Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-11 / 60. szám
1995. március 11., szombat HÁTTÉR Keiet-Magyarország 3 Amikor már csak a műtét segít Negyedszázados évfordulóját ünnepli a Jósa András kórház érsebészete IMOMCMMMM4MWWOOMMMMMOOOHM Kovács Éva Nyíregyháza (KM) — Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli ezekben a napokban a nyíregyházi Jósa András Megyei Kórház érsebészete. A jubileumra készülve dr. Dohanics Sándor osztályvezető főorvossal az elmúlt negyedszázadról, a jelen gondjairól és a jövő lehetőségeiről beszélgettünk. — Az érsebészeti munka, amit a ’60-as évek közepe táján kezdtünk el, fontos része a gyógyításnak. A dolog persze nem úgy indult, hogy egyik nap még nem volt, másik nap meg már rögtön kész volt és betegeket fogadott az érsebészet, ennél jóval fáradságosabb és bonyolultabb ez a szakma — kezdi a bemutatkozást Dohanics főorvos. — Annak idején néhai főnököm, a magyar szívsebészet úttörőjének számító dr. Eisert Árpád biztatására láttam munkához. Mi akkor egy olyan dolgot kezdtünk el, ami 25-30 évvel ezelőtt, abban az időben még a nagykórházakban is alig-alig volt megtalálható. Az érsebészet kuriózumnak számított, lépésről lépésre teremtettük meg a lehetőségét az érszűkületes páciensek műtéti kezelésének, hogy helyreállítsuk az elzáródott érszakasz vérkeringését, akár pótlással, akár más módszerekkel oldjuk meg a hozzánk fordulók gondjait. Ahhoz persze, hogy ilyen műtétek egyáltalán szóba jöhessenek, alapvető feltétel volt az erekről készített röntgenfelvétel. A megyei kórház akkori röntgen főorvosának, dr. Szatay Imrének lelkesedése, nagy szakmai ambíciója, a vele történő együttműködés tette lehetővé, hogy nagyon kezdetleges körülmények között ugyan, de már rutinszerűen tudtuk az úgynevezett érfestéses röntgenvizsgálatokat végezni. így azután a ’60-as évek végén, ’70-es évek elején már rendszeresen csináltunk helyreállító műtéteket, s 1974- ben megoperáltuk az első nagy hasi értágulatot is. Nemcsak ez a műtét volt akkor még kórházi viszonylatban kuriózum, de az ilyen jellegű érbetegség is meglehetősen ritkának számított. Bizonyítja, hogy sok év telt el addig, míg ismét ilyen operációra volt osztályunkon szükség. Sajnos, ma már ez a fajta, nagyon súlyos betegség is igen gyakori. Ez mutatja, a lakosság egészségi állapota az Doppler 761-es műszerrel Szabó Gyula elmúlt évtizedekben, az érszűkületes megbetegedések, az érelmeszesedés terén is igen sokat romlott. Márpedig ez nagy baj, mert idült betegségről van szó, amelyik évekig, évtizedekig elkíséri a betegeket és folyamatos orvosi kezeléseket igényel, olykor súlyos testi rokkantság mellett a páciensek életét közvetlenül is veszélyezteti. Az orvosok persze a már meglévő bajokat gyógyítják, megelőzni legjobb szándékuk, legnagyobb akaratuk mellett sem tudják azokat. Igaz, ha már egyszer bajba kerültek, minden segítséget tőlük várnak azok, akik magukat a dohányzással, az alkohollal tudatosan, mondhatni szántszándékkal teszik tönkre. — A betegség jelentős mértékben életmódbeli fegyelmezetlenségek, visszaélések következménye. Az alapvető okok között mindenekelőtt a mozgásszegény életmódot, a féktelen dohányzást említhetjük — mondja a főorvos. — Nem lehet eleget hangsúlyozni, milyen súlyos betegségek alapvető okai ezek. Tudja, engem mélységesen elkeserít, amikor azt látom, hogy a páciens egyik lábát érszűkület miatt amputálnunk kellett, s ő a folyosón elbújva tovább cigarettázik minden kérésünk ellenére. Ha minden így marad, Magyarországon 20 év múlva az érműtét mindennapos lesz, fáj kimondani, de szokványos betegséggé válik. Magyarországon a társadalom még nem ébredt rá arra, milyen nagy a baj. Mindezek miatt az immár több mint 25 éve elkezdett érsebészeti helyreállító érműtét után munkánk nap mint nap több, miközben jelenlegi feltételeink további javítására lenne szükség. Osztályunkon, a 2-es sebészeti osztályon ma már öt érsebész szakorvos dolgozik folyamatosan, s a röntgenosztály által évek óta egyre nagyobb számban végzünk értágító beavatkozásokat. Ráadásul ezek a műtétek időigényesek, speciális felkészültséget és műszerezettséget követelnek. Azok az érprotézisek, műszerek, amelyeket nap mint nap nagy számban ültetünk be a betegekbe, rengeteg