Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-02 / 52. szám
1995. március 2„ csütörtök TÚL A MEGYÉN Kelet-Magyarország 11 Imelda Marcos, a Fülöp-szigetek egykori First Lady-je szerdán, a sajtó képviselőivel találkozva bejelentette indulási szándékát országa kongresszusi választásán. Tervei szerint tágabb otthonának, a Manilától dél-keletre fekvő Leyte tartomány jelöltjeként vesz részt a május 8-i megmérettetésen AP-felvétel Széthúzás a déliek között Határon túli magyar szervezetek konzultációja Budapesten A kár nem milliárdos A parlamentben történt szerdán Budapest (MTI) — Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága szerdai ülésén megtárgyalta többek között a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, továbbá a vízgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot, valamint az egyes elkülönített állami pénzalapokról rendelkező 1992-es törvény egyes rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló előterjesztést. A honvédelmi tárca helyettes államtitkára cáfolja, hogy több milliárd forintos kárt okoztak volna kecskeméti sorkatonák, akik még tavaly augusztusban alkatrészeket szereltek ki vadászgépekből. Borsits László az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának szerdai ülésén reagált Homoki János kisgazda képviselő keddi parlamenti kérdésére, s a témára most az SZDSZ-es Mádai Péter tért vissza. Mint elhangzott: valójában a tényleges kár az említettnél jóval kisebb, összesen 88 ezer forint, miután 129 ezer forint értékű felszerelés előkerült. Az viszont tény, hogy a hét sorkatona által elkövetett lopás következtében 9 vadászgép 10 napon át részben harcképtelenné vált. Magyarország és az Európai Unió kapcsolatainak infrastrukturális vonatkozásairól, valamint a csatlakozását előkészítő jogharmonizációs feladattervről tárgyalt szerdai ülésén az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága. Soós Károly Attila, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára energetikai rendszerünk lehetséges összekötéséről beszélt az unió tagországaival. Utalt arra, hogy a szénhidrogének — az olaj, a földgáz — Európa külső részei felől érkeznek, s Magyarország a szállítmányok tranzitútvonalán fekszik. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága egyhangúlag általános parlamenti vitára alkalmasnak találta szerdai ülésén a találmányok szabadalmi oltalmáról, illetve a szabadalmi ügyvivőkről szóló törvényjavaslatokat. Ezután a Cseh, a Lengyel, a Magyar és a Szlovák Köztársaság közötti Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat került napirendre. A képviselők egyhangú véleménye alapján ez a tervezet is alkalmas az általános vitára. A NATO-integráció Horn Gyula látogatása a HM-ben Budapest (MTI) — Horn Gyula nem ért egyet azokkal a nyugati véleményekkel, amelyek szerint a magyar hadseregben még nem eléggé érzékelhető az új gondolkodásmód. A miniszterelnök ezt szerdán a Honvédelmi Minisztériumban rendezett állománygyűlésen jelentette ki, ahol kihirdették a Magyar Honvédség felső szintű vezetési rendjének átalakításáról szóló parancsot. A kormányfő elmondta: az elmúlt időszakban több megbeszélést folytatott a NATO-integrációval kapcsolatos elvárásokról, és nem először hallott olyan nézetet kifejteni a nyugati partnerektől, miszerint a NATO-csatlakozás legfontosabb feltételének tartott új gondolkodásmód még nem eléggé valósult meg a honvédségnél és más szervezeteknél. Horn Gyula ezt határozottan cáfolva leszögezte: a magyar katonák igenis alkalmazkodnak a fejlett demokráciák követelményeihez. Keleti György honvédelmi miniszter egyebek között arról szólt, hogy a hadseregben elvárják a törvénykezéstől és a kormánytól a feltételek biztosítását, de a katonák nem fognak követelőzni. Az állománygyűlésen bejelentették, hogy a Magyar Honvédség felső szintű vezetési rendjének átalakításával összefüggésben a köztársasági elnök léptette elő altábomaggyá Bíró Béla vezérőrnagyot, a vezérkari főnök első helyettesét, vezérőrnaggyá Botz László dandártábornokot, és dandártábornokká Gyenes Mihály ezredest. Botz Lászlót egyúttal a honvédelmi miniszter március elsejei hatállyal kinevezte a Katonai Felderítő Hivatal vezetőjévé. Wekerle József vezérőrnagyot a szárazfölüi, Szegedi Tibor vezérőrnagyot repülő és légvédelmi, Hollósi Nándor vezérőrnagyot anyagi-technikai és Gilicz János vezérőrnagyot humán főcsoportfőnökké nevezték