Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-16 / 64. szám
1995. március 16., csütörtök HÁTTÉR Kelet-Magyaiország 3 Egyenlőtlen esélyek béklyójában Minden harmadik égőt ki kell csavarniuk, ha fizetni akarják a számlát A napokban megnyílt ABC Áruházban A szerző felvétele Csalpótlék Tóth Kornélia Tiszalök (KM) — Ötven millió forint sok vagy kevés? Nézőpont kérdése... Ha ugyanis az állami vagyon privatizációja során ennyivel kevesebbért adnak oda egy ingatlant a tervezettnél, talán fel sem tűnik senkinek. Ha viszont ennyi hiányzik egy kisváros pénztárcájából, akkor végveszélybe kerülhet a település üzemeltetése. Tiszátokon hatszor futottak neki a költségvetés tárgyalásának. Már régóta nem a jövőről beszéltek, hanem arról, miként lehetne tovább farigcsálni az amúgyis igen szűkre szabott pénzügyi elképzeléseket. Király Sándor polgármesterrel vettük számba a takarékoskodás huszadik századvégi módozatait. amellyel azért nem dicsekedhetnénk az európai közösséghez vezető, göröngyös utunkon... A gyerek ára — Nem szeretem a hasonlítgatást, de kikívánkozok belőlem a megjegyzés: ha mi megkapnánk ugyanazokat a feltételeket az intézményeink működtetéséhez, mint az a fővárosban természetes, akkor most nem azon főne a fejünk, hogy minden harmadik égőt ki kell csavarnunk a közutakon, különben a villanyszámlánkat nem tudjuk kifizetni. Budapesten egy általános iskolai tanulóra az állam 90 ezer forintot ad, nálunk csupán 41 ezret „ér” egy gyerek. Az óvodások a fővárosban 50-60 ezer forintos támogatásra számíthatnak, mire Tiszalökre ér az állam keze, ez a támogatás 27 ezerre zsugorodik. A bölcsődék fenntartására pedig nem kapunk egyetlen fillért sem... Az a véleményem, hogy az önkormányzatokra testált állami feladatok ellátására igenis zsebbe kellene nyúlnia a kormánynak. Mivel legfeljebb zsebben kotorászásról lehet szó, minden elképzelhető megoldást komolyan megvitattak, hogy a 248 millió forintos idei költségvetésből hiányzó 50 millió forintot elővarázsolják. A ínban születünk. De nehéz is az első sóhajtás. Pedig ez csak az út eleje. Ettől kezdve még nagyobb megpróbáltatások jönnek. A fájdalom jobban sajog, ha nem beszélhetjük ki, ha hallgatni vagyunk kénytelen Szomorú emlékek, szomorú évfordulók. Legalább ma már meghajtjuk a fejünket. Kőbe vésett nevek, márványba, gránitba kiáltott könny áztatta jajok. A gyertya csonkig ég rajtuk, virágkoszorú takarja el a betűket. Valamennyien hetven körül, siratják az ifjúságukat, a lágerben hagyott egészségüket. Megsárgult papírdarabok őrzik a szívükben fogant mondatokat, az ezerszer odaképzelt arcokat, az otthon maradtak vágyakozását. Robog a marhavagon velük, mindenhol fagy és hó. A hidegnél mégis gyötrőbb a bizonytalanság, merre, hova zakatol a kerék. Merre, hol a végállomás? A messzi Szovjetunió kietlen vadonjában vészhelyzet nemcsak az elképzelhető összes tartalékot mozgósítja, hanem a lakosságot sújtó nehezítéseknek, helyenként pedig egészen drasztikus megoldásoknak lehetnek tanúi a tiszalökiek. Kezdték mindjárt azzal, hogy az önkormányzati intézmények dolgozóinak étkezési hozzájárulását, havi ezer forintot március elsejétől megvonták, s így egy millió forint marad a kasszában. A térítési díjakat felemelték a gyermekintézményekben és az időseket ellátó otthonban. Az egészségbiztosítási alaptól a három háziorvosi, egy gyermekorvosi és fogászati körzetre adott támogatás 6 millió forintot jelent. Drasztikus korlátozás — Sokkal jobban szenvedünk attól, hogy egy sor fontos feladatot kellett elhagynunk — folytatta Király Sándor. — Legalább 20 millió forintot kellett volna költenünk út-járdaépítésre, felújításra, valamint belvízrendezésre. Drasztikusan korlátozzuk a vízfogyasztást: a 96 közkútból csak mit keres a magyar dal, a magyar Istenem! A szabolcsi homokhoz, a Tisza hűs vízéhez szokott vencsellői fiúnak és lánynak idegen a bánya, a tárna, a