesten a Nyugati pálya­udvar pénztárában Vásáros- naményig kértem a menetje­gyet, Őrösig adták tévedésből. Nem voltam a kegyeltje a MÁV-nak és érvemet sem fo­gadta el, büntetett keményen. Én üdvözlöm az új parkolási rendszert és kívánom, hogy a polgármesteri hivatalnak sok ilyen kft.-je legyen. Sok ilyen kritikát kiálló kft.-je és akkor előrehaladunk, ha a „táncban” két lépést előre és egyet hátra lépünk is. Wächter Gáspárné Tarpa Még egy szó Osváth Imréről A napokban olvastam a Kelet- Magyarországban Koroknay Gyula cikkét a két Osváthról. Eszembe jutott a Nyírvidék­ben egy majd fél évszázada megjelent tudósítás. A riporter beszámol arról, hogy a nyír­egyházi születésű kiváló szob­rász, Osváth Imre, az ungvári gyalogezred karpaszományo- sa, gyönyörű Hősök emlék­művet alkotott, amelyet Ung- várott állítottak fel. Az emlék­mű monumentális háttere a természetes kő erejével hang­súlyozza a szilárdságot. Előtte honvéd áll harcra hívó pózban. Köpenyét fellebbenti a szél, jobbjával magasba emeli a szuronyos puskát, bal kezében kürtöt szorít. Csupa lendület a pompás alak — állapítja meg a szobor méltatója. Az írásból az is kiderül, hogy Vizi Antal ezredes mon­dott gyújtó hatású ünnepi ava­tó beszédet, s aközben hullt le a lepel, hogy ő a felvidéki, kárpátaljai bevonuláskor ele­setteket szólította sorra: A honvédek harsány „jelen”-je volt a válasz. S az ünneplő tö­meg néma áhítata, megha­tottsága. A város s a KIOSZ által tá­mogatott fiatal művész Kisfa­ludy Strobl Zsigmond tanítvá­nya, nemcsak a nyíregyházi Országzászló szoborcsoporto- zatával, s a remekbe készült Jósa András-szoborral szerzett magának máris hírnevet, s lett több pályázaton díjazott, ha­nem az ungvári Hősök emlék­művével is öregbítette hírne­vét — tudjuk meg a riportból. Vajon áll-e ma Ungvárott ez a szobra? Néhány éve jártam a városban, de nem emlékezem, hogy láttam volna ott Osváth remekét. S a szintén Ungvárra álmodott Bessenyei szobra már meg sem születhetett. Szitha Mária Rákóczi és megyénk Kettőszázhatvan évvel ez­előtt — 1735. április 8-án — hunyt el II. Rákóczi Fe­renc a kurucfelkelés vezére, távol hazájától, Török­országban. Csaknem 200 esztendeig idegen földben nyugodtak hamvai. 1906- ban kerülte haza édesanyjá­nak, Zrínyi Ilonának és mostohaapjának, Thököly Imrének hamvaival együtt. Végső nyughelyére a kassai dómba került Rákóczi Fe­renc és Zrínyi Ilona földi maradványa. Az evangéli­kus Thököly Imre fejede­lemnek itt a katolikus dóm­ban nem volt helye, ezért Kézsmárkon, az evangéli­kus templomban helyezték el. Szülővárosom Nyíregy­háza, már ezt megelőzően Rákóczi zászlajának kék­vörös színét vette fel címe­rébe is. A telepítő ősök Szarvas utcájának elejét Zrínyi Ilonáról, a Tokaji utat Rákócziról, hűséges udvari főmarsalljáról Vay Ádámról a Pazonyi utcát nevezték el, amely ma Dó­zsa György nevét viseli. Megyénk mindhárom ré­szének is igen erős a kap­csolata a fejedelemmel. A beregi Tarpa szülötte Esze Tamás kereste fel a fejedel­met Lengyelországban 1703-ban, hogy jöjjön haza és álljon a talpasai élére. A Szabolcs megyei Vaján 1711-ben a Vayak kasté­lyában folyt le az utolsó tár­gyalás a békességszerzésről a labanc Pálffy generális­sal. Innen indult Munká­cson át Lengyelországba, hogy élve többé ne térjen haza. A szatmári majtényi síkon tette le a fegyvert a kuruc sereg Károlyi Sándor vezetésével. Ennek a Káro­lyi Sándornak a fia, gróf Károlyi Ferenc 1753-ban 300 családot telepített Nyír­egyházára és Nagycser­keszre