Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-04 / 54. szám
1995■ március 4„ SZOMBAT A demokratikus honvédség ’45-ben Részt vettek a rend fenntartásában9 járőröztek a településeken Toborzó röplap Bene János Az 1944. december 21-én Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés, s az általa másnap megválasztott Ideiglenes Nemzeti Kormány első intézkedései közé tartozott, hogy hadat üzent Németországnak, majd 1945. január 20-án fegyverszünetet kötött Moszkvában. Ebben az egyezményben a magyar delegáció vállalta, hogy nyolc nehézfegyverzetű gyaloghadosztályt állít fel, s a szövetséges (szovjet) hadseregfőparancsnokság alá rendeli. A magyar Honvédelmi Minisztérium ezen hadosztályok egyikének, a demokratikus honvédség 6. gyaloghadosztályának parancsnokságát Debrecenbe helyezte, s székely László vezérkari ezredesre bízta a parancsnoki teendőket. Az akkor érvényes hadrend szerint ebbe a hadosztályba a 16., 17., 18. gyalogezred (ezredenként 3 zászlóalj, ezredközvetlen aknavető és páncéltörő ágyús üteg, a 6. híradó század, a 6. utászzászlóalj és a 6. seregvonat tartozott. Székely László ezredes 1945. február 9- én vette át megbízását, s két nap múlva adta ki az 1. számú hadosztályparancsot, melyben többek között ezeket írta: „... Parancsnokságom alatt Ti képezitek majd ennek az új magyar hadseregnek legelőször megalakuló hadosztályát. Fel a fejjel honvédek! Legyetek büszkék rá, hogy Ti lesztek az elsők azok között, akik szerencsétlen magyar hazánkon segíteni tudnak!...” A szervezés a Pavilon laktanyában történt. Ide érkeztek a jászberényi, gödöllői, mezőtúri, majd a szovjetunióbeli hadifogolytáborokban jelentkező hadifoglyok, s a január végi toborzási felhívásra a tiszántúli önkéntesek. A hadifoglyok átvétele március 4-ére befejeződött, este 6 órakor magyar őrség váltotta fel az oroszokat a Pavilon laktanya előtt. Ez a nap a magyar demokratikus honvédség születésnapja! A hadosztály egyes alakulatait Nyíregyházára, Hajdúsámsonba, Hajdúböszörménybe, Hajdúhadházra, Berettyóújfaluba és Nyírbátorba helyezték ki. Nyíregyházára a Bányai József ezredes parancsnoksága alatt álló 18. gyalogezred II., Nyírbátorba pedig a III. zászlóalja került. Mivel a nyíregyházi laktanyák alkalmatlanok voltak, a 18/II. zászlóalj törzsét és a távbeszélő szakaszt az elemi iskolába, a 4., 5. századot a Kossuth Gimnáziumba, a 6. és a géppuskás századot pedig az Árok utcai kórház laktanyába szállásolták be. A 18/III. zászlóalj a nyírbátori laktanyát kapta. Hamarosan megindult a hiányos fegyverzetű és felszerelésű zászlóaljak kiképzése. Ezeken túl az új hadsereg első katonái részt vettek a rend fenntartásában, járőröztek a településeken, ellenőrizték a piac forgalmát, sőt bekapcsolódtak a kulturális és politikai életbe is. Az utolsó német csapatok kiszorítása után, Miklós Béla miniszterelnök táviratban kérte Sztálint, hogy engedélyezze a már megalakított 1. és 6. hadosztály hadműveleti területre küldését: „...Kérjük Önt, tegye lehetővé, hogy ha már hazánk felszabadításából nem vehettük ki részünket, legalább a hitleri fenevad végső ledöntésénél jelen lehessenek az új magyar demokratikus hadsereg csapatai...” Ä beleegyező válasz után a 6. hadosztály első szerelvénye már április 13-án elindult a frontra. A 18/11. és III. zászlóaljak katonái április 12-én tették le az esküt és bevonultak Debrecenbe, majd onnan a hónap végén vasúton szállították ki az alakulatokat Ausztriába, a hadműveleti területre, a III. Ukrán Front 27. hadseregének alárendeltségébe. A csapatok május elején értek á részükre kijelölt szálláshelyekre: a hadosztály-parancsnokság az ausztriai Eberauba, a 18/III. zászlóalj Gaasba, a 18/1. és II. zászlóalj pedig a határ közeli, de magyar területen fekvő Szentpéterfára. Május 8-án a hadosztályparancsnok egy szovjet alezredes kíséretében megszemlélte az alakulatokat és bejelentette a háború végét, Németország kapitulációját. A magyar hadosztályok tehát már nem vettek részt a harcokban. Hamarosan vissza is tértek a Dunántúlra, ahol a 6. hadosztály Zirc-Székesfehérvár-Balatonalmádi térségébe települt, s feladatul a vasútvonalak és olajvezetékek őrzését kapta, valamint a szálláshelyek környéki falvakban az alakulatok bekapcsolódtak az újjáépítésbe is. A demokratikus honvédség Szabolcs vármegyében szervezett első alakulatai 1946. április 