Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-07 / 32. szám

1995. február 7., kedd Konzultáció a pénzügyekről Horn Gyula és vezető közgazdászok háromórás megbeszélést tartottak hétfőn Budapest (MTI) — Kuncze Gábor, a miniszterelnök koalí­ciós helyettese a beszélgetést értékelve azt emelte ki, hogy a helyzet megítélésében alapve­tően egyetértés volt, és a meg­teendő intézkedéseket illetően is sokan vallottak azonos né­zetet. így például, hogy meg­oldást kell tálálni az egyen­súlyproblémákra, ám emellett fenn kell tartani a növekedés valóban pozitív elemeit, illet­ve hogy ösztönözni kell az ex­portot. A vita a politikai ho­vatartozástól függetlenül, va­lóban szakmai alapon zajlott. Kuncze Gábor a neves gazda­sági szakemberekkel folytatott konzultációt követően sem lát indokot a kormányprogram alapvető megváltoztatására, ám úgy véli: a megvalósítás érdekében valóban határozott intézkedésekre van szükség. Az elhangzottak alapján sze­rinte nem érdemes arról be­szélni, hogy tragikus helyzet alakult ki a gazdaságban. Nem kerültek szóba a be­szélgetésen személyi ügyek, a megüresedett magas gazdasá­gi posztok betöltése, és nem volt szó a privatizációért fele­lős miniszterről sem — tud­hatták meg az újságírók Kun­cze Gábortól. Békési László pénzügymi­niszter megfogalmazásában: az 1994-es év gazdasági ered­ményeinek értékelése és en­nek nyomán az idei év szük­séges lépéseinek körüljárása volt a tárgya a hétfői találko­zónak. Békési László szerint egyetértés volt abban a jelen­lévők között, hogy a stabilizá­ciónak abszolút elsőbbsége van a jelenlegi helyzetben. A diagnózis azon az elemzésen alapult, amelyet a Pénzügymi­nisztériumban készítettek, a jövőkép pedig egy távolabbi program kidolgozásának a kérdése. A találkozón — az összejövetel jellegének meg­felelően — nem született megállapodás arról, hogy mi­lyen konkrét lépésekre lenne szükség. Békési László a ta­lálkozó témájáról szólva meg­erősítette, hogy haladéktalanul szükség van egyensúlyjavító intézkedésekre, amelyeket össze kell kapcsolni a gaz­daság modernizálásával. — Amíg nincs átfogó há­roméves program, addig nincs értelme keményítésről beszél­ni, de számba kell venni a te­endőket és ez a vita most azt szolgálta, hogy legalább cím­szavakban és vázlatpontokban körvonalazódjon az a problé­ma- és feladathalmaz, amelyet a kormányzatnak és az Or­szággyűlésnek végig kell gon­dolnia az elkövetkező hetek­ben — mondta Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke a kon­zultációt követően. — Horn Gyula miniszterel­nök helyzetértékelése tökéle­tesen egybecsengett a pénz­ügyminiszterével, mint ahogy az ebből eredő következteté­sek is — mondta el Gaál Gyu­la, az Országgyűlés Költség- vetési és Pénzügyi Bizottságá­nak szabaddemokrata alelnöke a találkozóról. A résztvevők egyetértettek abban is, hogy a gazdaság jelenlegi helyzeté­ben a stabilitás a legfontosabb szempont, de nem szabad megfeledkezni a növekedés kívánalmairól sem. A tanácskozás résztvevői Gaál Gyula összegzése szerint határozottan támogatták a pénzügyminiszter által felvá­zolt helyzetértékelést és intéz­kedési lehetőségeket. Viszont eltérőek voltak a vélemények arról, hogy a költségvetési hiány csökkentése érdekében milyen állami kiadásokat kell lefargani, s szükség van-e pót­költségvetés készítésére az 1995-ös állami büdzséhez. Gaál Gyula elmondta: vélemé­nye szerint nincs szükség pót­költségvetésre, ehelyett a ka­matszint csökkentésére kel­lene koncentrálni, hiszen ez önmagában nagy megtakarítá­sokat eredményezne. Horn Gyula javasolta, hogy a hétfői megbeszélés résztve­vői még a gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó febru­ár 23-ai kormányülés előtt ül­jenek össze újra. Kádár Béla, az Országgyű­lés Költségvetési Bizottságá­nak MDF-es elnöke kiemelte, hogy a résztvevők a helyzet- értékelésen túl új terápiát is javasoltak a megbeszélésen. A vezető közgazdászok nem mondták el véleményüket egymás nézeteiről, mindegyi­kük a saját elképzeléseit vá­zolta. Mint Kádár Béla mond­ta: nem arról volt szó, hogy a Békési-program folytatódik-e, hiszen ez nem egy kormányza­ti értekezlet volt. A tanácsko­záson — saját beszámolója szerint — Kádár Béla kifej­tette: nem lehet úgy moder­nizációs folyamatot végrehaj­tani, hogy az a termelés, a jö­vedelmek, a foglalkoztatás zsugorodásával jár. Az MDF- es politikus utalt arra, hogy már fél évtizede mérkőzés folyik a különböző gazdaság- politikusok és közgazdászok között, időnként szembeállí­tották egymással a stabilitást és a növekedést. Nyers Rezső — aki nem pártpolitikusként, hanem köz­gazdászként vett részt a kon­zultáción — a vitát úgy érté­kelte, hogy azon részben összehangolódtak a nézetek, részben különbözőek marad­tak. A tanácskozás részleteiről Surányi György és Pulai Mik­lós nem kívánt a sajtónak nyi­latkozni. A parlament hétfői napja Új vezér az MHB élén Budapest (KM) — Járai Zsigmondot a hazánkban tevékenykedő Sámuel Montagu Rt. értékpapírk­ereskedő cég vezérigaz­gatóját nevezték ki hétfőn a Magyar Hitel Bank Rt. (MHB) vezérigazgatójává. Erről a pénzintézet igazga­tósága döntött. Járai Zsig- mond a rendszerváltás ide­jén az akkori Németh-kor- mány pénzügyminiszter­helyettese volt. Ausztria Lottó Budapest (MTI) — A Lot­tó Unió Kft. tájékoztatása szerint az 5. heti Ausztria Lottó eredményei a követ­kezők: a 6 találatos nye­reménye 12.571.569, az 5+1-esre 598.646, a 4-esíe 533, a 3-asra 38 schillinget fizetnek. A Joker nyere­ménye 3.791.579 schilling. Emlékeztetőül a nyertes számok: 1, 12, 20, 22, 37, 42. Pótszám: 7. A joker­szám: 398252. Csépe Béla (KDNP) napirend előtti felszólalásával kezdte meg hétfői munkanapját az Országgyűlés. A keresztény- demokrata képviselő aggo­dalmát fejezte ki amiatt, hogy a kormányzat a jelenlegi hely­zetben nem látja lehetséges­nek az ígért társadalmi-gazda­sági megállapodás megköté­sét. Csépe Béla szerint az a furcsa helyzet állt elő, hogy a koalíció, amely a törvényho­zásban hatalmas többséggel rendelkezik, elvesztette az or­szág bizalmát és támogatását; a kormányzat szavahihetősége megkérdőjelezhetővé vált. Nyíregyháza (KM) — Az előzőtől jobban, a várakozás­tól viszont gyengébben szere­pelt a Munkáspárt az önkor­mányzati választásokon, en­nek eredményeként a megyei önkormányzatban, három vá­ros és nyolc község önkor­mányzatában összesen tizen­heten képviselik — hangzott el a párt tegnap délutáni sajtó- tájékoztatóján Nyíregyházán. Dr. Horváth Endre, a Munkáspárt megyei alelnöke a választások idején szerzett tapasztalatok közül kiemelte: sokan vannak olyanok, akik Torgyán József (FKGP) amiatt szólalt fel, mert aggasz­tónak tartja a szomszédos or­szágokkal kötendő alapszerző­désekről az utóbbi időben fel­röppenő híreket. Önálló indítvány nyújtott be Salamon László (MDF) ami­att, mert március 31-én lejár az a határidő, amíg az önkor­mányzati lakások bérlői dönt­hetnek lakásuk megvásárlá­sáról. A képviselő szerint a ta­pasztalatok azt mutatják, hogy a bérlők rendelkezésére álló egy év méltánytalanul rövid volt. A napirend elfogadását kö­szimpatizálnak a pártja prog­ramjával. A megyei közgyűlésben vál­lalt szerepük eddig két oldalról is kritikát kapott, főképp a szocialisták tették szóvá, hogy a Munkáspárt elszavazott tő­lük, emiatt került a baloldal el­lenzékbe. Dr. Kovács Sándor, a párt megyei elnöke, a me­gyei közgyűlés tagja elmond­ta: azóta tisztázódtak az állás­pontok: a Munkáspárt az MSZP mellett szavazott, de a párt képviselői szuverén egyé­nek, ezután is lelkiismeretük szerint szavaznak majd, ter­vetően az Országgyűlés foly­tatta az állam tulajdonában lé­vő vállalkozói vagyon