Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)

1995-03-27 / 73. szám

1995. március 27., hétfő HÁTTÉR Határlesen járva Záhonyban A csempészek leleményesek • Van, aki cigarettából alakítja ki a gépkocsiülést nyiségről nem beszélve. A számok önmagukban is beszé­desek. 1992-ben 1,3 millió utas jött hazánkba Záhonyon kérészül, s valamivel több ment ki itt, tavaly már négy­millió! Háromszor annyi sze­mélyautó érkezett és távozott, mint 1992-ben. Ha a tavalyi év első két hónapját és az ideit nézzük, akkor közel 67 száza­lékkal több jármű jött és ment az idén, mint korábban, a sze­mélyforgalom is hasonló arányt mutat. Mi jöhet még?... Csempésztrükkök A kényszer és a szükség igen­csak ötletdússá teszi a csempé­szeket. Mindent megpróbál­nak, hogy átverjék a vámoso­kat, akik mellesleg létszám­gondokkal küzdenek, s anyagi megbecsülésük sem mondható jónak. Volt, aki személyautója hát­só ülését cigarettásdobozokból alakította ki, még a kellő borí­tás is rákerült. Más a hátsó ülést üzemanyagtartálynak ké­pezte ki, valóságos bombán ülve tette meg az oda-visszau­­takat, míg rajta nem vesztett. Miként azok, akit a motorteret rakták tele műanyag benzi­neskannával. Elfelejtkezve ar­ról, ha lángra lobban, főleg a határátkelőn, akkor óriási kárt okozhat a robbanás a zsúfolt­ság miatt, elképzelni is rossz a következményeket. Egy rafi­nált csempész a pótkereket, más a küszöböket bélelte ki rézhuzallal, egyesek dupla platójú kisteherautókkal járták a határt. Az lett furcsa az egyik pénz­ügyőrnek, hogy általában nem szokta beverni a fejét a tetőbe, A szerző felvételei ha a platóra lép... De akadt olyan furgon is, ahol az utas­tértető jelentette a plusz ben­zintartályt, tankolni az antenna lecsavarásával lehetett bele. Talán az sem véletlen, hogy szinten minden kamion pót­kocsijának alján hatalmas üze­manyagtartály található. Az indoklás szerint azért, mert hosszú útra mennek, s nem mindenütt találni annyi ben­zinkutat, mint hazánkban... A lefoglalt csempészáruk Záhonyban is ellepik az épü­leteket. Fel sem lehet sorolni, mi mindent rejtenek a helyisé­gek. Valóságos cigarettahe­gyek tornyosulnak, vodkás- Uvegek sora áll a folyosón is — más kérdés, milyen minő­ségű nedűt rejtenek a palac­kok. Egy utasnál 685 ébresztő­órát találtak, egy másiknál rengeteg visszapillantó tükröt — esetükben bizonyára nem a piac volt az úticél, inkább egy viszonteladó. Kávédarálók és búvárszivattyúk, gépkocsi- és szerszámalkatrészek, rézhuza­lok és egyebek okoznak nem kis gondot, mert tárolásuk eléggé körülményes. Árutömeg raktáron A jövedéki termékek (cigaret­ta, ital) sorsa jórészt a meg­semmisítés, hiszen értékesíté­sét jogi és gazdaságossági okok teszik gyakorlatilag le­hetetlenné, de a többi esetében sem egyszerű a dolog. Sziszifuszi munka a pénzü­győröké, nem tudni, hogyan, mikor tudnak felülkerekedni az objektív okok miatti hátrá­nyokon. Tény: az átkelőbőví­tés létszámnövekedéssel is kell járjon. Kováts Dénes Ezeket is sikerült lefoglalni Záhony (KM) — Amikor megérkeztem, éppen a ha­tárátkelő átépítésének terv­rajzát nézegették Czap Ist­ván vámparancsnok szobá­jában. Bár a jelek szerint a tavasz helyett a nyár lesz a munkálatok kezdési idő­pontja, remélhetőleg 1997 elejére már a kibővített-át­­épített átkelő fogadja majd az utazókat. Addig azonban még számos problémával kell megküzdeniük a vám- és pénzügyőröknek, így a csem­pészekkel is. Egyes vélemények szerint a Záhonynál hazánkba érkezők zöme potenciális csempész, s nem turista. Lehet, hogy túlzás ez a megállapítás, lehet, hogy nem, de az tény: a lefoglalt áruk már kinőtték a raktárhe­lyiséget; a pince, az irattár, a tanterem, sőt az előtér és a fo­lyosó is raktárként funkcionál. Óriási forgalom Ahogy az átkelő felé halad­tam, a „szokásos” kép foga­dott: 250 kamion állt hosz­­szú sorban, mellettük a „Z”-s rendszámú Ladák sora, a har­madik oszlopot az úgyne­vezett átlagutazók alkották. Mindez egy kétsávos úton, úgyhogy