Kelet-Magyarország, 1995. április (52. évfolyam, 78-101. szám)

1995-04-08 / 84. szám

1995. április 8., szombat Szomjas föld a víznek partján A növénytermesztés eredményessége legtöbbször alapvetően a víztől függ A víz minden élet forrása A szerző felvétele Nyéki Zsolt A z emberiség felfede­zéseiben, az új isme­retek megszerzésé­ben, a fejlődés útján már a szellemi eszmélés idejétől kezdve kiemelt szerepet ka­pott a kísérletezés. A vi­szonylag zárt rendszerben folytatott megfigyelések ma is fontos kiindulási alapot nyújtanak az általánosítha­tó következtetések levonásá­hoz. Talán éppen ezért vál­lalkozik szőkébb hazánk szí­vesen a kísérleti alany — egyébként nem túl hálás — szerepére akkor, amikor a gazdaságfejlesztési prog­ramjait igyekszik csiszolni a kormány. A buzgóság érthe­tő: itt a legnagyobb a lema­radás, a nemzetgazdaság egészének talpra állítását szolgáló próbálkozások ép­pen ezért itt produkálnák a leglátványosabb eredmé­nyeket. A térség pedig öröm­mel nyugtáz minden olyan kezdeményezést, amely a kí­sérleti nyúl vakcinációja gyanánt valamilyen tőkein­jekciót hoz számára. Bár az érdeklődés mintha visszafogottabb lenne, még­is érezni a megkülönböz­tetett figyelmet, amely me­gyénk életét kíséri. Az ENSZ Ipari Fejlesztési Szervezete, az UNIDO egy évvel ezelőtt kezdeményez­te, hogy az ország két me­gyéjében dolgozzanak ki komplex ipari és fejlesztési programot. Az Ipari és Ke­reskedelmi Minisztérium javaslatára az egyik hely­szín Szabolcs-Szatmár-Be- reg lett. Borsod mellett ugyancsak itt működik az Európai Unió PHARE Kí­sérleti Program Alapja is amely 270 millió forintos vissza nem térítendő támo­gatással segítette, illetve segíti a helyi területfejlesz­tési beruházókat. A kísérleti jegyzőkönyv most azt érté­keli: hogyan méri fel a me­gye gazdasági-társadalmi vezetősége a legfontosabb feladatokat, képes-e önálló­an kidolgozni a fejlesztési terveket, s tud-e dönteni a rendelkezésre álló pénza­lapok felhasználásáról. E régió mindenesetre már bebizonyította, hogy nem segélyre vár, hanem konkrét elképzelésekhez, fejlesztési tervekhez pénzt, megtérülő tőkét, befektető­ket. Az ilyen segítség pedig nem egyenlő a gyorsan el- porló segéllyel. Jönfnéjnek a gólyák Ferter János rajza Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Köny- nyű volt az arábiai parasz­toknak. Megvárták a Nílus, a Tigris, az Eufrátesz áradá­sát, majd visszavonulását, s elültették a magot. A termé­keny iszappal borított földek ontották a termést, alig bír­ták hazacipelni a tömérdek gabonát. Tudja ezt általános iskolai tanulmányaiból mindenki, de egy kicsit sántít a történet. A keleti gazdák nem csak a fo­lyók termékeny hordalékára vártak, ők maguk is sokat tet­tek azért, hogy megteljenek a magtárak. Többek között rendkívül fejlett öntözőrend­szert alakítottak ki a példának okáért. Tízezer hektáron Fejlettnek mondható öntöző- rendszerrel a magyar, így a Felső-Tisza mentén élő gaz­dák is rendelkeznek, de azon már nemigen tudnak változtat­ni sajnos, hogy a Tiszántúl las­san utoléri a Szaharát, amely köztudomásúlag nem tartozik a föld ideális mezőgazdasági területei közé. A növényter­mesztés eredményessége ugyanis alapvetően a