értéke­sítéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját. A társadalombiztosítási tör­vény tárgyalásának megkez­dése, valamint a gépjárműadó- törvény-módosítás, a helyi adókról szóló jogszabály-mó­dosítás és a tb-pénzügyi ala­pok kinnlevőségének rende­zéséről, a járulékbeszedés, végrehajtás és ellenőrzés egy­séges rendszerének kialakítá­sáról szóló országgyűlési hatá­rozati javaslat tárgyalása is napirend volt hétfőn. mészetesen balodali értékeket kell képviselniük. Elmondták a sajtótájékoztatón, hogy a szociáldemokrata párt javasla­tára létrehoznak egy Szabolcs- Szatmár-Bereg megyéért plat­formot, amelynek várhatóan 10-12 képviselő lesz a tagja. A helyi önkormányzatokban vállalt szerepről Mikulás Ta­más nyíregyházi és Ignéczi Zoltán kisvárdai képviselők elmondták: nem lesznek képe­sek a közgyűlések döntéseit meghatározó módon befolyá­solni, mert ahhoz kevesen vannak. A Munkáspártot képviselik Vérfagyasztó rablás Nyíregyházán Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — Feburár 5-én a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon egy iz­raeli állampolgár bejelentette: február 4-én 20 óra körül a hazaérkezése után a liftben két oroszul beszélő férfi közrefog­ta. Egyikük fegyvernek látszó tárgyat szorított fejéhez és a lakása ajtajának kinyitására kényszerítette. Eközben egy újabb — szintén oroszul be­szélő — személy csatlakozott támadóihoz. A lakásban a készpénzének (120 ezer fo­rint), továbbá a gépkocsijának (Volvo 740) kulcsait és a for­galmi engedélyét erőszakkal elvették. Ezután a tettesek a sértettet megkötözték, a sze­mét és a száját leragasztották, a lakás ajtajait rázárták, s tá­voztak. Az illetőnek a hajnali órákra sikerült magát kisza­badítania. Az ismeretlen elkö­vetők elfogása érdekében a megyei rendőr-főkapitányság nyomozást indított. Ismeretlen személy a me­gyeszékhelyi Őz közből egy 560 ezer forint értékű gépko­csit ellopott. Úgy látszik, újabban a bűnö­zők egy része az autók feltöré­sével nem sokat pepecsel, hi­szen bezúzzák azok ablakát... Ilyen történt Nyírszőlősön, a Viola utcában, Nyíregyházán pedig a Hadik A., a Toldi és a Nárcisz utcában, továbbá a Belső körúton. Ibrány egyik utcájában egy férfit holtan találtak. A rend­őrség bűncselekményre utaló körülményt nem állapított meg. Február 4-én reggel 6.30 órakor Ajak és Kisvárda kö­zött egy személygépkocsi ve­zetője későn vette észre egy előtte, vele azonos irányban haladó kivilágítatlan (de priz­mákkal ellátott) kerti gépet, amelynek neki ütközött. A karambol következtében a gép vezetője, egy 61 éves férfi kór­házba szállítás után belehalt sérüléseibe. Ismeretlen személy február 4-ére virradóra behatolt Nyír­egyházán, a Geodéziai Vál­lalat Szabolcs utcai épületébe, ahonnan 530 ezer forint érték­ben műszaki cikkeket vitt el. Ellenkép Angyal Sándor M ostanság szélté- ben-hosszában csak azt hallja az ember, miként romlik a jó hírünk, rendül meg a külföld bizalma Magyarország iránt, s mindennek oka, hogy míg példaszerűen kiépültek hazánkban a demokratiz­mus intézményei, addig—a kezdeti előnyt elveszítvén— egyre nagyobb hátrányba kerülünk más országokhoz képest gazdasági téren. Okául e jelenségnek a pri­vatizáció lassúságát és kö­vetkezetlenségét, a nem eléggé elhatározott kor­mányzást, a népszerűtlen in­tézkedések örökös elnapolá­sát, a pártok közötti huza­vonát, no meg a gazdaságra is kiható személyi ellentéte­ket hozzák fel. Nyilván lehet ebben sok igazság, csak amikor az ember idáig eljut a szem­lélődésben, máris zavarba jön: mások szerint pedig koránt sincs még itt a világ vége. Nem éppen jószándé­kok húzódnak meg a helyze­tünket sötétre festők köré­ben, hiszen szó sincs arról — mondják az így érvelők —. hogy égne a ház. Kopácsi közgazdász már régóta mondja ezt, aki köz­tudottan esküdt ellensége a pénzszűkítő politikának, ugyanakkor megszállottja a gazdaság bővítésének, a kereslet növelésének. (Ki is fejezte boldogságát Békési bukása miatt.) Furcsa mó­don egybecsengett ezzel a minap a nem is olyan régen még világszerte közismert magyar bankember, Fekete János véleménye, aki a tele­vízió képernyőjén igyeke­zett leráncigálni az ördögöt a falról, s csaknem dilet­tánsnak nevezte azokat, akik hazánkat a valóban összeomlott mexikói gazda­sághoz hasonlítják. O arra hivatkozott: már ötven éve jól fizető adós Magyaror­szág, miért éppen most vál­tozna meg ilyen hirtelen rólunk a pénzvilág ítélete. (Róla sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy ne ismerné a kinti vélemé­nyeket, hiszen éveken át dolgozott a legfontosabb világcégeknél.) Most pedig azt olvasom a hírügynökség anyagai kö­zött, hogy két külföldi inté­zet értékelése alapján Ma­gyarország hitelminősítése nem változott, egy harma­dik intézet pedig most készí­ti el elemzését. Mindezt Hárshegyi Frigyes, az MNB alelnöke nyilatkozta. Közelebbről: az MNB által külföldön kibocsátott kötvé­nyeket rendszeresen értéke­lő és hitelminősítő japán in­tézet, a Japanes Credit Ra­ting Agency szerint a ma­gyar kötvények továbbra is a befektetőknek ajánlott ka­tegóriában vannak. (Minő­sítésük BBB, ami azt jelenti magyarra fordítva, hogy a kötvényvásárlók hosszabb távon biztonságban tudhat­ják pénzüket.) Úgyszintén stabil Magyarország minő­sítése a Standard and Po- orsnál, ahol „forgalomké­pesek" a Magyarországon kibocsátott kötvények. Mindezek után sincs okunk hurrát kiáltani, hi­szen például nagyobb az importunk, mint az expor­tunk, óriási terheket ró ránk az adósságszolgálat. Mégis elgondolkodtató, hogy míg idehaza a frászt beszélik belénk, addig a határon túl­ról igyekeznek nyugtatgatni bennünket. Nem érdekes? Kihűlt egy csecsemő Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — A megyei rendőr­főkapitányság emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt egy asszony ügyében nyomozást rendelt el. Az eddigi adatok szerint a nő tavaly december 28-án 13 óra körül a Tiszavasvári lakásuk melléképületében fiúgyermeket szült. A ter­hességét a lakókörnyezeté­ben és a családtagjai előtt eltitkolta, terhesgondozásra nem járt. A szülést követő­en a csecsemőt a mellék- épületben magára hagyta. A baba világra jöttéről a férjének csak egy óra múl­va szólt, aki a gyereket — mivel szerinte akkor már nem élt — pokrócba teker­ve a lakásuk előszobájában helyezte el. Este 18 óra táj­ban az asszony rosszul lett, ezért a férje orvost hívott hozzá, aki a szülés tényét és a csecsemő halálát megál­lapította. Az ügyben ez ideig a Ti­szavasvári Rendőrkapi­tányság államigazgatási el­járás keretében folytatott vizsgálatot. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint az újszülött érett, életképes volt. A kötelező gondoskodás elmulasztása, valamint a kihűlés miatti szív- és keringési elégtelen­ség következtében veszítet­te életét. Hirmiistra Gracsov... ...orosz védelmi miniszter szerint a fegyveres erők teljesítették a csecsenföldi alkotmányos rend helyreál­lítása során rájuk bízott fel­adatot. (MTI) Kétnapos... ...látogatásra hétfőn Po­zsonyba érkezett Max van der Stoel, az EBESZ nem­zetiségi jogokat felügyelő főbiztosa, és szlovákiai megbeszéléseit Vladimír Meciar miniszterelnökkel kezdte. (MTI) Elítélte... ...Jasszer Arafat PFSZ-ve- zető a Gáza-övezetben hét­főn egy tartályautó ellen el­követett merényletet, mely­nek során a jármű egy izra­eli kísérője életét vesztette. (MTI) A norvég... ...királyi család egyes ék­szereit is magukkal ragad­ták azok a rablók, akik raj­taütésszerű támadást hajtot­tak végre London egyik leghíresebb ékszerészete ellen. (MTI) [H ■fJljjgij pMIt:!Új LT'f'P- MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL,

Next

/
Thumbnails
Contents