ki. Londoni csekk London (MTI) — A brit fővárosba érkezett szerda délelőtt az orosz kormányfő, akinek háromnapos látogatását meglehetősen eltérően ítéli meg a hivatalos és a kevésbé hivatalos London. Viktor Csernomirgyin utazása elsősorban a csecsen kaland ejtette megítélésbeli csorbát kívánja kiköszörülni, s annak demonstrálására hivatott, hogy Moszkva nem szigetelte el magát a Nyugattól a beavatkozás révén sem. Moszkva teljes nyugati adósságait a különböző becslések 80 és 120 milliárd dollár között említik. Csemomirgyin egyébként 100 millió dollárról szóló csekket hozott magával Londonba, jelezvén a jelképesnek számító öszszeggel Moszkva elkötelezettségét tartozásai törlesztése mellett. Megszűnt Brüsszel (MTI) — Belgiumban szerdától, közel 80 év után, megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat, és helyét kizárólag a hivatásosokból álló profi hadsereg vette át. A belga védelmi erők új rendszere egyúttal áramvonalasabb is elődjénél: állományát 20 százalékkal (49 ezerről 40 ezer főre) csökkentették, és jelentős leépítés történt a haditechnikában is, beleértve a páncélosok és a légierő egységeit is. Ugyanakkor a véderőket kiegészítik bizonyos civil alakulatok és mintegy 30 ezer fős tartalékos állomány. A király nem bűnös Szófia (MTI) — Nem az én bűnöm, hogy háborúk vannak, hiszen a találmányom előtt is voltak háborúk. Én csak mesterember vagyok, a háborúkat a politikusok csinálják — jelentette ki a Szófiai Trud című szakszervezeti lapnak adott interjújában Mihail Kalasnyikov, a fegyverkirály, a róla elnevezett világhírű géppisztoly feltalálója. Elmondta, már nem tervez harci fegyvereket, jelenleg egy vadászkarabély kifejlesztésén dolgozik. Fia, Viktor lépett az örökébe, aki géppuskákkal és gázpisztolyokkal foglalkozik. Gyűrűzik az Astrát Budapest (MTI) — Az Astra-tulajdonosok várhatóan március 13-án, 14-én kapják kézhez azokat a leveleket, amelyekben autójuk felülvizsgálatának dátumáról tájékoztatják őket — mondta Dános András, az Opel Hungary sajtófőnöke. Hozzátette, hogy a szigetelőgyűrűket a tervek szerint március 20-tól kezdik felszerelni a személygépkocsikra. Budapest (MTI) — A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) vezetői nem vettek részt azon a szerdai budapesti konzultáción, amely Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kezdeményezésére jött létre a határainkon túli magyarság szervezeteinek képviselőivel. A VMDK álláspontja: a szervezet etikai kérdésnek tekinti, hogy távol maradjon az olyan tárgyalásoktól, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség is képviselteti magát. Ugyanakkor azon a késő délutáni találkozón, ahol Horn Gyula miniszterelnök fogadja majd a kisebbségi sorban élő magyarság vezető személyiségeit, a VMDK prominensei is jelen lesznek. Tabajdi Csaba a sajtónak nyiltkozva elmondta: a kárpátmedencei magyar nemzeti közösségek első ízben találkoztak' ilyen széles körben. Azt Domi Zsuzsa Budapest (ISB) — Az áfészek mindent összevetve jó évet zártak 1994-ben. A 280 szövetkezet 85 százaléka eredményesen gazdálkodott: a 130 milliárd forint bevétel, s az ebből adódó másfél milliárd forintos nyereség ugyanis enyhén emelkedő tendenciát mutat az előző évek eredményeihez képest. Mindebből arra lehet következtetni, hogy stabilizálódik az áfészek helyzete. Nagy szerepe van ebben az integrációnak, hiszen az erők egyesítésének köszönhető, hogy szélesebb áruválasztékkal és alacsonyabb árakkal állhatnak a vásárlók elé. A kettő vagy Becs (MTI) — Maria Rauch- Kallat osztrák környezetvédelmi miniszter csütörtöktől két napon át Washingtonban igyekszik meggyőzni az amerikai kongresszus és szenátus illetékeseit a mohi atomerőmű veszélyeiről. A miniszter aszszony elsősorban az osztrákok aggályairól és félelmeiről tájékoztatja az amerikaiakat, abban bízva, hogy hatást tudnak gyakorolni a hitelnyújtást tervező Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankra. Az EBRD- ben az amerikai tőkerészesedés a legnagyobb, 8,29 százalék. Az osztrák miniszter aszszony január közepén közvetvitatták meg, miként lehetne jobban megjeleníteni érdekeiket a nemzetközi fórumokon. Tabajdi nyolc pontban fogalmazta meg a kínálkozó lehetőségeket a kisebbségi magyarság számára: a helyi politizálásban a helyi önkormányzatokban való aktívabb részvételt; a polgárosodás, a piacosodás, a privatizáció adta lehetőségek kihasználását az