Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-13 / 88. szám
1995. április 13., csütörtök HÁTTÉR Kelel-Magyarország 3 Aztán jöttek a csalódások Az a kérdés, gazdák, vagy mostohák megyénkben az önkormányzatok (2). Ibrány város lett, s épült új tornacsarnok Elek Emil felvétele Balogh József Nyíregyháza (KM) — Az ön- kormányzatok anyagi gondjainak gyökere onnan eredeztethető, hogy kihasználták a támogatási rendszer kínálta lehetőségeket. Először legalább 30 százalék saját erő kellett a beruházásokhoz, később úgy módosították ezt, hogy 100 százalékot is össze lehetett szedni. Ahhoz, hogy az önkormányzati gazdálkodás kiszámítható legyen, bevezették a feladathoz kötődő, az úgynevezett normatív támogatást, amelyik általános támogatásként jelenik meg. Ilyen feladathoz kötődő támogatás például az egy általános iskolai tanulóra, egy óvodai tanulóra jutó támogatás, tehát amit az önkormányzat lépett, ahhoz kapta a penzumot. Volt általános támogatás is, ezek megközelítőleg kiszámíthatók voltak, s adták a bevételnek az állami költség- vetésből származó részét. De még a személyi jövedelemadó is kiszámítható volt, mert ahol nem érte el az országos átlagot, ott kiegészítették. Követi az inflációt? Volt a bevételnek egy másik oldala, ami viszont az önkormányzaton múlt. A helyi adókból befolyó bevételről, illetőleg a lakosságtól átvett pénzeszközökről van szó, amelyet a lakosság a különböző energiarendszerek megvalósításához fizetett be hozzájárulásképpen. De ilyennek lehetett tekinteni a szövetkezetek, vállalatok pénzét is, amelyet egy-egy beruházáshoz adtak a településnek. Az önkormányzatok abból indultak ki, hogy ezek a normatív támogatások követni fogják az inflációt, mert feladathoz kötött támogatások voltak. Mivel azonban ez támogatás, nem költségtérítés, természetes, hogy nem fedezi a feladat teljes költségét. Itt érte az egyik nagy csalódás az önkormányzatokat. Induláskor úgy számoltak, hogy ha például az általános iskolai oktatás egy tanulóra eső költségének kétharmada a normatív támogatásból kitelik, a kétharmados támogatás végigvonul a cikluson. Ha tehát a költség- vetés húsz százalékát egy optimális gazdálkodás mellett meg lehet takarítani, s ez a húsz százalék, meg a lakossági támogatás együttesen ad egy olyan saját forrást, amelyikkel a célok megvalósíthatók. Az igazsághoz tartozik, hogy mivel a pályázatokon ott szerepelt egy rubrikában a hitel szó is, s fel kellett tüntetni: egy-egy beruházáshoz az ön- kormányzat mennyi hitelt vesz fel, a pályázatokat befogadók is tudták, mekkora összegeket kémek kölcsön az önkormányzatok. Most sokan viselkednek úgy, mintha erről nem is tudtak volna. Természetesen az önkormányzatok felelősségéből ez semmit nem von le. Saját erőből Vannak olyan beruházások, amelyek beleférnek egy négyéves ciklusba, például egy iskola építése, de van olyan is — például a szennyvíz —, amelyik nem. Már csak a beruházási összeg nagysága miatt sem, de a lakosság is nehezebben fizet ilyen célra, mint mondjuk a gázvezetékre, amelyiknek a kedvező hatása azonnal érezhető. Ilyen helyzetben döntöttek az önkormányzatok, mennyi hitelt akarnak felvenni. Kezdetben magasak voltak a kamatlábak, később lecsökkentek, s mostanra ismét a banki kamatok színvonalára emelkedtek. A gondok akkor kezdődtek, amikor 1993-tól nem változtak a normatív támogatások, közel sem