pénzbe kerülnek. Az alig 20 centis műér például közel 200 ezer forintért kapható, s ha a beteg tovább dohányzik, felelőtlenül él, lehet hogy fél év múlva minden erőfeszítésünk ellenére meghal és magával viszi. Ha már a társadalom ennyit áldoz azért, hogy javítson a többnyire önhibájukból beteggé váltak életminőségén, akkor legelső követelmény az lenne, hogy maga a beteg is hozzájáruljon saját gyógyulásához. — A Keringés keleten címmel rendezendő tudományos ülés témája és lényege, az a negyedszázados érsebészeti munka, amelyikkel a semmiből kiindulva az egész megye területére kiterjedően éjjelnappal folyamatos ellátást biztosítunk a betegeknek. Nehezíti a dolgunkat, hogy ennek a térségnek az általános egészségi állapota mindig is a roszszabbak közé tartozott, s ma is folyamatos romlást mutat. Feladatainkat a magyar egészségügy alakuló új struktúrájában csak akkor tudjuk megoldani, ha a társadalombiztosítás verőéráramlást vizsgál dr. Elek Emil felvétele megadja a szükséges feltételeket. Szavakkal ugyanis nem lehet operálni. Évente ma már 200 körül van osztályunkon a kifejezetten idült érelzáródások miatt végzett műtétek száma, s négyszáz érbeteget kezelünk. A 2-es sebészeti osztály nyolcvan ágyából jelenleg 18 ágyas az érsebészeti részleg, de számának további növelése szükséges. Nehezíti a dolgunkat, hogy az általunk végzett műtétek több órás nagy beavatkozások, s a betegek általános állapotának köszönhetően általában súlyos, igen nehéz ápolási feladatot is jelentenek. Osztályunk nővérlétszámában ez a nehéz munka egyáltalán nem tükröződik, ezért sürgősen szükséges lenne a nővérek, ápolónők létszámának emelésére. Nagy öröm számunkra, hogy a meglévő gondok ellenére ma már az úgynevezett nyaki verőér helyreállító műtéteket is el tudjuk kezdeni. Összességében azt mondhatom, az érsebészeti részleg munkája nehéz, de mi a még nehezebb feladatokra is örömmel és felelősséggel készülünk. Dr. Dohanics Sándor és munkatársai alig vették észre az elmúlt negyedszázadot. Úgy elrepült — mondják akik benne éltek —, hogy a töprengésre, az összegzésre alig maradt idejük. Persze nem is ezt tartják ők feladatuknak, sokkal inkább azt, hogy a hozzájuk fordulókon legjobb tudásuk szerint segítsenek. Ha kell éjjel, ha kell nappal, s lehetőleg mindig türelmesen, mosolyogva, s a szakma szerinti legfelsőbb fokon... Minden tiszteletem azé a banáné, amellyel nemrég az egyik tanár ismerősöm megkínált. Nagy titokzatossággal kotorta elő az egy szem banánt kopottas táskájából, és átnyújtotta nekem, mintha valami igen-igen értékes, becses ajándékot adna. Csak néztem rá, csodálkozva, gondolatban pedig már-már korholni kezdtem a garasosságáért. Átnyújt nekem egy banánt, és úgy tesz, mintha valami csodás, drága ajándékot adna. — Ragaszkodom hozzá, hogy itt a parkban, menjünk egy kicsit félre, kóstold meg. Ezzel valósággal arrébb citált, kezdte helyettem kihámozni a héjából, már azt hittem, meg is eszi helyettem, Nyírségi banán annyira benne van az előzékenység, aztán egy finom mozdulattal visszaadta. Megkóstoltam, illendőségből meg is jegyeztem, hogy igen, jóízű, köszönöm, amúgy nagy banánevő vagyok, ilyesmiket mondtam zavaromban. Merthogy nemigen etettek meg ilyen erőszakosan mostanában a nyílt színen. De az ismerősöm egy kicsit hitetlenkedve csóvál gáttá a fejét... — Meg tudnád saccolni, melyik országból való ez a banán vagy neked teljesen mindegy, csak banán legyen?—kérdésére természetesen nem várt választ. Ő folytatta a Jelenet banánnal címmel is jellemezhető játékot. Aztán hirtelen, mint akinek egy isteni szikra pattant ki a fejéből, kikapta a kezemből a már félig megevett banánt és lassan, ízlelgetve ő ette tovább. Ilyet még nem tapasztaltam. Hát mindenki megbolondult? Miért csinálja ezt? Ez már igazában illetlenség is. Ha egyszer nekem adta, rábeszélt, hogy kóstoljam meg, egyem meg, aztán mondjak róla véleményt, minek kapja ki a kezemből, minek forgatja, nézegeti, mint egy valóságos csodát. Hirtelen nagyot nyelt, az utolsó falat is eltűnt a szájában. — Még nem válaszoltál, szerinted hol termett ez a banán? — szegezte nekem megint a kérdést, pedig már azt hittem, rég elfelejtette. — Tudod mit, feladom. Mondok egy nagyot, ez a banán, igen is, sehol másutt