Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-01 / 78. szám
1995. április I., szombat MÁTTÉIf Jóakarók háborúja Kisarban Beadvány a polgármesteri hivatalnak • Vita: orvos kontra önkormányzat Kovács Éva Kisar (KM) — Azért hívták Kisarba az újságírót, mert az orvos és az önkormányzat között nagy a vita. A szerkesztőségbe küldött levél szerint végső elkeseredésükben fordultak a feladók a nyilvánossághoz, mert ügy érzik, Toldi Albert polgár- mester azon munkálkodik, hogy dr. Jámbrik Imrét elüldözze a faluból. Holott a falu ragaszkodik Jámbrik doktorhoz — derül ki a továbbiakban, amit 428 aláírás is tanúsít. Az összegyűjtött aláírásokat egy beadvány kíséretében a polgármesteri hivatalnak is megküldték, kérve a testületet, a doktor tovább folytathassa tevékenységét, s maga választhassa meg közvetlen munkatársait. Sokan nem tudták Toldi Albert polgármester készséggel, bár szemmel látható rosszkedvvel fogad. Arcáról leolvasható, nem örül, hogy az orvoshistória nyilvánosságra kerül. — Jó ideje tart ez a huzavona, s ma már sokan vagyunk, akik azt gondoljuk, nehéz eldönteni, valójában ki képviseli a falu érdekeit. A 428 aláírásról azt tartom, sokan nem is tudták, minek írnak alá, s fogalmuk sincs, ki akar nekikjót. O Ön szerint ki akar? — Szerintem én. Ilyen felszerelt rendelő, mint a kisari, nemigen van a környéken, a doktor is tanúsíthatja, mindent a szája íze szerint alakítottunk ki annak idején, s ez sem elég. A választás előtt mindent megtett, hogy ne én legyek a polgármester, a rendelőben ellenem agitált. Harminc éve dolgozó ápolónőt mart el maga mellől, de most már a másik három alkalmazott is táppénzen van miatta. Az a baj — folytatja —, hogy az orvos nagyhatalom, befolyásolni tudja az embereket. Bizonyságul papírokat mutat. A táppénzen lévő egészségügyi dolgozók, Szakács A rendelő, ami most nem a béke szigete Lászlóné védőnő, Gacsályi Jó- zsefné ápolónő és Toldi Jánosáé orvosímok amiatt panaszkodnak, hogy velük az orvos rosszul bánt, a betegek előtt megalázta őket. Az ápolónő a beadványban sérelmezi, hogy neki kell a vércukorszintet mérni és az EKG-t a betegre felrakni. Kifogásolja, hogy amikor mandulagyulladása miatt nem ment be dolgozni, a doktor kiabált vele. Igaz, ő nem szólt hogy távol marad, de szerinte erre nem is volt szükség, a doktor tudta, mi a baja, hiszen ő állapította meg. Az összegyűjtött aláírásokat mellékelő beadvány február 21-én érkezett a hivatalba, az önkormányzat azóta ezt még nem tűzte napirendre. — Dr. Jámbrik Imre mindent megkap, amit a közalkalmazotti törvény szerint meg kell kapnia, ő azonban további dolgokat követel. Mi pedig csak azt tudjuk megfizetni, amire bennünket a törvény kötelez, s amire az anyagi helyzetünk lehetőséget ad. Konkrét panasz A jegyzőnő ígéri: a 428 aláírás talán rövidesen mégis napirendre kerül, bár mint a törvényeket idézi, az üggyel, mint népi kezdeményezéssel nem tudnak foglalkozni, mert annak szabályokban rögzített kritériumai vannak, amelyek szerinte hiányoznak. Egyébként pedig a téma sem olyan, amivel az önkormányzatnak foglalkoznia kellene. Egy falu nem szabhatja meg, kinek kell felmondani. Testületi ülés — ha spontán szervezve is —, immár kettő is volt e tárgyban. Az utóbbi például igencsak viharosra sikeredett, minden jelenlévő, a jegyzőnő és a polgármester szerint is valóságos lincshan- gulat uralkodott. A falu népe arra kérte a rendelőben dolgozó alkalmazottakat, mondják el a nyilvánosság előtt, a doktorral szemben milyen konkrét panaszaik vannak. Ok nem vállalták ezt. Zárt ülés következett, a nép azonban együtt maradt, s követelte, rendezzék az ügyet azok, akikre tartozik. Mint a szószólók elmondják, már nem bíznak a három rendelői dolgozóban, s azt akarják, hogy Jámbrik doktor maga választhassa meg munkatársait. — Engem Toldi Albert polgármester mindenképpen lehetetlenné akar tenni, ezért fogalmaz ellenem képtelen vádakat — mondja Jámbrik Imre orvos. — Az, hogy én irreális dolgokat követelek, már csak azért sem igaz, mert kizárólag olyat kérek, amihez a törvény lehetőséget ad. Ebben a faluban korábban az egészségügynek huszadrangú szerep jutott. A január 9-ei rendezvényen azt kérték az emberek, számoljon be a polgármester az előző négy év munkájáról, de ő napirenden