szénpor. Nincs erő, a káposztaleves és a húsz deka kenyér, a fáradtság fogyasztja a testet. Miértekre érthetetlen orosz szavak érkeznek válaszul. Meghal az első ismerős, a szomszéd, a barát. Szörnyülködésre, gyászra nincs idő, az elsuttogott ima elkíséri még a teherautót. Vágyak és álmok, aki lélekben feladja, elbukik. Nincs hír az otthoniakról sem, végre az első reménysugár. Aki beteg, lehet..., hogy hazamegy! Több mint egy év telik el, mire kigördül az első vonat, hogy a csonttá-bőrré soványodott, beesett szemű, koravén férfiakat, nőket hazavigye. A többiek csak várnak, mikor olvassák a nevüket, mikor kezdhetnek csomagol-70 üzemel majd, ugyanis a locsolásra és az autómosásra sokat elhasználnak. Ettől félmillió forint megtakarítást remélünk. A polgármesteri hivatal is jó példát mutat a spórolás terén. Felére csökkentették a telefonálás mértékét, a kiküldetést, nincs hivatali személygékocsijuk és tiszteletdíjat sem kapnak az önkormányzati képviselők. Az intézményeikben nyugdíjba menők helyére — beleértve a vezetőket is — nem vesznek fel senkit. Pár hónap múlva nyugdíjba vonul az egyesített óvoda vezetője, az állására kiírt pályázatban lakást nem kínálnak, így valószínűleg nem vállalja idegen. A pénzügyi bizottság elnöke, Bodó Ferenc aláírásával juttatták el a képviselőknek a tervezett és javasolt megszigorításokat. Megoszlanak a vélemények arról, hogy a pénzügyi egyensúly helyreállítása érdekében eladják vagy csupán bérbe adják az önkormányzati ingatlanokat? Most úgy vélik, hogy a saját tulajdonukban lévő gyógyszertárat ni. Aztán vége, már a hírnek sem tudnak örülni. Mégegyszer körbenéznek a tájon, elátkozzák még a káposzta tövét is. A határon magyar szó fogadja, köszönti őket. Leszállnának, hogy megcsókolják az anyaföldet, de nem bírnak. Az állomáson az anyák, az apák, a feleségek minden érkező vonat elé kijönnek. Ölelés és könnyek, a viszontlátás keservei. Csontos ujjúikkal szégyenlősen húzzák öszsze nadrágjukat. A hivatalos tortúra talán még fájdalmasabb, megijesztik valamenynyit: jobb, ha nem beszélnek a történtekről. S ők hordozzák magukban a gyötrelmet. A derék, a láb emlékeztet a bányára. Ma, ötven év után megállnak az emlékmű előtt, olvassák a neveket... Igen, mi legalább hazajöttünk a donbasszi pokolból. értékesítenék, s esetleg a szolgálati lakásról is szó lehet. A legnagyobb reményt a nagynyomású vezeték és a gázátadó elidegenítéséhez fűzik, ebben az önkormányzat 42 százalékig tulajdonos. Vállalkozásba adnák a szervezett szemétszállítást. Munkahelyteremtés S ha Fortuna melléjük szegődik, siker koronázza majd az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű települések támogatására létesített alaphoz a napokban benyújtandó pályázatukat. Az intézmények működtetéséhez 20-25 millió forintot kémek az államtól. Noha Tiszalök valaha járási székhelyként több településre gyakorolt vonzást, mint város is kisugárzó hatással kellene bírnia. Nyáron több ezerrel megnő a település lélekszáma az üdülők jóvoltából, s a turizmusra, a kereskedelmi ellátásra alapozott fejlesztés munkahelyeket teremt az itt élőknek. Erre persze, az önkormányzat nem rendelkezik anyagiakkal, az itt élő vállalkozókra számítanak. Megújulás Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Az új gyümölcsösök tervezése, ültetvényeink korszerűsítése nélkül megyénk könnyen elveszítheti a hazai almatermesztésben elért pozícióját, az ország más területein tapasztalható intenzív telepítési kedv átrendezheti a még mindig legfontosabb gyümölcsünk termőtáji térképét — hangzott el a figyelmeztetés a Nyíregyházán megrendezett Kelet-Magyarországi Almatermesztők regionális tanácskozásán. A növényvédő szerek gyártásáról és forgalmazásáról ismert Dow Elanco meghívására megjelent szakemberek, kutatók, egyéni és társas agrárvállalkozók előtt Dr. Pethő Ferenc, az Almatermesztők Szövetségének elnöke az almatermesztés