víztől függ, az pedig nem csupán a Szaharában hiányzik. De ha nem esik, mit tegyen az ember? Öntözzön, termé­szetesen. Nem csak mi va­gyunk ilyen okosak, azok vol­tak az eleink is, még ha me­gyénkben a komolyabb öntö­zéses gazdálkodás csak az öt­venes évek derekán is kezdett kialakulni. Addig csupán a bolgár kertészek próbálkoztak vele, de az ő öntözött területük sem haladta meg a száz hek­tárt. Nálunk fent Szatmárban, a Túr menti sovány földeken in­dult meg a komolyabb öntözé­ses gazdálkodás, ahol a rend­kívül mostoha körülmények ellenére is meglepően jó ter­mést takarítottak be a rizstáb­lákról. Az igazi ugrást azon­ban a hatvanas évek eleje hoz­ta, amikor elkészült a tiszabe- csi és tunyogmatolcsi öntöző­fürt, majd egy évtizeddel ké­sőbb a rakamazi, vencsellői, és sorra épültek a szabolcsi víztá­rozók is, melyre a koronát a Rétközi-tó tette fel. Manapság mintegy tízezer hektáron tudunk mesterséges esőt előállítani, a meglévő mű­veknek azonban még a felét sem hasznosítjuk. Az országos helyzet némiképp kedvezőbb a megyeinél, mert a nyolcvan­ötös 290 ezer hektáros mély­pont után bizonyos növekedés tapasztalható, most 350 ezer hektáron öntöztek. De hol van még ez is a hetvenes évekhez, amikor 420 ezer hektárra hullt a mesterséges csapadék!? Minőségi problémák Hogyan védekezhetünk az im­már menetrendszerűen vissza­térő aszály ellen? —, erre ke­resték a választ a minap a szakemberek Nyíregyházán, a Víz Világnapján, ahol Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság igazgató- helyettese tartott bőséges pél­dákkal illusztrált vitaindító előadást. Talán meglepő, de nincs kiszolgáltatva teljesen az ember, az öntözés mellett is állnak eszközök a rendelkezé­sére. A gazdák tisztában van­nak természetesen a nedvessé­get megőrző talajművelési for­mákkal, a vetésszerkezet, faj­taválasztás, tápanyagellátás, a meliorációs beavatkozások fontosságával, ám a legfonto­sabb mégis csak az öntözés. A legjelentősebb vízkészle­teket a folyók mentén, a Tisza, Szamos, Kraszna, Túr mentén találjuk. Itt nem is a mennyisé­gi, hanem a minőségi prob­lémák okozhatnak gondokat. A Szamoson és a Krasznán olajszennyezések, kommuná­lis eredetű szennyvizek, a Tú­ron pedig jó ideje a vízbe ju­tott nehéz fémek jelenthetnek korlátot. Sajnos, a Nyírség tározói­nak szintje nagyon alacsony, meglétük óta soha nem volt még ennyi kevés víz bennük, mint napjainkban. A rohodi tározó több éve üres, s komoly problémákra lehet számítani az oláhréti, nagyréti, leveleki tározón, de a harangodi, s a vajai tavon is, ahol rendkívül komoly természeti értékek is veszélybe kerülhetnek. Még szerencse, hogy a téli tiszai áradás sokat javított a helyzeten. Újból sikerült fel­tölteni a megye legnagyobb tározóját, a Rétközi tavat, s a vízügyesek jelentős mennyisé­gű Tisza-vizet préseltek át a beregi térség kiszáradással fe­nyeget csatornáiba is. Két éve érdekes módon a megye legszárazabb területén, a Nyírség kellős közepén kezdtek a gazdák az öntözési fejlesztésekbe, a dohányter­meltető részvénytársaság több tucatnyi mélyfúrású kúttal in­dította a dohánytermeltető programját. Sok gazda kért, s kapott is engedélyt kútfúrásra, ám menetközben nem ok nél­kül