1-jéig szolgáltak. A 18. gyalogezred katonái Ausztriában Archív felvételek ja... Ujjnyi vastag rácsokat szerelek az ablakra — fogadkozott Jancsi —, ha akarja se tud átmászni a rácson... És megindult a traktorgyárban, hogy összeszedje a rácsnak valót. Mire munkatársa, aki történetesen szomszédja is volt, és ráadásul blokkfelelős: mit képzelsz, az előírás egyértelmű: minden blokk egyforma kell legyen, mindenütt ugyanazok az erkélyek, ugyanazok az ablakok, ugyanazok a függönyök az ablakokon, sőt ugyanazok a virágok színre, számra az ablakpárkányon. Én a saját fejemtől sem kérnék ilyesmit, de a városrendészek ebben is döntöttek, és nincs apelláta. Erről jut eszembe, mikor teszed ki a két cserép muskátlit a konyhaablakba? Még rám szólnak onnan föntről — szemét a munkacsarnok füstös mennyezetére emelte —, és akkor mit válaszolok majd, mit válaszolhatok nekik? — Ha megfeszültök is fölszerelem a rácsot — mondta erre Balázs Attila illusztrációja Jancsi, elvégre nem kötelezhettek arra, hogy elveszítsem a második gyermekem is, csak mert valamelyik faramucinak az a mániája, hogy mind egyforma legyen. — Ha így folytatod, ki leszel rúgva — azt a blokkbizalmi mondta, és komolyan hitte, hogy minden rendű-rangú rendbontásnak legalább egy kirúgás a honoráriuma, legvégére marad a kurtavas, a deportálás, a fizikai megsemmisítés. Mint utólag kiderült, nem is gondolkodott rosszul, e büntetések mindenikét alkalmazták még a legteljesebbnek mondott demokrácia hónapjaiban is. Csak éppen másért, illetve nem azért, mert valaki vétett az Uniformizált Lakótömbök Városrendészeti Bizottsága egyik agy másik döntése ellen. Mindamellett Jancsit is gondolkodóba ejtette a dolog, és elhatározta, megkeresi azt a középutas megoldást, ami mindenkinek jó, másként: egyiküknek sem rossz. A bizottság több: a Korszak presztízse sem csorbul, és ők is nyugodtan hagyhatják otthon kisistvánt. Mi lenne, ha egy, az utcáról észre sem vehető rácsot tenne az ablakra, persze mindezt előre megbeszéli a lépcsőház bizalmijával, aki egyben munkatársa is... — Mondasz valamint — mondta a bizalmi munkatárs bizalmasan —, így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad —, és rögtön ezután hatalmasat csapott a szájára: rendjénvaló, hogy káposztának mondta kisistvánt, aki megmarad ezek után, de akkor kicsoda-micsoda a kecske? Csak nem a város, esetleg az állam vezetősége... Ha valaki értelmezni kezdi ezt a képes beszédet, ki tudja, mit hámoz ki belőle, és akkor a kirúgás, a kurtavas, a kivégzés... Hogy megfuttatta agyában a saját lehetséges kálváriáját, tán ezért készségeskedett: hagyd csak el, én magam nézem meg a raktárban, milyen gömbvagy laposvasak vannak. Olyan hálószerű rácsra gondolok, érted, alulról nem látszik, főleg a tizedik emeleti ablakra szerelve, mindamellett olyan biztonságos, hogy ha maga Toldi Miklós lenne a fiatok, nem pedig kisistván, akkor se tudna elbánni vele. Azóta így él nálunk egy elégedett család: apa az asztalfőn, anya a jobbján, anya mellett kisistván, aki már járni is tud. Ülnek, ebédelnek, és néha mosolyogva az ablakra néznek, amelyen az utcáról láthatatlanul, de innen annál láthatóbban ott feszülnek a rácsok. Egyszóval boldogok, mert a rácsok mögött élhetnek, és csöppet se keseregnek azon, hogy kirekesztették maguk a világból, amely természete és minden vezéri döntés ellenére is szabad, mert nem béklyózható. Ok a rács védelmének örülnek most, és ezentúl mindig, míg csak nagykorú nem lesz kisistván és a többi, ezután születő testvére. Kérdés: nagykorú lehetek és nagykorú lehetsz egyáltalán egy ilyen társadalomban? MÚZSA Tavaszi énekek Ferenczes István Könyörgés suhogó szál ingben űzz ki a Hold alól rejts el szemeidben óvj meg a vadaktól lobogózz naponta kétségbeesésbe tisztának tarthatsz meg mosdass hóesésbe késeken vezess ki minden elmúlt tájból hívd haza szemem az égtájtalanságból Kiss Benedek Átváltozás Párkányomon vadgalamb sziesztázik, nézem: zsendülő március van. S egyszerre vadezüst kavargás, mint mennyei virágzás bugyra ha buggyan. Megzavarodva a galamb elszáll. Zavart szívvel nézek ki én is. Hahó, hó, csapongóbb a gondolatnál! ... Tavasz lesz, tudom, mégis, mégis. Tavasz lesz, nyár lesz, ver a sugár, s én, ki már jegessé kérgesedtem, sorvadok Nap-nagyúr lábainál, s fénybe veszek, bár a fényt kerestem. Mihály Rezső rajzai
