Kelet-Magyarország, 1995. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-07 / 32. szám
1995. február 7., kedd HÁTTÉR Szívek a semmi ágán 2. A lakókörletek a diákok egyéni ízlésvilágát és érdeklődését is tükrözik Orémus Kálmán, Kováts Dénes Tiszadob (KM) — A varázslatos park hátsó fertályában többszintes épület rejti a diákotthont. Odabentről zeneszó hallatszik, a bejárat mögötti lépcsőfordulóban vékony fiatalember pengeti a gitárját, mellette ketten is dúdolják a dallamot. Úgy tűnik, ez itt egyáltalán nem szokatlan, mert sem a nevelők, sem a diákok között nem keltenek különösebb feltűnést. Ebéd után járhat az idő, a tanulók kisebb-nagyobb csoportokban szivárognak be a kollégiumba. Amolyan csöndes pihenő lehet ilyenkor, legalábbis, erre lehet következteni a ráérős tevés-vevésből. Mintegy 130 állami gondozott él itt, négy körletben fiúk, az ötödikben pedig lányok. A körleteket eredeteiig húsz személyre méretezték, de most valamennyiben többen vannak. Ennek oka, hogy a végzősök nagy része, bár a lehetőségekhez képest minden támogatást megkap, csak sokszori A diákotthon mivel rend van és tisztaság. Mint megtudom, általában a festést is maguk végzik, merthogy a gyermekvárosban ezt a szakmát is oktatják. Körletverseny A körletek között versenyt hirdettek, melynek során nem csupán a tisztaságot mérlegelik, hanem például azt is, hogy hányán dohányoznak. A szobák szerények és tiszták, a falakat a diákok saját belátásuk szerint dekorálhatják. Ebből aztán már sejthető a lakók érdeklődési köre is. Van ahol a falat gyönyörű tájat ábrázoló Gábor virágai nekifutásra tudja megállni a helyét a nagybetűs életben. És aki azzal kopogtat be, hogy se lakása, se állása, azt sokszor bizony nincs szívük elküldeni. Bár sok szobában kénytelenek voltak pótágyat elhelyezni, a zsúfoltság különösebben nem szembeszökő, Orémus Kálmán felvételei óriásposzter borítja, de leginkább a filmsztárokról, híres énekesekről és luxusautókról készült képek népszerűek. Egy álomvilág, mely az otthon védett közegében oly könnyen csábítja hiú reményekre az ifjú embert, oly könnyen tudja feledtetni a kinti valóság mosto- haságát. Vannak, akiket a rózsaszín álmok ragadtatnak meggondolatlan lépésekre, s ahogy betöltik a tizennyolcadik életévüket, elindulnak megváltani a világot, visszautasítva minden ésszerű támogatást. Ok szinte kivétel nélkül visszatérnek később, éhesen és lerongyolódva. Keserű pofonok árán kell rájönniük, hogy mindent a nulláról kell kezdeniük, hogy ami eddig járt nekik, az ételtől a színes tévéig, azt csak kemény munkával tudják előteremteni, vagy még úgy sem. Hol vannak már ilyenkor a filmsztárok, a híres énekesek és a luxusautók?... Edző lenne Vannak persze akik, ha nem is tudják, de érzik, hogy ami odakinn vár rájuk, az minden lesz, csak nem fáklyásmenet. Ők mindent elkövetnek, hogy maradhassanak, még akkor is, ha már betöltötték a tizennyolcadik életévüket. Közéjük tartozik Jóni Zoli is, ez a mosolygós, életvidám fiatalember, akinek egyetlen szenvedélye a sport, azon belül is a foci. Vasbetonszerelői szakmát szerzett, nemsokára meglesz a gyümölcstermesztői képesítése is. Igazából azonban szakedző szeretne lenni, sportpedagógiai, pszichológiai szakkönyveket olvas. Hasonló helyzetben van Marozsán Gábor is. Már elhagyhatná a gyermekvárost, de inkább marad. Nagyon szeret a konyhában dolgozni, és most valami ilyen állásra vár. Számára biztató, hogy két korábbi növendék is egy szálloda konyháján helyezkedett el. Emellett, Gábor megszállottja a növényeknek. Szobája, melyet három társával oszt meg, itt igazán unikumnak számít, a szobanövények választéka egy kisebb virágházat is megszégyenítene. A lányok körlete egy fokkal talán még rendezettebb, mint a többi. Mint a nevelők mondják, ők, ha kikerülnek innen, még talán a fiúknál is nehezebb helyzetben vannak, kevesebb a lehetőségük. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy még az a legszerencsésebb, ha „házon belül” találnak társat maguknak. Ketten már köny- nyebben talpon maradnak, inkább rávehetők a takarékoskodásra, arról már nem is beszélve, hogy az évek alatt felgyűlt két családi pótlékkal, már inkább lehet kezdeni valamit, mint ha egyedül vágnának neki. Példaadás Mert a végtelenségig senki sem maradhat itt, bármilyen jól érzi is magát. Az előírások szerint maximum huszonnégy éves korukig élhetnek itt a növendékek. Az itt dolgozók azt mondják, ennek fegyelmező ereje is van. Aki ugyanis nagykorú lett, az csupán azzal a feltétellel maradhat, ha jól viseli magát. A többiek pedig elsősorban róluk vesznek példát. Tanulság lehet a gyermek- város lakói számára társaik sorsa, sajnos kevesebb jót, s több rosszat tapasztalnak. Ennek oka a jelek szerint nem elsősorban a nevelők tevékenysége, hanem azok a körülmények, melyek körbeveszik őket. Nem egyszerű a talpon- maradás azoknak sem, akik a családi fészekből repülnek ki, az állami gondozottaknak azonban még nagyobb feladat. Nemhogy negatív, de pozitív példa sem áll előttük, miként kell, vagy miként nem szabad élni. Az otthon a szándék ellenére sem pótolhatja a családot. Mert a családot meg sem ismerhették, és annak melege nélkül, így, a semmi ágán, aligha nőhet számukra virág. A szatmári, s benne a penyigei ember állattartó, állatszerető, állatainak tisztességgel gondját viselő ember. A penyigei ember nem veri ki a kutyát, hanem befogadja, eteti a mások által kocsiból itt kidobott, elárvult jószágot. S ha a befogadott kóborkutyák szaporulattal ajándékozzák meg a világot, azok sem lesznek a Szenke áldozatai, sőt hamarosan újabb gazdára találnak. Úgy tartják, a kóbor kutyának még az ivadékai is hálásak, hűséges jó házőrzők lesznek. Végh Lacikának se mindegy, hogy kedves kutyáinak utódai hová, milyen kézbe junak. — Nem mindegy, hogy ki a kutya gazdája. Csak olyannak adom, akiről tudom, hogy jól fog vele bánni — szokta mondani, ha egy-egy túlszaporulat miatt új gazdát kell keresni a kicsiknek. Nem restelli végigjárni az ismerősöket, hogy megfelelő gazdit keressen az újszülötteknek. S az ilyen emberi magatartás nem csak megható, de példaértékű, tanulságos is. Szokványos késő délutáni sétáim egyike kissé belenyúlt Nem bizonytalan... a hamar sötétedő januári estébe. Az utca egyre néptele- nebb lett, a csarnokból már hazafelé tartottak az emberek, a kerékpárra szerelt rácsos tartókban üresen zöty- kölődtek a tejeskannák. A túloldalon egy élénk csapat közeledett az iskola felé. Fiatal nők vonultak a tornaterembe a szokásos heti női tornaösszejövetelre. Elvonulásuk után csend borult a környékre. Egyszer csak a távolból egy ritmikusan imbolygó zseblámpafény közeledett felém a járdán. A fény élénk mozgásából gyanítottam, hogy gyerek lesz a fényhozó. Nem lehet más csak Farkas Béci — gondoltam. Biztosan a csarnokból jön. Feltűnt, hogy már a házuk előtt is elhaladt, de nem ment be a kapun. — Csókolom tanító néni! — köszön rám a szokott módon. — Szervusz, Bécikém. Nem veszed észre, hogy túl mentél? Hová sietsz annyira? ■—Hm, baj van, tanító néni, a Morzsit keresem. Nem tudom hová lett. A Morzsi Béci apró termetű, hamuszürke bundájú pajtása, szinte családtag. — De hát este keresed, ebben a sötétben? Biztosan nem is az utcán van, talán elbújt valamelyik kazalban — próbálom nyugtatni. — Az nem lehet, előjött volna. Megyek, még erre megnézem. — S indulna. — Te Béci, nem fiú ez? Hátha udvarolni ment, s majd előjön. — Fiúnak fiú, de nem szokott. Megyek, csókolom! — De ebben a sötétben úgysem találod meg, majd reggel utánanézel — próbáltam még mindig a hasztalannak tűnő érvelést, mert már a feltámadó szél is nyakunkba terítette a permetező esőt. — Reggel? Reggel nem lehet, mert iskolába kell menni — tekint vissza rám szinte méltatlankodva, hogy ezt épp én nem tudom? Meg aztán nem vacsorázott, enni is kell neki, mindenképpen haza kell jönnie. — zárta le Béci hiábavaló ellenkezésemet ezzel a kikezdhetetlen érvvel. S már indult is nagy léptekkel, zseblámpáját tempósan lábúivá, melynek imbolygó fénye hamarosan eltűnt a kanyarulatban. Béci tizenegy éves fiatalember és megcáfolt egy régi, közmondásnak is beillő népi hasonlatot: bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Hát a Morzsi vacsorája nem bizonytalan, ez már bizonyos. Milyen jó, amíg vannak közöttünk gondoskodó Bécik és Lacikák, akiknél természetes dolog a törődés, a gondoskodás, a felelősség, a biztonságkeresés, s nem csak játékszer a háziállat. Nem akarom nagy dolgokhoz hasonlítani, ami amúgy is nyilvánvaló, de arra gondolok, hogy ha Penyigén biztonságban élnek az állatok, akkor talán egy bizonyos vonalon az emberi telkeknek sincs félnivalójuk. Mert ma az emberre is annyira ráfér a biztonságot adó gondoskodás. Legalább annyira, mint egy kutyára. Árak és bérek Balogh Géza M agasak a magyar- országi bérek. Legalábbis az egyik osztrák termelékenységi tanácsadó cég felmérései szerint. Mint írják, az ipar termelékenységének növekedését meghaladja a bérköltségek emelkedése, magyarán a bérek fölemésztik a más költségek megtakarításával szerzett nyereséget. A cég felmérései szerint hazánkban 1991 óta folyamatosan emelkednek a reálbérek, azaz, nemcsak mennyiségben, hanem értékben is mind többet kapunk. S ez mind semmi, de a magyar minden második percet ténfergéssel, lazsálással, ácsorgással múlat, mely a szervezés hiányosságaira vezethető vissza. Ok persze nem ilyen közönségesen, vulgárisán fogalmazzák meg ezt persze, azt mondják csupán, hogy minden második percet nem munkával töltünk. A magyar lapok a vizsgálat eredményeit illusztrálva egy összehasonlító táblázatot is közölnek. Ezek szerint a hazai iparban az átlagos bruttó bér 520, míg Lengyelországban 411, Csehországban pedig 393 márka. Ha ezt nézzük, Magyar- országon valóban magasak a bérek, ám e számokat csak akkor lehetne értelmezni, ha az alapvető fogyasztási javak árait is ismernénk. De az is sokat jelentene ám, ha német, vagy osztrák példákat is felhoztak volna a tanácsadó cég emberei mondjuk az ottani árakról, bérekről, továbbá érdekes lenne megtudni azt is, vajon mit szólnak a magyar bányászok, favágók, komputeres szakemberek a vizsgálat eredményeihez. Az embernek az ősrégi vicc jut eszébe az efféle vizsgálatok, tanácsok igazságáról. Egymásba rohan három autó. A német sopánkodik, hogy gallyra ment az Opelje, oda három havi bére. Sír az olasz is, hogy összelapult a Fiatja, fél évet hiába dolgozott. S ordít a magyar: szegény Trabantom, egy fél életem volt benne! Mire a német, s az olasz: „Úgy kell magának! Minek vett ilyen drága autót?" Magyar discovery Kommen Ferter János rajza Kerekedő szekunda Kállai János L ezárult a tanév első szemesztere. Bekrül- tek a kis- és nagydiákok ellenőrzőjébe a kalkulusok. Sőt, már kiosztották a félévi értesítőt. Ki így, ki úgy, elkönyvelte a számokban megörökített tényeket, levonta a konzekvenciát, vagy egyszerűen legyintett, elhúzta a száját. Gondolván: az értékelés a tanítók, tanárok dolga, minek rágja magát az emberfia, úgyis az „erősebbnek" van igaza. Pedig mint egyik igazgató ismerősöm említette: lejárt az az idő, amikor csak úgy, simán bele kellett nyugodnia a szülőnek, a diáknak a bizonyítvány változ- hatatlanságába. Szerencsére, a tanvilág azért napjainkra sem fordult ki egészen a sarkából, vagyis: az egyes stúdiumokból elért tanulói teljesítmény elsőszámú minősítője most is a szaktanár. Az általa „bevésett" közepes, elégséges — uram bocsá’: elégtelen — elvileg szent és sérthetetlen. Mondom: elvileg. Mert a tanév végén immár funkcionál a jegyek jogorvoslatának intézménye. Példánk a legcikisebb eset! A gimis elsős Pistike— április közepéig begyűjtött matekból hat-nyolc karót— bukásra áll a számok tudományából. Közeledvén a végítélet, az osztályfőnök vagy maga a tanár értesíti a szülőt a baljós helyzetről. A folyamat innentől két irányt vehet. Az egyik: az érintettek szembenéznek a konkrétumokkal, s várják a kifejletei. A másik: még a konferenciát megelőzően kérik, vizsgálja már meg egy független bizottság a nebuló ismereteit, hátha az a féltucatnyi kampó azért került a naplóba, mert kifogták a félreismert Bolyai-utódot. Ha pedig beüt a krach, még nem veszett el a világ. A szekundával ékesített bizonyítvány kézhez vételétől számított harminc napon beül van jogorvoslati lehetőség. Kérhető egy elfogu- latlatn bizottság felállítása és vizsgáztatás. Lezajlik. Eredmény: Pisti eredménytelensége. Ezután vajon mi következhet? A nyár. Majd a javító. Azután megint orvoslat; bizottság, vizsga. Kikerekedik ez!