kívül csakis engem pocskondiázott. A falu lakói védelmükbe vettek, visz- szaverték a polgármester vádA szerző felvétele jait. Én annakidején olyan rendelőt vettem át, amiben még egy lavór és WC sem volt, a gyógyszertől a számítógépig mindent azóta szereztünk be. S nem azért, hogy az orvosnak jobb legyen, hanem azért, mert az itt élő betegek hasznára válik, ha egy rendelő felszereltsége jó. Ráadásul az új egészségügyi törvény számos lehetőséget adna a továbblépésre, amit az önkormányzat megakadályoz. — Egyébként meg azt tartom, egy orvos ne a település polgármesterének, hanem a hozzá tartozó betegeknek legyen megfelelő. Az a legnagyobb baj, — teszi hozzá re- zignáltan —, hogy egyesek mindent megtesznek azért, hogy az egészségügyi vállalkozásokról minél rosszabb képet fessenek. Hallottam, van aki azt terjeszti, ha én vállalkozó leszek, a rendelőben mindenkinek fizetnie kell. A többség elhiszi ezt a szamárságot. Az pedig, hogy én összeférhetetlen lennék a beosztottakkal, igencsak megkérdőjelezhető, hiszen közülük kettő a polgármester rokona, s nem tudom, hol van az a munkahely, ahonnan bejelentés nélkül napokig távol lehet maradni. Ki issza meg a levét? A vita dúl. A baj csak az, hogy mindezeknek nem annyira a vitatkozó felek, sokkal inkább a betegek isszák meg a levét... jy ék üveg. Forró kék üveg az ég. Átlátszó ±. gerendák iszonyatos súlya döngöli a földhöz. Törékeny porcelánvirág csak közöttük. Pingálatlan, meztelen porcelánvirág. Színek, szalagok és ízek néma tárháza e kék üveg. Lebegő borszesz- lámpa lángja. Fordulna el, de súlyos az ágy. Hessentené el a pillangókat, nehogy összetörjék a porcelánvirágokat. Hamuszínű ég alatt indult Donát. Rakoncátlan álmukat feladták a fénysugárral megvakart virágok. Szeme előtt lebegtek még az éjjeli film perverz képei. Dalát kezdte fütyülni mint a rigó. A fénytelen dalt. a fülemüle-sikolytól megvagdalt dalt, Júlia dalát. A motor csendesen nyihog és horkant, mint az elégedett paripák. Valaki valamit mondott. Nem hallotta az üvegen át. Okézta a legyintést. Küldik valahová, menni kell. Csak az út világos, a cél sosem. Mindig megmondja valaki. Vagy itt, vagy ott. Csak a géppel van dolga, a szerkezetekkel, melyeket Ünnepi adakozás mozgásba hoz. Azt már tudja mire képesek, de hogy mi lakozik bennük? A másik motor nincsen rendben. Az életet dobogtató motor. És Júlia. Égi sugárkoszorú az arca. Most mélyvénás trombózisa van. A fuvar kell. A gyerekek, az önálló fészkek. Egyszerre gyorsabban kezd dobogni, izga- tottabbá kezd válni. Júlia nem bírta az állást, a három műszakot. Tudta ezt a művezető is. De nem panaszkodott, nehogy kidobják. Ki fizeti a kölcsönt? A gyerekekét is? A gesztenye tavaszt kidoboló nagy rügyeit nézi, ahogy a lámpa piros. Kövér permetként csillog harmatában a napsugár. Adakozni kell megint. O tudja. Mindig és mindenért adakozni kell. És milyen keveset kap. Egyszerre rájön, hogy semmit sem kap, csak folytonos elvevés van. De mégis: Júlia. > Megint a porcelánvirágok. Égi kékek. Júlia szemei ilyen kékek. Kiteljesedik bennük a napsugár. Milyen jó volt Júliával. Egyedül tőle kapott és vette el, amit adott. Meg a gyerekek. Leginkább totyo- gós korukra emlékszik. Az értelem nyiladozásaira. Lacira, aki majd megvalósítja, amit kigondolt. Beskatulyá- zatlanul egy szárnyaló világban, ahol nem vizsgálják nagyítóval cselekedeteit, s nem a világot kell megváltania spártai módjára. Élvezte e gyarapodást Laciban. Ahogy másként akart élni, messze űzve a gyarapodást. A zenét hírek váltják fel a rádióban. Bömböl mindig, legyen útitársa. Tragédiák, emberi sorsok peregnek a bemondó szájából. Káosz és csőd. Legyint. Hát ennyire vagyunk csak képesek? Éva. A tündérmeséből előjött leányarc. A pisis Éva. Ó a szókimondóbb Júlia. Örökös lázongás, egy fortyogó katlan. Megmosolyogja a sok kikosarazott fiút. Az indok ma is ül pontos, tökéletes helyzetfelismeréssel. Az uralkodás mintapéldánya. Hogyan szelídítette magához a szilaj Ferit?! Máig is csodálja. 0 a rokkanatlan lélek. És hogy tiulja szinte drótszálon mozgatni a sofőröket, mint őt is. Látja azt is, hogy válik törpévé, amikor Norbit hazaviszi a bölcsődéből. Tőle törpébb talán Júlia, ahogy ajná- rozza az unokát. Valamit megoldani kellene. Rájön, hogy az életet nem lehet megoldani. Az élet örökös kavargás egy nagy üstben. Nincs benne józanság. Az élet fellángolások és el- hamvadások csomója. Valami rend mégiscsak látszik benne. Az értelem, hogy idáig fejlődött az ember. Venni kellene valamit. Vásárfiát, madárlátta kenyeret, hogy adakozhasson újra és megint. Mert adakozni olyan öröm. Mint a bárány, aki szelídségét adja. Életét úgyis elveszik, hogy belőle csilloghasson az ünnep, az adakozás egyetlen értelme. Felintenzív Máthé Csaba A kár felintenzív jelzővel is illethetnénk a nemzetközi cégek magyar leányvállalatait, amelyek az anyavállalatok termelékenységi mutatóinak csupán 57 százalékát érték el—derül ki egy tanácsadó cég felméréséből. Más a gazdasági környezet, le- gyinthetnénk, hiszen csak példaként említjük, hogy nem mindegy, ha egy gép meghibásodásánál azonnal el lehet érni a szerelőcéget, amelynek futárszolgálata órákon belül a helyszínre szállítja a megfelelő alkatrészt és be is szereli. De ezúttal nem a mi készülékünkben van a hiba, hanem a nyugati cégek követik el a bakik sorozatát. Azt eddig is tudtuk, hogy hazánkban elsősorban azért indítják be a termelést és szállítják át Nyugat-Eu- rópából a gépeket, hogy jelentős költségeket takarítsanak meg. Ennél a pontnál elsősorban a kintihez képest a rendkívül alacsony bérekre gondolunk. Viszont arra már kevésbé figyelnek, hogy az itteni vezetők és dolgozók kiképzése alaposan történjen, a nyugati szervezeti felépítés átvételéhez a személyi feltételek is adottak legyenek, a hazánkba átcipelt gépek felújítása, karbantartása megtörténjen. Mindezt tetézi a jogi bizonytalanság, vajon a külföldi elfogadja-e az üzemi tanács létét, mennyire ismeri a munkásvédelem és a munkaidő szabályozásával kapcsolatos kérdéseket. Mégis az az érzésem, az anyavállalat kalkulációja alapján még ezzel az alacsony termelékenységi mutatóval is megéri működtetni hazánkban a leányvállalatot, hiszen a kinti költségek töredékét kell számítani a profit kalkulálásánál. A másik adu pontosan az anyavállalat működése, amelynek számunkra iszonytató számait folyamatosan lehet a honi cégvezető orra alá dörgölni: látod, ez a minta, ehhez kell közelíteni. Azt kétlem, hogy mindez sikerül valaha is, bár sokszor a külföldi részéről az elégedetlenséget egy megszokott színjátékként lehet értékelni. Április 1.: vajon ma ki fog lóvá tenni...!? Ferter János rajza Kommentá Szellem a palackból Réti János r üntetés is volt, aláírások is születtek március 22-én Ny íregyházán, amikor az ország többi egyetemi-főiskolai centrumaihoz hasonlóan kollektívformában juttatta kifejezésre véleményét a városban működő felsőoktatási intézmények diáksága. A bevezetésre szánt tandíjról leginkább. Az ő szemszögükből indokolt és érthető volt a demonstráció, bár lehet, később jönnek majd rá a hallgatók — de méginkább a szüleik, a család —, hogy miért is történt, ami történt. Mert a politikusok egyi- kének-másikának érvelésében, miszerint a vidék nyomorog, tehát a vidékiek számára megszűnik a továbbtanulás lehetősége, érezhető némi demagógia, de az igazságnak annyi rétege képzelhető el, amennyit megpróbálunk lehántani róla. Mert sajnos, bizonyára van számos nyomorgó család vidéken, ahol nem a beígért 2000 forint miatt nem tanulhat tovább a gyerek, inkább e rendelet gyanítható vonzatai következtében. Hiszen a taníttatás nemcsak tandíjból áll vagy nem áll! Számos olyan kiadásból is, ami együttesen végletekig merítheti ki egy család lehetőségeit. Kétezernél ugyan — és ez meggyőződésem — többet költ el a fiatalok nagyrésze havonta gyorsétkezőkben, diszkókban, játéktermekben, butikokban, videotékákban, vagyis nem feltétlenül az összeg jelenti a problémát! A baj inkább az, hogy a tandíjjal kiengedik a szellemet a palackból: megkezdődik a felsőoktatás és vele az egész oktatási rendszer elpiacosítása. A tandíjat követi a vizsgadíj, egyben aztán tárgyanként, majd a terembérleti díjak, az eszközhasználati díjak, parkfenntartás, padhaszná- lat és a többi, míg végül megjelennek a belépőt szedő WC-s nénik is az intézmények illemhelyei előtt. Vizsganapokon felárral... Szóval, a tiltakozás irányuljon az oktatás kényszerű vagy körmönfont elüzleti- esítése ellen. Még akkor is, ha a táblákról csak az a bizonyos 2000 volt olvasható.
