Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-29 / 101. szám
1995- ÁPRILIS 29., SZOMBAT A fiatalodó Bencze Ilona A Szomszédokban is elutazott • A kisasszonyból végleg kimarad Öt évvel ezelőtt Bencze Ilona szabadúszó színművész lett. Tizenkilenc esztendei kőszínházi védettség után az elsők között vállalta a függetlenedést. Az idő tájt gyakran láttam gondterheltnek, felhősnek arcát. Nemcsak önmagáért érzett felelősséget, hanem tinédzser korban lévő lányáért is. Múltak az évek, a gondok csillapodtak, s mára, újrafiatalodva, boldog-elégedettséggel vallja: nem bánta meg, sőt... — Kezdetben, bevallom, nagyon féltem, szorongtam, kilátástalannak éreztem helyzetemet. De tudtam, úgysem adom fel. Nem gondolkodtam azon, amit ajánlottak: keressek más megélhetési lehetőséget. Miért is tettem volna? Ez az életem, a hivatásom. Azért hagyjam ott, mert valakinek nem kellek? Érdekes módon tovább játszhattam régi szerepeimet a Madáchban, és összeszorított foggal, naponta igyekeztem megújulni. Szerencsére hamar kiderült, semmi okom a kishitűségre. Egymás után érkeztek a felkérések, és a korábbi kiszolgáltatottság helyett óriási szabadságérzetem támadt. Végre szabadon dönthettem arról, mit játszom el és mit nem... És változtathatom a színházakat. Senki nem szabja meg, hogy ne ott legyek, ahol érdekesebb feladat vár. Szakmailag is sokat erősödtem, hiszen olyan kollégákkal kerültem össze, akikkel korábban nem játszhattam együtt. Úgy érzem, egy idő óta szeret a sors, jól mennek a dolgaim, sőt sokkal jobban, mint korábban, lehetőségek hosszú sorát kaptam, csak válogatnom kell. □ Hogyan kezdődött? Elhintette a szakmában, hogy szabadúszó, és mindent vállal? — Na, ezt azért nem. Elég hamar kiderült, hogy szabad vagyok, és hívtak, nem kellett ajánlkoznom. S bár igazából soha nem voltak szerepálmaim, de Zalaegerszegen például eljátszhattam Lady Macbet- het... Két esztendeig vendégeskedtem a kecskeméti társulatnál négy főszereppel. Az idei évadban a Tatabányai Színpadon a Hal négyesben című kitűnő darabban kaptam lehetőséget. A Madách is hívott premierre, az Apácák című musicalbe, s gyakran öltöm magamra Grizabella jelmezét a Macskákban, amelyben — túl a nyolcszázadik előadáson — szinte minden alkalommal színpadra léptem. □ A váltás után önálló műsorral járja az földön és Kékkúton Tóthok, Steinerek. Számon is tartjuk egymást. Néztük az időgépből előttünk termett félszemű kecskepásztort, a feleségem oldalági rokonát. Összeszűkült körülöttünk a Kárpát-medence, ahogy elnéztünk a kisapáti dombok felé. — Arra van a temető — magyarázta a pásztor —, az új is, meg a sok régebbi is. Például római-kori. Ahányszor csak ott szántogatok, kifordul a földből valami csont, falmaradvány, cserépdarab. Találtam már nyílhegyeket, római pénzeket, fülbevalókat. Odaadtam a veszprémi múzeumnak. Mutattam honnan valók, de nem ástak tovább. Azt mondták, rengeteg van belőlük. Elfelejtett falvak is vannak arrafelé. Töttöskál, Sóskútkál, Kerikál. Úgy tudom középkoriak, bár én csak egy egyszerű gazdálkodó vagyok. Ültünk az árok partján, a tündérmese és a genealógia határmezsgyéjén, a legelésző kecskék közt. Tizenhatmillió lidérckó- pé és tündér röpdösött körülöttünk. Az emberi emlékezés, de még a kollektív emlékezet is, rövidre zárt. Jobb esetben számon tart három-négy generációt. A lidérceknek és a tündéreknek nincs állampolgársága, nincs anyanyelve. A kisapáti dombokon túl, amerre a kecskés ember elmutatott, található Nemesgu- lács. Jóval messzebb, de abban az irányban, Sopron, Pozsony, Zsolna. A hajdani Töttöskálon túl Veszprém. Távolabb Igló, Selmecbánya, Abaújszántó, Beregszász. Közben dombok és kecskenyájak, tornyok és országhatárok, temetők, évszázadok. Turistaléptekkel mérve némelyik nagyon messze van. De a tündérmese tizenhatmiL- lió lidércének léptéke szerint alig néhány nemzedéknyire. fákat is. Steinerekét, Keresztúryakét. A nevük ismerős