egzisztenciateremtésben; az igények minél konkrétabb egyértelmű és világos követelményrendszerként való megjelenítését; a magyar szervezetek különböző áramlatainak együttműködését, szolidaritását; a politizálásban a határozottság és a következetesség összhangba hozását a higgadtsággal és a rugalmassággal, a jogos igények feladása nélkül; a hatékonyabb propagandát a külvilágban; a mindenkori magyar kormánnyal való viszony kérdését; a magyar kisebbség követeléseinek offenakár tíz boltot üzemeltető szövetkezetek ugyanis a mai gazdasági viszonyok között nem maradhatnak talpon. Ezt bizonyítja a veszteséges áfészek helyzete is. Ezek közül néhány még megmenthető. Talpraállításukra válságprogramot dolgoz ki az országos szövetség. A program végrehajtásához azonban legalább másfél-két évre lesz szükség. Speciális problémát jelent a munkanélküliséggel különösen sújtott megyék áfészeinek fennmaradása. Különösen Szabolcsban, Borsodban, Békésben és Hevesben jellemző az, hogy az egyetlen bevásárlónap a hónapban, amikor a nyugdíj vagy a munkanélkülisegély megérkezik. Ilyen „vásárlókedv” mellett pedig a lenül az EBRD-nél próbálkozott Londonban, ott azonban nem járt sikerrel: a bank azóta is több ízben megerősítette hitelnyújtási szándékát. Bécsi közlés szerint a miniszter asszony Hazel O’Leary energiaügyi miniszterrel, Kathleen McGitny-vel, Clinton elnök környezetvédelmi tanácsadójával és Susan Levine-nel, a nemzetközi fejlesztési kérdésekben illetékes államtitkár-helyettessel tárgyal. Programjában szerepel néhány találkozó a szenátus és a képviselőház illetékes bizottsági elnökeivel. Maria Rauch-Kallatot energetikai és zívabb, de Európa-konform módon való megjelenítését a magyar kormány által. Horn Gyula miniszterelnök szerdán másfél órás megbeszélést folytatott a határon túli magyar szervezetek vezetőivel az Országházban. A találkozót követően Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetiségi ügyekkel foglalkozó politikai államtitkára az MTI- nek elmondta: a megbeszélésen az RMDSZ és a szlovákiai magyar koalíció képviselői kifejtették azokat az alapszerződésekben rögzítendő garanciális elemeket, amelyek véleményük szerint szükségesek ahhoz, hogy a magyar kisebbség jogai mindkét országban érvényesülhessenek. Kiderült az is, hogy mind az RMDSZ, mind a szlovákiai magyar koalíció alapvetően egyetért azzal az alapszerződés-tervezettel, amelyet a magyar fél februárban készített el. boltok aligha érhetnek el magas forgalmat, akár havi, akár éves szinten. Ezekben a megyékben az áfészek sem tehetnek mást, mint néhány nagyobb áruházat próbálnak menteni, a kicsik rovására. Persze, ilyenkor az ellátás szenved hátrányt, különösen a legnehezebb helyzetű településeken. De hát régi törvény az, hogy ahol munka nincs, ott minden megszűnik. A szövetkezetekben viszont lenne munka. Csak éppen a tanult fiatalok nem szívesen választják az áfészeket! Valahogy nem divatos ma ott dolgozni. A tapasztalatok szerint a főiskolát végzettek inkább a jól csengő nyugati cégek neveit részesítik előnyben, ha elhelyezkedésről van szó. nukleáris szakemberekből álló küldöttség kíséri. Bécsben a mohi erőmű téma lesz Meciar szlovák kormányfő pénteki látogatásán: a politikus a program szerint Vranitkzy kancellárral, Thomas Klestil államfővel, Alois Mock külügyminiszterrel és Heinz Fischerrel, a parlament elnökével találkozik. Nem adták fel a tiltakozást az osztrák környezetvédők: a Global 2000 szombat délben atomellenes szalagot feszít ki Bécs és Pozsony között: a hatvan kilométeres távon a szalagot az atomreaktor ellen tiltakozók ezrei tartják majd. 43 069 kilogramm... ...súlyú heroint talált a Vám- és Pénzügyőrség egy török állampolgárságú teherautó-vezetőnek a kamionjában kedden este Nagylaknál. (MTI) Maszol ukrán... ...miniszterelnök arra kérte Leonyid Kucsma államfőt, hogy mentse fel őt tisztségéből. (MTI) A görög kormány... ...szóvivője kedden provokációnak nevezte a török parlament Ciprus bekebelezésével fenyegetőző határozatát. (MTI) Világméretekben... ...is új rekordszintet ért el a japán devizatartalékok öszszege, amely február végére 2 milliárd 76 millió dollárral, 125 milliárd 941 millióra emelkedett. (MTI) Földrengés... ...rázta meg kedden Kalifornia északi részét, San Franciscótól mintegy 80 kilométerre. Személyi sérüléseket és anyagi károkat nem jeleztek. (MTI) A szövetkezet nem divatos Az osztrákok erőfeszítései