Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)
1995-04-11 / 86. szám
1995. április 11kedd HÁTTÉR Kényszerpálya a földművelés Aki a mezőgazdaságból akar megélni, több mindennel kell foglalkoznia Amikor még készült az istálló... A szerző felvétele M. Magyar László Körmenditanya (KM) — Mindig nagyon ragaszkodott a földhöz a magyar ember, ám most, hogy egyre kevesebb a munkahely, még nagyobb becsülete van a szántónak, a legelőnek. Tulajdonképpen kényszerpálya a földművelés, hiszen nagyon sok család számára ez a megélhetés egyetlen lehetősége, főleg ha tanyán lakik. Különös játéka a sorsnak: egy műút köti össze Sóstóhegy külső részét Körmenditanyá- val és Libabokorral. Ám míg Sóstóhegy közigazgatásilag Nyíregyházához tartozik, Libabokor Nyírturához kötődik, addig a középen fekvő Körmenditanya lakói a ke- mecsei polgármesteri hivatalba járnak elintézni problémáikat. Körmenditanya egyik régi házában lakik a Hegyes család. Egy éve költöztek ide, ám a tanyával való kapcsolat nem újkeletű. — Ebben a házban születtem, tehát azt is mondhatnám, tősgyökeres körmenditanyai vagyok — magyarázza Hegyes Jánosné. — Amikor férjhez mentem, akkor elköltöztem az út elejére, Sóstóhegyre. Ott éltünk 13-14 évet, ám hogy visszakaptuk a földeket, visszajöttünk ide. Kereskedőként dolgoztam 18 évet, ebből ötöt itt a tanyán a kisboltban. A demecseri Áfész azonban eladta egy vállalkozónak, s munkanélküli lettem. A két gyermekemről és a nyolcvan- éves, beteg édesapámról is gondoskodnom kell, ezért nem tudtam munkát vállalni. Akkor jött az ötlet, hogy legyek mezőgazdasági vállalkozó. A ke- mecsei polgármesteri hivatalban tavaly novemberben váltottam ki a vállalkozói igazolványt. □ Mi mindennel foglalkozik? — Aki a mezőgazdaságból akar megélni, jól tudja, több mindent is kell csinálnia. Én növénytermesztéssel és állat- tenyésztéssel is akarok foglalkozni. Nem áll távol tőlem ez a munka, hiszen a szüleim is tartottak állatokat, nekem is ki kellett vennem a részem a tennivalókból. Teheneket akarunk tartani, hét üszővel kezdünk. Itt az udvaron istállót építettünk, amely tíz férőhelyes. Tőkeigényes az állattenyésztés, ezért három pályázatot is írtam, szerencsére mindegyiket elfogadták. □ Nem is olyan régen még az volt a jó gazda az állam szemében, aki levágatta a tehenét.... — Az én elvem az, hogy nagyon megbánjuk, ha meggondolatlanul, hirtelen ötlettől vezérelve levágjuk a teheneket. Az az állami rendelet nagyon rossz döntés volt, hiszen legalább három év kell, hogy a kisborjúból jó fejőtehén legyen. Most, hogy kevés a tej, ismét a tehéntartásra ösztönzüc a gazdákat. □ Lesz-e segítség a munkálatokban? — A férjem kertésztechnikus, de a szakmájában nem tudott elhelyezkedni. Jelenleg a MÁV-nál dolgozik. Sok a szabad ideje, tud majd segíteni. A 16 éves Róbert és a 13 éves Csaba fiamra is számíthatok, nem idegen számukra a mezőgazdasági munka. □ Előny vagy hátrány a Körmenditanyán élni? — Nem tagadom, mindig van mit csinálni a ház körül, az istállóban, s kint a földeken. Ám nagyobb szabadsággal rendelkezem, mintha bent a városban élnék, bármikor kimehetek a friss levegőre. Hátrány, hogy már nem tartanak össze az emberek. Talán a nehéz megélhetés miatt zárkó- zottabbak az itt élők, kevés olyan ember van, aki törődik a többivel. Kiskanálnyi segítség anyátlan csecsemőknek Nyíregyháza-Sóstó (KM - T. K.) — Göncz Árpád köztársasági elnök is felkarolta és elvállalta a védnöki tisztét a Kiskanálnyi segítség akciónak, amely országos méretűvé terebélyesedett. Április 13-án a sóstói csecsemőotthonra figyelnek a mozgalom elindítói és szervezői. Ekkor adnak át 33 ezer forint értékű bébiételt az otthon számára. A humanitárius mozgalom céljáról kérdeztük dr. Pethő Agnes főorvost, az otthon igazgatóját. — A reklámokból valószínűleg sokan tudják, hogy a Kecskeméti Konzervgyár minden eladott bébiétel árából egy forintot felajánl a csecsemőotthonokban élőknek. Az akció lényegében számunkra úgy indult, hogy a Kelet Áruházban tartott a cég egy bemutatót, elhangzott egy riport a nyíregyházi rádióban és lehetett betelefonálni. A stúdióban dr. Horváth Gyula, a Kecskeméti Konzervgyár áruforgalmi főosztályvezetője várta a hívásokat. Tőle kérdeztem, hogy a