Szarvasról, Békés­csabáról, Mezőberényből. Amikor 60 évvel ezelőtt — 1935-ben Rákóczi halá­lának 200. évfordulóját ün­nepelte az ország, Budapes­ten a Parlament előtti Kos­suth téren felállították a fe­jedelem gyönyörű lovas­szobrát, amely Pásztor Já­nos alkotása. A talpazaton titkárának, Ráday Pál kiált­ványának kezdő sora van felírva: „Recrudescunt diu- tina inclytae gentis Hunga- rae...” „Meg-megújulnak a dicsőséges magyar nemzet régi sebei...” Jövőre lesz hazánk hon­foglalásának 1100 éves év­fordulója. Ebből az alka­lomból emlékezni fognak hős elődeinkről. Nyíregy­házának azonban van egy tartozása. Rákóczi édesany­jának, Zrínyi Ilonának a második férje Thököly Im­re fejedelem volt. A kórház északkeleti sarkán van egy tér, amelyet a térképen „Th”-val jelölnek. A mappa hátulján azt írják, hogy a „Th” az Thökölyt jelent. Tehát a tér neve Thököly tér. Vagyis van is, nincs is ilyen tér Nyíregyházán. Zrínyi Ilonáról utca és gim­názium is van elnevezve. Budapesten a Rákóczi út folytatása a Thököly út. Nyíregyházán is közmeg­egyezésre kellene valamit elnevezni róla, nehogy úgy járjon, mint Görgey, akinek az Alsópázsiton egy dülőút jutott a katonai lőtér mel­lett. Dr. Reményi Mihály Őrszolgálatot! Tisztelt Szerkesztőség! A március 22-i Kegyele­tet sértő tolvajok c. íráshoz szeretnék szólni. Sajnos, három éve magam is szinte mindennap kijárok a teme­tőbe. Nem ragozom a ke­gyetlen kegyeletet, halotta­kat gyalázók tevékenysé­gét. Teljesen mindegy szá­las, töves virág, örökzöld fa, kispad a sír mellett, váza stb. a tolvajok mindenre igényt tartanak, előttük semmi sem szent. Panaszra nem mehet az ember seho­va, hisz minden sírhoz nem állíthatnak őrt. Egyetértek Szekrényes igazgató úr ér­veivel. Tapasztalom, hogy még téli időszakban is jár­ják a temető őrei a területet, csak sajnos kevesen van­nak. Gondolkoztam, hogy mit lehetne tenni. Tudjuk, hogy a temetkezési vállalat anyagi keretei is szűkösek. Nem telik mindenre. Mivel a tolvajok ellen ta­lán az elkeseredett gyászo­lók segítségével lehetne tenni valamit, az alábbi ja­vaslatom volna. Bármilyen nehéz az anyagi helyze­tünk, de úgy gondolom ál­doznának az emberek talán havi minimális összeget, melyet a temetkezési vál­lalatnak egy évre befizet­nének. Harmincezer sír van a temetőben, ha csak tízezer ember fizet be, az is felül lehetne 1-2 millión. Talán még a vállalat is, vagy az önkormányzat is tenne hozzá egy kis ösz- szeget. Tisztelettel: T. E.-né Nyíregyháza Magunk alatt vágjuk... ...védem, ti vágjátok, ők vágják: 80-100 éves tölgy­fák esnek áldozatul az em­beri kapzsiságnak, felelőt­lenségnek a nábrádi határ­ban. A környék díszei voltak ők: a dűlőútak, mezők gyöngyszemei, a vadma­darak fészekrakó helyei, csíkos kis vadmalacok te- rülj-terülj asztalkája, vala­mint a munkába elfáradt földműves, vándor enyhet adó pihenője, pihenői. Tóth Jánosné körjegyző: „fakivágási engedélyt sen­kinek sem adtunk, s adunk ki!” A határt járva itt is, ott is, frissen vágott csonkokra, torzókra bukkanunk, olykor tarvágásokra is. Az eszte- lenségnek nincs semmi ha­tára, a törvény fabatkát sem ér ellenőrzések és számon­kérések nélkül. Az „ügye­sebbek” lelkiismeretük megnyugtatása végett a ko­ronáig irtják fel a fákat, megbecstelenítik, s ezzel lassú halálra, kiszáradásra ítélve őket. Az utolsó szó jogán: Én ültetek, ti ültessetek, ők ül­tessenek, mert ennek hiá­nyában: SAJÁT MA­GUNK ALATT VÁGJUK ÁFÁT! E. Nagy István, Nábrád A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents