Kelet-Magyarország, 1995. március (52. évfolyam, 51-77. szám)
1995-03-09 / 58. szám
1995. március 9., csütörtök A FŐSZERKESZTŐ POSTÁJA Van bőven eltakarítani való a városban Harasztosi Pál felvétele Tavaszi takarítás! Taps Tisztelt Szerkesztőség! A haj nélküli, kopasz fejű embernek olyan kérdést szoktak feltenni, hogy tudna-e egy kézzel tapsolni? A legtöbb kérdezett válasz helyett már be is mutatja. Mégpedig úgy, hogy tenyerével ütögeti kopasz feje tetejét, ami tapshoz hasonló hangot ad. Orbán Viktor országgyűlési képviselő a február 20-i országgyűlésen a tapsnak egy másik változatát mutatta be. Homoki János képviselő értékes felszólalását — ami neki is tetszett — tapssal jutalmazta. Balkezében iratait tanulmányozta, ezért jobbkezével az előtte levő irattartó padtámláját veregette. Tette ezt azért, mert fejét gondosan ápolt frizurája fedte, (nem olyan mint öt évvel ezelőtt) és azt hiába veregette volna, az hangot nem adott volna. No de, mégsem úgy tett, mint annakidején Hruscsov azon a bizonyos ENSZ-közgyülésen, amikor az végtelen dühében kezével lerántotta egyik cipőjét és annak sarkával verte az előtte levő asztal tetejét. Nagy Miklós Nyíregyháza, Dobó I. u. 2. Érdemtelen Tisztelt Szerkesztőség! A nevem Torma György, 68 éves, 21 éve özvegy, magányos, öregségi nyugdíjas vagyok. Hivatalos munkaviszonyom, szolgálati időm 45 év négy hónap híjával. Nyugdíjam 13 100 Ft. A napokban olvastam, hogy a kormány mintegy 11-12 milliárd forinttal akarja megfaragni a szociális kiadásokat. Ez rendben is lenne, de biztos vagyok abban, hogy nem a több évtizedes munkával megszerzett nyugdíjakhoz, vagy többgyermekes családi pótlékhoz akar nyúlni. De azért van mihez hozzányúlni. Ha így fog menni, több lesz a leszázalékolt, rokkantsági nyugdíjas az országban, mint az öregségi nyugdíjas. Sok mindent megfigyelek, észreveszek és tudok. Csak amit én tudok, sok olyan leszázalékolt és „rokkant” nyugdíjast ismerek, aki ingyenes gyógyszerellátást kap, de (nem használja) és 15-20-25 féldeci a napi fejadagja, meg akik azzal dicsekszenek nyilvánosan (és ez is igaz), hogy napi 1 liter rum vagy több az adagja. Ezek a 15-20-30 évvel fiatalabb emberek 10-20 éves munkaviszonynyal azokat a társadalmi juttatásokat élvezik, mint az én generációm. Tehát száz szó, mint egy, kérem a kormányzatot, az összes illetékeseket, hogy bírálják felül az ilyen leszázalékolt és rokkant nyugdíjakat. Az érdemtelen nyugdíjakat megvonni, az érdemesebbeknek" többet adni. Köszönöm, ha meghallgattak. Tisztelettel: Torma György nyugdíjas Nyíregyháza, Vécsey-köz 20/A. III. 11. Kedves Nyíregyháziak! Kezdjük meg városunkban a tavaszi nagytakarítást! A belvárost kivéve mindenütt szemétbe botlik az ember. Én nem értek egyet a „tisztaszoba elmélettel”. Egy lakás vagy egy város akkor tiszta, ha minden zuga tiszta. Tisztaszobája az olyan igénytelen embernek van és volt, akik egyébként az egész életüket piszokban, rendetlenségben élik, csak a látszat kedvéért tartanak egy helyiséget tisztán. Tiszteljük meg magunkat azzal, hogy rendet tartunk környezetünkben. Egyébként, hogy hol, milyen emberek élnek, azt környezetük mutatja. A Vasvári Pál út páros oldalán még vannak régi házak és idős emberek laknak bennük. Példásan rendben tartják