nem termett, mint itt a Nyírségben, a te kertedben. — Te jó ég, te tudtad? Aztán mint akinek elrontották a játékátf/ duzzogva tovább ment. Én pedig újra megállapítottam: az ember nem tud olyan képtelenséget kitalálni, amit az élet ne bizonyítana rá. Minden tiszteletem a nyírségi banáné, amelyet volt szerencsém megízlelni. Banán íze volt... Szabad a pálya Nyéki Zsolt ogy az emberi hiszékenység mennyire határtalan, arra számtalan példát lehetne felhozni, s produkálja is az élet az újabb és újabb példáit. A legutóbbi esetek egyike szerint elég kifigyelni egy használaton kívüli, lehetőleg értékes lakást, nagyobb ingatlant, a földhivatalból hivatalosan vagy kerülő úton megszerezni az adatait, s már csak egy hamis igazolvány kell a nagy üzlethez. Na és persze keresni kell egy palimadarat, akit meggyőz az okmány, a magabiztos fellépés. Azért talán nem ilyen egyszerű a dolog, ezt támasztja alá az is, hogy az említett eset szélhámosainak már nem a pénz, hanem egy jó ügyvéd megszerzése jelenti a feladatot, sikerük azonban tényleg csak egy hajszálon múlott. Ha valaki több milliót áldoz egy értékesebb ingatlanra, illik elővigyázatosabb lenni. Az a legkevesebb, hogy többször is megkeresi lakásán, felhívja munkahelyén az ismeretlent, akivel szerződést akar kötni, s alaposan tájékozódik minden ellenőrizhető részletről. Az olyan berkekben, ahol gyorsabban forog a pénz, bizonyára egy kézlegyintéssel elintézik a túlzott óvatosságot, s részben igazuk is van. Az üzlet, a pénzáram ma felgyorsult, s földhöz ragadt emberek csak hitetlenkedve fogadják, követik az eredményeket: a pazar házat, a gyönyörű autót, a generációkra átörökített biztos egzisztenciát. A felpörgetett ritmus velejárója azonban a nagy bukás veszélye is, a végén aztán az önbíráskodóké, pénzbehajtóké a főszerep. De mi van akkor, ha az előzetes tájékozódás után minden szabályosnak, tisztának tűnik? Az átlagember nem ismeri fel a hamis igazolványt, megnyugtatja a magas hozamot ígérő cég legális bankszámlája, az egy napra felmutatott imponáló fedezet. Túl egyszerű lenne mindent a hiszékenység számlájára írni. A postarablókat egy ország körözi, joggal várható el, hogy a tisztességtelen ajánlattevőket is elszámoltassák a törvény nevében. Leszakadva... Ferter János rajza Távoli találkozás Réti János elten beszélgetnek a baleseti sebészet egyik kórtermének betegágyánál Debrecenben: a fiatal, Mátészalkáról származó főorvos, akinek a neve, kutatásai alapján már országosan is jól cseng szakmai körökben, valamint az ugyancsak negyvenen inneni beteg, a nyíregyházi származású matematikus. O szintén számottevő eredményeket ért el a maga területén, igaz, Szegeden. Első találkozásuk egy súlyos közlekedési baleset következménye volt három éve, amikor a matematikus hazafelé tartott családi látogatásra, ám az utazás nem Nyíregyházán, hanem a debreceni műtőasztalon ért véget. Most utókezelésre feküdt be újra a tragikus véletlen folytán megismert földije osztályára. Az e vidéken született, érettségizett, majd innen továbbtanulni indult fiatalok életútját annyira jellemző találkozás talán — esetünk sajnálatos kiváltó okától eltekintve— hetente vagy naponta játszódik le itt, ott, amott az országban és a jelenség bizony, sok mindent megmagyaráz vagy érthetőbbé tesz a térség elmaradottságának, hátrányos helyzetének összetevőiből. Például azt, hogy a Tiszától keletre eldönthetetlen, minek örüljünk igazán? Annak-e, hogy a gyerek elindul nyugat felé fejleszteni a tudását, felvértezni magát az életre, vagy annak, hogy itthon marad és tehetségét a szűkebb haza érdekében próbálja hasznosítani. Mert régi-régi tapasztalat: akik elmennek, azok közül sokan nem jönnek vissza, az itt maradók viszont talán kevéssé érvényesülnek. Legalábbis ahhoz képest, amennyire esetleg másutt elismerést vívhatnának ki maguknak. Valószínű, hogy ebben a kérdésben sincs végső bölcsesség, hiszen a régi szállóigét a saját haza és prófétaság egymáshoz való viszonyát nem is említettük. De egy találkozást, mondjuk évente egy Nagy Találkozót itthon lehetne szervezni azok számára, akik az ország más vidékein találták meg a boldogulásukat, szakmai sikereiket. Talán távolból is tudnának segíteni, csak hívni kellene őket! ' «vLCp iti m t? w *5» ■