az előzés, a haladás igencsak körülményes, ilyen­kor a szembejövő kénytelen lehajtani az útpadkára. Ha úgy vesszük, a határokon lenne a legegyszerűbb meg­álljt parancsolni a csempé­szeknek és áruiknak, akik az Ízelítő a raktárkészletből üzlet reményében, és — fogal­mazhatunk így is — a KGST- piacokon és egyéb helyeken olcsón vásárolni kívánók érdekében hozzák áruikat. Ez az elv tulajdonképpen szépen hangzik, de megvalósítása a gyakorlatban lehetetlen, hi­szen ha minden járművet téte­lesen átvizsgálnának, a jelen­legitől is jóval hosszabb autó­sorok duzzadnának fel. Nem elég ugyanis csupán bepillantani a járműbe, ha eredményt akar produkálni a pénzügyőr, mert igen rafinál­tak az érkezők és távozók. S ha azt vesszük: bizonyos mennyiségű cigarettát és vod­kát törvényesen hozhatnak be, s ezt megszorozzuk az átkelők számával, már akkor is bőven jutna áru a piacokra. A tör­vényellenesen behozott meny-A KISEMBER közel az ötödik ikszhez, szeren­csés véletlenek egybe­esése folytán, egy néhány fős közintézmény megbízott veze­tője lett. Másnap reggel meg­változott a nézése... Koráb­ban egyből a helyére sunnyo­gott, most megállt és fölmérte birodalmát. Bár az intézmény ősidők óta ki válóan működött, neki is, kollégáinak is több év­tizedes szakmai tapasztalata van, de az emberiség története során most először ő a főnök. Az értekezleten közölte, hogy ő teljes jogkörű vezető, és itt mától minden másképp lesz. Mostantól mindenki felelős lesz, mindenhez engedély kell és azt ő adja. Ha valaki a kü­szöb középvonalát átlépi (ter­mészetesen csak engedéllyel) neki tudnia kell, hogy hová és miért, hiszen őa vezető. Egyik kollégája szemére lobbantot­­ta: nemrég még hetekig mun­kaidőben építkezett. Nem hal-Miből lesz a cserebogár lotta meg. Tekintete a messze­ségbe révedt, és arra gondolt, a beosztottak már csak ilye­nek. Butaságokat beszélnek... A munkahelyi légkör megder­medt, ő néha órákig ül a főnö­ki irodában magányosan és uralkodik... A NAGYEMBER évekkel ezelőtt meggondolatlan vá­lasztói bizalmából fontos em­ber lett. Azóta nem látta mo­solyogni senki. Csak orszá­gos ügyekkel foglalkozik, a nemzet összes — Szent István óta keletkezett — gondját a vállán cipeli, napi huszonhat óra hosszat. Országos lett a menése, a mozdulata, az arc­kifejezése. Sofőrjét eleinte még behívta, később már té­len is kint várakoztatta a jég­hideg kocsiban, elvégre a rang kötelez. Testőreit elein­te furcsállotta, aztán meg­szokta, végül kevesellte. Le­cserélte a kincstári Volkswa­gent, elvégre sose jutunk be Európába, ha ő nem tud megfelelően megjelenni. Ez pedig köztudomásúlag nem­zeti érdek. Országlásának vége felé helikopterrel ké­szült falugyűlést tartani. Fel­szállás előtt jött rá, hogy tu­lajdonképpen retteg a repü­léstől, így maradt a Merce­des felvezető kocsival, a me­gyei kísérőkkel, és az ön­ként csatlakozott helyi kör­zeti megbízott ütött-kopott Moszkvicsával. A falugyűlé­sen nagyívű beszédben ele­mezte lélekszámúnk tragikus apadását, a rendőrség épp ez idő tájt kezdve vizsgálni egyetlen fiának kétes iizelme­it. Számos alapítványi, igaz­gatótanácsi rangja mellé né­hány tízezer forintért, egy erőmű felügyelőbizottság el­nöki tisztét is elvállalta—or­szág dolgában sose ismert tréfát — egyébként is alsó tagozatos tanulmányi kirán­duláson járt már valami ha­sonlóban... Névjegye, ha minden tisztét, rangját fel­sorolná, plakátméretű lenne. Sose gondolta volna, hogy ennyi önfeláldozás után va­laha is más ül a székébe. Hi­ába a választópolgárok már csak ilyenek, buták és össze­vissza voksolnak... A fentieket szondának szántam. Minden kis- és nagyemberre annyi­ra vonatkozik, amekkora dühöt vált ki belőle. Szössze­­netem elolvasván, azt mondja a feleségem „ezért sokan ha­ragudni fognak rád”. Hiába, a beosztottak már csak ilye­nek, butaságokat beszélnek. Otthon ugyanis én vagyok a FŐNÖK. Balogh József-» y incs ok arra, hogy a f\l kormány a lakossági jl V devizaszámlák for­galmának korlátozását érin­tő javaslat előkészítésével foglalkozzon — hívta fel néhány napja a kormány a lakosság figyelmét, hozzáté­ve: 7,3 milliárd dollár devi­zatartalékkal rendelkezik az ország. Még az is szerepelt a felhívásban, hogy a devi­zaszámlán elhelyezett ösz­­szegek biztonságáról az or­szággyűlés döntése rendel­kezik, ahhoz a kormány nem nyúlhat. Nyilván arra gondoltak a közlemény napvilágra ho­zásánál, ez megnyugtatja majd a lakosságot, ám ehe­lyett nagy roham indult a devizaszámlákon lévő valu­ta kivételéért. Mi történt a lakossággal? Semmi különös. Csak a: el­múlt hetekben, hónapokban megtapasztalhatta, hogy a kormány szava nem úri be­csületszó — ahogy annak idején Németh Miklós már megmondta. Elhangzott: nem értékelik le sokkszerű­en a forintot, aztán ugyan­csak leértékelték: nem hoz­nak olyan kormányintézke­dést március 12-én, ami a lakosságot sújtja. Azóta tudjuk, akkora csomagot kaptunk, amit nemigen le­het egyhamar kiheverni. Vagy lehet említeni Bokros lemondásának előlegezé­sét, ha vagyonhoz juttatják a TB-t, majd a vagyon­hoz juttatás tényét; de nincs hely a bizalomvesztést ered­ményező félrevezetések fel­sorolásához. Az előző kormány egy­szer vezette félre a lakossá­got: bejelentette, hogy nem emelik a benzin árát. Aztán egy-két nap múlva mégis rászánták magukat az áre­melésre. A következményt tudjuk: jött a taxisblokád, amit a mai kormánypártok helyeseltek, a média is el­hitette, hogy a benzin árá­nak emelése a szegények és a nyugdíjasok elleni táma­dás. A mostani intézkedések hatása egyáltalán nem ha­sonlítható az 1990-es ben­zinár-emeléshez, reméljük blokád sem lesz. Mert a mai gazdasági helyzeten ez csak rontana. Am a tanulságot érdemes levonni a ma ha­talmon lévőknek: ellenzék­ben könnyű népbarátként tetszelegni a kilátástalan gazdasági helyzetben. Kí­nos, ha egyszer szembesül­ni kell véle. Mikor zárjuk el azt a csapot? Ferter János rajza Ne a senkiföldjén Páll Géza em biztos, hogy hasznos az egyén­nek, az országnak, ha mind több értelmiségi váltót—anyagi lehetőségei, szakmája szerint—a vállal­kozási pályákra. Nem való­színű, hogy az egyén és a közösség számára biztató jel, ha az állásnélküli, vagy rosszul fizetett humán értel­miségiek, — elsősorban ta­nárok, népművelők — lán­­gost sütnek, vagy éppen fe­hérneműt árulnak, butikot nyitnak. Ez igen nagy luxus lenne, ha tömegessé vál­na. Nem gondjuk persze az sem, hogy a sikeres, jó vál­lalkozásokhoz nem lenne szükséges bizonyos szellemi kapacitásra, tehetségre. De az értelmiség döntő több­sége mégis inkább arra ké­szült fel, azt a pályát vá­lasztotta, hogy tudását to­vábbadva, önmagát folyton megújítva a szellemi, etikai értékek ápolását, gazdagí­tását szolgálja. S persze eb­béli azért tisztességesen meg is él, nem pedig nyo­morog. A dolog mégis bo­nyolultabb ennél. Amikor egyre többször hangzik el, hogy nincs annyi tanárra, népművelőre, sőt orvosra, és más értelmiségi szakem­berre szükség, mint ameny­­nyi jelenleg van az ország­ban, nemigen csodálkozhat senki, hogy a diplomások közül sokan más vizekre eveznek. Bizonyosan vannak kö­zöttük jócskán olyanok is, akiket nem nagyon kell saj­nálni, nem lett szegényebb a szellemi élet, mert ők csak a diplomájuk szerint voltak értelmiségiek, a szó igazi értelmében nem. De félő, hogy azok is erre a sorsra juthatnak, ha nem áll helyre az egészséges vérkeringés a szellemi pályákon, akik nemcsak végzettségük, ha­nem életvitelük szerint is értelmiségiek. Ha tovább tart a szellemi munka ál folyamának foko­zatos csökkenése, az üzleti szellem eluralkodása, félő, hogy az anyagiak után szel­lemiekben is szegényebbek leszünk. Vagy azért, mert rejtve maradnak a szellemi értékek, vagy azért, mert a pénz hatalma, varázsa megrontja azokat is, akik nem a gazdagság reményé­ben választották az értelmi­ségi pályát, hanem elhiva­tottságból. Ki óvja meg őket a megélhetés mindennapos kísértéseitől? ástApadó bizalom

Next

/
Thumbnails
Contents