a feleségem családi legendáriumából. Ekkor tűnt fel a rétek felől a kecskés ember. Komótosan terelgette az állatait. Pontosabban szólva: azok hozták magukkal, legelésző, vakaródzó, egymást bökdöső szeszélyük szerint. Az idős pásztor fél szemét összecsippentve figyelt bennünket. — Nem idevalósiak? — kérdezte, csak úgy az ismerkedés kedvéért, hisz nyilván tudja, ki lakik a kis faluban, ki nem. A kecskenyáj körülöttünk gomolygott az Balázs Attila illusztrációja árokpart füvében. Észrevettem, hogy a pásztor fél szeme, amit hunyorgónak hittem, valójában hiányzik. Csak egy üres lyuk. A másik annál elevenebben fürkészett bennünket. — Turisták vagyunk. A feleségem régi rokonait keressük a temetőben. Keresz- túryakat, Steinereket, Tóthokat. Salföldön meg is találtuk a Tóth József fejfáját. — Tóth tanító úr nekem is rokonom volt — válaszolta, és jól megnézte fél szemével a feleségemet. — Édesanyám révén a Steinerek is. Egyébként ma is élnek Salországot, Maros Gáborral és Kovács Istvánnal társult. — Amíg a Kettőnk titka című műsorunk megszületett, sok időt töltöttünk Istvánnal a versek, jelenetek összeválogatásá- val. Végül is egy órába sűrítettük kedvenceinket és Szentirmai Ákos dalait. Sok helyütt bemutattuk, szép sikerrel, hadd tegyem hozzá, mindhármunk örömére. □ A Cabaret bonbonniére Maros Gábor válogatása. — Gáborral együtt idézzük fel az egykori híres pesti kabarét. Alcíme: 25 kupié celofánban. Gábor Andor, Szép Ernő, Heltai Jenő, Molnár Ferenc művei igazi agymozgató humort képviselnek. Játsszuk a Madách Stúdióban, az Újpesti Kamaraszínházban, de felléptünk már e műsorral MünBencze Ilona legjobb formájában MTI-felvétel chenben, Stuttgartban, Zürichben is... □ ... és ezzel jártak a távoli Ausztráliában a napokban. — Igen, de ez műsorunknak csak egyik része, pontosan az első óra. A másodikban igazi nosztalgiaprogrammal kedveskedtünk a nézőknek. Fényes Szabolcs kompozíciói, Karádi-dalok és még sorolhatnám tovább. Zongorakísérőnk ezúttal is Gyarmati István. Turnénk öt hétig tartott, április végén érkeztünk haza. Felléptünk Sydneyben, Melbourneben és végigjártuk az úgynevezett aranypartot. □ És addig mi történt a Szomszédokkal? — Beírták a szerepembe, hogy elutazom. Szinkronmunkáim közül A kisasszonyból végleg kimaradok, így azt másra osztják, de a Falcon Crest című sorozatban megvárták, amíg visszaérkezem. D .Kora reggeltől késő estig talpon van. Dolgozik, próbál, játszik, fiatalokat tanít színészmesterségre egy musical-stúdióban. S közben természetesen gondosan vigyázza testi kondícióját. — Amikor már úgy érzem, a lábam sem tudom felemelni, akkor is elmegyek tornázni. Ezt a pályát szeretem, és ezért mindent megteszek, gondosan figyelve fizikumomra, a hangom karbantartására. Egyszóval nem unatkozom. S ameddig akad, aki azt mondja: igen, ez a szerep a Benczé- nek való, ameddig személyemben gondolkodnak, addig én is azt mondom: soha rosszabb ne legyen! MÚZSA Tóth Erzsébet Ha nem fájna úgy elmondanám mind a meg nem írt verseket ha ez a millió apró zuhanyrózsa mely most nyílik a testemből és elborítja testem nem tíz év szorongó bánatát mosná ha büntetni akartál már megbűnhődtem most is jéghideg miniatűr gyíkok szaladgálnak a melleim között a halántékomon a hátamon tovább már ne büntess kérlek mint gyerekkorom szomorúfűzeinek indái rámfonódnak a nélküled élt évek ha nem fája úgy elmesélném a csillagport az óceán hullámain a legszebb várost amit nélküled láttam ami nélküled nem létezett a Key West-i képeslapot megkaptad-e tudod-e hogy ott voltál velem a New York-i hóesésben beszélgetnünk kellene róla ha tudnánk még beszélgetni de a lány aki téged elképzelt egyszer magának olyan ügyetlen lett olyan sokáig készült a márciusi szél könnyeket csalt a szemébe mire hozzád ért már lángolt az arca mint egy Picasso kép szétgurultak a vonásai ő már nem akar verseket írni másnak csak neked Luigi Bartolini rajzai •