lisztérzékeny és más felszívódási zavarral küzdő gyerekeknek adhatjuk-e ezeket a bébiételeket, illetve nem tudnának- e nagyobb vásárlás esetén kedvezményt adni? A 126, nullától hatévesig terjedő gyermek- csoportunk ellátását az esetleges kedvezménnyel színvonalasabban tudnánk megoldani. A cég a kérés hatására megbízta a Sky International céget, mérje fel, az országban hány csecsemőotthonnak van hasonló gondja. Kiderült, mind a 30 otthonban tárt karokkal várnák a segítséget. S ekkor döntött úgy a konzervgyár, hogy minden eladott üveg árából egy forintot, illetve annak fejében bébiételt ad a csecsemőotthonoknak. Havonta átlagosan egymillió üveg ételt adnak el és így a 30 otthonnak 33 ezer forint értékű bébiételt adhatnak, amíg az akció tart. A februárban kezdődött akció azért lehetett országos méretű, mert a bébiételt vásárló anyukák is felismerték a közvetett segítségnyújtásnak ezt a formáját. így valamennyi megvásárolt bébiételből képletesen egy kanyálnyit odaadnak azoknak a kisgyermekeknek, akiknek a gondozónők közvetítik a szerető család melegét, biztonságát. A csütörtöki esemény rangját jelzi, hogy az átadásra meghívták Zilahi Józsefet, a megyei közgyűlés elnökét, Bürget Lajosnét, a Vöröskereszt megyei elnökét és a nyírbátori csecsemőotthon igazgatóját. A Kecskeméti Konzervgyár ajándékát Fodor Anikó értékesítési menedzser adja át. Tanya néni roszul mondta az utolsó szavakat, pedig már elfelejtette az anyanyelvét. Amikor a hefte- nes években az egyetlen élő rokona meglátogatta a Tisza menti falucskában, a testvérrel csak jelbeszéddel értették meg egymást. Tolmácsot kelletthívni. Amikor a 20-as évek elején elváltak, még gyerekek voltak. Most pedig itt állt szemben egymással a két testvér, a távoli Volga menti falucskából és irdatlan távolságok választották el őket egymástól. Nem csak a földrajzi távolság, nem csak az eltelt idő miatt. Már lélekben is távol voltak egymástól. Elszakította őket valami nagy erő. ami ellen tehetetlen az ember. Tánya nénit az első világháború után az orosz fogságból szabaduló alig tizenkilenc éves Tisza menti legény, Szabó Ferenc hozta Magyar- országra. Elég hamar megbarátkozott az új hazával. A mezei munka nem volt idegen neki, ugyanazt csinálta otthon is. Férje, a kötélve- rő-mesterség mellett két hold földön is gazdálkodott, de így is elég, keservesen éltek. Egy faluszéli, düledező házacskában laktak, egy föld- veremszerű, saját maga által eszkábált műhelyben készültek a különböző méretű és vastagságú kötelek, amelyek a paraszti munkához nélkülözhetetlenek voltak. A fiatal orosz menyecskét eleinte, mintha egy csodalényt, aki egy másik bolygóról tévedt oda, úgy mustrál- gatták a helyiek. Evek teltek el, amíg megszokták, hogy a faluban velük együtt él egy idegen is, egy orosz, aki nem tud magyarul. Azon a néhány szón pedig, amit mégis megtanult Tánya, a hasukat fogták az emberek. Talán ez sarkallta később a fiatal nőt, hogy megtanuljon tisztességesen magyarul. De a tartózkodás, a ridegség nehezen oldódott. A falubeliek lenézték a muszka menyecskét. Nem közülük való. Tánya akkor érzett valami változást, melegséget, amikor 44 végén a falut is elérte a háború, közeledtek az orosz csapatok. Ekkor hullámzott végig az emberekben a félelem, mi lesz ha ideérnek az oroszok. És odaértek. Valószínű, Tá- nyának köszönhetően is, semmilyen incidens, szörnyűség nem történt a faluban. Ha pedig ilyen készülődött, csak szaladtak Tányá- ért, ő pedig a legrészegebb, elkóborolt katonával is szót értett. A faluból senkit nem vitt el „malenki robotrd”. Ez meglehet a véletlen műve volt, de az is lehet, híre ment, hogy egy orosz nő is él a faluban. Ki tudja ma már, mi volt az igazság? Később Tányáról — aki időközben Tánya néni lett — ugyancsak megfeledkeztek az emberek. Az egész falu tudta, hogy a férje, amikor jól berúg, üti-veri a szerencsétlen asszonyt, de nem igen akadt ember, aki szólj volna az izgága férjnek. Éltek, mint a legtöbb falubeli, gyermekük volt, az ötvenes években meghalt az iszákos, vereke- dős férj. Egyedül maradt. Szerényen a tsz-járadékából éldegélt, a szomszédok segítettek a tűzifát felaprítani, havat söpörni. Aztán jött 1956, a forradalom, amiből a korosodó asszony nem sokat értett, mint ahogyan azt sem tudta, kik törték be az ablakot, s miért kiabálta egy borízű hang, hogy az orosz Tánya menjen haza innen. Még a rendszerváltozást is megérte. Haláláig nem tudta megfejteni, miért kezdenek elhúzódni tőle az emberek, amikor már úgy érezte, befogadta őt a falu. gy aludt el, idegenként, csendesen. A szemtanúk szerint, amikor eltávozott az életből, érthetetlen szavakat mormolt. Ruhacsere Kováts Dénes t hírek szerint egyre /I több — főként jól xA képzett — rendőr veszi le, vagy akarja levenni egyenruháját. Sorra nyújtják be leszerelési kérelmeiket, s próbálnak máshol elhelyezkedni. Most már nemcsak „közrendőrök”, de vezető beosztásúak is. Egyesek — éppen végzettségük következtében — inkább az ügyvédi pályát választják, részben talán a kereseti lehetőségek miatt. Hónapok óta halljuk: az ország nehéz gazdasági helyzete sújtja a rend őreit is, anyagi megbecsülésük nem mondható kielégítőnek. Bár a nyilatkozatok szerint megyénkben a korrupció nem jellemző, s az egy-két kisebb ügy is elbocsátással végződött, országos szinten jelentősebbnek vélik hazai létezését a bevallottnál. Igaz, nem vehető egy kalap alá a bírságot zsebbe tevő rendőr a bűnbandákkal összefonódóval, de kétségtelen tény: mivel másodállást gyakorlatilag nem vállalhatnak, szorult helyzetben könnyebb meginogni. Még ha nem is etikus. Mind több rendőr szándékszik levenni egyenruháját, részben mert belefáradtak nem könnyű munkájukba, részben mert nem kapják meg a megfelelő anyagi elismerést. Tettük talán érthető, de aggodalmakra ad okot. Gondoljunk csak bele: éppen akkor válnak meg munkájuktól, adják fel hivatásukat, amikor egyre nagyobb szükség van rájuk. A bűnüldözés akkor lehet hatékony, ha szakemberek végzik, a gazdasági szférában különösen. Manapság, amikor gyakorlatilag a legjobb jogászokkal, közgazdászokkal, könyvelőkkel veszik körbe magukat korunk hiénái, akkor legalább hasonló színvonalon képzett szakembereket igényelne a rendőrség is. Ha tehetné, ha lenne presztízse, ha meg tudná fizetni. De megfizetni őket könnyebb azoknak, akik — mondjuk az adó és a tb-járulék nem fizetése, s más manipulációk eredményeképpen — dúskálnak a javakban. A köz érdekében sem lenne szabad hagyni, hogy távozzanak a jó rendőrszakemberek. Nehéz mutatvány Ferter János rajza ESS ESS 8« 88^488* Könyvtárak nélkül Bodnár István zomorú, sokatmondó V statisztika: az elmúlt kJ esztendőben Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében 28 könyvtár zárta be kapuit: szünetelteti a működését. Némelyik átmenetileg, többségük talán végleg. Mindez olyan megyében történik, ahol a legnagyobb a munkanélküliség, a szegénység. Méghozzá a legszegényebbfalvakban, településeken, Bereg ésSzatmár vidékén. Magyarázható, de nehezen érthető a folyamat. Ezen a vidékén nincs mozi, nincs könyvesbolt, a színház elérhetetlen mesz- szeségben. Még az újság is csak elvétve jut el ide. De az itt élőknek egyébként sem nagyon telne kultúrára, hiszen nemhogy könyvre, hanem kenyérre is alig jut. Az iskolába járó gyerekeknek a hétfejű sárkánnyal kell naponta megküzdeniük, hogy le ne maradjanak, tanulmányaikat folytatni tudják. Az esélyegyenlőség feltételei egyre rosszabbodnak. A kölcsönözhető könyvek mellett újságokat lehetett itt lapozgatni, szakirodalmat, szótárakat böngészgethettek az ide betérők, folyóiratokat tanulmányozhattak. A diákok az iskolában tanultakat kiegészíthették, a tananyaghoz hozzá olvashattak. A könyvtár azért itt — mégha kicsinyke is volt—a tudás bölcsőjének számított, ablak volt a nagyvilágra. Most szép sorban ezek is megszűnnek. Meglehet, hogy a statisztikában az adatok csak úgy szerepelnek, hogy működésüket szüneteltetik, de ez az idő haladtával mindinkább azt jelenti, hogy meg is szűnnek. Nem volna szabad veszni hagyni a kultúra utolsó fellegvárát, vagy — szerényebben fogalmazva: pislákoló fényű viskóját. Hiszen látni azért a sanyarú helyzetben jó példákat is. Összevonják az iskolai és a községi könyvtárakat, és azok kettős funkciót betöltve, mégiscsak ellátják nemes hivatásukat. Máshol könyvtáros helyett pedagógus áll be néhány órára a könyvespolcok közé, szolgálva a falu apraját-nagy- ját. Talán egyszer túlleszünk ezeken az ínséges éveken is.