a járdát és ápolják kis virágágyásaikat. Ellenpélda is van a környékről: a Zöld Elefánt étterem helyén diszkont áruházat alakítottak ki. Az egész környék egy szemétdomb. Tudom, hogy a szomszédságban van a palackozott Pityu bácsi, azaz Szabó István az ötvenedik évéhez közeledve ugyancsak kinőtt a Pityukorból, de nekem azért maradt Pityunak, mert az ötvenes évek végén, mint kisiskolás, az iskola akkori legjobb kapusa volt a futballcsapatban, s az örökké tréfáskedvű osztálytársa, Gúlán Bandi biztatta harsány pityuzással a futballkapuban koncentráló Pityut a labda védelmére: Hajrá Pityu, fogd el Pityu, ne hagyd Pityu! Szabó István Penyigén született, itt is nőtt fel, mint elsőszülött a négy gyerek között. Már gyerekkorában keményen dolgozott szüleivel a mezőn. Iskola után rohant ki a mezőre szántani, aratni, gyűjteni, kapálni, mikor mit kellett. Beleívódott a munka, a kötelesség szeretete; tsz-beli munkájuk mellett majdnem negyedszázadon át látták el az iskola fűtői és takarítói posztját. István a kőműves szakmát tanulta s művelte sok éven át vállalatoknál az ország különböző településein precízen, szépen, ahogy ez tőle elvárható. Munkájára soha nem volt panasz, amit kiadott a kezéből, azt meg lehetett nézni. De megunva a sok utazgatást, a családjától való távollétet, a falu vezetőinek híváitalok boltja, ahol törött üveg, kupakok, cigarettacsikk bizonyítja az ide járók tetteit. A közeli buszmegállóhoz is „vadcsapáson” járnak egyesek. Ettől függetlenül a négyéves szemetet már illene egyszer összegereblyézni és kukába rakni. A diszkont bérlője vagy tulajdonosa nem lehet ennyire igénytelen, hogy mindegy neki, milyen környezetben éli munkanapjait. Felhívom a figyelmet arra is, hogy a diszkont előtt van Nyíregyháza tíz, talán legszebb, fiatal lisztesberkenye fája és három nagyon szép erdei fenyő is. Már csak ezért is illene rendezni a parkot az arra illetékeseknek. Nyáron a városban lesz az Ifjúsági Atlétikai Európa-bajnokság. Érdemes szétnézni a stadion háta mögötti területen a garázssornál. Szemét, méter magas dudva és parlagfű. Ez egyébként az egész északi alközpontra érvényes, pedig valaha ez volt az egyik legszebben parkosított terület. sára elfogadta a felkínált állást: karbantartó lett a helyi önkormányzatnál. Itt is gyakorolhatja kőművesi tudományát, mindent el tud végezni, amit a falu rendben tartása érdekében tenni kell. S van még egy példa értékű tulajdonsága: soha nem kell neki mondani, mi a teendő, mi a feladat, mit csináljon. Amikor a februári tavasz langyos szellőjével körbecirókálta a falut, Pityu bácsi kora reggeltől egyengette, tisztogatta a belterületen az útpadkákat, metszette, csinosította a köztéri díszfákat, bokrokat, égette a tavalyi avart, töltögette az egyenetlenségeket, talicskázott, takarította az emlékmű környékét, javítgatta, amit a tél elrontott. Sok hasznos munkát végez a falu javára. Pár éve, amikor a régi iskolát megkaptuk a polgármester asszonytól a helytörténeti gyűjtemény számára, honismereti szakköröseim aggodalommal nézegették a repedezett, málladozó falakat. Ne búsuljatok, Pityu bácsi ezt úgy helyrehozza, hogy szebb lesz, mint újkorában — vigasztaltam gyermekeimet. Úgy is lett. Ablakjavítás, zárcsere, függönytartó, majd a Pityu