aggódni kezdtek az enge­délyező hatóságok szakem­berei. A felszín alatti vízkész­letek esetleges" túlterhelése, a talajvízszint további csökke­nése miatt az igények vissza­fogására lesz valószínűleg szükség. Privatizációt Az öntözéses gazdálkodás fej­lesztésében igen sok tennivaló vár még a megyére. Mielőbb be kell fejezni az öntözőfürtök privatizációját — a tiszabecsi- re, rakamazira, vencsellőire már van is jelentkező —, ki kell építeni a hiányzó vízkivé­teli helyeket. Ajánlatos alkalmassá tenni a csatornarendszert a belvizek visszatartására, halaszthatat­lan a meglévő rendszerek re­konstrukciója. Szükség lenne persze egy új, ösztönző rend­szer bevezetésére, s az új víz- szolgáltató telepek építésének pénzügyi finanszírozására is, de ez már persze nem helyi feladat. Központi lépéseket igényel, hogy egy kiváló adottságokkal rendelkező ország legalább a nálunk is előállítható mező- gazdasági termékekből ne szo­ruljon behozatalra. Szőke Judit ekem az valahogy nem tetszik, ha vala­ki egy problematiká­ra válaszolva, nem a saját maga háza táján néz először körül, hanem kizárólag a partnerben, illetve a külső gazdasági környezetben véli felfedezni az okokat, s azt megpróbálja a fogyasztók­kal is elfogadtatni. Az sem tetszik, ha széttárja a karját, mondván, nem is olyan nagy az az áremelés... A távfűtés egy ideje már az önkormányzat feladata. Ok a távhővagyon gazdái, s az ellátási kötelezettség is rájuk hárul. A Nyírtávhő évente négyszer küld jelen­tést a megyeszékhely város­üzemeltetési bizottságának. Én valahogy mégsem va­gyok nyugodt egészen ad­dig, míg nincs — soha nem volt nagyobb szükség rá — független, valódi szakértők­ből álló, a fogyasztók érde­keit képviselő és védő fó­rum. Ha már a műszaki rend­szer teljes korszerűsítésére nincs belátható időn belül pénz, akkor legalább a pénzügyi szisztéma lehetne fogyasztóbarát. A „minél jobb” célja helyett legalább a „minél olcsóbban" való­suljon meg. A távfűtés ener­giafelhasználása időjárás- függő. Úgy gondolom, az év elején kalkulált számok va­lamilyen átlaghőmérsékletű fűtési idényre vonatkoznak. Nyilván hidegebbre, mint amilyen — így minden egyes plusz Celsius fok megtakarítás. (A díjat ha­vonta előre szedik be, ami idegen forrás, egyfajta ka­matmentes hitelezés.) Ez a fogyasztói fórum év végén megvizsgálhatná, hogy mekkora a differencia a terv és a tény között, s a po­zitív különbséget közvetett formában visszajuttatná a lakosságnak. Szerintem egy szolgáltató cégtől, pláne, ha monopol­helyzetben van, a szigorú tulajdonosa nagyon szoros gazdálkodást várjon el, a szolgáltató pedig legyen szerény, nonprofit és adjon meg minden lehetőséget ar­ra, hogy a fogyasztó bete­kinthessen a díjak alakulá­sába, mert csak akkor tudja elfogadni az árat, ha ismeri a tartalmát. Mert bizony, ma társa­dalmi létünk valódi költség­terhei a legtöbbünk mun­kabérében nem jelennek meg — úgyhogy örüljünk együtt, ha meleg a tél! yy i látott már ilyet? — lú méltatlankodott Ga- JL \_ zsi, akit a városban igen sokan ismernek. Bohém Gazsinak szólítják, amit ő nem vesz sértésnek, sőt, úgy gondolja, erre az előnévre ő bizony sok évtizedes bohém- ságaival jogot is szerzett. Azért