követték azt az arányt, hogy a költség kétharmadát kitegyék. így az önkormányzatoknak már nem egy- harmaddal, hanem sokszor a költségek felével kellett hozzájárulni a beruházáshoz. Márpedig minél többet kell a saját erőből hozzátenni, annál kevesebb lesz a megtakarítás, a bevételi oldal emelése pedig szinte lehetetlenné vált. Ehhez jött még ráadásnak, hogy nagyon sok olyan plusz feladatot kapott az önkormányzat, amelyeket nem követett semmiféle állami támogatás. Megkapták a földkiadó bizottságok, a földrendező bizottságok működtetésének feladatát pénz nélkül, vagy most a kisebbségi törvény végrehajtásával együtt a polgármesteri hivatal köteles a kisebbségi önkormányzatok adminisztrációjának ellátásához minden feltételt megteremteni. És ez nemcsak írógépből meg papírból, hanem irodából, telefonból, adminisztrátorból áll, amire a legtöbb helyen nincs pénz. Elfogyott tehát a húsz százalék, viszont megmaradtak a kötelezettségek. Ez arra készteti az önkormányzatokat, hogy a pályázati rendszerről feledkezzenek el, hiszen az újabb beruházások saját erejének fizetéséhez már senkinek nem marad pénze így jutottak olyan helyzetbe, hogy már csak azokat a feladatokat igyekeznek ellátni, amelyekre kötelesek az önkormányzatok. Tabu a banknak Pedig sokak szerint van most is egy olyan hitelállomány, amelyik gyakorlatilag kezelhető volna, ha a futamidő hosszabb lenne. Ugyanis nem airól van szó, hogy az önkormányzatok nem akarják törleszteni hiteleiket, de a 22-23 százalékos kamatláb 30 százalékra ugrott, s jelenleg több a kamattörlesztés, mint a tőke- törlesztés. És az alapítványoktól kapott pénzek is csalókának bizonyultak: a kezdetben vissza nem térítendő pénzből később kamatmentes kölcsön lett, ma pedig a banki kamattal együtt kell visszafizetni. Ez olyan helyzetet teremtett az önkormányzatok egy részénél, s főleg azoknál, akik fejlesztettek, hogy bizony szembe kell nézni a fizetőképtelenség rémével. Talán segít majd valamit, az a most készülő kormányrendelet, amely szerint a normatív támogatást hiteltörlesztésre fordítani nem lehet, vagyis a bankok nem emelhetik le az önkormányzatok számlájáról ezt a pénzt. Tehát amit mondjuk az iskolai oktatásra, az óvodára ad az állam, ahhoz nem nyúlhat a bank. A polgármesterek nagy része tehát hitt egy kiszámítható pénzellátásban, azt gondolta: ha belefog egy beruházásba, akkor annak a kifizetéséhez 6-8 éven át meglesz a pénze. Ezt a lakosság túlnyomó többsége tudomásul is vette, tisztában van a lehetőséggel, nem követelőzik, belátja, hogy most az előző évek eredményeinek árát kell megfizetni. Ezért fogadta el, hogy a választási beszédében kevés polgármester vállalkozott újabb beruházások ígérgetésére. Következik: Kötelező és szabadonválasztott M ari nem mar jócskán átlépte a nyolcadik ikszet, de húsz évet nyugodtan letagadhatott volna. Nemcsak a konyhában sürgött-forgott meny ecs késen, a kapálásban is alig tudtak vele lépést tartani a fiatalok. Buszra meg vonatra a világ minden kincséért sem ült volna fel, mert szerinte mindkettő az ördög találmánya. Hanem hetente kétszer vállára vette a batyut, gyalog indult a tíz kilométerre lévő város piacára árulni. Ezt aztán igencsak nehezen tudta megemészteni az elké- nyelmesedett közgondolkodás. Egyre gyakrabban rebesgették, hogy valami boszorkányság lehet a dologban. Történt egyszer, hogy a szomszéd tehene áttévedt a Mari néni kertjébe és tetemes pusztítást végzett. Ezzel a szomszéddal Mari néni vagy hatvan éve haragban volt már, így most minden dühét a szerencsétlen jószágra zúdította, válogatott szidalmak közepette űzte ki a birtokhá- borítót. Ez még nem is lett A boszorkány volna baj, de néhány nap múlva a tehénnek elapadt a teje, két hétre rá pedig megdöglött. Most már az Isten sem mosta le Mari néniről, hogy boszorkány. Igaz, hangosan csak zárt körben merték ezt a vádaskodók kimondani, mert, kilenc unokája lévén, Mari néni jelentős fizikai erőt képviselt a faluban. Am tény, ami tény, ettől kezdve vele riogatták a rossz gyerekeket, akik most már nagy ívben elkerülték. Tetézte a bajt, hogy az öregasszony még a gyógynövényekhez is értett. Egy ízben meg is lesték, amint hajnalban nagy öl dudvával tér haza a közeli temetőkertből, s ettől kezdve mindenki biztos volt abban, hogy a faluban boszorkány él. Gyermekei és unokái persze védték, visszautasították a súlyos vádat, de ha egyszer a köz fantázája beindul, akkor nincs mentség. A bennfentesek tudni vélték, hogy vacsorafőzés ürügyén boszorkánykonyhát üzemeltet, ahol válogatott gezemicékből ártó-, rontó és bájitalokat állít elő. Egy reménytelenül szerelmes leányzó egyszer meg is kérte, hogy ajánljon valami főzetet, mellyel visszaszerezheti szíve választottját. Mari néni erősen feldühödött a nyilvánvaló provokáció miatt, de haragját egy pillanatra sem mutatta ki. Majd adok én neked bájitalt! — gondolta magában. Jó adag ricinusolajat kevert össze némi kamillateával, s azt tanácsolta, hogy minél többet kell belőle egyszerre meginni. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a leányzó ágynak, pontosabban inkább illemhelynek esett. És lön csoda. A csalfa fiatalember, meghallván, hogy egykori szerelme őmiatta betegségbe esett, visszatért hozzá, mi több, szorgalmasan ápolta. Szóval, a pletyka megállíthatatlanul hömpölygőn tovább. Már csak a szűk család nem hitt benne, de később ez is megváltozott. Mari néni épp a városból tartott hazafelé, amikor a legidősebb unokája utolérte. — Szálljon be, mama, hazaviszem! — nyitotta ki előzékenyen az autó ajtaját. — Dehogy szállók. Hamarabb hazaérek én gyalog, mint te azzal a rossz autóddal — felelte önérzetesen Mari néni, mert nézni sem bírta unokája sportos vezetési stílusát. Az unoka mérgesen beletaposott a gázba, aztán a következő kanyarnál az árokban találta magát. Ettől kezdve a falubeliek félelemmel vegyes büszkeséggel újságolták, nekik saját boszorkányuk van. Mari néni több mint kilencven évig élt. Amikor utolsó útjára kísérték, a polgármester összehívta a képviselőket. y alamit ki kell találnunk, mert ez nem mehet így tovább — mondta gondterhelten. —Az utak csapnivalóak, telefon nincs, most meg ntég a boszorkányunk is itthagyott minket. Szőke Judit Ö sszegyűlt hát a megfelelő számig érvényes aláírás a köztársasági elnökválasztással összefüggő népszavazásról — most már az Alkotmánybíróságnál van a labda: igen vagy nem. Tételezzük fel, hogy a testület bólint. Javaslatom az. hogy — takarékossági okokból— akkor használjuk ki az alkalmat s egyszersmind mindent. amire kíváncsiak vagy várhatóan azok lesznek a kezdeményezők a közeljövőben, egy füst alatt majd kérdezzék meg a néptől. Néhány ötlettel szeretnék hozzájárulni a szondázáshoz. Megtudakolhatnánk, mondjuk, miként vélekednek az emberek a legnagyobb kábítószerről, a hatalomról, hány esetet tudnának felsorolni közvetlen környezetükben a visszaélésekre, megvesztegetésekre, a korrupcióra, a posztok osztogatására, a közpénz herdálására, a lefülelhető, ám valamely titokzatos oknál fogva le nem fülelt disz- nóságokra. Kíváncsi lennék, milyen érzéseket vált ki bennük a populista politikusok izzadó tenyere, a szakértelem helyettesítése bunkó urambátyámmal, s a feltétlen hűség mint egyetlen mérce. Szívesen olvasnám példáikat az idegtépő felelőtlenségről, a bárgyú vállvono- gatásról. Mindenki táblázatokat tölthetne ki arról, milyen kisebb műtéteket tudna szüksége esetén magán elvégezni, milyen büntetésnemeket vezetne be a közbiztonság megszilárdítására, milyen módszerekkel előzné meg a gyerekek neurózisát, s felsorolhatnák tanácsaikat a 15-16 évesek számára: miként kellene élniük... Majd a hosszú-hosszú oldalak végére, persze, ha egyetértenek vele, a nép fiai és lányai aláírásukkal üzenhetnének a következő mondatokkal: arról az apróságról pedig ne feledkezzenek meg, hogy amikor döntenek, nem pusztán gazdasági tényekről, folyamatokról van szó, hanem emberi sorsokról. Ne legyenek nemtörődömök azokkal szemben, akik kiszorulnak a gazdaságból, az érdekérvényesítési lehetőségekből, akik nem lehetnek tagjai egyetlen lobbinak sem... Szerszámok Ferter János rajza Kovács Éva-m j ézem a karikatúrát, f\l melynek Magyarok 1 V válságban címet adta alkotója. A rajzon hatalmas tenger, rajta aprócska lakatlan sziget, amit magas szögesdrót választ ketté. A kerítés két oldalán egymásnak háttal két szakállas, marcona alak gubbaszt, szemmel láthatóan halálos ellenségek, szívből utálják egymást, s ezt a tulajdonságukat a legnagyobb veszélyben, a hajótörés után sem hajlandók felülbírálni, netán megváltoztatni. Magukra maradtak, önmagukon kívül senkire nem számíthatnak, egymásra vannak utalva, de eszük kevesebb mint a szívük, józan gondolkodásukon felülkerekednek érzelmeik. Nézem a karikatúrát, s nem nevetni, sírni lenne kedvem. A rajz ugyanis a maga sajátos eszközeivel nagyon szemléletesen a magyar valóságot, a hazai közállapotokat, mondhatni a napi gyakorlatot ábrázolja, azt a helyzetet, amibe mostanra keveredtünk. Mert hiába tartozunk másmás rétegébe a társadalomnak, a bajunk bizony közös. Az ország gazdasági helyzetének folyamatos romlása mindnyájunk kárára van, különböző mértékben ugyan, de valamennyien isszuk a levét. A problémákat elméletben persze szinte minden politikus, közéleti ember elismeri, de a gyakorlatban az áskálódást, a megvétózást, az akadályoztatást választja az összefogás, együttműködés helyett. Segítünk,— mondják egyesek, miközben mindent megtesznek, hogy ártsanak, s nem veszik észre, hogy ezzel önmaguk karikatúráját rajzolják meg. Azt a karikatúrát, amely az idegen szavak szótára szerint „torz kép, gúnyrajz, személy, esemény vagy tárgy ábrázolása eltorzított alakban a jellemző vonások hangsúlyozásával és eltúl- zásával, főleg nevetségessé tétel végett" s azt, amely a magyar értelmező szótár megfogalmazásában nem más, mint „a jellemző vonásokat kiemelő és tréfásan, gúnyosan eltúlzó ábrázolás”. A szóbanforgó karikatúra a magyarok jellemző vonását mutatja be. Ha komolyan vesszük mondanivalóját, nem sok okunk marad a nevetésre, vagy épp a derűre... f^St '*3? Szavazatösszesítő