bácsi. Végh Zsuzsikának Tudom, hogy az elmúlt négy év emberpróbáló volt. Sokan tönkrementek, elszegényedtek, elfásultak a mindennapos megélhetési gondok miatt. De nem lehetünk olyan igénytelenek, hogy a város szemétbe fulladjon. Kedves jó szándékú nyíregyháziak! Kezdjük meg a várost rendbe tenni, ne várjunk arra, hogy majd megteszi más. Ne csak a város központja legyen tiszta és szép (jó, hogy szépül!), hanem a város minden zeg-zuga. A közérzetünk is jobb lesz. Kedves jelenlegi és volt tanítványaim! Hozzátok szólok végül. Igényességre és természetszeretetre neveltelek benneteket. Járjatok elől — bárhol is éltek a városban — a „rendcsinálásban”. Kelt Nyíregyházán, 1995. március 1-jén, a meteorológiai tavasz első napján. Hreskó Tamásné a 17. Sz. Általános Iskola biológia-földrajz szakos tanára különösen tetszett, ha Pityu bácsinak neveztem tiszteletre méltó karbantartónkat. Neki is mókásnak tűnt a Pityu és a bácsi összekapcsolása. Egyik nap Pityu fürkésző szemekkel lépett be a gyűjteménybe. Az a gond, hogy amióta a gázt bevezették, attól tartok, kevesebb lesz a dolgom a kazánházban. Tessék megengedni, hogy összeszedjem a hibás régiségeket a gyűjteményben, hogy kijavíthassam. Aztán kerékpárra pakolta a rozoga kerekesguzsalyt, a foghíjas kendőtartót, a rozsdás tengeridarálót, az abroncs nélküli sósputinát, a fatörzsből vájt múlt századi méhkaptárt, a díszeit vesztett etazsert, s olyan szépen kijavította, megújította, szinte restaurálta, hogy alig tudtam meghatódottság nélkül nézni. — Te Pityu, honnan van az, hogy te mindenhez értesz, mindent meg tudsz csinálni? — kérdeztem az elismerés szándékával. A halk szavú, kevés beszédű Pityu csak ennyit felelt: Tetszik tudni, szeretni kell, amit csinálunk. Hát kedves embertársaim, csak ennyi az egész... Kormány Margit A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Szeretni kell, amit csinálunk Kevesebbet drágábban Február 28-án a Kelet-Magyarország 5. oldalán olvasom, hogy Nyíregyházán a vízfogyasztás, amióta vízmérő órákat szereltettek az állampolgárok fel a lakásokban, a karácsonyi ünnepek alatti vízfogyasztás a négy évvel előttinek mintegy fele lett elhasználva. A közölt újságcikk alapján, arra a megállapításra jutottam, hogy e drága aranyos magyar nép, ha a saját egyéni érdekeiről van szó, milyen takarékos tud lenni. Az újságcikk alapján viszont arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy hiábavaló az állampolgárok takarékoskodása, a különböző vállalatok, kft-k vezetői, a nemigen alacsony jövedelmük csökkenése megvédése végett, míg a városi önkormányzat tisztségviselői — kiket állítólag a nép választott meg — igénybe veszik, egy-két gyűlésen elpolemizálgatnak arról, hogy a víz és csatornadíjakat, az állampolgárok rovására, de meg kell emelni, mert a vízszolgáltató csődbe jut. A megválasztott városatyák, mivel az ő jövedelmük lényegesen magasabb, mint a város átlagos polgáraié, az áremelést előterjesztő különféle cégek által képzett árakat helybenhagyva, megszavazzák. A vízmű árképzésének tárgyalásakor egyetlen városatya sem kérdezett arra rá, hogy miképpen alakult a vízfogyasztás, amint e tényt, egy talpraesett újságíró megtette, annak ellenére, hogy nem rendelkezik közgazdasági ismeretekkel, vagyis nem közgazdász. A megírt újságcikk hűen bizonyítja, hogy a vizet szolgáltató vállalatok vezetői a megcsökkent bevétel következtében félve, hogy jövedelmük esetleg csökkenni fog, a létszámot nem kívánják csökkenteni, a vízdíjakat kell megemelni. Magyarul: ha az alacsony vízfogyasztás miatt csökkenne a bevétel, akkor az egy köbméterre jutó egységárat meg kell emelni. Hála a jó Istennek, hogy az újságcikket megíró újságíró, a szolgáltatást végző kft. pénzszerzési manipulációikra rámutatott. A városatyák meddig tűrik el? Kókai Ferenc nyugdíjas Ingyen ebédelhetnek Az onkormanyzati választások óta alig telt el három hónap, máris pozitív eredményeket mutathat fel a vajai önkormányzat, melyekkel a lakosság életén igyekszik könnyíteni. Előre bocsátom, a mi önkormányzatunk sem örökölt az elődjétől jobb feltételeket, mint más település. Sok egyéb közül két lényeges dolgot emelnék ki, nevezetesen, hogy községünkben január 9. óta minden óvodás és iskolás gyerek ingyen ebédelhet. Ez igen nagy segítséget jelent a szülőknek ebben a nehéz gazdasági helyzetben. Megjegyzem, sok gyerek számára ez jelenti a napi egyszeri meleg ételt. Áz öregek napköziotthonában étkező idősek is ingyen kapják az ebédet, így együttesen naponta 800 fő ebédelhet térítésmentesen es ez nem kis dolog manapság. A másik jelentős segítség; 84 gyerek úszótanfolyamon való részvétele Nyíregyházán, hetente két alkalommal, amelyhez az egyik autóbuszt teljesen ingyen a polgármester — illetve az önkormányzat — biztosította. A nagy érdeklődés miatt második buszra is szükség volt, amelynek megszervezésében nagyon jó partner volt az iskolavezetés, így ennek költsége sem jelentett plusz terhet a szülőknek. Mindennek megvalósulása nagyon fontos gyerekeink egészséges fejlődése érdekében és talán ezzel is sikerül egy kicsit behozni a hátrányból, amivel a vidéki gyerekek vannak a városi gyerekekkel szemben. Simkó Sándorné vajai szülő Temetői történet Tisztelt Főszerkesztő Úr! Édesanyám névnapjára mentem ki a temetőbe elektromos négykerekű rokkantkocsival. A sír mellett hosszasan időztem. Majd indulni akartam viszsza, de a kocsi nem indult. Arra jött egy idősebb úr, aki segítségemre sietett. De sajnos ő sem talált rá a hibára. A sírás jött rám, hogy fogok innen elmenni. Kétségbeesésemet látta az úr, mivel féllábú vagyok. Betolt a temető gondnokságára nagy nehézséggel. Épp ott volt egy fiatalember, akinek elmondtuk, hogy a kocsi nem megy. Rögtön leültetett egy padra és a kocsit megnézte. Rá is talált a hibára, egy elektromos szál szakadt meg. Azonnal szigetelőszalagot hozott és a vezetéket összekötötte és boldogan mondta, hogy most már jó! Hálálkodva köszöntem meg ismeretlenül a segítséget mindkét segítőmnek. Boldog arccal és örömteljes szívvel indultam haza. Annyi figyelmesség nem volt bennem, hogy megkérdezzem az illető úr nevét, nyugtalanul aludtam át az éjszakát, hogy milyen is voltam. így nem hagyott a lelkiismeret és tegnap kimentem a temetőbe, hogy megtudjam a nevét. Tisza László a temető gondnoka volt, aki megsajnált. Ha a kocsiba ülök, mindig emlegetem jóságát. Megköszönve szeretettel gondolok rá, további munkájához nagyon jó eredményeket kívánok. Szatmári László rokkant nyugdíjas Etel közi szociális otthon lakója