megújulásának lehetőségeit elemezte, majd termeléspolitikai kérdéseket érintve felhívta a figyelmet a piacvesztés veszélyeire. Ez súlyos helyzetbe hozná az egyébként is megélhetési problémákkal küszködő, az alma termesztésére támaszkodó családok többségéi. Szőke Judit alán túlvagyunk már a kormánydöntést követő első megrázkódtatáson, s ahogy az ilyenkor már lenni szokott, a konkrétumok sorjázása kezdődik. Mi alatt mit értettek, mit jelent majd ez a gyakorlatban, és miegymás. Az egyik ilyen „másnapos” fejtegetés során a kormánytisztviselő azt találta mondani, hogy „nehéz lesz, bizony, mindannyiunknak”... Na, azért ettől a sopánkodó félmondattól megkímélhette volna a közvéleményt. Merthogy a bőség asztala mellett már nincsenek szabad ülőhelyek, ezt tudomásul kell venni. Foglaltak a kiváltságok, a befolyásos posztok, az igazgatótanácsi tagságok, s talán a kapcsolatok sem nyomtak soha annyit a latba, mint manapság. Mostanában a kettészakadó társadalomról is többet beszélnek, nem mintha ez a folyamat most kezdődött volna. A szegénység és a gazdagság két pontjára kifeszített társadalom az emberi nyomorúság számtalan formáját dobta felszínre. Most jön aztán el az ügyeskedők világa! Aki kitalálta például, hogy jövedelemigazolás alapján oszszák el a családi pótlékot, bizonyára a Marsról vetődött ide. A magyar ugyanis alkalmazkodó, sőt fifikás. Ott, ahol ahány veszteséges vállalkozás, szinte annyi luxusautó s ingatlan van, kár ilyesmivel kísérletezgetni. S épp ők, az újsütetű bárók, kánok, fejedelmek hördülnek fel, ha ki akarják húzni a zsebükből, ami nekik is jár — azt a néhány ezer forintot egyébként borravalónak adják a lazacos vacsora után... Ha a kormánynak lennék, két dolgot tennék: bevezetnék egy új ellátási formát a réteg megnyugtatásaképpen, „segély csak jómódúaknak” lenne a neve, vagy a családi pótlékot egyszerűen csalpótléknak keresztelném át. Tejó ég! Ezt még rúddal sem tudjuk elérni... Ferter János rajza Ünnepi üzenet Balogh József Megünnepeltük. Ki hogy. Volt, aki kertjében gazt égetett, a hétköznapok kevés alkalmat kínáltak eddig ilyesmire, volt aki települése központi ünnepségén énekelte szívére tett kézzel a Himnuszt, néhányon koszorút vittek a 48-asok sírjára, szobrára, emlékművére, s volt aki ki sem mozdult otthonról, mert munkahelye— mint a MÓL RT. —arra szólította fel az irányítása alá tartozó szervezeteket: március 15. alkalmából tartózkodjanak a politikai tartalmú megemlékezésektől. Nyilatkozták persze azóta már, hogy szerencsétlenül fogalmazott körlevélről van szó, meg hogy nem tiltani akarták az ünneplést, csak a cégnél nem ünnepelnek, mert a vezérkar úgy döntött: nem erőlteti a szervezést, „ezért az amúgy megszokott központi összejövetel elmarad”. Mit is lehet ilyenkor mondani? Nem sokat. Az ünnep közügy, az ünneplés azonban mindenkinek a maga belső ügye. Lehet tenyérnyi kokárdával is úgy hallgatni az ünnepi szónokot, hogy közben gondolataink meszsze elkalandoznak, s lehet egyedül is felemelkedni ahhoz a naphoz, melyhez csak az államalapítás fogható. Ha visszagondolunk, mit is tanított nekünk erről a történelem, a sajtószabadság, a szólásszabadság jut hirtelen eszünkbe, de a legnagyobb érdeme, a jobbágyfelszabadítás, polgári társadalom kialakításának lehetősége, a nemzeti függetlenség kérdése lassan ismét a feledés homályába merül. A láng lelkű forradalmárokról is egyre inkább csak azt hallani: lám, ők is civakodtak, ők sem értettek mindenben egyet, miért kell most egymás szemére vetni a nézetkülönbségeket. Volt idő, amikor eltörölték március tizenötödikét. Aztán rájött a hatalom: ebből nagy baj lehet, s az iskolákban ismét elrendelték a tanítási szünetet, az ünnepet pedig egy sorba állították Kun Béla diktatúrájának megünneplésével, aztán április 4-gyel. Pedig március 15. tartalmával, mondanivalójával, üzenetével egyik sem rokonítható. Otven év után
