Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-30 / 76. szám

Mellékleteink 8 oldalon 3 változatban. Kisvárda, Mátészalka, Nyíregyháza körzetében. 17-20. oldal Végrehajtók A rutinosabbak már tudják, mekkora összegre rúg majd a kiadásuk. 3. oldal Hitelmentesen Négy évig nem panaszkodtak, bár mindig nehéz volt az önállóság kezdetén. 5. oldal Becs (MTI) — A közeljö­vőben a magyar-osztrák határátkelőkön külön sávot létesítenek az EU-polgárok, a magyar utasok és a többi, kívülálló országból érkezők számára — ebben állapo­dott meg Kuncze Gábor magyar és Franz Löschnak osztrák belügyminiszter szerdai bécsi megbeszélé­sén. A tanácskozásról tartott közös sajtóértekezleten be­jelentették, hogy április ele­jén Győrben megkezdik a szakértői tárgyalásokat a megegyezés gyakorlati megvalósításáról. Ahol a műszaki feltételek adottak, ott igen hamar, még a nyári turistaideny megindulása előtt számítani lehet a há­rom sáv létesítésére. Mind­amellett Löschnak belügy­miniszter egy kérdésre vá­laszolva elmondta: húsvét előtt semmiképpen nem le­het számítani az utasok szétválasztására, hiszen a tárgyalásokat május végéig tervezik befejezni. Az osztrák miniszter ugyanakkor elmondta: a burgenlandi hatóságok nem terveznek a közeljövőben a két héttel ezelőttihez hason­ló összpontosított akciót az illegális határátlépők kiszű­résére, így nem kell tartani a torlódás megismétlődésé­től. viden... röviden... rövi Göncz Árpád... ...köztársasági elnök közel­­keleti látogatásának első ál­lomására, az Egyesült Arab Emírségekbe utazott. Az ál­lamfő — akit üzletemberek is elkísérnek — ezt követő­en Kuvaitban tesz látoga­tást. (MTI) A MÁV... ...környezetvédelmi tanul­mánya szerint a vasút mint­egy 8 milliárd forint kör­nyezeti kárt okozott. A ta­nulmány felmérte, hogy az ország területén hol és mekkora környezeti károk keletkeztek. (MTI) Megszűnik... ...az MSZOSZ érdekszö­vetsége a vezető politikai erővel, ha a baloldali alter­natíva már csak papíron él tovább. Ezt Sándor László alelnök mondta az országos nyugdíjas tanácskozáson. Ugyanakkor óvott attól, hogy a kormánybírálat so­rán az MSZOSZ a parla­menti ellenzék platformjára kerüljön. (MTI) A Fidesz... ...és a Kisgazdapárt egy­aránt bírálja a Fővárosi Önkormányzat vezetését. A fiataldemokraták szerint Demszky Gábor — tisztsé­gének elnöki erősítése mel­lett — még a korábbi idő­szaknál is jobban kivonult a város vezetéséből. (MTI) Egyelőre... ...nincs döntés arról, hogy a társadalombiztosítás mek­kora vagyont kap a va­gyonkezelő szervezetektől — mondta Suchman Ta­más. (MTI) A kormány nem enged Budapest (MTI) — A kor­mány hajlandó egyeztetni a gazdasági stabilizációs cso­mag kérdéseiről, azonban azok elveiből és szellemé­ből nem engedhet — mond­ta el Hóm Gyula miniszter­­elnök azon az üzleti ebé­den, amelyet az Amerikai és az Angol Kereskedelmi Kamara szervezett 300 an­gol és amerikai üzletember számára szerdán. A minisz­terelnök kifejtette: a fejlett országokhoz való felzárkó­záshoz szükséges csomag­terv egyszerre célozza a gazdasági növekedést és az ehhez elengedhetetlen sta­bilizációt. A kormány há­rom csomagban viszi a par­lament elé a konkrét jog­szabály-módosításokat, és azt szeretné, ha az Ország­­gyűlés minden mással szemben prioritást adva a tervezeteknek, május vé­géig elfogadná azokat. Horn Gyula az üzletem­berek előtt elmondta: a ter­vezett intézkedések végre­hajtására a kormány fontos politikai garanciákkal ren­delkezik. Egyetért a két koalíciós párt és frakció, az MSZP és az SZDSZ támo­gatóinak és tagjainak több­sége. Megnyílt az Agro+Mashexpo '95 Nemzetközi mezőgazdasági és mezőgazdaságigép-kiállítás 12 hektáron A nyírteleki Agrogép standja a legújabb gyártmányaikkal , , Nagy Gábor (ISB) felvétele Budapest (KM) — Tizennégy ország hetven résztvevőjével és a hazai — köztük jónevű megyénkben — cégekkel együtt összesen 235 kiállítója van a Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban kedden megnyílt és április 1-jén záru­ló Agro+Mashexpo ’95-nek. A nemzetközi mezőgazdasági és mezőgazdaságigép-kiállítás 12 hektárnyi területén a gép-, és eszközgyártók, illetve -for­galmazókon kívül jelen van­nak még a különböző agrár szakágazatok — a kertészet, állattenyésztés, vetőmag-elő­állítás, öntözés, erdőművelés és fafeldolgozás — képviselői is. Az Agro+Mashexpón kiál­lító szabolcsi cégek között szerepel a Taurus Mezőgazda­­sági Abroncs, a Agroforg és az Agroned kft. is. A kiállítás kezdeti tapasztalatairól to­vábbi három megyei résztve­vőtől érdeklődtünk. A nyíregyházi Agroker 350 négyzetméteres területén ezút­tal a támogatott öntözőberen­dezéseket, márkaképviselet­ként az MTZ traktorokat és a hozzá illeszkedő, főként far­mergazdaságokat szolgáló munkagépeket állította ki. A vásárt rendező Hungexpo marketingmunkájával elége-Nyíregyháza (KM) — Ked­den kezdődött meg, ma és hol­nap folytatódik annak az ügy­nek a tárgyalása amelyben az ügyész különösen nagy va­gyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja Nagy Miklóst, az egykori Gá­detlen Fekete Zoltán gépüzlet­ág igazgató szerint eddig első­sorban a magángazdaságot képviselő vásárlók fordultak meg náluk nagy számban. E mellett üzleti tárgyalásokat folytatnak gépgyártó partner cégekkel. A szintén nyíregy­házi B and H Kft. standján, mint arról Gyenes Zoltán gép­kereskedő lapunknak beszá­vavencsellő és Vidéke Taka­rékszövetkezet elnökét. Hosszú hónapok eltelte után került sor az első tárgyalási napra, melyben a vádlottat hallgatta meg a bíróság, ma és holnap a tanúk meghallgatása következik. molt, élénk volt a forgalom. A kiállított román gyártmányú mezőgazdasági munkagépe­ket, pótkocsikat, és 26 lóerős összkerékmeghajtású traktort nem kell hazahozniuk, azokat dunántúli vevők már megvá­sárolták. A nyírteleki Agrogép 10 köbméteres tartálykocsija és takarmányszállítója iránt ugyancsak érdeklődés mutat-Az ügy várhatóan sokáig húzódik, hiszen minden bi­zonnyal újabb szakértői véle­mények elkészítését is meg kell várni. A vizsgálati anyag informá­ciónk szerint már eddig is több ezer oldalas. kozik, tudtuk meg Nagy Sán­dor igazgatótói. A szombat délután záruló Agro+Mashexpo külön érde­kessége a régi mesterségek be­mutatója a főbejáratnál. A pár­huzamosan rendezett szer­számgépipari, valamint vegy­ipari szakkiállítások minden bizonnyal szintén vonzerőt je­lentenek. Mossák a konténereket Nyíregyháza (KM) —- A Nyíregyházi Köztisztasági Kft. április 10-e és 14-e kö­zött az összes, tulajdonában lévő 1,1 köbméteres konté­nert kimossa és fertőtleníti. Egy olyan gép végzi ezt a munkát, amelyik teljesen zárt rendszerben takarítja ki. Akit. felajánlja a társas­házak lakóinak, a konténer­tulajdonosoknak. hogy — térítési díj ellenében — az ő tároló edényzetükei is ki­mosatja a géppel, de csak az 1,1 köbmétereseket. Az igényeket írásban kell beje­lenteni a kft. címén: Nyír­egyháza, Bokréta út 22. Árvízi készültség Nyíregyháza (KM) — Mint ahogy a szakemberek várták, a hét derekán jelentős árhullám alakult ki a Tiszán a rengeteg csapadék hatására, mely Rahó körzetében megközelítette a száz millimétert egyetlen nap alatt. Kedd délután Tiszabecs és Vásárosnamény között a Fel­­ső-Tisza-vidéki Vízügyi Igaz­gatóság első fokú árvízvé­delmi készültséget rendelt el, amit tegnap Tiszabecsnél má­sodfokúra emeltek. A folyó azonban szerdán 400 centiméterrel már tető­zött. a Tiszán A levonuló árhullám Na­­mény alatt valószínűleg eléri majd az első fokú készültségi szintet, ki fog lépni a medré­ből, s elönti a hullámteret. Árad a Túr is, azonban még nem adott okot a készültség el­rendelésére, de várhatóan ki­lép a mederből. A gávavencsellői ügy pere Gáncs Aladár — orgonista, a gyülekezet volt lelkésze — orgonaestjével újra indul az a sorozat a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban, amely 1969- ben indított útjára az előadó, és amit az orgona átépítése miatt szüneteltetni kellett. Tíz év alatt száz alkalommal gyönyörködtette játékával a „musica sacra" kedvelőit. Most az első koncert április 2-án 18 órakor kezdődik, és a továbbiakban minden hónap első vasárnapján ugyanebben az időben rendszeresen tart a gyülekezet egyházzenei áhítatot. Képünkön a felújított orgona Balázs Attila felvétele L

Next

/
Thumbnails
Contents