méltatlankodott, mert szerinte soha nem volt, ma sincs és nem is lesz ebben az országban demokrácia. Mire alapozza a sommás ítéletet? Hát ez az amiért megállított a kabátom gallérját fogva, ne­hogy megunjam és faképnél hagyjam, újra és újra előad­ta hányattatásait. Fejből tud­tam már, nem egyszer állított meg az évek, sőt évtizedek során. Nem is bírtam ki, hogy közbe ne vágjak: — Gazsikám, innen akár én is folytathatnám, annyira ismerem az életútját. Tudom, hogy az iskolában pikkelt magára a tanító néni, mert proligyerek volt. Később pe­dig a prolik pikkeltek magá­ra, mert nem tartozott közé­jük, holott nagyon is a nyo­mor mélyéről jött. De a muri­Bohém Gazsi kát mindig temetni szerette. Aztán mégis be kellett állni a sorba. Igaz nem jállandó munkára, csak alkalmira... Még folytattam volna az életrajzát, de Bohém Gazsi megelégelte, hogy kisajátít­sam az életregényét. Még mit nem, mosolygott hamiská­san, azért ne gondoljam, hogy mindent tudok. Elvégre az ő élete, az az ő élete. Az­tán, nehogy egy csipetnyi ti­tok is maradjon az életraj­zán, újabb epizódokkal jött elő, igaz még az átkos, Rá­kosi rendszer idejéből... — Tudja hányszor meg­büntettek engem, mert nem dolgoztam? Maga se mai gyerek, tudja, hogy az ötve­nes években nagy bűnnek számított ha valakinek nem volt munkahelye. A törvény­hozók nevet is adtak az elíté­lendő cselekménynek: közve­szélyes munkakerülés. Rövi­dítve kmk. Hát én nem is egyszer voltam kmk-s, de ahogy csak tudtam, mindig kifogtam rajtuk. Mármint azokon, akik erőszakkal akartak munkára kényszerí­teni. Mindig akadt egy-egy haver, vagy éppen pénz­szűkében lévő tisztviselő, aki bevezette a munkakönyv­be, hogy náluk dolgozom. De néhányszor azért veszítettem is, ugyancsak megbüntet­tek.... Néma közönnyel hallgat­tam Gazsi úr elbeszélését, és bevallom, semmi újat nem ta­láltam a mondókájábán. Egyszer-kétszer a szerkesztő­ségben is találkoztunk, aho­vá azért jött, mert szerinte üldözik a munkahelyén, ahol már legalább egy hete dolgo­zik. Azt kérte, írjuk meg, hogy a csoportvezetője egy rabszolgatartó, egy zsandár, minden, csak nem szocialista vezető, különben nem kíván­na lehetetlent az embertől. Mármint azt, hogy rendes időben járjon be és ne csak lopja a napot, hanem olykor dolgozzon is. Néha utána néztünk, hátha mégis lehet valami a panaszában, de mindig az derült ki, mire ér­deklődtünk Gazsi úr hogyléte felől, ő már rég kilépett és a Kossuth téren trécselt a ha­verjaival. Amikor véletlenül összefutottunk az arca sem rezdült, azt mondta, olyan házon belüli munkanélküli­ség volt az üzemben, ahon­nan éppen kilépett, hogy már nem bírta idegekkel a sem­mittevést. 0 csupán a becsü­letessége miatt lépett ki on­nan, ez a helyzet. Gazsi úr most viszont hi­vatásos munkanélküli, de egyre szorul a nadrágszíja, mondta. Fogytán a pénz. S a ki látott már ilyet címszóval elkezdett méltatlankodás ép­pen emiatt hangzott el a szá­jából. A folytatás és egyben a poén pedig így szólt. — Ki hallott már ilyet? A Rákosi rendszerben azért büntettek mert nem dolgoz­tam, most pedig azért kaptam büntetést, mert dolgozni mertem. Igaz feketén... _ HATTER wmmmmmmm

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents