Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-02 / 52. szám
színes oldal 1995. március 2., csütörtök Leltár Lapunk . tegnapi számában hírt adtunk a gyógyszerárak emeléséről, s'beszámoltunk, hogy kedden a délelőtti órákban nem volt a patikákban nagy tumultus. Ennek ellenére több olvasónk is felkereste szerkesztőségünket, hogy ők az ellenkezőjét tapasztalták. — A megváltozott társadalombiztosítási támogatás miatt több ezer gyógyszer ára emelkedett — tudtuk meg dr. Sipeki Lajostól, a Betulapharma Gyógyszergyártó és Gyógyszerkereskedelmi Vállalat gazdasági igazgatóhelyettesétől. — Ezeket óriási munka volt átvezetni. Míg korábban egy leltár napokat vett igénybe, ma a legtöbb gyógyszertárban általában éjszaka dolgoztak a munkatársaink és legfeljebb fél napot zártak be, de legkésőbb másodikén minden gyógyszertár nyitva lesz. Megyénkre különben nem volt jellemző a felvásárlási láz. Narancscsata Igen terjedelmes volt a veszteséglistája az idén az olaszországi narancscsatának. Az. észak-olasz Ivreában hagyománnyá „érett”, hogy érett narancsokkal három napon át dobálják egymást a hadban álló felek. A hetvenkét órás háború a város karneváli ünnepségsorozatának szerves része. Az idén 250 embert kellett kisebb sérülések miatt elsősegélyben részesíteni. Szerencsére vér helyett, csak narancsok leve folyt, de azért a karnevált jó pár kék-zöld folttal színesítették a narancStaiálatot kapott hadviseltek. Eufória Fokozottan jó közérzés, indokolatlan jókedv. Gyakran patologikus állapot, amelynek ismertetőjegyei a jó közérzet átclcse. az erő és optimizmus érzése a pszichés rendellenességek bizonyos típusaira jellemző. Kábítószerek. bizonyos gyógyszerek és alkohol hatására is előfordul. Az ember bizonyos esetekben a túlzott eufória állapotában meggondolatlan cselekedetekre is képes. Tovább tart a tavaszias idő. Nyugat felől felhősödés várható. A déli szél gyakran megerősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet nulla. 5, a legmagasabb 9. 12 fok között alakul. A humor jegyében hirdetett meg rajzversenyt a nyíregyházi Hunyadi Mátyás Általános Iskola. Az igazságos Mátyás király alakja köré fonódott legendák, fabulák, mondák adták a kis művészjelölteknek azt a kiapadhatatlan forrást, melyből merítkezve több száz színes grafikát, akvarellt készítettek. A 3-4. osztályosok csoportban Tárczy Edit (5. Sz. Alt. Isk., Nyíregyháza) Mátyás király Gömörben című alkotását (képünkön) első díjjal jutalmazták. Spitzmüller Mariann és Pásztor Katalin („hunyadis" tanulók) második, illetve harmadik lett Elek Emil reprodukciója Nocsak □ A világ leglagymatagabb földrésze szexuális téren Ausztrália, igaz, csak az Antarktisz után — ez a végkövetkeztetése két ausztrál közvélemény-kutatásnak is. Az ausztrálok annyira fáradtak a felfokozott életritmus miatt, hogy egyrészt nagyrészt monogámok, másrészt csak nagyon ritkán áldoznak a testi örömöknek. A felmérések szerint az utóbbi fél évben az ausztrálok 76 százaléka legfeljebb egy partnerrel élt szexuális életet, 42 százalékuk pedig immár tíz éve hű társához. □ Nápoly nemcsak a maffia, de úgy tűnik a templomtolvajok fővárosa is. Az elmúlt 14 év alatt 226 templomból összesen háromezer szent ereklyét, vagy művészeti remeket emeltek el. Az elrabolt kincseknek csak egy töredéke kerül később elő. Az eltűnt templomi kincsek közül 350- et legalább egy katalógusban meg lehet még csodálni. H Greta Garbo filmszerepeiben ugyan a romantikus erotika jelképe lett, magánemberként azonban szerelmi élete nem volt különösebben felkavaró, Legalábbis erre a megállapításra jutott „Garbo” című életrajzi regényében Barry Paris, akinek könyve rövidesen a könyvesboltok polcaira kerül az Egyesült Államokban. „Isteni” Garbo egészen mindennapi asszony volt — nem unalmas, de nem is erotikusán varázslatos. □ Egy új-zélandi maori törzs azt kívánja, hogy II. Erzsébet királynő személyesen kérjen bocsánatot, mert brit telepesek a múlt században elrabolták földjüket. A Waikato Times újság szerint a követelés része annak a megállapodásnak, amelyet az új-zélandi kormány és a Tainu nevű maori törzs kötött. A megállapodás értelmében a törzs tagjai 14 200 hektár földet kapnak vissza. Horoszkóp III. 21.-IV. 20. Ha- úgy érzi van olyan 7 >•' nap, amikor jó lapot húzott, akkor ez, a mai ilyen lesz. Persze, ahogy a kártyában, úgy itt is be lehet fuccsólni. De legalább jól indul a dolog. IV. 21.-V. 20. Ha elölről kellene kezdeni az egészet, már nem lenne hozzá energiája. Ez is azt mutatja, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. De ütni kell, nem fogni, mert megégetheti magát. MV. 21.-VI. 21. A gondolkodásreteszeket egyesek szerint az iskolában kezdik felrakni az emberre. Nyitni őket, megszabadulni tőlük nagyon nehéz, de meg lehet próbálni, így válhat az ember nyitottá. A szerző felvétele Nyíregyháza (KM — GY. Á.) — Nem is olyan régen az üvegművesség Európa-szerte ismert központjának számított megyénk székhelye. Amikor Gyirászi István 1965-ben e szakma tanulására jelentkezett, még felfutóban lévő iparággal találkozott. A tizenkilenc éves ifjú ak-Arckép Gyirászi István üvegműves kor semmit sem tudott a mesterségről. Örült, hogy ezen a lehetőségekben nem bővelkedő tájékon el tud majd helyezkedni. Időközben azonban beleszeretett a törékeny használati tárgyak megformálásába, s most már kitart emellett. Pedig itt sem könnyű talpon maradni. Az a kft., amelynél jelenleg dolgozik, most olasz megrendelésre gyárt konyhai edényeket, amelyekben egyszerre lehet olajat és ecetet tárolni. Egyazon formán belül két kis tégelyt képeznek ki, amelyek ötletességükkel, kecsességükkel magukra vonják az ember szemét. A boroszilikát fajtájú üvegeket a mester — öt társához hasonlóan — 680 foknál is magasabb hőmérsékleten munkálja meg. Mindkét kezének egyformán ügyesnek kell lennie ahhoz, hogy az ellágyuló anyagot megfelelőre nyújtsa, alakítsa. Az sem mindegy, milyen módon fúj bele a tüzes matériába. Napi tizenkét órai munkája mellett alig van ideje egyébre. Hétvégén a kertbe szoktak kiszaladni a feleségével. Két gyermekük nem készül üvegművesnek. Meg is lehet érteni őket. Nincs már szakirányú képzés sem. Nyáron a meleg is elviselhetetlennek tűnik a műhelyben. A védőszemüveg meg lassan a láng fölé hajolok arcához nő. Persze csak akkor, ha megszállottak, mint portréalanyunk. Lombikbébik ^ Ú] repülőtér Jeruzsálem (MTI-Panoráma) — Az izraeli vallási ügyek minisztériuma rabbikból, ápolónőkből, és orvosokból álló speciális csoportot állított fel, amelynek az lesz a feladata, hogy a lombikbébi-programnak nevezett, mesterséges úton történő megtermékenyítésnél ellenőrizze, hogy valóban a férj ondósejtjei kerülnek-e a megtermékenyítendő petesejthez. Korábban ezt az ellenőrzést csak külön fizetség ellenében kérhették a párok, most azonban bármely pár ingyen hozzájuthat a szolgáltatáshoz. A Jediót Ahronót jelentése szerint — amelyet a UPI idézett — az in vitro megtermékenyítésre az ortodox rabbik csak nemrégiben adták áldásukat, annak ellenőrzéséhez azonban ragaszkodnak, hogy valóban a házaspár két tagjának petesejtje, illetve hímivarsejtjei találkoznak-e a kémcsőben. Látványosságnak is érdekes az új denveri (Egyesült Államok, Colorado) repülőtér, amelynek betonján kedden landolt az első menetrend szerinti utasszállító járata, a United Airlines gépe Ap-felvétel VI. 22.-VII. 22. Ön- M nek most az a baja, ' Ne ami még soha nem volt, hogy nem tud dönteni. Persze az sem kizárt, hogy a bolhából éppen elefántot csinál, s csak azért tűnik nehéznek eldöntenie mit is csináljon. VII. 23.—VIII. 23. Úgy jutna legto-IVI* vább, ha el sem mozdulna a helyéről. Amit eddig kialakított magának az ugyanis nem rossz, de félő, hogy elmozdítják. Ez ellen tegyen valamit, ha tud. , VIII. 24.-IX. 23. r Kezdjen el egy ki-ÍSLc csit hazárdírozni. Az a biztonsági játék amit mostanában gyakorol, lehet ugyan eredményes egy darabig, de nagyon eredményes nem lehet. .....r IX. 24.-X. 23. Abban a helyzetben ■w............van, hogy amit befejezett, azt kezdhetné elölről. Ez néha feleslegesnek látszik, de nem mindig az. Kiderülhet, hogy most másként csinálná. X. 24.-XI. 22. Csebérből vederbe, '"’C. csapdából verembe egyaránt eshet az ember. Különösen, ha elfelejti, hogy időnként kint is van, s akkor megvethetné a lábát. De lehet kézzel is kapaszkodni. XI. 23.-XII.21.Sok > a kihívás mostanában, s egy részüket elhanyagolja. Pedig lehet, hogy éppen az elhanyagoltakra kellene összpontosítania, vagy annyi energiát fordítani rájuk, mint a jelentéktelenekre. „ XII. 22.-I. 20. SoripflBT sem volt erős oldala iwl a dolgok, minőségek öszszehasonlítása, de ma mindent mégjobban összetéveszt, mint máskor. Még az is lehet, olyannak nyújt kezet, aki nem fogadja el. <m I. 21.-II. 20. Vegye jÄÄL elő a jobbik eszét, s /K aszerint cselekedjék. Ha nem tudja melyik a jobbik, a használhatóbbat, mert amelyiket szokta, nem mindig a megfelelőbb. Ma biztos, hogy nem lesz. feassm» II. 21.-III. 20.Zavarban van, mert érzi, veszélyes vizekre tévedt. Ha önben maradna az érzés, nem lenne baj. de kívül is látszik. Más zavarából pedig mindenki tud olvasni. 06.24 17.30 06.27 18.55 Folyóink napi jellemző adatai. A TISZÁ Tiszabecsnél 90 cm, apad. 38%, 4,8 fok; Vásárosnaménynál 576 cm. árad. 70%, 4,2 fok; Záhonynál 420 cm, árad, 69%, 4.7 fok; Dombrádnál . 520 cm, árad, 66%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 227 cm, apad. 32%, 4.6 fok. A KRASZNA Ágerdőmajornál 441 cm. árad. 69%, 5.4 fok. A TÚR Garbóknál 326 cm, árad. 60%, 5,1 fok. — Mikor szokott viszszatérni a nyílt tengerről? — kérdezi az újságíró a halászhajó kapitányát. —Egyszerit. A hajón egy iszonyatosan ronda szakácsnő teljesít szolgálatot. Amikor megtetszik, és már-már megcsókolnám, kiadom a jelszót: teljes gőzzel haza! Hírügycletes: DANKÓ MIHÁLY fT /".. /"” jj&m i IV* További névnapok: Ágnes, Henrik, Hen- I r i e 11, ! LUJZA Szimpliciusz. A magyar néphagyományban a hamvazószerda és a nagyböjt első vasárnapja közötti három napot semmihétnek, húshagyóhétnek, csonkahétnek nevezték, a csütörtök neve csonkacsütörtök, a Székelyföldön kövércsütörtök, zabálócsütörtök, torkoscsütörtök volt. A székelyföldi elnevezések azonosak az egy héttel korábbi csütörtök elterjedt neveivel, ez a két nap szokásainak összemosódását jelzi, hiszen a csonkacsütörtök feladata is a mértéktelen evés. Százhúsz éve született Jászi Oszkár újságíró, politikus, a I 1875 i, magyarországi radikalizmus vezető alakja és teoretikusa. Az 1910-es években a Huszadik Század című folyóirat főszerkesztője, az Országos Radikális Párt elnöke volt. Az 1918 októberi polgári demokratikus forradalom idején a Nemzeti Tanács tagja. Ügyfélszolgálatunk telefonszáma: ^. (43)31111=377